A rituálé:
/Charlotte/
Ha most itt lenne, a naplóm ezt írnám bele:
Kedves naplóm!
Este van, az égen a telihold tündököl.
Három dolgot akarnak tenni velem, de egyik se rajtam múlik. Először vámpírrá
akarnak változtatni. Másodszor fel akarnak áldozni. Harmadszor pedig meg
akarnak menteni.
Ha rajtam múlna, egyik se következne
be. Nem akarok vámpírrá változni. Meg akarok élni még néhány emberi dolgot.
Igaz én nem lehetek normális ember, de normális életet még szeretnék élni.
Ahhoz, hogy ezt megvalósítsam, le kell mondanom pár dologról. De úgy tűnik
erről az egy álmomról is le kell mondanom.
De mivel nincs itt a naplóm, ezért nem tudom neki kiönteni a
fájdalmamat, amit érzek. A fájdalom nem azért támadt fel bennem, mert vámpírrá
válok. Azért, mert le kell mondanom valamiről, illetve valakiről. És ez a
valaki John. Szeretem őt, meg minden, de nem eléggé. Nem eléggé ahhoz, hogy
vele legyek egy életen át, mindentől megfosztva engemet. Hihetetlenül hangzik,
de erre Kate ébresztett rá. Nem lehetünk együtt úgy, hogy mindketten mást
szeretnénk. Mellette nem valósulhatnak meg az álmaim.
Gondolataimból egy ismeretlen nesz szakított ki. Körülnéztem, de
senkit sem láttam. Megint hallottam a neszt, ami onnan jött, ahonnan én is ide
kerültem.
Teljesen váratlanul a fáklyák meggyulladtak. Valószínűleg egy
boszorkány lehetett. Hamarosan fel is tűnt az a barna hajú férfi, Eric
boszorkánya és Nellie. Úgy látszik Kate-nek sikerült elmenekülnie Valentinával
együtt.
Nellie eltorzult arccal sétált a férfi előtt. Néha-néha megállt,
amikor a lábai felmondták a szolgálatot, de hamar feltápászkodott, és ment
tovább. Közvetlenül mellettem állt meg. Nem bírta tovább, elterült a földön.
A férfi elővett egy üveget, amiben vér volt. Az üveget ledobta
Nellie teste mellé, majd tekintetével keresett valamit. Meg is találta a
keresett tárgyat, ami egy bot volt. A bot segítségével egy kört rajzolt a lány
köré. Közben elmormolt valamit.
Addig Nellie kiitta az ital tartalmát. Feltápászkodott, majd
megindult előre, de valami miatt nem sikerült neki. Azért, mert körülötte is
volt egy láthatatlan fal. Megpróbált kitörni, de hiába. Nem sikerült neki.
Felnéztem az égre, ahol a telihold már a horizonton volt.
Valószínűleg hamarosan elkezdődik a rituálé. Újra Nellie-re kaptam a
tekintetemet, de most teljesen máshogy nézett ki. Az előbb még kínoktól
szenvedett, most meg teljesen jól érezte magát. Mintha az előbbi meg se történt
volna.
Újra előtört belőlem a félelem, de most teljesen más volt. A
derekamon lévő jel is felizzott. Próbáltam nem kimutatni az érzéseimet. Készülődik
valami. Érzem.
A kezemről vízcseppek potyogtak a földre. Ahová pedig leesett egy
vízcsepp, ott kinyílik egy virág. A levegő is párásabb lett, ami miatt egyre
nehezebben vettem a levegőt. A levegő, amit néha-néha beszívtam égette a
tüdőmet. Aztán hirtelen abbamaradt a fájdalom.
Nem tudtam, hogy mi történt. Egyszerűen csak megtörtént.
Újra arra az ösvényre néztem, ahonnan két alak jött elő. Az egyik
Eric volt, a másik pedig a nagynéném.
Nem akartam hinni a szememnek, de ez a valóság volt. Tényleg itt
volt.
Amint rám emelte tekintetét, egyszerre láttam rajta a félelmet és
a megnyugvást. Félt valamitől, de ugyanakkor akarta is ezt a dolgot. Csak akkor
értettem meg, hogy mit, amikor megláttam a vágást a nyakán. A halálra várt.
Eric elengedte őt, egyetlen élő rokonomat, aki lerogyott a földre,
és sírni kezdett. A hibrid bólintott a boszorkány férfinak, aki elkezdett
motyogni valamit.
- Itt az idő – mondta Eric egy gúnyos
mosollyal az arcán.
Nagynénémre emeltem a tekintetemet, aki a földet fixírozta. Közben
ringatta magát, előre és hátra. Nem értettem ő, miért van itt. Hiszen nincs
szükség rá.
Újra a hibridre pillantottam, akinek a kezében már volt egy karó
is.
Nellie-re pillantottam, aki azonnal neki iramodott nagynénémnek,
de valami megakadályozta, hogy elérje. A lány kezeit a fejére szorította,
közben pedig kiabált valamit. Többször ismételte ugyanazt a pár szót:
- Nem akarom hallani.
A hibrid hihetetlen gyorsaságával a lány mellett termett, majd a
karót a szívébe döfte. Nellie kezei elszíneződtek, majd holtan rogyott össze.
Csakhogy a karó lángolni kezdett vele együtt a vörös hajú lány teste is égni
kezdett.
Eric most felém fordult, majd megfogta a nagynéném kezét, és
felhúzta a földről.
- Hazudtam – vallotta be. – Ahhoz, hogy
megtörjem az átkot, először meg kell törnöm azt a varázslatot, ami téged véd.
Valentina nagyon okos volt. Nem akarta, hogy megtörjön az átok. Amikor pedig
Kate vámpírrá változott félni kezdett, hogy esetleg a következő iker hasonmás nem
azt teszi, amit kell. Ezért felkeresett egy boszorkány, hogy elvégezzen egy
varázslatot – mesélte, majd ránézett a nagynénémre. – A varázslat megtöréséhez
fel kell áldoznia magát az saját véredből. Mivel az édesanyád meghalt, ezért
maradt a nagynénéd, aki az édesanyád testvére.
Hitetlenkedve néztem Julia nénire, akiről mindig is azt hittem,
hogy semmi köze a vérszerinti édesanyámhoz. Julia néni bólintott, igazat adva a
hibridnek. A hibrid éles fogait a sebre emelte, majd szívni kezdte belőle a
vért, egészen addig, amíg el nem hagyta az élet.
Sírva rogytam le a földre, megsiratva ezzel a vérszerinti
nagynénémet.
A jel újra felizzott a derekamon. Felhúztam a ruhámat, és a jel
eltűnt a derekamról. Mindig is azt hittem, hogy ez a humanoidok ismertető jele,
de ezek szerint nem. Engem védett.
Megértettem, hogy miért itatott meg a vérével Valentina. Tudta,
hogy a nagynéném halálával felülkerekedne rajtam a bosszú. De semmi ilyet nem
éreztem. Megérintettem azt a helyet, ahol a láthatatlan falnak kellene lennie,
de már nem volt ott.
Egy pillanatra ránéztem a halott Julia nénire, és elöntött a düh.
Ebből merítettem az erőmet, hogy megcsináljam azt, amit másoknak nem sikerült.
A hibridre néztem, és minden energiámmal arra koncentráltam, hogy
a dühömet kivetítsem felé. Azt akartam, hogy megbűnhődjön a bűneiért. A teste
elkezdett lángolni, de nem tettek kárt benne.
Szédülni kezdtem, majd a szemeim lecsukódtak. Mindenhova sötétség
telepedett. Csak azt éreztem, hogy a talaj eltűnt a lábam alól.
Amikor felébredtem a saját szobámban találtam magamat. A fejem
zúgott. Felkeltem az ágyból, majd az ablak felé néztem.
Nyitva volt. Odasétáltam az ablakhoz. Az ablakpárkányon egy
kettéhajtott papírt találtam. A nevem volt ráírva. Rögtön tudtam, hogy kinek az
írása. Csakis az Johné lehet. Széthajtottam a papírt és olvastam, ami benne
állt:
Charlotte!
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy
mi lesz, ha Eric nem lesz többé képben. És úgy döntöttem, magadra hagylak, hogy
egy boldog életet élhess. Tudom, hogy te is ezt akarod.
John.
Igen, én is ezt akartam.
