Árnyék és fény II. - 17. fejezet

Figyelem!Ez az utolsó fejezet. Már egy ideje gondolkoztam azon, hogy mi lesz ezután, ha befejezem a történetet. Úgy gondolom, hogy most egy kis szünetet tartok. Lehet, hogy egyszer visszatérek, de lehet, hogy nem. Akik eddig is olvasták a történeteimet, azoknak köszönöm.

A rituálé:

/Charlotte/

Ha most itt lenne, a naplóm ezt írnám bele:

Kedves naplóm!

Este van, az égen a telihold tündököl. Három dolgot akarnak tenni velem, de egyik se rajtam múlik. Először vámpírrá akarnak változtatni. Másodszor fel akarnak áldozni. Harmadszor pedig meg akarnak menteni.

Ha rajtam múlna, egyik se következne be. Nem akarok vámpírrá változni. Meg akarok élni még néhány emberi dolgot. Igaz én nem lehetek normális ember, de normális életet még szeretnék élni. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsam, le kell mondanom pár dologról. De úgy tűnik erről az egy álmomról is le kell mondanom.

De mivel nincs itt a naplóm, ezért nem tudom neki kiönteni a fájdalmamat, amit érzek. A fájdalom nem azért támadt fel bennem, mert vámpírrá válok. Azért, mert le kell mondanom valamiről, illetve valakiről. És ez a valaki John. Szeretem őt, meg minden, de nem eléggé. Nem eléggé ahhoz, hogy vele legyek egy életen át, mindentől megfosztva engemet. Hihetetlenül hangzik, de erre Kate ébresztett rá. Nem lehetünk együtt úgy, hogy mindketten mást szeretnénk. Mellette nem valósulhatnak meg az álmaim.

Gondolataimból egy ismeretlen nesz szakított ki. Körülnéztem, de senkit sem láttam. Megint hallottam a neszt, ami onnan jött, ahonnan én is ide kerültem.

Teljesen váratlanul a fáklyák meggyulladtak. Valószínűleg egy boszorkány lehetett. Hamarosan fel is tűnt az a barna hajú férfi, Eric boszorkánya és Nellie. Úgy látszik Kate-nek sikerült elmenekülnie Valentinával együtt.

Nellie eltorzult arccal sétált a férfi előtt. Néha-néha megállt, amikor a lábai felmondták a szolgálatot, de hamar feltápászkodott, és ment tovább. Közvetlenül mellettem állt meg. Nem bírta tovább, elterült a földön.

A férfi elővett egy üveget, amiben vér volt. Az üveget ledobta Nellie teste mellé, majd tekintetével keresett valamit. Meg is találta a keresett tárgyat, ami egy bot volt. A bot segítségével egy kört rajzolt a lány köré. Közben elmormolt valamit.

Addig Nellie kiitta az ital tartalmát. Feltápászkodott, majd megindult előre, de valami miatt nem sikerült neki. Azért, mert körülötte is volt egy láthatatlan fal. Megpróbált kitörni, de hiába. Nem sikerült neki.

Felnéztem az égre, ahol a telihold már a horizonton volt. Valószínűleg hamarosan elkezdődik a rituálé. Újra Nellie-re kaptam a tekintetemet, de most teljesen máshogy nézett ki. Az előbb még kínoktól szenvedett, most meg teljesen jól érezte magát. Mintha az előbbi meg se történt volna.

Újra előtört belőlem a félelem, de most teljesen más volt. A derekamon lévő jel is felizzott. Próbáltam nem kimutatni az érzéseimet. Készülődik valami. Érzem.

A kezemről vízcseppek potyogtak a földre. Ahová pedig leesett egy vízcsepp, ott kinyílik egy virág. A levegő is párásabb lett, ami miatt egyre nehezebben vettem a levegőt. A levegő, amit néha-néha beszívtam égette a tüdőmet. Aztán hirtelen abbamaradt a fájdalom.

Nem tudtam, hogy mi történt. Egyszerűen csak megtörtént.

Újra arra az ösvényre néztem, ahonnan két alak jött elő. Az egyik Eric volt, a másik pedig a nagynéném.

Nem akartam hinni a szememnek, de ez a valóság volt. Tényleg itt volt.

Amint rám emelte tekintetét, egyszerre láttam rajta a félelmet és a megnyugvást. Félt valamitől, de ugyanakkor akarta is ezt a dolgot. Csak akkor értettem meg, hogy mit, amikor megláttam a vágást a nyakán. A halálra várt.

Eric elengedte őt, egyetlen élő rokonomat, aki lerogyott a földre, és sírni kezdett. A hibrid bólintott a boszorkány férfinak, aki elkezdett motyogni valamit.

      -  Itt az idő – mondta Eric egy gúnyos mosollyal az arcán.

Nagynénémre emeltem a tekintetemet, aki a földet fixírozta. Közben ringatta magát, előre és hátra. Nem értettem ő, miért van itt. Hiszen nincs szükség rá.

Újra a hibridre pillantottam, akinek a kezében már volt egy karó is.

Nellie-re pillantottam, aki azonnal neki iramodott nagynénémnek, de valami megakadályozta, hogy elérje. A lány kezeit a fejére szorította, közben pedig kiabált valamit. Többször ismételte ugyanazt a pár szót:

      -  Nem akarom hallani.

A hibrid hihetetlen gyorsaságával a lány mellett termett, majd a karót a szívébe döfte. Nellie kezei elszíneződtek, majd holtan rogyott össze. Csakhogy a karó lángolni kezdett vele együtt a vörös hajú lány teste is égni kezdett.

Eric most felém fordult, majd megfogta a nagynéném kezét, és felhúzta a földről.

      -  Hazudtam – vallotta be. – Ahhoz, hogy megtörjem az átkot, először meg kell törnöm azt a varázslatot, ami téged véd. Valentina nagyon okos volt. Nem akarta, hogy megtörjön az átok. Amikor pedig Kate vámpírrá változott félni kezdett, hogy esetleg a következő iker hasonmás nem azt teszi, amit kell. Ezért felkeresett egy boszorkány, hogy elvégezzen egy varázslatot – mesélte, majd ránézett a nagynénémre. – A varázslat megtöréséhez fel kell áldoznia magát az saját véredből. Mivel az édesanyád meghalt, ezért maradt a nagynénéd, aki az édesanyád testvére.

Hitetlenkedve néztem Julia nénire, akiről mindig is azt hittem, hogy semmi köze a vérszerinti édesanyámhoz. Julia néni bólintott, igazat adva a hibridnek. A hibrid éles fogait a sebre emelte, majd szívni kezdte belőle a vért, egészen addig, amíg el nem hagyta az élet.

Sírva rogytam le a földre, megsiratva ezzel a vérszerinti nagynénémet.

A jel újra felizzott a derekamon. Felhúztam a ruhámat, és a jel eltűnt a derekamról. Mindig is azt hittem, hogy ez a humanoidok ismertető jele, de ezek szerint nem. Engem védett.

Megértettem, hogy miért itatott meg a vérével Valentina. Tudta, hogy a nagynéném halálával felülkerekedne rajtam a bosszú. De semmi ilyet nem éreztem. Megérintettem azt a helyet, ahol a láthatatlan falnak kellene lennie, de már nem volt ott.

Egy pillanatra ránéztem a halott Julia nénire, és elöntött a düh. Ebből merítettem az erőmet, hogy megcsináljam azt, amit másoknak nem sikerült.

A hibridre néztem, és minden energiámmal arra koncentráltam, hogy a dühömet kivetítsem felé. Azt akartam, hogy megbűnhődjön a bűneiért. A teste elkezdett lángolni, de nem tettek kárt benne.

Szédülni kezdtem, majd a szemeim lecsukódtak. Mindenhova sötétség telepedett. Csak azt éreztem, hogy a talaj eltűnt a lábam alól.

Amikor felébredtem a saját szobámban találtam magamat. A fejem zúgott. Felkeltem az ágyból, majd az ablak felé néztem.

Nyitva volt. Odasétáltam az ablakhoz. Az ablakpárkányon egy kettéhajtott papírt találtam. A nevem volt ráírva. Rögtön tudtam, hogy kinek az írása. Csakis az Johné lehet. Széthajtottam a papírt és olvastam, ami benne állt:

Charlotte!

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi lesz, ha Eric nem lesz többé képben. És úgy döntöttem, magadra hagylak, hogy egy boldog életet élhess. Tudom, hogy te is ezt akarod.

John.

Igen, én is ezt akartam.

Árnyék és fény II. - 16.fejezet

Az utolsó nap:

/Charlotte/

„Charlotte!

Holnap telihold lesz. Egy napod van. Élvezd ki az utolsó napodat.”

Ezt az üzenetet hagyta nekem Eric az ablakon. Akkor találtam rá, miután elaludtam a kanapén. Igazából nem is aludtam, hanem Valentina emlékeit láttam. Kezdek ráérezni a képességemre. A manipuláló képességemet több mindenre tudom használni. Például arra, hogy meglássam mások emlékeit.

Ma délután, amikor Valentina emlékeit láttam, akkor egy pillanatra meginogtam, de valami a fejemben azt súgja, veszélyes. Nem tudom, miért bízom meg a megérzéseimben. Ahhoz, hogy a kérdésemre választ kapjak, valamelyik iker hasonmásommal kellene beszélnem, de ezt nem tehetem. Nem lehetek egy nyitott könyv a számukra.

A tollat letettem az éjjeli szekrényre. A naplómat visszatettem a rejtekhelyemre, ahová csak én tudok benyúlni.

Ezután a táskámból kivettem egy pólót és egy rövidnadrágot, majd ezekkel együtt bementem a fürdőszobába. Hajamat összekötöttem egy lófarokba. A ruháimat lehámoztam magamról, amiket betettem egy szennyes kosárba. Utána felvettem a pólót és a rövidnadrágot. Az arcomat lelocsoltam vízzel, a hajamból pedig kivettem a hajgumit. Elvettem a fésűmet a polcról, majd kifésültem a hajamat.

Miután ezzel végeztem, kimentem a fürdőszobából, és lefeküdtem az ágyra. A táskámból elővettem egy naplót, ami az édesanyámé volt.

Még sosem olvastam bele. Pedig el akartam, de miután megtudtam, hogy milyen zűrös ügyei voltak letettem erről az ötletről. Csakhogy már nincs sok időm. Nem akarok úgy meghalni, hogy nem olvastam el.

Kinyitottam a naplót valahol, majd az első bejegyzést olvasni kezdtem. A családjáról írt, hogy milyen nehéz volt velük élni. Nagyon korán beavatták, hogy léteznek vámpírok. De ő nem vadászni akart rájuk, hanem kutakodni utánuk. Ez adott értelmet az életének.

Aztán áttért a képességére, ami az volt, hogy látta mások emlékeit. Valószínűleg ezért látom az emlékeket, még akkor is, ha nem akarom. Édesanyámnak nagyon jól jött ez a képesség. Ugyanis ennek köszönhetően könnyen meg tudta különböztetni a jót a rossztól.

A következő bejegyzésében már a megérzéseiről írt. Olyasmi érzései voltak, mint nekem. Akiben az emlékei alapján meg akart bízni, egy hang a fejében nem akarta, hogy ezt tegye.

      -  Még nem alszol? – kérdezte meg tőlem szerelmem, kiszakítva ezzel a gondolataimból.

Fejemmel nemet intettem neki, majd a naplót az egyik fiókba tettem. Fejemet a párnára hajtottam, lehunytam a szememet, de nem jött álom a szememre.

Johnra néztem, aki még csak most bújt be az ágyba. Rám mosolygott, amit viszonoztam. Tudja, hogy egy nap múlva fel leszek áldozva a rituálén. 

Csókot leheltem az ajkaira, amit egy szenvedélyes csókkal viszonzott. Utána egy pillanatra a szemembe nézett, majd a karjaiba vett. Levette mindkettőnkről a ruhákat, a zuhanyzókabinban engedni kezdte a vizet. Ezt követően a nyakamat borította be a csókjaival, én pedig sóhajtásaimmal jeleztem elégedettségemet. Hátamat a falnak döntöttem. Kedvesem lejjebb haladt, és a kebleimet vette célba. Én addig az egyik lábam a dereka köré fontam, majd lágy ringatózásba kezdtem. Felvette velem az ütemet. Közben újra visszatért a nyakamhoz, amit finoman harapdálni kezdett. Arra azonban vigyázott, hogy fogait ne vésse bele a bőrömbe. Kezeimet az arcához emeltem, és felhúztam magamhoz, hogy csókot nyomjak az ajkaira, ami szenvedélyes csókra sikeredett. Körmeimet a hátába vájtam, amire egy halk morgással válaszolt.

Mindketten elégedetten dőltünk neki a kabin üvegajtajának. Egy törölközőért nyúltam, amivel megtörölköztem. A ruháimat gyorsan felvettem, visszasiettem az ágyba, ahová John is visszabújt egy pillanat alatt. Lecsuktam a szemeimet, majd mély álomba szenderültem.

Boldogan ébredtem fel reggel. Boldogság töltött el.

Kinyitottam a szemeimet, de szerelmem már nem mellettem volt. Nem tudom, hol lehet. Végül csak vállat vontam, és a szekrény felé vettem az irányt. Kivettem belőle a megfelelő ruhákat, amiket magamra kaptam. Hajamat kifésültem, majd ezután lementem a nappaliba.

Amint leértem oda, mindkét iker hasonmásom jelen volt, ahogy Ian és John is.

       -  Van egy tervem, de ehhez meg kell bíznotok bennem – ajánlotta Valentina.

       -  Csakhogy nem bízunk se benned, se pedig Kate-ben – mondta Ian, aki a megszokott hangján beszélt.

       -   Megmentettem a boszit és Charlotte-t, úgyhogy ez a minimum – ellenkezett Kate.

       -  Nincs rátok szükségünk, nélkületek is jól megvoltunk, mindig kitaláltunk valamit, most is így lesz. – zárta le ezzel a vitát Ian, majd az ajtó felé mutatott.

Kate azonnal távozott, de Valentina nem. Valentina egy szempillantás alatt előttem termett, majd beleharapott a karjába, a vérét pedig megitatta velem. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam. John állította le őt, és a nyakánál fogva kitessékelte a házból. Letöröltem a vért a szám széléről. Szerelmem magához ölelt, de ez sem segített. Kibújtam az öleléséből, és felrohantam a szobába, ahol a gyűrűt kezdtem el keresni, amit még Kitty adott nekem. De nem találtam. Hát ez lett volna a terve, jöttem rá Valentina tervére.

Ezután folytattam a napló olvasását és végig néztem a kutatásait, amit megtudott a humanoidokról.

Nem tudom, miért, de reménykedtem abban, hogy nem kell vámpírrá változnom. A remény kis apró szikrájába kapaszkodtam. Hamar rájöttem, hogy hiába kerestem. Nincs remény.

Az ágyon ülve néztem ki az ablakon, és néztem, ahogy a nap eltűnik a horizontról. Közben lehullott egy könnycsepp az arcomon. Az emberi életemet sirattam, illetve elbúcsúztam azoktól, akiket már soha többé nem láthatok. Hannah-t és a nagynénémet.

Időközben John leült mellém az ágyra. Magához húzott, én pedig a fejemet a vállára tettem. Néztem, ahogy az ég elsötétül, majd szépen lassan megjelentek a csillagok is.

      -  Nem akarsz vámpírrá válni, ugye? – tette fel a kérdést váratlanul.

      -  Nem.

      -  Majd csak kitalálunk valamit – próbált bíztatni valamivel.

      -  Nincs rá időnk. – mondtam, majd ránéztem az égboltra, ahol már látszott a telihold.

Búcsúzóul egy utolsó csókot leheltem szerelmem ajkaira. Összekulcsoltuk a kezeinket, bizonyítva ezzel, hogy nem akarunk elválni. Együtt mentünk le a földszintre, egészen az ajtóig. Az ajtónál azonban megálltam. John füléhez hajoltam. Belesuttogtam valamit olyan halkan, hogy csak ő hallja meg.

      -  Csukd be a szemed, magadban számolj el háromig, majd nyisd ki. – parancsoltam rá.

Így legalább nem lesz olyan fájdalmas az elválás. Megvártam, míg lehunyja szemeit, és csak azután nyitottam ki az ajtót. Eric amint meglátott kinyújtotta a kezét. