Árnyék és fény II. - 12.fejezet

Álarcosbál:

/Charlotte/

Október 28.

Kedves naplóm!

A tegnap megtudtam egy csomó új információt. Kate és Jessie a múltban barátnők voltak. Azt is megtudtam Jessie-ről, hogy ő egy hibrid. Félig vérfarkas, ahogy a többi testvére is.

Alexáról is sikerült megtudnom pár dolgot. A legelső vámpírok után kutatott. Arra is fény derült hogyan halt meg. Az egyik legelső ölte meg, miután rájöttek, hogy egy valaki szinte mindent tudott róluk.

Tegnap, miközben kutattunk Johnnal, rá támadott Jessie. Megharapta Johnt, a múltban történt sérelmek miatt. Szerencsére túlélte azzal, hogy megitattam a véremmel. Bár nem tudom hogyan történt. Ezt az egy dolgot homály fedi. Egyelőre.

Letettem a tollat a kezemből, majd bementem a fürdőbe. Gyorsan letussoltam, majd kivettem pár ruhát a szekrényemből, és magamra kaptam őket. Mosolyogva mentem le a konyhába, ahol nagynéném elém rakott egy tálcát, majd elrohant, mert sietnie kellett.

Johnnal ugyan összejöttünk, de nem jöhet át addig, amíg Jessie még szabadon járkál a városban. Nem akarom őt elveszíteni. Sokszor átéltem már a szerettünk elveszítésének fájdalmát. Tudom, milyen az, amikor meghal valaki. A múltban sok mindenkit elveszítettem, de őt nem akarom.

Teljesen váratlanul valaki kopogtatott az ajtón. Odamentem az ajtóhoz, majd kinyitottam azt. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, csak a postás volt.

      -  Önt hívják Charlotte Monroe-nak? – kérdezte meg tőlem, amire válaszul csak bólintottam.

Kezembe nyomta a levelet, majd sietősen távozott. Becsuktam az ajtót, majd kinyitottam a borítékot.  Elővettem a borítékból egy fehér lapot, amire arany betűkkel voltak ráírva a szavak. Egy meghívó volt a Jessie által rendezett álarcosbálra.

Szememmel megkerestem a kulcsomat, amit a kanapén találtam meg. Elvettem, majd egy kis papírra leírtam, hogy hol vagyok. Elhagytam a biztonságot nyújtó otthonomat, és beszálltam a kocsimba. Elindítottam az autót, amit meg sem állítottam John házáig.

A háznál leparkoltam az autót, majd bementem a házba, ahol egy kanapén ült Sam és John, egy félfának támaszkodott Kitty, Ian pedig az asztal előtt állt.

      -  Én mondtam, hogy ő is kapott – mondta diadalittasan Ian.

Leültem John mellé, aki átkarolta a derekamat, és magához húzott.

      -  Mit csináljunk? – tettem fel a kérdést.

      -  Megöljük – mondta lazán Ian, majd egy csibészes mosolyt csalt az arcára.

Erre a válaszra egyáltalán nem számítottam. Tudtam, hogy egyszer ártalmatlanná kell tenni Jessie-t, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar.

      -   Hogy akarod csinálni? – tettem fel neki a kérdést, ugyanazzal a lazasággal, mint ő.

      -  A meglepetés erejével – válaszolt nemes egyszerűséggel.

Kíváncsi tekintetemet rászegeztem, amire egy furcsa dolog történt. Az egyik felem átvándorolt Ian fejébe, ahol leadta az agyának a parancsot. Szép lassan eltávolodott Iantől, aki megvonta a vállát, majd szólásra nyitotta a száját.

      -  Már van egy tervem – árulta el gyorsan, majd egy pillanat alatt eltűnt a szemünk elől.

Csak ennyit tudtam kiszedni belőle. Ahogy nézem, a vámpírok gondolatait nehezebben lehet manipulálni, mint az emberekét.

Hamar eltelt az idő. Már sötétedett, amire elkezdtem készülődni a bálra. John is velünk tud jönni, mivel ez egy álarcos bál lesz, ahol mindenki maszkot visel. John az este folyamán csak velem lesz, ha esetleg Jessie engem akarna megölni. Ian elbeszélget egy kicsit Jessie-vel valahol, ahol Sam és Kitty csapdájába esik. Ian azt még nem tervelte ki, hogyan öljük meg. Csak azt, ha csapdába esik, nem fogja folytatni azoknak az ártatlanoknak a megölését, aki rajta van a listáján.

A szekrényemben turkáltam, de egyik ruhám se volt elfogadható. Ugyanis vagy túl hosszú vagy rövid volt a ruha, ami megnehezítette a készülődést. Végül találtam két elfogadható ruhát, amit bátran felmerek venni egy ilyen bálon.

