Szilveszter

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!

Szilveszter

Egy év elmúltával,
beköszönt a szilveszter
a maga hangulatával.
Sürgés-forgás, készülődés,
étel-ital, pezsgő mámor,
a malacka a sütőben lángol!
De a szakácsnő még a nappaliban táncol!
Fergeteges hangulat,
bulizni hív ez a mai nap!
Éjfélt üt az óra mutatója,
koccintsunk egy nagy tapssal
2011-re! 

Sorsdöntő 17.fejezet

Támadás 2.

/Ronnie/

Ez a pillanat olyan volt mintha örökké tartott volna, és soha nem ért volna véget. Csak ez járt most a fejemben. Annyi minden valóra vált, amit szerettem volna még annak idején. Bianca örömében sírni kezdett, ami nagyon meglepő volt. Hiszen Bianca nem szokott ilyen hamar elérzékenyülni. Mindig is egy kitartó lány volt, és szerintem ez most sem változott meg. Először meg se ismertem mivel már nem volt már többé kisgyerek. Végül lefejtettem magamról kezeit, és magam elé ültettem. Christine csak kapkodta a fejét ide-oda, mert fogalma sem volt arról mi történik közöttünk. Megértem őt hiszen még soha életében nem találkozott vele. Régi barátnőmnek annyi kérdése volt, hogy fogalma sem volt arról, hogy melyikkel kezdje. Persze nekem is volt egy pár kérdésem, de azok még várhatnak.
- Hogyan?Minek jöttél ide?Örülök, hogy újra látni csak kicsit még szokatlan.-sorolta barátnőm egy szuszra a mondanivalóját.
- A hatodik születésnapomon jöttem rá, hogy mi is vagyok.Nem sokkal utána anyu meghalt autóbalesetben.És azért jöttünk, mert téged kerestünk.-válaszoltam kérdéseire.
- Balthazar miatt?-kérdezte, de szerintem tudta rá a választ.
Bólintottam. Ki más miatt mint miatta, aki megkeseríti mindannyiunk életét. Meg az ősöm miatt is meg kell tennem ezt a lépést, amit nagy nehézségek árán elért az most be kell fejeznem, és örökre eltűntetni Balthazárt a Föld színéről.
- Még mielőtt feltennél nekünk még több kérdést előbb én kérdezek.-mondta türelmetlenül másik barátnőm, aki igaz, hogy nem olyan régen ismertük meg egymást, de teljesen őszinte volt velem.- Mondanál valamit ezekről az angyal szobrokról!-kérte udvariasan.
- Mint láthatáttok úgy néznek ki mintha sírnának, de igazából nem.Csak, azért csinálják ezt, hogy ne nézzenek egymás szemébe.Még síró hangot is ki tudnak adni, amit mi nem hallunk csak érzünk.És........ránk találtak.-magyarázta, majd az ajtó felé pillantottunk.
Ugyanaz az angyal szobor áll a bejárati ajtó küszöbén, mint a réten. Kezében fogta a gömböt, amiben Anna lelke tekintett vissza ránk. Hirtelen a többi lélek között megláttam anyámat, amint próbál kiszabadulni a gömb fogságából. Bianca az ablakok felé pislantott, ahol mindig látott egy angyalt. Ez előttünk lévő angyal mögül előjött a teremtőjük, mesterük, megtestesítőjük. A haja szétszórt volt barna szempárral enyhe öltözettel, és tornacipővel a lábán. Felénk közeledett, majd megfogta Christine csuklóját, aki egy pillanatra ledermedt, ami miatt egy látomás kúszott a gondolataiba.

Egy dombon tért magához barátnőm, majd gyorsan körbe pislantott. Körülötte angyalok voltak, amitől először megijedt, de utána valamennyire megnyugodott. Egy angyal magától megmozdult, és vezetni kezdte Christine-t egy erdőbe, ami egy hídhoz vezetett. Az angyal a hídra mutatott, majd barátnőm odasétált, és, amit látott attól teljesen elborzadt. Minden lángolt. Égett házak, szenes háztetők, menekülő emberek és fuldokló emberek maradt a virágzó város után.

Bianca a vállamat rázogatva térített vissza a valóságba, majd barátnőmre pillantottam, akinek a lelke a gömb fogságába esik, és ahogy közeledik a szívverése egyre gyengül. Nem sok kellett hozzá, hogy rájöjjek ez csak hallucináció, ami meg is ölheti, ha nem tér magához. Ez a pasas a félelmet használja fel arra, hogy végezzen vele, amit nem engedek. Kezemet úgy helyeztem el mintha megállt parancsolnék, majd egy szár Christine köré csavarodott, amivel elhúztam a közeléből a pasast. Bianca a pasi köré vizet emelt, amit én megfagyasztottam. Leültettem barátnőmet, majd a földre, és próbáltam ébreszteni hallucinációiból. Hirtelen annyira megvonaglottam a fájdalomtól, hogy a földönt terültem el. Olyan érzés volt mintha egyszerre ezer meg ezer tű szórt volna belém. A halál küszöbét jártam, és már épp kezdtem volna feladni a reményt, de Bianca kiterjesztette ránk pajzsát, amitől megszűnt a fájdalom. Másik barátnőm is felébredt rémképeiből, aki hihetetlen gyorsan pattant fel a földről. Nagy nehezen feltápászkodtam ülő helyzetbe, majd barátaim felsegítettek.
- Kicsit meleg van.-állapította meg barátnőm, de nekünk fogalmunk sem volt róla miről beszél.- Nem gondoljátok?-kérdezte mire épp ellenkezni akartam, de az eszembe jutott, hogy szelet akar kavarni a levegőben.
- Szerintem nem.-vágta rá azonnal a szobrok mestere.
Christine koncentrálni kezdett, majd a szél feltámad, amit mi nem éreztünk a pajzs védelme alatt. Egyre gyorsabb és gyorsabb volt a szél járása, amikből egy hurrikán fejlődött ki. A hurrikán elnyelte az összes angyalszobrot, ami az előbb még ott állt. Bianca képességét használva egy víz tornyot emelt körénk, ami világítani kezdett, és hirtelen egy másik helyet pillantottunk meg.

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek és Kellemes ünnepeket!A héten még többször fogok jelentkezni.

Karácsonyi történet

1.rész Karácsonyi áldozat(1525)

A faluban nagy készülődés volt. A falusiak valamilyen nagy eseményre készültek. Fadarabokat gyűjtöttek össze, majd összerakták a fadarabokat egy kupacba, aminek a közepén egy vasrúd volt. A faluban lévő nagy fát az emberek szépen feldíszítették, de sajnos senki sem számított arra, hogy az emberek karácsony napján boszorkányokat égetnek el. A faluba egy lovaskocsi érkezett, amihez hozzá volt csatlakoztatva egy ketrec, amiben a boszorkányok voltak foglyul ejtve. Mindegyiküket rajtakapták valamin, ezért fogták el őket, és végeznek velük minél hamarabb. A lovaskocsi hirtelen megállt, és egy ismeretlen útra hajtott. A foglyok hallották ahogy az ostor csattan, ahogy a lovak fájdalmukban nyerítenek. Az út egy házhoz vezetett, majd a kocsi megállt. A házból kijött egy ember, aki egyenesen a lányok felé vette az irányt, majd sorba végignézett rajtuk. A férfi elégedetten rázott kezet a kocsissal, majd átnyújtott neki egy borítékot. A kocsis leszedte a ketrecet a lovaskocsiról, majd átadott egy kulcsot az ismeretlen férfinak, és tovább hajtott. Kinyitotta a ketrec ajtaját, és egyesével kiszálltak belőle. A legutolsó, aki kiszállt belőle az Alice Meyerstone volt. Mindegyik lányt egy cellába vezették, és amilyen gyorsan csak lehetett elégették őket. Voltak olyan kivételek is, akiket kínozva öltek meg, amit Alice szörnyülködve hallgatott. Az utolsó előtti lányt vitték el, majd az egyik ember egy kést szúrt a lány mellkasába. Sharon felsikoltott a fájdalomtól. Az ismeretlen ember a karjánál húzva vitte ki a teremből. Alice volt az utolsó, akit ki akartak végezni. Alice-t, azért kapták el, mert egy asszonyon segített, aki közel volt a halálhoz. Egy férfi kinyitotta a cella ajtaját, majd felkényszerítette álló helyzetbe.
- Hogyan hoztad vissza Mrs.Carols-t?-kérdezte az ismeretlen idegen, aki egy kést tartott a kezében arra az esetre, ha hazudni mer.
Alice nem szólt semmit. A többiek az életüket áldozták, hogy ne tudják meg az igazságot. Akkor legalább tisztelje meg őket azzal, hogy nem mond el nekik semmit sem.
- Hogyan hoztad vissza Mrs.Carols-t?-ismételte meg az előző kérdését az ismeretlen férfi, de a lány meg se szólalt.
A férfinek végül elege lett ebből, ezért a kést Alice hasába döfte, aki összeesett fájdalmában. A lány egy ideig harcolt az életéért, de végül örök álomra helyezte a szemeit. Ott a cellában égették el a lány testét.

2.rész Visszatérés a szülőföldemre(napjainkban)

John a kórházban segített a betegeken, a terhes anyukákon. Még csak nem is gondolt arra, hogy valakivel leélheti az életét. Az egyetlen tartós kapcsolata Katherine volt, akivel soha nem szakította meg a kapcsolatot. Katherine volt az, akinek bármit elmondhatott. Csakhogy egy héttel ezelőtt a lány meghalt egy autóbalesetben. A holttestét nem találták meg. John azóta is magányban él. Még a karácsony napját is otthon töltötte. Az ágyában olvasta a könyvét, amit még a barátnőjétől kapott. Hirtelen az ablak erős szélvihart fújt  bele a szobába, majd hópelyhek jelentek meg a szoba közepén, és a vihar kitépte John kezéből a könyvet. Ijedtében a szoba egyik sarkába futott, majd a hópelyhek egyre közeledtek egymáshoz míg végül egy emberi test képződött belőlük. Alice volt az, régi ruhában állva a szoba közepén. John rémülten lapult a falhoz, de meg is lepődött ugyanis teljesen úgy nézett ki, mint Katherine. Félve ugyan, de megkérdezte tőle, hogy ki ő. Alice ránézett, akinek bűntudata támadt, amiért így ráijesztett.
- Nyugi! Nem kell félned tőlem.-nyugtatta meg őt, majd belenézett a tükörbe, és egyet csettintett.- 1600, 1700, 1800, 1900, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004.......-számolt Alice, majd, amire a megfelelő évhez ért úgy nézett ki, mint egy mai lány, de nem volt az.
John bátorságot vett magán futni kezdett le a földszintre. Amikor leért a nappaliba akkor leült a kanapéra, de ott meglátta a lány a falnak támaszkodva. Hátrálni kezdett, majd a konyha felé vette az irányt, de az rossz ötlet volt, mert ott is megjelent. Bárhová futhatott, de a lány akkor sem tűnt el. Végül feladta, és leült a kanapéra. A lány közelebb lépett, de egy percre sem ült le.
- Miért nézel ki úgy, mint Katherine?-kérdezte John, aki egy pillanatra sem vette le róla a szemeit.
- Külsőleg talán hasonlítok Katre, de belsőleg teljesen más egyéniség vagyunk.- válaszolta Alice, majd rápillantott a kanapén ülőre.- Nem is hasonlítunk külsőleg mindenben ugyanis a szemem színe kék.-tette hozzá.
John felállt, majd fel-alá kezdett járkálni. Hosszú perc sétálás után úgy csinált mintha Alice ott se lett volna, de a lány ezt a képességével meghallotta.
- Ne csinálj úgy mintha itt se lennék.Nem te vagy az egyetlen, akivel ezt csinálom.Már 485 éve halott vagyok.-húzta fel magát, majd durcásan átment a falon.
A doktor utána ment a nappaliba, aki már készült elhagyni a házat, de még időben megállította. Amikor a doktor kimondta azt, hogy várj akkor Alice felé fordult.
- Miért jöttél?-kérdezte értetlenül.
- Ezt nem ma fogjuk megvitatni.Addig is feküdj.Holnap korán kell kelned!Menj!Menj már!-utasította, amire a doktor eleget tett a kérésének, és bebújt az ágyába, majd mély álomba szenderült.
Alice nem akarta megzavarni őt, ezért minden lámpát lekapcsolt, majd gondolt egy helyre, ahol máris ott termett. Egy híd előtt állt, majd elkezdett sétálni rajta, majd a folyó és a híd kereszt metszettén megállt. A folyó kristály tiszta volt és soha nem fagyott be, a halak boldogan úszkáltak, majd fogtak el különféle rovarokat, a part fehér takarójában díszelgett. A híd fakorlátjára bele volt vésve a teljes neve és a születési évétől a halálának évéig. A lány szeméből kigördült egy könnycsepp, ami folyóba esett. A lány fejében képek játszódtak le, amikor még boldog volt, és senki sem tudta mi is ő valójában.
- Visszajöttem!-suttogta a végtelenbe.

3.rész Élet vagy halál

John, amire felébredt nem találta a lány, ezért azt gondolta, hogy csak álmodott. Felkelt az ágyából, majd elvégezte a reggeli teendőit. A teendők után gyorsan megreggelizett, majd a kórház felé sétált. A kórház nem volt túl messze a házától, ezért a park felé vette az irányt, aminek a közelében kisgyerekek gördeszkáztak az úton. Amikor odaért meglátta amint egy kisgyerek átgördeszkázik az úton, de egy iskola busz neki hajtott. Már csak centiméterek választották el őket egymástól. A busz hiába dúdált a fiú nem mozdult. John már készenlétben ált, hogy odaszaladjon, de megpillantotta Alice-t, aki az egyik lábát a deszkára helyezte míg a másikkal megmozdította a kerekeket. Alice még idejében elgurult a busz elöl, majd amint az út túlsó felére értek leszállt róla. A fiú ránézett, aki egy angyalnak tekintette, majd mielőtt a fiú egy szót is szólhatott volna a mutatóujját ráhelyezte az ajkaira.
- Erről nem beszélhetsz senkinek.Megértetted?-kérdezte mire a fiú aprót bólintott.
Alice arra gondolt, hogy John mellett lehessen, és ott termett, amire John megijedt.
" Azt hittem elment, de ezek szerint mégse."-gondolta, majd tovább haladt.
- El is mentem, de a város határát nem hagytam el.-magyarázta Alice, de egy percre sem hagyta el Johnt.
Időközben megérkeztek a kórházba, ahol John felvette fehér köpenyét, majd bement az irdojába a kartonokkal, és elkezdte tanulmányozni őket. Alice csak nézte mit csinál, majd ő is vele együtt olvasott. John tanumányozása után elment az első betegéhez. Percek óta csak ezt ment, amit már Alice nagyon kezdett unatkozni. Még a pult előtt álló nőhöz is odasétált. Egyszerűen semmi sem történt. Közben a doktor is megérkezett az előző betege után. Csakhogy Grace egy újabb kartont nyomott a kezébe. Grace hirtelen összesett, amit a doktor észrevett, és kezdte élesztgetni nem sok sikerrel. Több orvos is odament, ezért Alice nem tudott a közelébe férkőzni pedig a lány állapota percről percre romlott. Végül ráfektették egy kórházi ágyra, amitől Alice hozzáférkőzhetett, és a fejére tehette a kezét. Nagyon kellett koncetrálnia. Érezte az ereit, a szívének véráramlását, a tüdő levegőjét és az agyát. Az agya volt a központja a testének hiszen annak kell leállnia ahhoz, hogy meghaljon. Az agyába láthatatlan hullámokat lövelt, a szív véráramlását növelte, a tüdejét teljesen megtöltötte levegővel, az ereinek erőt adott. Grace nyitogatni kezdte a szemeit, majd amikor teljesen kinyitotta levette a fejéről a kezét. John csak ámuldozva nézte, amint a fiatal Grace percről percre javult. Amint már Grace teljesen jól volt John az irodája felé vette az irányt, majd bezárta, hogy ne mehessen be.
- Hogyan csináltad?-kérdezte döbbenten.
Ilyen esettel csak egyszer találkozott amikor az egyik ismerősének szív problémái voltak, ami halálos is lehet.
- Nagyon szívesen.Részben ez a képességem.-mondta, majd az ablakhoz lépett.- Sétáljunk egyet!-ajánlotta fel neki, de ő megrázta a fejét.
Valahonnan gondolta, hogy ez lesz a válasza, ezért csak gondolt egy helyre, és ő azonnal ott termett. A temető egyik halottjára gondolt, akit előző életében mentett meg a biztos haláltól, Mrs.Carolst. A sírjára rátett egy virágszálat, majd a zsebéből elővett egy öngyújtott, és meggyújtotta a gyertyákat.

4.rész Karácsonyi emlékezés

A falusiak egy ünnepre készülődtek, amit minden évben megtartottak. Igazából a karácsonyi áldozatokra emlékeznek, akiket az őseik megöltek. Ők nem hittek abban, hogy boszorkánykodás. A falu központjára egy fát helyeztek szépen feldíszítve, gyertyákat gyújtottak, majd az áldozatokról egy fényképet helyeztek el, amit messziről is jól láthattak. Szinte minden megvolt, ami kellett, és mindenki kivette a részét a készülődésben. Még John is, aki nem akart részt venni rajta hiszen őt nem érdekelte az ilyesmi. Grace fel is hívta, hogy nem jön e mégse az emlékezsére, de ő elutasította. Alice egy ideig Mrs.Carolst síratta, de végül elhagyta a sírját, és John-t figyelte. Igaz, hogy ő most nem láthatta, ami nagyon is jól esett neki. Kellett a kikapcsolódás. Alice eddig egyetlen egy emlékezésen sem volt. John, azért nem ünnepeli a karácsonyt, mert csak Katherine-re emlékeztetné. Lehet, hogy több volt köztük, mint barátság?  Mindenesetre Alice nagyon szívesen nézte végig ahogy John folyton elrontott valamit. Az este nagyon hamar eljött. Időközben a doktort is rábeszélték, hogy jöjjön el a múlt áldozatainak emlékezésére. Alice az egyik kis sarokból nézte végig az egész ceremóniát. A ceremónia kezdettét a zenészek indították, a gimi tehetséges diákjai. Utána elkezdődőtt az emlékezés. A szólnok elkezdte felsorolni a neveket.
- Barbara Sevalda, Kate Fanning, Gwen Huston, Stephanie Lander, Elizabeth Treyton, May Beckinsale, Laura Parlink, Mary Waterking, Sharon Caldena és Alice Meyerstone.-sorolta végig a neveket, majd mondott pár szót egy-kettőjükről.
- Barbara családja gazdag volt.Testvére nem született az évek során.Stephanie önzetlen, szeretetreméltó volt.Ő nagyon sokat segített ezen a városon.Laura még csak gimnazista lány volt.A szülei születése után néhány évvel meghaltak.-miközben mondta a szövegét megmutatták az áldozatok képét, majd mécseseket gyújtottak.- Alice itt született, de a szülei elköltöztek innen.21 évesen halt meg.Az ő emlékére most odagyalogolunk a hídhoz, amit a szülei építettek abból a kevéske kis pénzükből.- a szólnok a mécsest fogta míg a mellette lévő lány a képet tartotta.
John ledermedve nézte a képet hiszen ő tudta, hogy Alice igazából szellemileg él. A tömegtől távol, a parkban leülve megjelent előtte Alice.
- Ki vagy te?Miért jöttél egyáltalán vissza?Hogyan mentetted meg Grace-t?-tette fel a kérdéseit John.
- Alice Meyerstone-nak hívnak, de szerintem ezt tudod.Csak szellemként vagyok még életben.Azért jöttem vissza, mert egy feladatom van.Grace élete egy hajszálon múlott.Az évek során többször is csináltam már ilyet.Ezért is öltek meg.-válaszolt John kérdéseire, de egyben bogarat is ültetett a fejébe.
- Milyen feladatod?-kérdezte érdeklődve.
- Tisztázzunk valamit.Én nem mondhatok el minden egyes pici apró részletet, ami meg fog történni illetve, ami már megtörtént.Vannak dolgok, amit még te sem tudhatsz.-magyarázta Alice, aki kicsit ideges lett, de hamar rendezte az érzelmeit.
- Milyen hídról beszélt?-kérdezte érdeklődve, majd Alice megfogta a kezét.
Kicsit furcsa volt hiszen eddig senkihez sem érhetett úgy, mint Johnhoz. Ki lehet ő? Ilyen még nem volt egyetlen egy védencével sem. Alice gondolt egy helyre, és ő azonnal ott termett Johnnal. A tömeg már egy jó ideje elment onnan. A folyó semmit sem változott. A víz ugyanúgy folydogált, mint eddig, a híd faburkolata sértetlen maradt, a halak még mindig ugyanúgy úszkáltak, és falták fel a kicsi rovarokat, a békák kurutyoltva üdvözölték vendégeiket, az állatok nagy része még mindig odament inni a friss, tiszta, harmonikus vízből, a part már le akarta vetni a fehér takaróját.John boldogan figyelte ahogy az állatok ittak a vízből. A hold rásütött a vízre, ami ezüstös, fehéres színbe burkolózott. A híd eddig is megőrizte szépségét, de most még tündöklőbb volt, mint eddig.

5.rész A levél

Alice hosszasan mesélte a régi éveit. John szívesen hallgatta végig az egész történetét. Szinte mindent el mondott a múltjáról, de John néha a jelenről is kérdezett. Alice tartotta magát a szabályokhoz, és nem mondott semmit. Miután végett ért a mesélés Alice haza vitte Johnt a házába, ahol Grace már fel is hívta, hogy hazaért e. John épp a lefekvéshez készülődőtt, majd az ágyába bújt. Alice mellé feküdt, és az éjszaka egy részét átbeszélgették, egészen addig amíg John meg nem csókolta. Igaz eléggé furcsa volt hiszen szellem volt, és senki sem tudta megérinteni. Viszonzás képpen visszacsókolta. John persze nem akarta megszakítani, ezért arra nem is gondolt. Mivel Alice elárulta, hogy gondolatolvasó, ezért gondolatait alaposan rejtegette. A ruháik szanaszét hevertek a földön mintha valami ott járt volna. A doktor a szellem lány nyakait csókolta, majd a kezét végig simitotta a gerincén, amitől enyhe borzongás futott végig a lány testén. A doktor Alice felé emelkedett, és egyenletes ütemben mozgatni kezdte a csípőjét. A lánynak a hasát vette célba, majd ajkaival megérintette azt, és a mellkasa felé vette az irányt. Egyre érzékenyebb pontokat érintett meg ahogy ajkaival végig szántott a felső testén, amit a lány kifejezetten élvezett. Persze a kés döfte nyom nem látszott, de nem szerette, ha ott megérintették. John a nyak körüli csontokat csókolgatta, majd a lány ajkait szemelte ki, és hosszasan csókolta. Egy röpke pillanatig meg kellett szakítaniuk a csókukat, majd egyre hevesebben kezdték egymást csókolni. Alig egy-két napja ismerték egymást, de máris ilyen reakciót váltott ki belőlük. Alice viszont azt érezte, hogy ismeri Johnt. De vajon honnan ismeri őt? Minél előbb ki kell derítenie különben még valami olyasmit tesz, amit lehet, hogy később meg fog bánni. A lánynak fogalma sem volt arról hány óra volt, és, hogy mikor hagyták abba a szeretkezést. A lány észrevétlenül felkelt az ágyból, majd magára tekert egy törölközöt. Körülnézett a könyvespolcokon. Legtöbbet még Alice is szerette olvasni. Az íróasztalánál nézett körül, majd megtalált pár borítékot, amit még Katherine küldőtt neki. Az egyiket kinyitotta, és olvasni kezdte a sorokat.
Kedves John!
A tegnap este nagyon emlékezetes volt a számomra.Nagyon szeretem az állatokat.Ma nem érzem valami jól magam, ezért arra gondoltam elhalaszthatnánk a találkozónkat.Sajnálom.Úgy érzem magam mintha valami lenne a testemben.Felhívlak, ha jobban leszek.
Ezerszer csókol:Katherine Masterson!
Amint elolvasta mintha újra átélte volna azt a napot amikor egy lánynak a testébe véletlenül beszorult. Képkockákról képkockákra pontosan emlékezett arra a napra. Alice még arra a napra is emlékezett amikor lefeküdt Johnnal. Tudta, hogy a lány kiszorította a testéből, de helyette Kat beszélt. Mindvégig őt szerette. Egy halandó viszont csak akkor tudja őt megérinteni, ha egy emberi testben érinti meg legelőször. Mostmár mindent értett, de nem tudta mit kezdjen az információval. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy elmegy innen. Egy csettintéssel magán érezhette ruháit, majd gondolt egy helyre, és ő azonnal ott termett.

6.rész Katherine

„A bálon mindenki ott volt.Kat néha irigykedve figyelte ahogy szebbnél szebb lányok táncolnak bájos férfiakkal. Már épp kezdte volna feladni a reményt, és haza menni, de teljesen váratlanul egy kéz érintette meg a vállát. Döbbenten nézte az előtte álló férfit. John megfogta a lány jobb kezét, majd apró csókot lehelt rá.
- Felkérhettem a hölgyet egy táncra?-kérdezte udvariasan John, majd elengedte a lány kezét.
- Nyugodtan szólítson csak Katherine-nek.-kérte rá Kat udvariasan, majd elfogadva John jobbját a táncparkettre sétált vele.
- Engem Johnnak hívnak.-mutatkozott be John, majd egyik kezét a derekára téve táncolni kezdett a lánnyal."

Emlékezett vissza John, hogy milyen volt amikor még együtt járt Kattel, akit nagyon vonzónak talált. Talán, ezért is szerette annyira Katherine-t. Igaz sokáig tartották a kapcsolatot, de valamiért mégsem illettek össze. A műtő teremben sem tudott másra gondolni, ezért inkább kiment onnan, de semmi sem segített neki. Nem tudta miért, de Alice sokkal vonzóbb volt, mint barátnője. Csak annyiban különbőztek, hogy Alice-nak kék szeme volt, és az érzelmei sokkal mélyebbek voltak. Nagyon hasonlított Katherine-re, de valahogy mégsem ő volt az igazi. Ő csak Alice-ra vágyott, viszont úgy érezte mintha már ismerné valahonnan a lányt.
Alice a tóparton sétált, mert egyszerűen nem bírta kiverni a fejéből Katherine-t. Mintha minden egyes képkockát újra levetítettek volna a fejében.

„Minden olyan gyorsan történt.Alice véletlenül az egyik ember után eredt, csakhogy nem az ő testébe került, hanem egy másikéba, egy lányéba. Egy olyanba, aki nagyon hasonlított rá, de mégsem ő volt az. Érezte az érzelmeit, hallotta a gondolatait és látta az igazi énjét. Olyan volt mintha egy másik ember elméjébe zárták volna. Érezte ahogy a lány fájdalmak között szenved, de ezen kívül nagyon sokat áradozott Johnról. Nagyon szerette volna hogyha tudná John, hogy nem kell érte aggódnia. Alice végül rá tudta bírni a saját erejével, hogy az asztalhoz sétáljon, és, hogy megírja szerelmének ne aggódjon érte. Miután ezt elvégezte lefeküdt az ágyra, majd lehunyta a szemét, hogy az álmok birodalmába merüljön. Alice látta a lány álmait, viszont a fájdalom egyre erősödött. Alice megkereste mi lehet a baj a lánnyal, és rá is akadt a probléma forrására. A szíve nagyon gyenge volt, ami azt jelentette, hogy Kat nem húzza sokáig. Végül minden erejével arra összpontosított, hogy a lány túlélje. Még túl fiatal volt ahhoz, hogy meghaljon."

7.rész Szívbe hasító fájdalom

John nem bírta tovább nélküle, ezért cselekednie kellett. Ő boldog volt Alice-zal, de ha ő nincs vele akkor meg kell hoznia élete legrosszabb döntését. Alice említette neki, hogy valami olyasmi fog megtörténni a jövőben, amit neki kell megakadályoznia. Leginkább, ezért is jött vissza. Tudta, hogy nélküle nincs értelme az életének. Amint végzett a kórházból haza felé vette az utat. Útközben épp át akart menni az út egyik oldaláról a másikra csakhogy egy kocsi Johnba hajtott. John az úton hevert mozdulatlanul. Súlyos sebei voltak. Az autóból kilógótt egy csővezeték, ami a doktor hasába vésődőtt. Mindenki körülvette, és nagyon aggódtak miatta. Megmozdítami, azért nem akarták, mert féltek, hogy még súlyosabb lesz az állapota.
Alice a parton ült, majd teljesen váratlanul a lány szívébe fájdalom hasított. Elviselhetetlenül tombolt benne a fájdalom, a kétségbeesés, a félelem és a szenvedés érzése, ami az egész testét körüljárta. A szíve kibírhatatlanul fájdalmasan dobogott. A fejébe egyetlen ember képe kúszott, ami arra késztette, hogy visszamenjen hozzá. Rágondolt, és ő azonnal ott termett. Amint meglátta ahogy a földön hever, amint egy csővet akarnak kihúzni a hasából. Sírva odaszaladt hozzá, majd a fejére tette a kezét, és erősen koncentrálva próbált életet irányítani belé. Az agya erősen kattogott, ami azt jelentette, hogy kűzd az életéért, de valamiért azt gondolja nincs értelme. A csővezetéket kihúzta a hasából, majd a sebeit begyógyította. Újra megpróbált életet adni neki. Utána a fülébe suttogott egyetlen szót, ami a szeretlek volt. John egy percig kinyitotta szemét, akinek a szeme rögtön a többi ember számára teljesen láthatatlan Alice-ra tévedt. Alice könnyes szemmel nézett le rá, ezután pedig letörölte minden könnycseppet eltűntetett az arcáról, ami sugárzott a boldogságtól. A fájdalmat a boldgoság vette át. Mintha minden egyes fájdalmat elvágtak volna. Egyetlen pillanatra sem hagyta el a férfit, akiért mindent fel tudott volna adni. A kórteremben Alice a kórházi ágyra feküdt John mellé, aki éppen aludt. Fejét mellkasára tette, és hallgatta szívének dobogását.

8.fejezet A szerelem mindent legyőz

Két hét telt el mire Johnt haza engedték a kórházból. Ezalatt az idő alatt Alice mindvégig mellette volt, és elmesélte neki miért is tud John a lányhoz érni. Kissé meg is lepődőtt, de nagyon jól fogadta a hírt. Viszont Alice nem ettől félt a legjobban hanem attól, hogy nem lehetnek együtt. Ugyanis ő nem tud olyan magyarázatot találni rá hogyan élhetnének együtt. Végül úgy döntött elhagyja Johnt, de ezt meg akarta beszélni vele nehogy olyan butaságot csináljon, mint két héttel ezelőtt. Igaz, kissé megrázták a lányt az események, és azt hitte örökre elveszítí, de nem így lett. John az ágyában ülve várta szerelmét, hogy eljöjjön hozzá. Már éjfél is elmúlt mire Alice megjelent előtte. Leült az ágyának szélére, majd a doktor felé fordult.
- Gondolkodtam.-kezdte.- Mi nem lehetünk együtt.-mondta határozottan mire a doktor felvonta szemöldökét.- Figyelj én szellem vagyok te meg ember.Engem nem lát senki csak te és a gyerekek.-magyarázta a lány, de Johnt még ez sem érdekelte.
Tiszta szívéből szerette a lányt még akkor is, ha ő nem emberi lény hanem egy különleges lény, akit még soha nem kedvelt ennyire.
- Nem érdekel.Csak veled akarok lenni.-mondta határozottan John, de Alice sem adta be ilyen könnyen a derekát.
- Te is tudod, hogy ez így nem jó.A szerelem nem elég indok arra, hogy velem legyél.-mondta ellenvetést nem tűrve a lány annak ellenére, hogy a határozottsága egy pillanatra kibillent az egyensúlyából.
Alice szemeiben könnyek jelentek meg, és épp el akart volna búcsúzni, ennek ellenére nem tette.Talán, azért nem tudta megtenni, mert nem tud elszakadni a fiútól pedig ők nem lehetnek együtt.
- Egyszer azt olvastam, hogy a szerelem mindent legyőz.-törölte le a könnycseppeket a lány arcáról.-Szeretlek.-fejezte be a mondatát.
- Én is téged.-vallotta be ezzel beadva a derekát, majd John megcsókolta a lányt.
A csók után hirtelen Alice újra Katherine testében volt, de Kat szelleme egy fényes csillagként repült fel az égbe. Alice mostmár biztosan magáénak tudhatta a lány testét, majd hirtelen erős fájdalom lett rajta úrrá. John a lánynak otthonában találta magát, majd amint meghallotta szerelmének fájdalmas sikolyait azonnal felsietett hozzá. A lány az ágyon ülve fogta a kerek hasát. John amilyen gyorsan csak tudott odament hozzá, majd lefektette kedvesét az ágyra. A szülés túl korai volt még, ezért elővett egy inekcióstűt, majd a lány karjába szúrta. Utána elővett egy szikét, amivel kis lyukat vágott a lánynak testén. Alice sikolyai egyre fájdalmasabbak voltak, majd az események hirtelen beindultak. Az egyik pillanatban még a lány hasában volt, majd a másikban pedig már sírva omolt apjának karjaira. Grace a vágást összevarrta, majd elszakította a babát apjától egy rövid pillanatra. Utána anyja karjaiban tengette idejét, de az sem tartott sokáig. Alice-tól el kellett szakítani a lányát arra az időre míg a terhesség napja lejár. Utána a családjával töltheti az idejét. Alice-t is be kellett vinni a kórházba arra a rövid időre. A továbbiakban boldogan élték életüket akármilyen hosszú vagy rövid legyen is az.
Vége! 

Sorsdöntő 15-16.fejezet

Meglepetésként kettő fejezetet hoztam.Nem sokára itt a szent este, amire egy külön meglepetést tartogatok a számotokra.

Fenyegető veszély:

/Ronnie/
Christine gyorsan vezetett, mint hittem volna. Először azt hittem, hogy egy szerény kislány, de tévedtem. Nagyon bátor tud lenni. Útközben egy párszor megálltunk, de csak akkor, amikor éhesek voltunk. A nap lenyugodni készült. Christine egy közeli dombon megállt, ahol a nap utolsó fényei csillantak meg. A nap vörös korongja elbújt a fa, a hegy, a síkság, a domb, a víz és a föld alá. Keleten a hold fényei világították meg a Föld bolygót, és felkelésével hozta magával a sötétséget is. Barátnőm újra elindította az autót, és egy közeli kis tisztáson megállt. Kiszálltunk az autóból, majd barátnőm kipakolta azokat a holmikat, amik az alváshoz kellenek. Pokrócok, takarók, párnák stb. Amint ezzel végeztünk hoztam, vagyis inkább képességemet használva iderepítettem a fatuskókat. A fákra locsoltam egy kis vizet, de csak annyit amennyi kell ahhoz, hogy meggyúladjon. A kezemet szép lassan ökölbe szorítottam, majd a farakás lángra kapott. Én nagyon korán lefeküdtem, a többiek még fent maradtak egy ideig. Amint magamra húztam a takarót akkor a szemhéjaim lecsukódtak majd mély álomba merültem.

Az álmomban egy házban voltam, és mindenhol tűz volt. Alig kaptam levegőt, és már készültem feladni az egészet, amikor hirtelen Adamet pillantottam meg magam előtt. A levegőt egyenletesen vettem ezzel oxigént jutatva a szervezetembe. Amint a tüdőm tele lett oxigénnel akkor gyorsan körbe pillantottam. Körülöttünk víz volt, ami gömb alakot vett fel. A lángok próbálták lyukat ejteni rajta, amivel bejuthatnának a gömbbe. De minden próbálkozás hiába való volt, mert ide lehetetlenség volt bejutni. A gömböt körül vevő lángok kialudtak, majd a képességemet használva a többi tüzet is eloltottam. A vízgömb hirtelen eltűnt mintha elpárolgott volna, majd Adam a karomnál fogva felhúzott a talajról.
- Mi volt ez? –kérdeztem kétségbe esve, majd próbáltam gondolatban értelmes magyarázatot találni rá, de nem tudtam.
- Megmentettelek. Ez nem elég indok? –kérdezte morcosan, majd megfordult, és az ajtó felé vette az irányt.
- Mi vagy te? –kérdeztem meg tőle, majd a fejét felém fordította.
- Azt hamarosan megtudod. –mondta rejtélyesen, majd hirtelen eltűnt.
Egy teljesen más helyszínen voltam. A fákról az esőcseppek potyogtam le a földre ezzel kis tócsát alakítva. Az lombok között apró neszt hallottam, amitől nagyon megijedtem. Hirtelen futásnak eredtem a fákat magam mögött hagyva, és amint kiértem az erdőből egy tisztásra értem, ami nagyon ismerős volt. Ez a tisztás az volt, ahol megálltunk. A rét közepén egy angyalszobor állt, ami az arcát kezeibe temette. Hirtelen újra meghallottam azt a neszt, amit az erdőben hallottam, majd fejemet a hátam mögé fordítottam. Nem láttam semmit sem, de egy nagyon furcsa érzésem volt. A szívem újult erővel dobogott, majd újra az angyalra helyeztem a tekintetemet. Az angyal már egy kicsit közelebb volt hozzám arcát szabadon láttam. Arca olyan hátborzongató volt, amitől még jobban megijedtem, és a kezei felém nyújtóztak. Hátráltam pár lépést, majd hirtelen megláttam egy újabb angyalt a fán. A keze rám mutatott, ami futásra késztetet. Előttem egy újabb angyal termet, ami rám mutatott, majd sikoltva becsuktam a szememet.

A szememet amilyen gyorsan lecsuktam olyan gyorsan nyitottam ki. Christine aludt, majd ő is felkelt. Annát nem láttam sehol. Barátnőm is gyorsan körbe pillantott, majd a tekintete a hátam mögé keveredett.
- Ronnie fordulj meg. – kért meg rá, majd engedelmesen a hátam mögé néztem.
Abban a pillanatban megdermedtem, amint megláttam az álombeli angyalt. Kezében egy gömböt tartott, amiben megláttam Annát a többi lélekkel együtt. Próbált kijönni onnan azzal, hogy ütögette az üveget. Felkeltem a pokrócról, majd körbe pillantottam. Az egyik fán guggolva megláttam egy újabb angyalt, ami eltakarta szemeit, és fejét az alatta lévő ágra szegélyezte. Gyorsan körbe fordultam a tengelyem körül. Mindenhol láttam valahol egy ilyen angyal alakú szobrot. Fogalmam nem volt róla, hogy hogyan menekülünk meg tőlük. Christine is felállt a helyéről, és az előtte lévő szobrokra emelte a tekintetét. Az egyik angyal gondolatát hallottam meg.

„ Mi nem fogunk bántani titeket. Csak egy parancsot teljesítünk. Ha nem bántjátok mesterünket, akkor megkímélünk titeket, és helyette emberré teszünk mindkettőtöket.”-gondolta az egyik, majd levetített egy képet a mesterükről.

Megráztam a fejemet, majd megfogtam barátom kezét, a táskámat feltettem a vállamra, és futásnak eredtem. Christine-t magam után húztam. Fogalmam sem volt arról merre tartunk, csak meneküljünk meg tőlük. Hirtelen előttem termett a szobrok mestere. Őt kikerülve futottunk tovább, majd előttem termett egy angyal szobor azzal a hátborzongató arcával nézett ránk. A kezei felénk nyújtóztak, majd barátnőm gondolatban azt üzente, hogy a hátunk mögött is van egy ilyen szobor. A semmiből alattunk termett egy kis víz, ami kitörni készült. Amint kitört a víz üveggé változott, amire rá estünk, és a két angyalszobor megdermedt.

A harcos lány:

/Ronnie/
A két angyalszobor nem mozdult. Mintha tényleg egy szobor lenne, majd párszor pislantottam is, de nem mozdultak. Lesegítve barátnőmet lejöttünk az üveggé vált vízről, majd elindultunk az autónk felé, de amikor odaértünk belenéztem a visszapillantó tükörbe. Amint belenéztem gyorsan hátra néztem, és megláttam egy újabb angyalt, akinek a keze rám mutatott. Christine megijedve üzenni kezdett gondolatban.
" Előttem is vannak."-gondolta, majd kiakarta nyitni az autó ajtaját, de az be volt ragadva.
Hirtelen a fejem sajogni kezdett, majd minden egyes végtagomat fájdalom öntötte el. Barátnőm sikoltva terült el a földön, majd a kocsiba kapaszkodva próbált felállni. Az eszembe jutott az előbbi jelenet amikor a két angyal megdermedve bámulta egymást. A kezük nem volt az arcukba temetve, hanem egymásra néztek ugyanazzal a hátborzongató arccal. Nagy erőfeszítések árán kinyújtottam a kezemet, majd nagyon erősen koncentrálni kezdtem az előttem lévő angyal kezeit. Próbált küzdeni ellene, de nem tudott. A kezei leváltak arcáról, majd megdermedve állt előttem, és az égő fájdalom abbamaradt. Christine-be ezzel bátorságot öntve használni kezdte képességét. Kezét kinyújtotta, majd ujjait összecsukta mintha valamit fogna a kezében. A kőszobor angyalok mintha bábuk lettek volna úgy kezdtek el mozogni, majd egy kört alakítva egymásra néztek. Barátnőm leengedte a kezét, és gyorsan beszállt az autóba ahogy én is. Alighogy beszálltunk az autóba újabb angyalok jelentek meg előttünk és mögöttünk ezzel elzárva a menekülési útvonalat. Hirtelen egy víz lett mindenütt, majd világítani kezdett, amitől be nem láttam semmit sem. Arra lettünk feleszmélve, hogy egy másik helyen vagyunk. Körülöttünk kopár puszta jelent meg, majd egy szőkésbarna hajú lány futott felénk.
- Gyertek, gyorsan! Ezeket nem ilyen egyszerű lerázni.-mondta a lány, mi pedig engedelmeskedtünk neki, és utána mentünk.
Egy kunyhóba vezetett minket, ahol minden olyan egyhangú volt. Fehér falak, barna székek, barna bútorok, egy szóval minden vagy fehér vagy barna színű volt. Leültünk a kanapéra, majd a lány kiment a konyhába valamit hozva nekünk. Amikor visszaért letett elénk egy pohár teát.
- Még be sem mutatkoztam.Én Bianca vagyok.Bianca Lawson.-mutatkozott be, ami először nagyon meglepett.
- Én Ronnie vagyok ő pedig a barátnőm, Christine.-mutattam be magunkat, mert barátomból nem jött ki egy hang se a torkán a meglepettségtől.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket.-mondta őszintén, majd hátradőlt a kanapén.- Szóval miért is támadtak meg titeket azok a szobrok?-kérdezte kíváncsian.
Nem igazán tudtam erre mit válaszolni hiszen nem támadhatom le azzal, hogy mi boszorkányok vagyunk, és téged kerestünk. Elővettem azt a papírt, amit még a történelem könyvben találtam. Széthajtogattam a kis papír darabot, majd Bianca felé nyújtottam, aki elvette a papírt. Ránézett, majd belenéztem a gondolataiba.
" Ez nem lehet."-gondolta, majd gondolatba felidézett egy jelenetet. Most jöttem rá igazán, hogy neki az emlékei nem vesznek el akármennyire régen történt is.

„A kertben játszottam Veronicával, aki annyira törékenynek tűnt, de rá kellett jönnöm, hogy nem az. Veronica páratlan tehetséggel rendelkezik. Csak egy év kor különbség van közöttünk. Veronicával olyan jó játszani, de a fantáziája viszont páratlan. Annyira jókat tud kitalálni. Például, ha beleesik egy gödörbe azt képzeli, hogy egy kútnak a belsejében van. Most is épp egy ilyen játékot játszunk.
- Veronica szerinted hol lehetünk?-kérdeztem kíváncsian, majd utána eredtem az alagútban.
- Ez egy folyosó, ami egy titkos helyre vezet bennünket.Lehet, hogy találunk valami különlegességet.Gyere!Menjünk tovább!-parancsolt rám kedvesen, majd tovább mentünk az alagútban.
Kiértünk az erdőbe, ahol elrejtettünk egy ládát pár hónappal ezelőtt. Gyorsan kiástuk a kis dobozt, amit kincses ládának hívtunk. Amint megtaláltuk a dobozt játszótársam a nyakában lévő kulcsot használta a láda tartalmának rejtő zár kinyitására. Persze barátnőm nem habozott sokáig, mert, amint kattant egyet a zár azonnal felnyitotta. A dobozban nem volt semmi kincs vagy valami. Mi egészen mást rejtetünk el a dobozban, ami igazi kincsnek számított. Semmi arany vagy ezüst hiszen nem az jelenti számunkra az értéket. A dobozban benne volt az én karkötőm, amit még aputól kaptam a születésnapomra. Veronicának egy Föld gömb alakú kulcstartó volt, amit még én adtam neki.
- Emlékszel.Azt kívántam bárcsak eljutnék egy világ körüli útra.Ha igazából nem is, de el tudom képzelni milyen lehet.Számomra ez nagy érték.-mondta barátnőm, majd kivette a dobozból a többi tárgyat is.
A kezembe nyomott egy rajzot, amint szétrúgom valakinek a hátsóját.
- Emlékszel amikor az a srác a szomszédból bántott, akkor is te védtél meg.Azt kívántam bárcsak lenne annyi bátorságom, hogy szétrúgjam a hátsóját.Talán ha nem is fog teljesülni legalább álmodozhatok róla.-magyaráztam.
- Egyszer azt kívántam, hogy bárcsak lennék az olyan megmagyarázhatatlan jelenségek között mint a képregényekben.- szorongatott a kezében egy képet az egyik képregényének a hőséről.- Tudom, hogy ez sem fog valóra válni.De szeretném, ha egyszer az életemben küzdenék az emberekért pont mint egy boszorkány.Annyira szeretnék különleges lenni, és nem csak az az unalmas hétköznapi lány, aki mindennap arról fantáziál, hogy milyen lehet egy világ körüli út.-sírta ki magát barátom, majd magamhoz öleltem.
- Te így is különleges vagy hiszen mások irigyelnek, azért mert te mindennap boldog tudsz lenni pedig nem is vagy gazdag.Ez egy nagyszerű tulajdonság.Büszke lehetnél rá.-nyugtatgattam, de egy percre sem engedtem el, és ebben a másodpercben azt akartam, hogy örökké tartson ez a kapcsolat."

- Veronica!-szólított meg Bianca miután visszatért a múltból a jelenbe, majd váratlanul magához ölelt.
Abban a pillanatban úgy éreztem mintha sohasem választottak volna el minket egymástól.

Sorsdöntő 14.fejezet

Nyomok:

/Ronnie/
Miután mindent megbeszéltünk Christine-nel elmentünk hozzám, és kutatni kezdtünk a titokzatos Bianca után. Egyetlen egy nyomunk sem volt ahhoz, hogy megtaláljuk. Végül úgy döntöttünk, hogy Christine megkeresi őt a látnoki képességével. Az egyik, amiben megjelenik Bianca az anyu naplója volt. Barátnőm megérintette a naplót, majd szemei lecsukódtak, és gondolatban megjelent egy kép, ami Elizabeth-et ábrázolta és a lányát.

Elizabeth és a lánya egy bálról jöttek el, és sétáltak végig a sötét utcákon. A lámpa fénye alig nyújtott némi fényt az árnyékba burkolt utcákra. Eddig semmi probléma vagy komplikáció nem történt. Csak sétáltak és sétáltak. Hirtelen megindultak az események ugyanis Elizabeth megállt és rejtélyesen nézni kezdte a sikátorban lévő árnyékot, majd futásra invitálta lányát, aki minden szó nélkül futásnak eredt. Addig is, hogy Bianca anyja időt nyerjen lángokba borította az egész sikátort, amitől az árnyék alakja láthatóvá vált. Balthazar állt ott, aki nem volt valami jó kedvében. Lizt még ez sem térítette el őt a céltól. A lány Balthazar elé irányította a vörös lángtengereket, amitől egy kicsit megvonaglott, de a pálcáján lévő víznek a jelével eloltotta a tüzet. Liz egy falat állított maga elé, amit egyenesen a földből húzott ki, majd amilyen gyorsan csak tudott futni kezdett a híd felé. Az erdőn keresztül vágtatott, majd egy táblához ért, ami fából készült, és bele lett karcolva egy városnak a neve, Lambeth. Balthazar jelent meg a háta mögött, majd Liz gyorsan megfordult. Tudta, hogy semmi esélye nem lehet ellene, de mégsem hátrált meg. Egy hurrikán kavart a levegőben, majd Balthazar felé irányította. Ellenfele pálcáját használva eltérítette a hurrikánt, majd a földben egy mocsár jelent meg, ami húzta le magával a lányt. Liz a kezeivel próbálta megtartani magát, és megakadályozni, hogy elsüllyedjen a mocsárban. De hiába való próbálkozás volt ugyanis a mocsár még jobban húzta le magával a mélybe, majd hirtelen a mocsarat szilárd formájában lehetett látni. A szilárd föld vörös lángokba borult.

A kép, amit az előbb vetített le Christine az most eltűnt. Említette, hogy a látomásai nem mindig olyan amilyennek lennie kéne.
- Ennyi volt. –jelentette ki barátnőm, majd Anna jelent meg. – Lambeth az első nyomunk.
- Akkor miért nem megyünk oda? –kérdezte Anna reménykedve, majd gyorsan elővettem a térképet.
Lambeth egy kis város nem messze Londontól. Christine az ujját Lambeth pontjára helyezte, amitől újabb látomás kúszott a gondolataimba.

Egy kis ház jelent meg, amiben Bianca fekete ruhában táncolt. Az őt körülvevő gyertyák között feltűnt az anyja képe is. Hirtelen megállt, majd a nevelőanyja jelent meg, aki belépett a gyertyákat körülvevő körbe.
- Minden rendben lesz. –ölelte meg a lányt. – Ne aggódj, vigyázok rád. –próbálta megnyugtatni.
- Tudom, de annyira hiányoznak. - sírta el magát.

A vízió hirtelen véget ért, majd gyorsan összepakoltam pár holmit. Addig Christine hozza a kocsiját, amiben mindig tárolt magánál némi ruhát vagy ennivalót. Feltettem a vállamra a táskát, majd kitéptem egy lapot a füzetemből. Gyorsan ráfirkáltam egy kis szöveget.
Apa!
Én sajnálom, ha miattam idegeskedsz, mert nem találsz a szobámban. Ez azért van, mert el kellett mennem, amiről te nem tudhatsz. Ahol én vagyok az nem a te világod. Szóval ne aggódj, értem tudok magamra vigyázni. Sajnálom!
Ronnie!
Letettem a lapot az asztalomra, majd képességemet használva kinyitottam az ablakot. Kezemet úgy helyeztem el mintha megállj parancsolnék valakinek. Annának a legkönnyebb lejutnia, mert semmi baja sem lesz, ha leesik a földre. A kis facsemete elkezdett nőni, majd amikor felért az ablakhoz ráléptem egy vastagabb ágra. A fa zsugorodni kezdett, amivel sikeresen leértem a biztonságos talajra. Christine az autójában várt minket. Gyorsabb beszálltam, majd barátnőm beindította az autót, és ráhajtott arra az útra, ami Lambeth városához vezetett. A neheze még csak most jön.

Sorsdöntő 13.fejezet

Bocsi a késésért, de nagyon sokat kellett tanulnom!Jó olvasást
Adam:

/Adam/

Amint beértem az iskolába rögtön Ronnie-t kerestem a tekintetemmel, de helyette a srácokat láttam meg. Odamentem hozzájuk, majd leültem a padra. Írni kezdtem az én titkos naplómba egészen addig, amíg meg nem hallottam Dr. Cooper kocsijának a hangját. Nincs olyan ember a földön, aki nem ismerné fel a kocsiját. Ronnie elköszönt nevelőapjától, majd valakit keresett a tekintetével. Gyorsan előhalásztam a mobilomat, majd elküldtem neki az üzenetemet. Amint megkapta előkereste telefonját, és mielőtt még elolvashatta volna rejtélyesen rámosolyogtam. Az érzelmei alapján eléggé meglepte váratlanul ért üzenetem. Amikor már elolvasta az üzenetet-mosolyt csalt az arcára, majd percekkel később megzörrent a telefonom. Olvasni kezdtem a sorokat.
Sajnálom, de ma nem jó. Egy fontos elintézni valóm van. Nem akarlak belekeverni az én világomba. Te nem hozzám tartozol. Tényleg sajnálom. Csak barátok lehetünk!
Amint a végére értem nem voltam túl jó kedvemben, ezért telefonomat elrejtettem a zsebembe, majd bevonaglottam a folyosóra. Ez nem igaz. Én nem szeretném belekeverni a boszorkány világomba. Az anyám Charlotte boszorkány volt, akivel egy rejtélyes idegen végzet vele. Láttam, ahogy anyám teste szenved a lángokkal, majd a szelleme egy gömbjébe zárul. Nagyon sokat nem találtam arról a gömbről, de az olyan fajták lelkeit szívják magukba, akik olyanok, mint én. Engem nem üldőznek, mert nevet változtattam, hogy ne találhassanak rám. Az igazi nevem Christoper Sommers volt. Anyám nem sokat tudott a boszorkányokról, de titokban élt, mert nem akarta felkelteni senkinek se az érdeklődését. Testvérem sajnos nincsen, csak mostohatestvérem van. Amikor először találkoztam Ronnie-val valami vonzott hozzá. Van benne valami mágikus. Leültem a földre neki támaszkodva a falnak, majd amikor már vége lett az összes órámnak beszálltam a kocsimba, és haza száguldoztam. Emma a mostohaanyám amint meglátta, hogy jövök valamin nagyon elgondolkozott. Szerinte 19 éves létemre nekem kell gondoskodnom magamról, ezért csináltatott nekem egy faházat. Ebédelni, azért átmehetek hozzájuk. Kiszálltam a kocsiból, majd Emma elé sétáltam. Valamit nagyon forgat a fejében. Érzem.
- Szia, Adam!-köszöntött flegmán.- A testvéreid medencéjét ki kéne tisztítani. Ugye megcsinálod nekik?-kérdezte ördögi vigyorral az arcán, amire én csak bólintottam.
Felmentem a mostohanővéreim medencéjéhez, majd hozzá kezdtem a tisztításhoz. A medencében egy csomó hínár, föld, labdák és fű volt beledobálva. Először kivettem belőle a labdákat, amiket egy zsákba hajigáltam. Hilary kijött hozzám, majd bekente magát napolajjal. Nem sokkal később megjött Jane, aki épp egy báli ruhát próbálgatott.
- Hé, szerinted melyik illik hozzám a legjobban?-kérdezte testvérétől, aki egy szájfényt kent az ajkaira.
- A rózsaszín. Abban szinte ellenállhatatlanul szép vagy, de John szívét nem te fogod elnyerni.-mondta gonoszul Hilary.
Nem értem mit esznek ezen a John fickón, de ha van egy csöpp kis esze, akkor elszalad tőlük, és egy másik lányt választ. A nővéreim szinte arról sem hallottak még, hogy munka. Mindketten elolvadnak ettől a Johntól. A medencét már csak a földtől kell megszabadítani, ezért felszivattyúztam a földes részeket, majd új tiszta vizet öntöttem a többi pótlására. Hihetetlen, hogy össze tudják piszkolni saját maguk a medencét. Bárcsak anya még élne. Amint végeztem a medence tisztításával elmentem itthonról a London melletti faluba. A nevelőotthonba kellett mennem, ahol ma egy rendesebb családhoz küldenek. Nem hinném, hogy Emmánál tovább tudnék lakni. Ha tovább kell maradnom Emmánál, akkor inkább, elmegyek, minthogy tovább vele maradjak. Aztán meglátjuk hogyan tovább.

Sorsdöntő 12.fejezet

Igazság:

/Ronnie/

Reggel felkelve az ágyból rögtön az jutott eszembe, amit tegnap este olvastam. Christine-nek el kell mondanom mindent. Bementem a fürdőbe, majd engedni kezdtem a vizet. Nagyon jól esett ez most nekem. Kiszálltam a vízből, majd magam köré csavartam egy törölközőt. Bementem a szobámba, majd kivettem a szekrényből egy farmernadrágot, egy lila pólót és egy hozzá illő pulóvert. A hajamat szabadon hagytam, majd felvettem a vállamra a táskámat, és lementem a konyhába, ahol apa szorgoskodott. Gyorsan bekaptam néhány falatot, majd miután apa is megette a reggelijét azután elvitt az iskolába. Kiszálltam a kocsiból, majd keresni kezdtem a tekintetemmel Christine-t. Hirtelen megcsörrent a telefonom, ami a farzsebemben volt, és ezzel megszakítva keresésemet. Nagy nehezen kihúztam a zsebemből, majd megnéztem az üzenetemet, amit Adamtől kaptam. Egy padon ülve pillantottam meg a haverjaival együtt, majd rejtélyesen rám mosolygott. Olvasni kezdtem az üzenetet.
Látni szeretnélek. Mikor találkozunk újra?
Mosoly ült ki az arcomra amint elolvastam, majd válaszoltam a kérdésére, de amint megkapta nem volt valami vidám, mint eddig. Eltettem a telefonomat, és újra keresni kezdtem Christine-t, akit Amandával pillantottam meg. Szinte mindenki hallotta, hogy min folyik a vita. Leginkább a gondolatokra figyeltem, amik most nem sugalltak valami jót.
- Miért nem tudsz békén hagyni?-kérdezte Christine, majd el akart sétálni Amanda mellett.
Csakhogy Amanda a karjánál fogva megállította.
- Mert te vagy az egyetlen, aki hazudik az életével kapcsolatban.- mondta gonosz vigyorral az arcán.- házatokról azt mondtad, hogy egy szép rendezett lakás. Ahhoz képest egy kész romhalmaz. Úgy látszik, nekem van stílusom, neked pedig nincs.-mondta vigyorogva.
Amanda dobozában, amiben egy szép kis ruhadarab volt elrejtve, ami csupa víz volt. A barátnői vigyáztak a dobozra nehogy még nagyobb kárt tegyenek benne. Csak koncentrálnom kellett, majd a kezemet szépen lassan ökölbe szorítottam. Amint a kezem hasonlított egy ököl formájára, abban a pillanatban a doboz lángra kapott, amit a barátnői sikoltozva dobtak a földre. Christine gyorsan elfutott a kis erdőbe. Utána szaladtam, majd megpillantottam egy sziklán ülve.
- Christine.-szólítottam, meg amire rám emelte a fején, majd újra a földet kezdte bámulni.
Leültem mellé, de ő egy pillanatra se hagyta abba a sírást.
- Christine, ha hiszed, ha nem én se vagyok valami szerencsés.-beszéltem hozzá.
- Igen, de te legalább nem szülők nélkül nőttél fel.-mondta szipogva, majd újra és újra lejátszotta magában, hogy miként halt meg az anyja.
- Ez nem igaz.-ellenkeztem, majd folytattam.- Tudod én csak 6 éves voltam, amikor anyu meghalt.12 évig árvaházban nőttem fel. Alig egy hete adoptáltak, mégis az életem egy kész idegroncs.-magyaráztam amire Christine abba hagyta az egerek itatását.- Én nem vagyok egy hétköznapi lány. Amióta anya meghalt azóta csak abban a hitben éltem, hogy én vagyok az egyetlen ilyen lány, aki titkolózik.
- Van egy titkod, mint nekem.-derült fel az arca, majd hirtelen a szél egy kicsit erősebben fújt, mint eddig.- Én boszorkány vagyok.-vallotta be.- Te pedig Amber unokája. Onnan tudom, hogy anyu boszorkányok után kutatott.-magyarázta.
Hirtelen Anna jelent meg a fák között, majd abban a pillanatban a szél abba maradt. Mindannyian tudtuk itt az idő arra, hogy véget vessünk ennek az üldőzésnek. Most már csak Biancát kell megtalálnunk.

Sorsdöntő 11.fejezet

A napló:

/Ronnie/

Az elkövetkezendő néhány órában nevelőapám nem jött be a szobámba. Anna az ágyamon ült, és velem együtt olvasta anyu naplóját.

1985. Március 18.
Az egyetemen megismerkedtem egy fiúval, akit Stefannak hívnak. Azonnal rabul ejtette a szívemet, de küzdeni fogok érte, amíg magához enged. Történt ennél furcsább dolog is. Elizabethnek kiderült, hogy ki az igazi anyja, és a neve, Samantha. Először azt hittem, hogy ez lehetetlen, de mégis lehetséges. Samantha közvetlenül a háború előtt megszülte Lizt, akit elrejtett London nagyon közeli falujába. Ott odaadta egy nagyon szerető családnak, aki örökbe fogadta, és felnevelte. Nagyon sajnálom szegénykét. Nem is ismerhette meg az anyját. De van ennél nagyobb gond is. Liz terhes lett egy bizonyos Alex Lawsontól. Alex mindent megtesz csak, azért, hogy a gyereknek kiváló apja lehessen. Máris sok mindent segít barátnőmnek.
1985.December 18.
Ma éjjel be kellett vinni a kórházba Lizt mert szülni készül. Pillanatnyilag Alex vele van, de kitudja meddig. Nagyon aggódom érte. Ha minden igaz, akkor Bianca lesz a neve, ha kislánya lesz. Ha pedig fiú, akkor Maxnek fogja hívni. Remélem kislánya lesz. Stefan ma meghívott egy randira. Nem is tudom már mennyire vártam erre az időszakra. Először Lizzel kell tőrödnöm.

1986.Február 22.
Tegnap este elkövettem életem legnagyobb hibáját. Az este elmentem Stefannal egy buliba, ahol jól szórakoztunk. Csakhogy valami nagyon nem stimmelt az estében. Miért akarna engem elvinni egy buliba. Vak voltam, és figyelmetlen. Amikor meghívott a lakásába akkor behívott a szobájába, majd csókolgatni kezdett, ami nagyon is jól esett, de utána lezuhant velem az ágyra, és elkezdett tapogatni. Végül velem helyezkedett, és sikoltottam. A kezeimet lekötözte, de még akkor sem hagyta abba. Egyszerűen megtörtént, amit csak akkor akartam volna, amikor már készen állok rá. Még ma is sírok.

1986.Március 14.
Ma elmentem a nőgyógyászhoz, és egyben egy csodálatos, de ugyanakkor szörnyű is. Kiderült, hogy terhes vagyok, Stefantól. Meg is mondtam neki, de ő is bevallott valamit. Ő eljegyezte a Mirandát, és ő soha nem is szeretett. Még ma elmegyek Birs utca 8-ba, ahol Liz lakik a lányával és a férjével. Közben találkoztam Alexával és Natalie-val, akivel egész jó barátnők lettünk, de ők messzebb laknak, mint mi. Néha összefutunk valahol, de ez minden.

Letettem egy a naplót az ágyra, majd leírtam a címet, ami szintén London másik végében van. Nem csodálom, hogy anyuval ilyen jól kijöttek. De nem vagyok biztos benne, hogy ott laknak, ezért beírtam a gépem keresőjébe, amit időközben bekapcsoltam. Kiírta, hogy már valaki más lakik ott. Hirtelen megakadt a szemem egy 1990-es éveken. Anyu két évvel ezután halt meg egy autóbalesetben. Olvasni kezdtem azt a pár kis sort, ami nagy értelmet nyert a számomra.

1990.Június 5.
Veronica nagyon rendes ahhoz képest, hogy 5 és fél éves. Nagyon gyorsan felfogja, amit mondok neki. Ha egy matek példát kellene megcsinálnia szinte azonnal, megcsinálná. A számok nem jelentenek gondot a számára. Alexának lett egy kislánya, aki a Christine nevet kapta. Ma halt meg a kislány anyja. Nem tudom mi lesz vele, de nagyon sajnálom őt. Időközben Natalie-nak is lett meg egy férje, akivel összeházasodtak, de sajnos a gyerek sem tartja sokáig össze őket. A legjobb barátnőm elköltözött Biancával Alaszkába, ahol munkát kapott. Alexről már több napja nem hallott semmit. Kezd nagyon ideges lenni. Stefan a menyasszonyával él valahol Írországban. Ez az egész boszorkányos dolog megnehezíti mindannyiunk életét. Nem akarom, hogy Ronnie-nak egy olyan élete legyen, mint nekem. Állandóan csak üldőznek minket. Amióta kiszabadult a gömbből Balthazar, azóta nincs nyugalmam. Ott voltam, amikor anyu bezárta őt. Egyelőre most nyugodtan élhetünk. De kitudja ez meddig tart.

Az a pár sor nagyon megmosolyogtatott. Örömömben sírni tudtam volna. Gondolom Anna meglátta érzelem kitörésemet, ami egyáltalán nem zavart.

Sorsdöntő 10.fejezet

Kutatás:

/Ronnie/

Befelé érve gyorsan felszaladtam a szobámba, majd elővettem a laptopomat. Megnyomtam az indító gombot, és vártam, hogy betöltődjön a gép. Közben végiggondoltam mi lesz, ezután mert egyedül nem fogok elbírni vele. A legjobban a kis Lina aggasztott. Nem akarom, hogy baja essen, hiszen csak 6 éves. A gép lassan betöltődött, majd rákattintottam az internet ikonjára. Pár percbe telt mire a böngésző teljesen betöltődött. Sok kérdés zenget a fejemben, de végül úgy döntöttem a legegyszerűbbel kezdem. Megkerestem a keresőt, majd bepötyögtem a boszorkány szót. Csak egyetlen egy oldalt adott be, amire rákattintottam. Beletelt pár percbe mire kiadta az oldalt. Olvasni kezdtem a sorokat.

Boszorkány:
A boszorkányok természetfeletti hatalommal bírnak. A legtöbben az öt jelképet tudják uralni, ami a patkány, a láva, a liliom, a gyűrű és a víz. Már az 1900-as években jelent meg az első boszorkány, akit úgy hívtak, hogy Annie. A legendás boszorkány az öt jelképet uralta csak akkor az emberek kicsit babonásak voltak, mert azt hitték, hogy rosszat hoznak a fejükre. Emiatt élnek titokban köztünk. Normálisnak mutatkoznak, de nem azok. Úgy lehet felismerni őket, hogy viselik az öt jelkép egyikét. Máglyán égették el őket, és, hogy ez az energia ne hozzon létre újabb boszorkányokat, a lelküket egy gömbjébe zárták.

A szöveg olvasása közben sok képkocka jelent meg előttem. A gömb Balthazar kezében, ami elszívta a lelkeket az volt az a gömb. A következő szó vagy inkább név az volt, hogy Amber. Nagyon sok találat volt, de a legtöbb színészek neve jelent meg. Végül úgy döntöttem kibővítem egy szóval, amire csak egy találat volt. Gyorsan megnyitottam az oldalt, ami egy kicsit gyorsabban töltődött be, mint a másik. Türelmetlenül olvastam a kis szöveget, ami a témával foglalkozott.

Amber a boszorkány:
Amber a másik legendás boszorkány, aki a londoni csatában legyőzte Balthazárt vagyis ezt hitték. A lelkét az öt jelkép segítségével bezárta a saját gömbjébe, de sajnos csak 10 évre zárta el a külvilágtól. Egy autóbalesetben meghalt, de a holttestet nem találták meg.
Nem volt olyan sok szöveg, de legalább most már tudom, hogy mi történt valójában. De hogyan lehetne Baltazárt a legkönnyebben eltávolítani a Földről. Sok gondolkodás után beírtam egy másik szót, ami az öt jelkép volt. Itt kettő oldalt is megjelenített, de nekem csak egy kellett, ezért rákattintottam a legelső találatra. Az oldal több időbe telt mire betöltődött, de addig kerestem valamit a holmijaim között, csak nem tudtam, hogy mit. Végül rábukkantam anyu naplójára. Pontosan erre volt szükségem. Megnéztem a gépemet, ami már betöltödött. Olvasni kezdtem a szöveget.

Öt jelképe:
Az öt jelkép különösen nagy szerepet játszik a boszorkányok életében. Vannak olyanok, akiknek ezek a jelképek az erejük. A patkány az emberre vonatkozik, és, ha ezt a jelképet viseli, azt illető az elrejti őt a gonoszoktól. A láva a tűzet, jelenti, amivel elégetjük a boszorkányokat. Ha ezt a jelképet viseli az illető, akkor nagy erőre tehet szert. A liliom a bolygónak a földjét, növényeit jelenti. Ha ezt a jelképet viseli az illető, akkor a lelkét megtisztítja a sok az ármánytól. A víz az egyik legjelentősebb jelkép, hiszen az illetőt megnyugtatja a rossz hatásoktól. A gyűrű leginkább a tárgyakra vonatkozik, ami a lehető legtöbbször van jelen. Ha ezt a jelképet viseli az illető, akkor megóvja őt a balesetektől. Az öt jelkép egyesülése jelentős károkat okozhat a boszorkányoknak. Akár nagyhatalomra is szert tehet, de akkor nemcsak egy birodalom kell neki, hanem az egész világ.
Gyorsan kikapcsoltam a gépet mielőtt meglátja nevelőapám, majd a naplót felvettem, és egy újsággal takartam el. Úgy tettem mintha olvasnám az újságot, de igazából a naplót olvastam.

Sorsdöntő 9.fejezet

Támadás:

/Ronnie/

1 hét telt mióta megtudtam a családfámat. Azóta nagyon nem használom az erőmet csak, ha szükséges. Annát se látom már, talán már soha többé. A rémálmoktól teljesen kikészültem, és nagyon megijedtem, hogy miattam halnak meg a körülöttem lévők. Nagyon megijedtem. Apunak nem beszélek, róla nem akarom, hogy feleslegesen idegesítse magát. Jobb, ha nem tud a titkomról. Most már azt se tudom, mit tegyek. Félek. Talán, azért mert nem akarom, hogy mindenki miattam haljon meg, de azt én nem akarom. Kutatni se kutattam a többiek után. Adamet lerázni se tudom, Amanda meg tovább idegesít, Bella meg mostanában Willel van Elfoglalva. Most a tengerparton sétálgatok. Csak azért, hogy megnyugodjak. Általában megnyugszom, ha a víz közelében vagyok. Letettem a papucsomat a földre, majd belefúrtam a lábamat a homokba. A víz a homokot iszappá varázsolta, a szellő az arcomba fújt és a napsugarai melegítette fel az iszapot. Az élvezett nem sokáig tartott, mert egyszer csak egy szökőár közeledett a part felé. Az emberek elmenekültek, míg én ott maradtam. Hunyorítani kezdtem, és a víz süllyedni kezdett a fagytól. Valaki annyira felmelegítette a vize, hogy az szökő árt, csinált vagy nem tudom. Hirtelen egy szőke hajú lány termett ott mellettem.
- Te vagy Veronica ugye?-kérdezte sejtelmesen mire csak bólintottam.
Valami nagyon rossz érzés fogott el, ami be is igazolódott. Valami furcsa spirál alak volt, ami körülölelte a lányt. Annyira sötét volt, hogy megrémültem. A lány kinyújtotta a kezét, majd nőni kezdett a homokban lévő növény. Mielőtt még körém tekeredett volna gyorsan elfutottam, de sajnos a növény követett, majd valami megragadta a lábamat, és húzni kezdett. A körülöttem lévők fejjel lefelé álltak, ami nem jelent valami jót. Hirtelen a víz dagályszerűen a part felé folyt, majd vissza az óceánba. Újból hunyorítani kezdtem, amire a növény megfagyott gyökerestül, majd a szárát kettétörtem. A romok felé vettem az irányt, ahol elméletileg elbújhatok. Amint odaértem a romok mögé bújtam, majd próbáltam leskelődni, de úgy, hogy ne lásson meg.
- Tudom, hogy itt vagy!-jelentette ki.- Nem menekülhetsz örökké. Annak nem lenne semmi értelme. Én csak megkönnyítem az életedet.-mondta, de ennek a dumának már biztos bedőlt volna egy olyan 7 éves kislány.
A növények a romok felé indultak egyre gyorsabban és gyorsabban.
- Tudod, mit szólna a nevelőapád, ha megtudná mi vagy te. Eldobna magától, majd máglyára küldene.-ahogy ezt ki mondta a növények megálltak.
Helyette vérfelhők vették körül, ami ember vér lehetett. A vérfelhők elindultak felém. A szavai ostorcsapásként hatottak rám. Féltem attól a naptól, ami talán meg fog történni egy nap. Nem! Anyám értem halt meg. Minden okkal történik. Annának a legnehezebb, hiszen született egy lánya, és emiatt el kellett hagynia az apját, hogy védje a családját. Nagy bátorságot véve magamon kijöttem a romok mögül, majd a vérfelhő egyre csak közeledett. A képességemet használva a vér megfagyott, és a növényre esett, ami időközben elindult. Hirtelen transzba estem, mert fogalmam nem volt, hogy mit csinálok, majd a tűz meggyúladt. A lány épp használni akarta a képességét, de én előbb cselekedtem, mert a tüzet a lányra irányítottam, majd kinyújtottam a kezem úgy mintha kérnék valamit, és lejjebb vettem a tűzből. Csak hamvak maradtak a lány után. Futni kezdtem a papucsom felé, majd belebújtam, és visszamentem az otthonomhoz. Amint ház elé értem újra láttam Annát.
" Itt az idő!-mondta Anna boldogan, majd mellém szegődött."
Kinyitottam az ajtót, majd bementem a házba, ahol Linát pillantottam meg. Csak megráztam a vállamat, és a szobám felé vettem az irányt. Tudnom kell mindent. Azt hiszem, kész vagyok rá, hogy megküzdjek velük.

Hírek

Nem tudom, hogy ti akartok hetente 2 frisset, mert én már a 17. fejezetnél tartom.Kiraktam 2 szavazást.A másik pedig az, hogy nem tudom eldönteni, hogy melyiket írjam meg, ha esetleg nem végeznék a nyárig vagy, ha végeznék akkor a másik töri után melyiket írjam meg.

 A vámpír vadász:
Hallie egy szívtipró vámpír fogságába esik.Csakhogy a lányt se kell félteni, mert tudja hogyan védje meg magát.Egy nap megtudja hogy apja sose akart haza menni a lányához, ahogy ígérte.A lány szíve összetört, de Damontól kap egy nyakláncot, ami örökre megváltoztatja az életét.Vámpír vadásszá válik.2 évvel később kezdődik a történet.Hallie betéved abba a városba, ahol az apja él.A város lakói kűzdenek az életben maradásért a vámpírok ellen.Hallie segíti őket a bajban.
Vajon Hallie megbocsájt az apjának?

A szem sötétségének fogságában:
Cady gyermekkorában megátkozta egy boszorkány.Az átok miatt lett a lány vak.Azóta látása helyett a többi érzékszervével látja a világot.Csak akkor kaphatja vissza a látását, ha valaki beleszeret, és ő viszont szereti.Ha az egyik feltétel nem teljesül akkor a lánynak szembe kell néznie a sorsával.Egy nap megkedvel valakit, majd beleszeret.A lánynak meg kell győznie arról a fiút, hogy szereti a lányt.
Vajon hogyan alakul hősünk sorsa?

Elveszett évszakok:
Rachel egy különleges teremtmény, aki nem ember hanem félisten.Egy istennek a lánya, de egy baleset folytán a befagyott folyóba kerül.2226 évvel később kikerül a folyóból, de a világban valami megváltozott.Az évszakok.Mindenhol csak jég és hó van.Egy nap azonban rájön, hogy miért takar mindent hó és jég.Tudja, hogy helyre kell tennie a világot különben a eljön a világ vége.Barátaival útnak indul, de útjukat próbálják megakadályozni a múlt lényei.
Vajon eljön a világ vége vagy pedig hősünknek fel kell áldoznia valakit egy szép jövőért?

Éjfél:
Annie-t és barátait baleset éri, de valami megváltozott bennük.Képességeik lesznek.Miközben próbálják kideríteni mi történt a városban sok furcsaság történik.A valódi kilétüket titokban tartják a családjuk és a város lakói előtt.Páran megtudták a csapat valódi kilétét.Csakhogy felkeltik az érdeklődést az egyik nagyszerű szervezetnek, akik azon vannak, hogy kiderítsék mi lapul a háttérben.
Vajon hogyan alakulnak a dolgok?

Puszi Abby!

Sorsdöntő 8.fejezet

„Azt hiszed, hogy a valóság az egy olyan dolog, ami elől menekülni lehet. De amint lehunyod a szemed a rossz álmok fogságában találod magad. Úgy érzed nem tudsz elmenekülni, mert félsz szembe nézni azzal, ami a kötelességed. Ezért arra vársz, hogy egyszer csak felébredj ebből a rémálomból. De szembe kell nézned a rideg valósággal akármennyire is nehéz megtenned. A félelmünkkel együtt kell élnünk ahogy a döntésünkkel is!"

Rémálom:

/Ronnie/

Este volt, és az iskola lépcsőjén ültem miközben a holdat bámultam. Nevelőapám egy kicsit sokat maradt bent a kórházban, de ezt leszámítva nagyon jó fej. Christine még mindig dolgozott. Most, hogy tudom, ki ő valójában talán még összebarátkozhatnék vele. De ilyen állapotban nem fog menni. Ugyanis a történelem sok mindent mondott, de azt nem említi meg, hogy Samantha szült egy gyereket. Muszáj lesz többet meg tudnom Elizabeth-ről és a lányáról Biancáról. Addig, amíg nem tudok, biztosat róluk addig nem szólhatok Christine-nek. Csakhogy ezt a családfa dolgot nehezebb lesz fel dolgozni. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni az igazságot. Hirtelen meghallottam Christine gondolatait.
 " Vajon neki is ugyanaz a titka, mint nekem?"-kérdezte önmagától." Majd, ha akarja, elmondja, de honnan fogja tudni, hogy én is az vagyok. Ezen inkább, majd akkor rágódom."-gondolta, majd elmosolyodtam.
Abban a pillanatban meghallottam fogadott apám gondolatait. Felvettem a táskámat a vállamra, és a kocsi felé vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót, majd beszálltam a kocsiba. Carlisle elindította a motort, majd hazafelé hajtott. Furcsa volt ezt mondanom, de úgy néz ki megtaláltam az új otthonomat. Nekem soha nem adatott meg, hogy saját apám legyen. Volt apám, de ő nem is akart találkozni velem. Tudtam a nevét is, de őt nem izgatta élek vagy halok. Anyu azt mondta nagyon rendes. Azóta nem tudom, hogy él-e még vagy meghalt. Nem sokára már láthattam a szép házat, amit gyönyörű szép kinyílt fák és virágok vették körül. Nagyon szép látvány volt. Kiszálltam az autóból, majd nevelőapámmal együtt bementünk a házba. Én egyenesen a szobámba mentem, majd átöltöztem, és lefeküdtem aludni. Nem nagyon volt kedvem semmihez. Lecsuktam a szememet, és álomba merültem.

Azt álmodtam, hogy a tengerparton voltam. Épp sétálni indultam volna, amikor megjelent előttem Anna szelleme, és suttogott valamit. Hátra néztem, majd megláttam Balthazárt, és még egy pár embert, akit nem ismertem. Christine egy fához volt kötőzve, és valaki épp készült meggyújtani a farakást. A 6 éves Lina is ott volt. Barna fürtjei eltakarták az arcát, majd rátettek egy kötelet a nyakára, és a lába alatt lévő kisszéket kirúgták a lába alól. Szemei égnek álltak, majd a szelleme Balthazarba költözött, ahogy Annáé is. Egy ismeretlen lány is volt ott, akit belefujtottak a vízbe. Szőkésbarna haja, barna szeme volt neki, akinek egy nyaklánc volt a nyakában. A nyakláncba bele volt gravírozva egy B betű. A máglyát megnyújtották, és Christine fulladozva köhögni kezdett, majd a tűz elérte a testét. A szelleme az utolsó pillanatig küzdőt a végső halál ellen. Beszélni kezdett hozzám.
- Itt az idő!-ennyit mondott, majd a lelke beleköltözött egy kristályba, ahol több száz lélek garázdálkodott.
Az ismeretlen lány lelkével is ez lett. Többen is körül vettek, de nem ellenkeztem. Ott úgy nézhettem ki, mint, aki ki akar maradni ebből az egészből. Balthazar felém sétált, majd megfogta a nyakamat.
- Te sem tudsz megölni, ahogy Amber. Azt hitte végleg megszabadul tőlem, de fogalma sem volt arról, hogy mit műveltem vele. -mondta gúnyosan, majd égni kezdett az egész testem.
Próbáltam menekülni, de nem ment. A halál markában vagyok. Hirtelen Bella, Will, Adam és fogadott apa képe jelent meg előttem.

Sikoltozva ébredtem fel, majd percekkel később fogadott apám jött be a szobámban. Aggodalmasan nézett rám, de én csak annyit mondtam, hogy rémálom volt. Próbáltam visszaaludni, de nem ment. Túlságosan is megrémültem ettől az álomtól. Elgyengültem.

Halloween

Boldog Halloweent!

Sorsdöntő 7.fejezet

Családfa:

/Ronnie/

Ahogy az ebédlőben ültem száznál több ötlet jutott az eszembe, de mindig akad egy kis bökkenő. Egy csomó minden az eszembe jutott még sincsen tökéletes tervem. Anya csak egy nyakláncot hagyott rám, ha meghal. A kezemben szorongattam a nyakláncot. Egy kék szív alakú medál volt az, amit rám hagyott. Bella leült mellém, majd tovább folytatta a dal írását. Christine is nagyon furcsán viselkedik. Amanda és barátnői éppen valami sztorit keresnek, amit elpletykálhatnak.
- Segítenél?-kérdezte teljesen váratlanul Bella.
Megmutatta, és elmagyarázta miről szólna, a dal csak valami befejezés kell, ami kifejezi az ember érzését a barátság iránt. A rózsák csak nyílnak, de mégis többet ér egy barátnak. Itt akadt meg Bella. Semmi sem jutott az eszembe, majd egyszer csak Bella arca kivirult, mint mindig, amikor elér valamit. Hirtelen Amanda és barátnői szóltak hozzánk.
- Hé Ronnie vagy, hogy is hívnak még sose jártál iskolába vagy csak az anyád nem engedte, mert nincs stílusod hozzá. -mondta kurtán, majd röhögésben törtek ki.
Véletlenül leejtettem a nyakláncot, ami kettényílt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Amanda felállt, és a felmosott részen járkált. Ebédjét kidobta a kukába, majd az üres tálcát visszarakta a helyére. A szememmel hunyorítottam, és a felmosott padló megfagyott, amin Amanda elcsúszott, és az ital, amit eddig a kezében tartott ráesett. A ruhája tiszta víz lett, a sminkje elkenődött, és a haján is olvadoztak a jégdarabok. A legtöbben, akik utálták Amandát azok elvigyorodtak még Christine is eleresztett egy mosolyt. Amanda felállt, majd a mosdó felé vette az irányt. Barátnői követték. A szétnyílt nyakláncot felvettem a földről, majd a nyakláncból kiesett egy kis papírdarab. Felvettem a papírdarabot, és széthajtogattam. Egy térkép szerűség volt, ami a könyvtár helyszínét mutatta. Az iskolában van egy könyvtár, ha jól tudom. Megnéztem az iskola térképét, és mivel a sok kis vonalból semmit sem lehet kivenni használtam a képességemet. Igazam volt. Gyorsan, amíg még szünet volt elmentem a könyvtárba. Szegény Bellát magára hagyva ezzel. Nagyon könnyű volt megtalálni, ha az ember boszorkány. Bementem a könyvtárba, majd megnéztem azt a kis papírt, amit a nyakláncomban találtam. Jó helyen járok. A történelem sort kerestem, amit nagy nehezen megtaláltam. Csakhogy a londoni csatát már nehezebb volt megtalálnom. London története, a Tower története, a britek bukása, London szörnyei, a nagy csata. Szinte sehol se találtam meg azt a könyvet, majd megint neki mentem valakinek. Újra csak a földön landoltam. Nagy nehezen felkeltem a földről, majd egy szőke hajú, kék szemű fiú állt előttem. Ha jól vettem ki a gondolataiból, akkor Willnek hívják.
- Ne haragudj! Én nem akartam! Én..-épp kezdett volna egy újabb mondatot elmondani, de én félbeszakítottam.
- Semmi baj! Ronnie vagyok.-mutatkoztam be Willnek, akinek nem lenne szabad tudnom a nevét sajnos.
- Will. Keresel valamit?-kérdezte kíváncsian.
- Igen a londoni csatát szeretném megtalálni, de eddig sehol se találtam.-vallottam be.
Elvett egy könyvet legalulról, és egyet legfelülről.
- Nem tudom, hogy te melyiket szeretnéd, de mindkettő ugyanazzal a témával foglalkozik.-magyarázta, majd elvettem a két könyvet.- Nem találom a templomok kolostorok építését.-morgott magában, majd a képességemet használva levettem azt a könyvet, és a fejére ejtettem. Szó szerint. Az asztalhoz mentem mindegyikre más volt leírva. A papír hátuljára az volt ráírva, hogy Balthazar legyőzése. Az egyik könyvben találtam, de azt már nem tudom, hogy melyikben. Egy papír volt benne, amin látszott néhány régi folt. Olvasni kezdtem a papírt.
A boszorkányok családfája:
Brittany Stevens                Melinda Sanchez
(1930-1960)                      (1932-1965)
Amber Stevens                Samantha Huston
(1958-1985)                     (1958-1975)
Rachel Stevens               Elizabeth Huston:senki se tudott róla
(1970-1992)                    (1972-1991)
Veronica Stevens           Bianca Lawson
(1986-                           (1985-

Nora Song                   Abigail Swan
(1925-1955)                (1920-1956)
Margaret Song            Katherine Swan
(1954-1983)                (1948-1985)
Alexa Fox                  Natalie Swan
(1973-1990)               (1971-
Christine Fox             Anna Cooper
(1987-                       (1983-
Őrizd meg ezt a papírt, és egészítsd ki! Szeretettel: Édesanyád!
Gyorsan elraktam a papírt, majd visszaraktam a könyveket a helyére.

Sorsdöntő 6.fejezet

/Ronnie/

Másnap reggel csak arra tudtam gondolni, hogy Anna engem keres. Amikor anyu meghalt nekem is adott egy nyakláncot. Gyorsan az íróasztalomnál voltam, és elővettem azt a nyakláncot, amit anyutól kaptam a halála napján. Azon is a patkány jelképe volt rajta. Hirtelen megjelent közvetlenül mellettem Anna. Nevelőapám pont akkor jött be az ajtón. Lerakta a könyveimet az ágyra, majd kiment a szobámból. Gyorsan felöltöztem, majd bepakoltam a könyveimet az órarendem szerint. Carlisle elintézte, hogy még ma suliba menjek. Felvettem a félvállas táskámat, és lementem a nappaliba megreggelizni, majd apa levitt a suliba. A suliba érve a matek volt az első csakhogy megint neki ütköztem valakinek. A földön landoltam megint csak ugyanúgy, majd meghallottam azokat az ismerős gondolatokat, amiket tegnap is hallottam. Felnéztem, és megint azzal a sráccal futottam össze tegnap az erdőben. A nevét nem árulta el, ezért úgy hívtam, hogy Bamba srác, de ő ezt nem tudja.
- Ó... Várj hadd segítsek!-jelentette ki, majd megfogta a karomat, és felhúzott a földről.- Hát szia Lepattintós lány!-köszönt nekem, majd kinyújtotta a kezét.
- Szia Bamba srác!-fogadtam el a kinyújtott kezét.
- Oké ezt megérdemeltem.-mondta nevetve, én csak mosolyogtam.- Adamnak hívnak! Adam McDonald.-mutatkozott be.
- Veronica Stevens.De csak Ronnie-nak szoktak hívni.-mutatkoztam be én is.
- Új vagy még itt?-kérdezte szelíden amire csak bólintottam.- Megmutathatom a környéket, ha szeretnéd!-ajánlotta fel a lehetőséget.
- Nem kell, de azért köszi.-elmentem mellette egyenesen a matek terem felé.
- Ronnie várj!-kért meg rá, majd megfordultam.- És ha szeretnélek még látni?-kérdezte, majd előhalásztam a telefonomat, és lefényképeztem.
Bepötyögtem a számát, amit nem lenne szabad tudnom. De most kit érdekel. Megnyomtam a hív gombot, majd abban a pillanatban megcsörrent Adam telefonja. Elővette a telefonját, majd lefényképezett engemet.
- Szuper!-megfordultam, és elindultam a matek terem felé.
A teremben leültem Bella mellé, akit elég jól ismertem. Az óra hamar eltelt, amit nem is csodálok már. Na mindegy. Eddig nem használtam a képességeimet. A történelem teremben egy lány mellé lettem ültetve méghozzá Christine Fox mellé. Ő a suliban szokott dolgozni mert ösztöndíja van, ezért kell dolgoznia. Sajnálom szegényt. A terembe érkezett Mr.Saltzman a történelem tanár.
- Sziasztok!Ma egy új diák fog hozzánk járni.Lehet, hogy egy páran már ismerik, de azért bemutatom nektek.Ő Veronica Stevens.-mutatott felém, majd szinte az egész osztály felém fordult.
Úgy matekon is ez volt csak akkor páran fújjogtak.
- Ma a nagy londoni csatáról fogunk beszélni.1975-ben történt amikor még boszorkányok éltek a földünkön.Szeptember 5-én sok boszorkányt elégettek, de páran még ott voltak csak elrejtőztek.Nos az írek bevonultak a területünkre.Elakarták venni a nagy városunkat, ami fent tartja az egész országot.De akkor egy boszorkány Balthazar lerombolta a várost egymaga.Senki sem tudta legyőzni kivéve egy valakiket.-mesélte, majd képkockák jelentek meg előttem, amit a tanár gondolt.-Amber, Margaret, Katherine és Samantha voltak azok, akik megakadályozták, hogy Balthazar irányítsa a várost.A csatában Samantha meghalt mielőtt még örököst szülhetett volna.Legyőzték Balthazart, és újra építették a falut.10 évvel később tényleg kihaltak a boszorkányok legalábbis azt hitték.A boszorkányoknak 5 jelképe van.A patkány, a láva, a víz, a liliom és a gyűrű.-magyarázta, majd abban a pillanatban csengettek ki, és mindenki kiment a teremből.
El kell mennem a házunkba. Ott van egy családfa, amit egyszer megnéztem, de nem olvastam végig. Hirtelen megjelent előttem Anna a halottnak hit lány. Bementem egy üres kis helyiségbe, majd bezártam az ajtót. A terem elől már mindenki elment az ebédlőbe reggelizni. A fejemben egy kérdés volt jelen méghozzá az, hogy:Hogyan menjek el London másik végébe?

Hírnév

Bocsánatot kérek, de egy ideig nem lesz friss. Ez azért van mert a laptopon van a fejezet, és az most nincs nálam hanem egy másik gép.Addig is írtam egy novellát azoknak, akik még mindig olvasnak.

Hírnév

„Ne a külső alapján ítélj meg másokat, hanem vedd figyelembe a belső tulajdonságait!”

Nem mindenki van olyan helyzetben, amiben most vagyok. Mi nem vagyunk olyan gazdagok, mint a többiek. Alig egy napja vagyok Kanadában, de már máris kitagadtak maguk közül. Mirandával nem lehet egyezkedni, hiszen mindenkit, csak kihasznál. Ők csak a külső alapján döntenek nem úgy, mint az Amerikai barátaim. Anya azt mondja, hogy ne foglalkozzak velük. Így is alig tudunk összekaparni egy kis pénzt. Anyu már halálra dolgozza magát, de a főnökének még ez sem elég. Én eladom a képeimet, de sajnos ez nem lesz elég. A ruhatáram általában néhány farmernadrág, póló és dzseki áll. Szeretek énekelni. Szinte az a mindenem. A házunk fából készült, amit úgy festettünk le. A karácsony napjához fűződik a legtöbb emlékem. Emlékszem, amikor anyuval hógolyóztunk. Mindketten nagyon vizesek lettünk, majd leültünk a kandalló elé, és forró csokit ittunk. Azt a napot soha nem fogom elfelejteni. Kora reggel volt, amikor a kakas kukorékol a baromfi ól tetején. Nekünk van ilyenünk mivel, csak egy farmházra tellett. Én azokat gyűlölőm, akik olyanok, mint például „Max kérem, hozzon nekem egy kis vizet!” . Jaj! Gyorsan felöltöztem, ami egy farmernadrágból, egy piros pólóból és egy dzsekiből állt. Felkaptam a vállamra a táskát, majd leszaladtam a lépcsőn, és bementem a konyhába. Anyu még előttem elment, de hagyott egy üzenetet az asztalon.

Alice!

Nekem nagyon hamar el kellett mennem, dolgozni. Találsz egy kis ennivalót a hűtőben. Csomagoltam neked egy kis szendvicset. Még mielőtt elmész az iskolába, etesd meg a csirkéket.

Édesanyád!

Beraktam a táskámba az becsomagolt ennivalót, majd gyorsan befutottam a baromfi ólba, de előtte még letettem a táskámat egy székre. Megragadtam az első zsák búzát, majd bementem az ólba, és szétszórtam a csirkék közt. Volt olyan, aki nem hagyta el a fészkében rejlő tojásait, ezért a fészek mellett lévő kis kosárba szórtam nekik a búzaszemeket. Amint ezzel végeztem akkor kimentem az ólból, és feltettem a vállamra a táskámat. Gyorsan kifutottam a busz elé, ami már türelmetlenül várt. Amint felbaktattam a buszra addigra mindenkitől, aki, csak a buszon ült attól visszahúzódó pillantásokat kaptam. Leültem egy üres helyre, ahol, csak én ültem, és nem volt semmi idegesítő a számomra. Annyira megszoktam ezt a fajta egyedüllétet. Amikor az órán pont 10:00 órát mutatott akkor gyorsan lehajoltam, majd a busz üvegablakára egy szendvics landolt.

- Kaptál egy ingyen szendvicset. – mondta Miranda gúnyosan, majd gyorsan hozzá tette. – Lúzer.

A többiek nevetésben törtek ki. Úgy tettem mintha ott se lettek volna. Amint megérkeztünk az iskola udvarába akkor mindenki felpattant a helyéről, és lefutott azon az alig pár fokos lépcsőn. Én felálltam a helyemről, és kimentem a friss levegőre magam mögött hagyva a rossz levegőjű iskolabuszt. Magamba szívtam a fák különleges illatát. Az iskolában mindenkit elkerültem, vagyis ők kerültek engem. Én csak a jövőmmel foglalkoztam, hogy akarok lenni valaki. Szeretném, ha az álmom valóra válna és nem csak egy illúzió lenne, hanem valóság. Én úgy szeretem magam, ahogy vagyok. A szekrényemhez érve kinyitottam a kis kulcsommal, majd elővettem azokat a könyveket illetve eszközöket, ami az órához kellett. Mikor ezzel megvoltam elsétáltam a történelem teremhez. Amint odaértem leültem az én helyemre, ami a sor leghátsó végén az ablak mellett volt. Szerettem a történelmet, de nagyon nem kezdek vele semmit. Az egész óra azzal telt, hogy Mr.Turner a világháborúról vetített nekünk képeket. Csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy elaludjak az órán, de szerencsére kordában tudtam tartani magamat. Kiérve a teremből rögtön egy hirdetésen akadt meg a szemem. Közelebb léptem a plakáthoz.

Énekverseny

Most minden tehetséges diák megmutathatja, mit tud ezen az énekversenyen. Mindenkinek 4 napja, hogy bemutathassa a dalát. Itt csak olyanok vehetnek részt, akik amatőrök, vagyis olyan tehetségeket várunk, akikben mindig is megvolt ez a rejtett tehetség.

Diákok:

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

Várunk minden tehetségest diákot.

Miss. Jackson!

Nagyon megörültem, amikor végigolvastam a hirdetést. Sok gondolkozás után eldöntöttem, amit szerettem volna. A vonalra firkáltam a nevemet, majd vidáman indultam el a következő órámra.

Otthon gyorsan nekiláttam a gyakorlásnak. Anyu szerint gyönyörű hangom van, de én ezt szeretném mindenkinek megmutatni nem csak anyunak. A pincében volt egy zongora, amin szoktam játszani, de nem túl gyakran. Viszont ma jól fog jönni. Lementem a pincébe, majd leültem a zongorám elé. Óvatosan felnyitottam a billentyűzet fedelét. Végig simogattam a zongora oldalát, amibe belevéstem a nevemet. Amikor kicsi voltam gyakran játszottam ezen a hangszeren. Néha énekeltem is hozzá. Megnyomtam az első hangot, majd tovább játszottam a billentyűzeten.

négy nap múlva:

Annyira izgultam pedig nem volt miért. Egyszerűen ezt váltotta ki belőlem ez az egész. Annyira hihetetlen ez az egész. Nem volt miért aggódnom. Amber, aki az előbb énekelt izgulva ment ki a színpadra.

- A következő és egyben az utolsó előadás Alice Howe.- kiáltotta ki a nevemet az énektanár.

Kisétáltam a színfalak mögül a színpadra. Nem izgultam vagy ilyesmi, hanem egy teljesen más érzés vette át a helyét. Amint a színpadon voltam mindenki nevetni kezdett. A zene elindult én pedig csak énekeltem. Szívből jött. Minden, amit eddig éreztem most kiadtam magamból. Csak a zenére koncentráltam. Az akadályokat simán át tudtam ugrani még a magas hangok se jelentettek problémát a számomra. A zene végére érve hatalmas tapsvihar kerekedett. Lassan visszasétáltam a színfalak mögé. Most ebben a pillanatban nagyon boldog voltam. Amint megvolt a végeredmény Miss. Jackson állt ki a színpadra.

- A győztes, aki az iskola jóvoltából kap 10 000 dollár t.- mondta lelkesen. – A győztes pedig nem más, mint…-bontotta ki a borítékot.- Alice Howe.

Annyira megörültem ennek a pillanatnak, hogy azonnal kifutottam a színpadra. A tanár a kezembe nyomta a borítékot, amiben a nyereményem volt. Voltak olyanok, akik gratuláltak, de voltak olyanok is, akik bosszús képpel kiballagtak a teremből.

A verseny utáni nap:

A verseny után minden másképp alakult. Már viselkedtek velem ellenségesen, és mindenki barátkozott velem. Vannak olyanfajták is, akik még nem kértek bocsánatot a viselkedésükért. A pénzből sok mindenre tellett. Új ruhákra, egy szép lakásra és egy szép kialakulóban lévő jövőre. A már meg szokott magányosság helyett többen is beszélgetni kezdtek velem. Az ebédlőben ültem Amberrel és Kate-tel. Beszélgetés közben jött oda hozzánk egy olyan személy, aki eddig csak megkeserítette az életemet, Miranda.

- Szia!-köszönt, majd leült a mellettem lévő üres székre. – Én nagyon sajnálom, amiért gonoszkodtam veled. Csak annyira megszoktam azt, hogy a külső alapján ítélek meg mindenkit. Nagyon tehetséges vagy. Mostantól kezdjük új fejezettel. -ajánlotta, majd felemelte a kezét, amit tisztességesen elfogadtam.

- Megbocsájtok.-feleltem végül válaszként.

Ettől a naptól kezdve egy új fejezet tárul elém. Kitudja, hogy mit hoz még a jövő. Senkit se a külső alapján ítéljünk meg! Ismerjük meg jobban, és utána hozzuk meg a döntést!

Vége!