Odamentem a tükörhöz, aminek a segítségével el tudtam dönteni, hogy melyiket vegyem fel a bálra. A jobb kezemben lévő ruhát visszaraktam a szekrénybe. Bementem a fürdőszobába, ahol egy pillanat alatt magamra kaptam a ruhát. Egy fodrokban végződő kék színű ruha mellett döntöttem. Feltettem a vasfüves nyakláncomat és a gyűrűt, ami megmenti az életemet. Kijöttem a fürdőszobából, majd lementem a házunk elé, ahol John parkolt le a kocsijával. Beszálltam a járműbe, amit John beindított. Felsóhajtottam, de nem könnyebbültem meg. Nem kételkedtem benne, hogy meg kell ölni Jessie-t, csak Ian tervében kételkedem.

      -  Mehetünk? – tette fel nekem a kérdést, amire csak egy bólintással válaszoltam.

Hátradőltem az ülésen, miközben az elsuhanó tájat figyeltem. Próbáltam megnyugodni.

Nem akartam, hogy a bál közepén veszítsem el az önuralmamat, amit az elmúlt napok alatt kifejlesztettem.

Nem tudom meddig nézhettem a tájat, de amint előre néztem már láttam is magunk előtt azt a házat, amit egy magamfajta lány soha életében nem tudna megvenni. Nem számítottam arra, hogy ez a lány egy milliókat érő házat vesz meg.

Felraktuk Johnnal a maszkunkat, majd bementünk a házba. Végig John mellett haladtam, aki mindvégig kezeit a kezemen hagyta. Ennek hatására egy pillanat alatt elöntött a nyugalom érzése. Megnyugtató volt.

Szerelmemmel együtt megnéztük a házat, ami belül sokkal szebb volt, mint kívül. Miután a házat feltérképeztük, kimentünk az udvarra, ahol a többi vendég is volt. Mindenki táncolt, és ittak valamit, amit nem tudtam azonosítani. Gondolom, alkohol. Hirtelen egy lassú zene ment, amire John elmosolyodott.

      -  Táncolunk – kért meg rá, amire én is elmosolyodtam.

Kezeimet a nyaka köré helyeztem, míg ő a kezeit a derekamra rakta. Lassú ütemben táncoltunk, de tudtam, hogy ő időközben koncentrál. Körül néztem a vendégeken, amennyire tudtam. Gondoltam, csak van itt valaki, akit én is ismerek. A szökőkút mellett megláttam legjobb barátnőmet, aki épp valakivel beszélgetett. Felismertem azt a valakit. Nate volt az, amire félelmem a felszínre akart törni, de nem hagytam, hogy ez megtörténjen. Ránéztem Johnra

      -  A tegnapi napon nem csak minket értek meglepetések – mondta egy mosoly kíséretében. - Sam majd elmondja, hogy mi történt. – zárta le ezzel a témát.

Tovább táncoltunk a zene ütemére. Fejemet most a mellkasán pihentettem, miközben szívének dobogását hallgattam.

Már kezdtem fáradt lenni, de hirtelen John finoman megrázta a vállamat. Felnéztem rá. John a fülemhez hajolt, hogy belesuttogjon:

      -  Jessie téged keres.

Az előbbi nyugalmam egy pillanat alatt eltűnt, és helyét a félelem vette át. Megfogta a kezemet, majd együtt bementünk a házba. Csak néhányan voltak bent, akik már részegre itták le magukat. Kikerültük őket, és elindultunk a kocsink irányába. Levettük a maszkunkat, majd a lehető leggyorsabban megpróbáltuk elhagyni a ház területét.

Teljesen váratlanul azonban megéreztem valamit. Nem a veszély volt, de nem is éppen kellemes. Mégis ez az érzés megnyugtatott. Tudtam, hogy ez a valami vagy valaki meg akar védeni.

Már a parkolóban voltunk, amikor hirtelen meghallottam valami neszt a hátam mögött. Megfordultam, de nem láttam senkit. A szívem gyorsan dobogott jelezve ezzel az ijedtségemet. John felé fordultam, aki kővé dermedve állt előttem. Én is arra néztem amerre ő. Előttünk állt Jessie. Szemei egy kis időre vörössé változtak, körmei kihegyesedtek, haja pedig el kezdett őszülni, fogai kihegyesedtek. Tisztán látszott rajta, hogy hibrid. A szemei tükrözték a vámpírságát, míg karmai a vérfarkasságát.

      -  Fuss – mondta John, aki a kezével még taszítót rajtam egy kicsit.

Elindultam vissza a ház felé, közben próbáltam nem hátra felé nézni. Átléptem a küszöböt, ijedten néztem körbe a tömegen. Nem tudom, miért, de az érzés, amit néhány perccel ezelőtt éreztem, valahogy olyan ismerős volt. Az érzés az emeletről áramlott belém. Mintha csak egy elem lennék. Feltöltődtem. Rögtön az előttem lévő ajtóhoz mentem. Kinyitottam az ajtót, majd körülnéztem a szobában, de nem láttam senkit sem. Többször is körülnéztem, de senkit sem láttam. Pedig valahol a lelkem mélyén azt hittem lesz itt valaki. Megfordultam. Előttem újra csak Jessie állt, de most nem nézett ki úgy, mint az előbb. Közelített felém néhány lépést, míg én hátra felé tettem egy lépést. A szívem még ennél is jobban dobogott. Féltem. Minden egyes végtagom remegett a félelemtől. Egy kis időre Jessie megállt, majd hirtelen egy hegyes fém jött ki a mellkasából. Jessie teste elszíneződött, tekintete elhomályosodott, végül élettelen test lezuhant a földre. Előttem állt valaki, de olyan volt, mintha egy tükröt állítottak volna elém. Csak a szemei sugallták azt, hogy valaki másról van szó. Tudtam ki állt előttem.

      -  Valentina – mondtam kicsit nyugodtabb hangon.

Árnyék és fény II. - 11.fejezet

Telihold:

/Charlotte/

Miután megtudtam azt, amit kellett visszamentünk John házába. Mivel az egész történetet hallotta, ezért mindvégig arról beszélt, hogy ne bízzak meg benne. De én megbíztam benne, ugyanis emlékeiben láttam azt, amit ő nem.

Pár perc alatt odaértünk a házhoz. Amikor azonban bementünk nem várt látvány fogadott. Ian a házban kutatott, és a használható dolgokat egy kupacba rakosgatta.

Odamentem a kupachoz, megnéztem milyen dolgokat válogatott össze. Különböző fajtájú kések voltak felsorakoztatva egy asztalra.

Nem értettem, miért vannak ide lerakva. Aztán eszembe jutott, hogy ma telihold van. Wilsonék ma újra átváltoznak vérfarkassá. Ian pedig próbálja, megvédi valahogy magát, nehogy megharapja őt az egyikük.

Gúnyosan felnevettem, amire egy szempillantás alatt előttem termett. Kérdő pillantással nézett rám.

      -   Komolyan azt hiszed, hogy néhány darab késsel meg tudod védeni magad? – tettem fel neki a kérdést, amire ő egy elégedett vigyorral válaszolt. - Nem ölheted meg őket! – figyelmeztettem őt az egyik egyességünkre, amit azután hoztunk meg, miután eltöltöttem vele egyedül egy napot.

      -   Akkor mégis, mit csináljak? – tette fel nekem a kérdést, amire a pince felé mutattam.

Megforgatta a szemeit, és az összes kést visszarakta a helyére. Egyet azonban megtartott, amit hiába próbált titkolni előlem, én még időben láttam, ahogy a kést elrakja a zsebébe.

A kocsimhoz sétáltam, és kivettem belőle Alexa életének a könyvét, amit még az indulás előtt raktam be. A könyvvel a kezemben mentem vissza a házba. Leültem az egyik kanapéra, és elkezdtem olvasni a könyvet. Most jobban tudtam figyelni, mint pár órával ezelőtt.

Úgy éreztem, amit tudnom kellett, azt megtudtam, így nyugodtabban tudtam figyelni arra, amit éppen olvasok.

Alexának nem volt testvére, csak ő egyedül. Nevelőszülőknél nevelkedett, az édesanyjáról nem lehetett tudni, hogy hol van. Képessége 16 éves korában kezdett el kibontakozni. Mivel az ő városában eléggé sok vámpír éldegélt, ezért nagyon is hasznos képesség volt. A város lakói próbálták kiűzni a vámpírokat a városból, de nem sikerült. Egyedül csak Alexa tudta őket megfékezni. Ezután a könyv a családjáról írt, és arról hogyan halt meg.

Egy furcsa érzés vezérlése miatt, elkezdtem lapozgatni a könyvben. Végül találtam is egy kis cetlit, amire egy cím volt ráírva. Kirohantam a kocsimhoz, és keresni kezdtem egy térképet. A várost kerestem, amit pár perc alatt meg is találtam.

Csak háromórányira van innen, ami nincs messze. Csakhogy, amire odaérek már sötét lesz, ezért nem számíthatok se Johnra, se pedig olyanra, aki vámpír. Gyorsan beírtam a GPS-be a címet, majd elindítottam az autót, de teljesen váratlanul John termett mellettem a kocsiban.

Épp el akartam küldeni, de már késő volt. A GPS megmutatta az első irányt. Beindítottam az autót, és kelet felé vettem az irányt.

John közben Alexa életének a könyvét olvasta, majd kérdő tekintettel rám nézett.

      -   Ha odaérünk, mit akarsz csinálni? – tette fel nekem a kérdést, amire még én magam se tudtam a választ.

Megvontam a vállamat. Ennyit csináltam.

Akkor értünk oda, amikor már minden sötétségbe burkolózott. Leállítottam a kocsit, és egy házat pillantottam meg.

Látszott rajta, hogy már régi volt. Az egész épület egy templomra emlékeztetett. A ház köré gyógynövények lettek ültetve.

Megkerestem a bejárati ajtót, majd óvatosan meglöktem azt. Sötét volt odabent, és csak egy csigalépcsőt láttam.

Teljesen váratlanul egy belső hang szólalt meg a fejemben. Nem értettem, hogy mit mondott, de sikerült elérnie azt, hogy koncentráljak egy pontra. Ránéztem arra a pontra, majd egy pillanat alatt lángra lobbantottam egy fáklyát.

Az egész olyan érzés volt, mintha a félelmemnek próbáltam keresztezni az útját, hogy ne érje el a felszínt.

Bátran beljebb léptem az épületbe. John is utánam akart jönni, de nem tudta átlépni a küszöböt. Mintha egy láthatatlan fal került volna az útjába. Próbálta áttörni, de nem sikerült. Behívtam őt, de még így sem tudott.

Hátat fordítottam neki, és lementem a csigalépcsőn. John próbált megállítani, de nem tudta elérni a célját. Bátran vettem a lépcsőfokokat.

Amikor a csigalépcső véget ért, felnéztem. De amint megláttam, hogy mennyire lent vagyok, elszédültem. Leültem az egyik lépcsőfokra, közben megnyugtattam magamat, ami sikerült is.

Amint a hidegvéremet sikerült megőriznem, körül néztem a helyiségben. A padlón fehér dombocskák helyezkedtek el. Odamentem az egyikhez, és megérintettem. Letöröltem arról a valamiről a port, ami egy könyv volt. Több könyv volt egymásra ráhelyezve.

Megfogtam az első három könyvet, és felvittem. John ugyanabban a testhelyzetben állt, mint amikor lementem. Odaadtam neki a könyveket, majd együtt elkezdtük olvasni őket.

Az első könyvben a legelső vámpírokról írt. Arról, hogy hogyan kémkedett utánuk. Szerencséjére, csak néhány alattvaló vette észre, akit egy pillanat alatt a másvilágra küldött. Megfigyelte őket, és ha senki sem vette észre, kihallgatta a beszélgetéseiket. Eric már akkor is őrült volt, de az átok létrehozása után még őrültebb lett. Gyűlölte azt, aki megátkozta őket. Nyilvánosan ölt embereket. Végül úgy döntött telepedik Alexa városában. Sokáig éltek így. Aztán egy nap Eric felkutatott egy boszorkányt. Éppolyan erős volt, mint az, ki átkot szórt a legelső vámpírokra. Azt mondta, meg tudja törni az átkot.

      -   Az átokról ír – szólalt meg hirtelen John rám emelve tekintetét. - Ha Eric megtöri az átkot, akkor igazi vérfarkas énje kapcsolatba lép a vámpíréval, így egy új fajt tud majd teremteni. – mondta el, hogy miről írt Alexa a könyvében.

      -   A legelső vámpírok után kémkedett – mondtam el, amit Alexa leírt a könyvében. – Eric csak még őrültebb lett, akkor fogta vissza magát, amikor meg tudta, az átok nem megtörhetetlen. – meséltem el tömören, amit a könyvben olvastam.

Mielőtt azonban tovább olvashattam volna, valami nagyon furcsa érzés kerített a hatalmába. Veszélyt éreztem.

John hirtelen felkapta a fejét, és szemével az erdőt kémlelte. Gondolom, hallhatott valami zajt az erdőből.

A fejem azonban vészjóslóan zúgott. A veszély érzése ott tátongott a fejemben. Ez az érzés arra késztetett engem, hogy újra John felé nézzek, aki már nem volt a közelemben.

Felálltam, és a nevét kiáltottam, de nem válaszolt.

Az érzés azonban nem szívódott fel, hanem még az eddiginél is jobban zúgott a fejemben, jelezve ezzel a közelgő veszélyt.

Felnéztem az égre, és a hold pont elérte a horizontot. A szívem még ennél is gyorsabban dobogott, a fejemben egy belső hang azonban azt súgta, veszélyben van. De ki? Eszembe jutott Jessie-ről az, hogy ő egy hibrid, és Johnnal nem valami felhőtlen a viszonya.

Gondolkodás nélkül rohantam be az erdőbe Johnt keresve. Nem láttam sehol, a hangját se hallottam, mégis tudtam, hogy valahol a közelben van. Egyik kezemet ráraktam a halántékomra, aminek következtében, John fejében találtam magamat.

A földön feküdt erőtlenül, rajta egy farkas állt. A szeme ugyanolyan volt, mint Jessie-é. A farkas rávicsorított, és egy gyors mozdulattal, John nyakához hajolt. Éreztem a fájdalmat, amit átélt.

Kinyitottam a szememet. Abba az irányba mentem, ahol tudtam, hogy ott lehet a szerelmem. Amint megláttam azonnal odarohantam hozzá. A fejét felemeltem, és megnéztem a nyakát. A nyakán egy hold alakú seb volt, amiből folyamatosan folyt a vér. Kezemet a sebre nyomtam, de nem sikerült elállítanom a vérzést. Ránéztem. Láttam rajta, hogy már nincs magánál.

Pont úgy, mint amikor egy pincében kínozták őt. Akkor is én mentettem meg őt, de most nem tudtam ezt tenni. Nem tudtam, mit tenni.

Tehetetlenül néztem őt, amint itt hagy engemet. A szemembe könnyek gyűltek, amit gyorsan letöröltem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve egy éles kőért nyúltam. A követ belemélyesztettem a tenyerembe, majd John szájához emeltem a vérző kézfejemet. Az ötletem bevált ugyanis percről percre jobban nézett ki, és a hold alakú seb egy pillanat alatt behegesedett. A kezemet csak akkor vettem el tőle, amikor már szédülni kezdtem a vérveszteségtől.

Felült a talajon, majd rám mosolygott. Szorosan magamhoz szorítottam. Nem akartam őt elveszíteni. John finoman eltaszított magától, de csak annyira, hogy közel kerüljön az ajkamhoz, és csókot leheljen rám. Túlélte. Bár nem tudom, hogyan sikerült megmentenem, de él. Csak ez számít.

Árnyék és fény II. - 10.fejezet

A múltban járva:

/Charlotte/

Október 27.

Kedves naplóm!

Tegnap alkut kötöttem Jessie-vel. Azt mondta, tudja, hogyan ölje meg Ericet. Én azonban nem tudok megbízni benne, valamilyen oknál fogva. Amikor elmegy mellettem olyan furcsa érzésem van. Mintha a félelmetesebbik énem a felszínre akarna törni. Csakhogy nem én vagyok az egyetlen, aki a nem szívesen látottak közé sorolja Jessie-t. Amint Ian megtudta egy perces beszédet tartott arról, hogy miért nem szabad megbíznom egy vámpírban. John pedig az öccse pártját fogta. Az egyetlen, aki megértett az Sam volt. Ő pontosan ismert engem, és tudta, hogy nem tenném kockára a szeretteim életét. Kitty is beállt a csapatba, ő azonban inkább csendben nézte az eseményeket.

Letettem a tollat, ami a kezemben volt. A naplót a szokásos rejtekhelyemre raktam. Alexa életét kezdtem el olvasni, de nem igazán tudtam figyelni arra, hogy mit ír a könyv. Inkább csak elterelésként használtam. Próbáltam elterelni a gondolataimat valamivel, de nem ment. Sok mindent nem értettem. Az egész olyan volt, mint egy rejtvény, amit meg kellene fejtenem. Úgy, mint Sherlock Holmesnak, de én nem voltam az. Nem éreztem magam olyan jó nyomozónak. Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Az első dolog, ami egy hatalmas rejtély volt a számomra, az Jessie. Nem tudtam megbízni benne, ami valamit megmozgat bennem. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy vulkán akármelyik pillanatban ki tudna törni. Nem értem ezt a fajta reakciót. Jessie a hegyekben élő vámpírok vezetője, ahol Kate el tudott bújni Eric elől. Teljesen váratlanul jutott ez eszembe, ami egy váratlan cselekedetemhez vezetett. A dobozhoz sétáltam, ahol benne volt Kate életének a könyve. Egy másik dobozba raktam a könyvet, és egy elemlámpát. A doboz tetejét lezártam, és a kocsimhoz mentem. A kocsim hátsó ülésére raktam a dobozt, majd beszálltam az autómba. Elindítottam, és John házához mentem. A háza előtt megállítottam a járművet, és bementem a házba. A pince felé vettem az irányt, de nem tudtam észrevétlenül odamenni, ugyanis útközben találkoztam Johnnal, aki azonnal kérdő pillantást vetett rám.

      -   Mit csinálsz itt? – kérdezte, majd bátorítóan megcirógatta a hátamat.

Nem néztem rá, próbáltam kitartani addig, amíg elmegy, de ez nem ment. A fejemet felemelte, hogy nézzek a szemébe. Amikor belenéztem, megadtam magamat. John tudta, hogyan tud kiszedni belőlem akármit.

      -   Tudom, hogy ez őrültségnek fog hangzani, de muszáj beszélnem Kate-tel – ejtettem ki a számon az iker hasonmásom nevét, de mielőtt közbe szólt volna, folytattam. - Kate tudhat valamit Jessie-ről. Hiszen ő a hegyekben élő vámpírok vezetője. – magyaráztam meg a saját gondolatmenetemet.

John egy sóhajtással jelezte, hogy megadta magát, és leengedett a pincébe, ahonnan elvettem egy üveg vért. A vámpírok nagyon hamar kiszáradhatnak, gondolom Kate sincsen a legjobb formájában. Az üveg vérrel együtt felmentem a lépcsőn, majd kivettem a kocsimból a dobozt, amit John egy szempillantás alatt kivett a kezemből. Együtt elindultunk abba a faházba, ahol Kate raboskodott. Senki sem vitt neki semmit sem, sőt. Szerintem nem is igazán tőrödtek vele, hanem hagyták hadd szenvedjen. Amint odaértünk a faházhoz az ajtót óvatosan meglöktem, de igyekeztem nem átlépni a küszöböt. Az elemlámpával bevilágítottam a faházba, ahol az egyik sarokban találtam rá az iker hasonmásomra. Nem volt valami jól, de olyan rosszul sem. Amint meglátta, hogy rávilágítok előre sétált, és kábán figyelt engemet.

      -   Most menj, nem lesz bajom, amíg nem megyek be – mondtam nyugtatóan.

John nézte egy ideig Kate-t, de egy szempillantás alatt eltűnt magunkra hagyva minket. A fejemben azonban éreztem őt. Gondolom minden lépésünket figyelni fogja. Elővettem a dobozból a könyvet, majd leültem a földre. Ő is így tett.

      -   Szeretném, ha mindent elmondanál Jessie-ről, amit csak tudsz. – kértem meg rá, de ő egy gúnyos pillantást vetett rám.

      -   Miből gondolod, hogy beszélni fogok? – kérdezte rekedtes hangján.

Csakhogy ez hiba volt, ugyanis azonnal rátört a köhögés, és még vér is jött ki a száján. Letörölte a vért a szájáról, majd újra rám emelte tekintetét. Óvatosan odaadtam neki könyvet és az elemlámpát. Belelapozott a könyvbe, de ez nem hatotta meg őt. Gúnyos mosolyt villantott rám, jelezve ezzel nem fogja elmondani azt, amit tudni akarok. Az üveget is elővettem, amire Kate vetett egy pillantást. Gyorsaságával a küszöbhöz lépett, és próbált áthatolni a láthatatlan védőfalon. Lecsavartam az üveg kupakját, amibe öntöttem egy kis vért. Kerestem egy ágat, aminek a segítségével a védőfal túloldalára toltam a kupakot. Kate azonnal felvette a kupakot, és egy pillanat alatt kiitta, ami benne volt. Visszarakta a kupakot, amit a faággal az én oldalamra húztam.

      -   Amikor megismertem Jessie-t, nem tűnt olyan ellenségesnek, sőt. Barátok voltunk, és szinte minden titkot megosztottunk egymással. Ő olyan volt nekem, mint egy második testvér. Amint átváltoztam vámpírrá már nem voltunk ilyen jó viszonyban. Ő Ericet támogatta, nekem pedig bujkálnom kellett. Mindent megtettem csak, azért, hogy elbújjak, de egy nap elbuktam. Jessie megtalált. – kezdte el mesélni a közös múltjukat.

Abban a pillanatban azonban valami váratlan dolog történt. Az egyik felem áthatolt a védőfalon, és egy pillanat alatt az iker hasonmásom fejében találtam magam. Én is átéltem azt, amit ő.

„A nap szép lassan bukott le az égbolton. Amint a napot már nem láttam azonnal futásnak eredtem. Valaki tudja, hogy hol vagyok. Meg kell ölnöm mielőtt Eric is meg tudja. Ha tudja, hol vagyok, akkor ide fog jönni, hogy megöljön engem, amit még a múltban követtem el. Egy kis házat láttam meg. Az égboltra néztem, ahol a telihold fényesen ragyogott, jelezve ezzel veszélyben lehetek. Ebben a pillanatban nem érdekeltek a vérfarkasok, csak az, aki tudja, hol rejtőzőm. Nem engedhetem meg neki, hogy elmondja ezt Ericnek. A ház közelébe lopakodtam, majd elkezdtem hallgatózni.

      -   Ha Eric megtudja, hol van, végezni fog vele – mondta aggódva egy ismerős hang.

Csak akkor tudtam meg, hogy kit hallottam, amikor az illető az ablakhoz lépett. Jessie volt az. Az emberi felem azonnal elő akart törni a börtönéből, de nem engedtem neki. Tovább hallgatóztam.

      -   Ha viszont nem tudja meg, végezni fog mindannyiunkkal, a családommal. Nem tehetem ki őket, ekkora veszélynek. – zárta le ezzel a vitát egy férfi, aki épp elindult valahova, de hirtelen eltört az egyik bordája.

Tudtam, hogy most változik át vérfarkassá. Hiába semmit sem tehet ez ellen. Neki ez a sorsa. A bordája után a karja tört el. Jessie egyedül hagyta a kínok közt vergődő férfit. Mosolyt erőltettem az arcomra, és azonnal berontottam a házba. A vérfarkashoz futottam, és benyúltam a mellkasába, ahonnan kitéptem a szívét. Elejtettem az élettelen test mellé a szívet, majd indulásra készültem, de a hátamba fúródott valami. A hátamhoz nyúltam, és egy gyors rántással kihúztam azt a valamit, ami egy fakaró volt. Az ajtó felé fordultam, ahol Jessie volt. Szeme egy pillanatra vérvörössé változott. Egy szempillantás alatt előttem termet, és erősen megszorította a nyakamat. Levegő után kapkodtam. Belenéztem volt barátnőm szemébe, és nem láttam benne azt a boldogságot, helyette csak dühöt láttam. Hihetetlenül megváltozott. Kezdtem kételkedni benne, hogy ő még mindig ugyanaz, aki régen volt.

      -   Miért tetted ezt? – kérdezte tőlem úgy, mintha elárultam volna őt. – Eric szeretett téged. Annyira, hogy nem lett volna képes megölni. Csak azt akarta, hogy légy vele. – mondta sírva, majd hirtelen elengedett.

Nem értettem, hogy miért, de amint meghallottam a sikolyát, mindent megértettem. Nem tudom, hogyan, de ő is vérfarkas volt.

      -   Ő egy hibrid – szakított ki Kate hangja az emlékeiből. - Segítettem neki, bezártam egy pincébe, ahonnan nem jöhetett ki, így én sem voltam veszélyben. Amint reggel lett, kiengedtem, elmondtam neki az igazat, és elmentem. Csak akkor találkoztunk újra, amikor menedéket kerestem. Tudta, hogy tartozott nekem, ezért felajánlotta nekem, hogy egy ideig maradhatok náluk – vette elő újra az őszinteségét. - Mind a három legelső vámpír félig vérfarkas. Az átok háttérbe szorította a vérfarkas énjüket, és időnként át is tudnak változni. Azt nem tudom, Ericnek milyen haszna van abból, ha megtöri az átkot. – zárta le ezzel a beszélgetést, majd megfogta a könyvet és a lámpát.

Egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől. Elindultam az erdőben arra, amerre Johnt is éreztem. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy egy hibriddel állunk szembe. Azt nem tudtam, hogy igaz e, de azt tudtam, hogy Jessie hazudott nekem. Nem hiszem, hogy csak úgy megölné Ericet, hiszen éveken keresztül az ő szolgálatában állt.

Árnyék és fény II. - 9.fejezet

Alku:

/Charlotte/

Október 26.

Kedves naplóm!

Tegnap valami olyasmi történt, amire a legkevésbé számítottam. Rose öngyilkos lett. Nem értem, hogy miért. Ma jönni fog valaki, aki alkut ajánl nekem. Rose szerint, ő az egyetlen, aki meg tud védeni Erictől. Én viszont ezt nem akarom elhinni. Kell lennie más megoldásnak is. Tudom, hogy van más megoldást.

Naplómat a párnám alá helyeztem, majd a táskámat feltettem a vállamra. Lementem a lépcsőn. A lépcső végénél nagynéném várt, aki egy fánkot nyújtott felém. Nem voltam valami éhes, ezért inkább eltettem a táskámba. Kimentem a házunk elé, majd az autóm felé vettem az irányt. Elindítottam az autót, és meg sem álltam vele egészen az iskoláig.

Az iskola parkolójában, amint megláttam egy üres helyet, azonnal elfoglaltam azt a területet. Ki se akartam szállni a kocsiból, de muszáj volt. Erőt vettem magamon, majd kiszálltam a járműből. Elindultam az iskola folyosója felé. A történelem terem felé vettem az irányt. A teremben a szokásos helyemre ültem le. Elővettem a tankönyveimet, és olyan arcot sikerült magamra erőltetnem, aminek a segítségével elhitettem az emberekkel, hogy minden rendben van. Ez azonban nem volt igaz, mert a lelkemben maró savként mardosott a fájdalom. Az emberek úgy hitték, hogy Rose átiratkozott egy másik iskolába. Igazából meghalt. Tudtam, hogy úgysem lesz lehetőségem normális életre, ha olyan emberek vesznek körül, akik nem az én világomba tartoznak. Viszont mindig is attól féltem a legjobban, hogy valakit elveszítek, aki fontos nekem. Ez az én gyenge pontom. Bejött a tanár, és azonnal magyarázni kezdte a mai anyagot, de nem nagyon tudtam figyeltem rá. Csak firkáltam valamit a füzetembe. Amikor kicsengettek, megkönnyebbülten fújtam ki az eddig benn tartott levegőt. Összepakoltam, majd kimentem a teremből, és a menza felé vettem az irányt. A menzán leültem legjobb barátnőm mellé, aki kíváncsian nézte az egyik könyvét, de nem tudtam melyik könyvét nézi. Bár még azt se tudtam eldönteni, hogy varázsigés könyv vagy nem. Miután megettem a reggelit, elhagytam a menza területét, és inkább kimentem az udvarra. Most testnevelés óra lesz. Arról hiányozhatok, ugyanis a tanár nem szokta észrevenni, ha valaki hiányzik. Elővettem a táskámból Sarah naplóját, és ott kezdtem el olvasni, ahol abbahagytam.

December 24.

Kedves naplóm!

Egyre nehezebben tudom kontrolálni a képességemet. Amikor frusztrált vagyok, akkor a fejem annyira fáj, hogy szétrobban. Amikor boldog vagyok, akkor jól érzem magam. Úgy érzem, bármit megtehetek. Amikor félek az érzékeim életre kelnek, és akaratlanul manipulálom másoknak a gondolatait. Nem tudom mi ez. Lehet, hogy azért van, mert terhes vagyok. Nem tudom, de muszáj lesz kiderítenem. A környéken él egy boszorkány. Lehet, felkeresem őt. Remélem, tud rajtam segíteni.

December 25.

Kedves naplóm!

Felkerestem a boszorkányt, és ő azt mondta, hogy a képességem az érzelmeim segítségével indul be, még akkor is, ha én nem akarom. Azt mondta, ő tud nekem segíteni, hogy meg tanuljam uralni a képességemet. Ismer egy hozzám hasonló lényt. Régen neki is hozzám hasonló gondjai voltak a képességével.

December 26.

Kedves naplóm!

Ma elmentem újra ahhoz a boszorkányhoz. És a humanoid is ott volt. Lefagytam, amikor megláttam ki az. Először azt hittem, hogy Kate, de nem ő volt az. Elmagyarázta, hogy Kate, csak az iker hasonmása, és egy átok miatt néz ki ugyanúgy, mint Valentina. Azt mondta, hogy Valentinának hívják. Tudja, hogy terhes vagyok, és olyasmit is tud, amit én nem. Megkérdeztem tőle, hogy mi az, de nem adott a kérdésemre választ. Nem faggattam. Azt is mondta, hogy 9 hónapig lobbanékonyabb leszek. Kevesebb időm lesz írni a naplómba. Írni fogok, hogy megosszak veled egy két dolgot, csak kevesebbet.

Döbbenten néztem magam elé. Valentina segített neki, hogy az érzelmeit irányítsa. Még ennél is többet akartam megtudni, ezért rögtön arra az oldalra lapoztam, amikor Sarah világra hozta a gyermekét.

Augusztus 13.

Kedves naplóm!

Világra hoztam a gyermekemet, aki kislány lett. A Dora nevet adtam neki. Az apám nagymamáját is hívták, talán ezért is adtam neki is ezt a nevet. Valentina tudja, hogy milyen ereje lesz neki, csak én nem. Azt mondja, hogy az erejére nagy szüksége lesz, ugyanis olyan ügyekbe fog keveredni, ami a természetfeletti világba ütközik. Kértem tőle, hogy mindig figyelje őt, és védje meg őt, ha szükséges. Jó hír, hogy az erőmet már tudom uralni, és ez csak az idő múlásával egyre könnyebb lesz.

Ennyi írt le. Már csak egyetlen egy bejegyzést találtam a naplójában, amit még nem olvastam el. Többet a naplójába nem írt le. Gyorsan arra az oldalra lapoztam, és olvasni kezdtem a sorokat.

Június 17.

Kedves naplóm!

Nem tudom, mit tegyek naplóm. Egy vámpír a fogságba ejtette Dorát. Azt mondja, hogy Eric jobb keze. Valentina mesélt róla egyet, s mást. Valentina beleszeretett, de utálta, mert Ericnek fontosabb volt az, hogy megtörje az átkot, mint ő. Nem tudom, mit akar tenni a lányommal, de nem fogom hagyni, hogy megtegye. Már mindent elterveztem. Az is megtörténhet, hogy én nem élem túl, de jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé. Szeretném, ha a lányom legalább túlélné. Még olyan fiatal. Élnie kell az életet.

Többet nem írt a naplójába. A papír sarkára rá volt írva az évszám. 1850-ben halt meg. Eltettem a naplót a táskámba, majd felálltam a földről. Előttem azonban egy barna hajú lány állt. Szemei egy pillanatra vérvörösek voltak. A szívem gyorsabban dobogott, de próbáltam kontroll alatt tartani az érzelmeimet. Csakhogy hiába próbáltam leplezni a félelmemet, ő azonnal kiszúrta, hogy félek tőle, ugyanis hisztérikusan felnevetett.

      -  Nem kell félned tőlem, Charlotte. Nem szerepel a listámon a megölésed – mondta megnyugtató hangon. - Én Jessie vagyok, a hegyekbeli vámpírok vezetője. – nyögte ki az igazságot.

Egy pillanatra meglepődtem. Nem hittem volna, hogy épp Jessie lenne a hegyekben élő vámpírok vezetője. Az, aki tartozott Kate-nek. Bár az még rejtély előttem, hogy Jessie-nek milyen kapcsolata van az én iker hasonmásommal.

      -  Van egy ajánlatom a számodra. – kezdte. - Tudom, hogyan öljem meg Ericet, de neked is együtt kell működnöd velem. Te éled tovább az életedet, nem csinálsz semmi butaságot. Erre Eric elő fog jönni, és a te segítségeddel megölhetem őt. Rendben? – mondta, majd mosolyt csalva az arcára nézett rám.

Akaratlanul bólintottam. Visszamentem az iskola folyosójára, és ott elkezdtem keresni a kémia termet. Nem bíztam benne. Valahogy nem tudok benne megbízni. Talán, azért nem, mert ő a legelső vámpírok egyike.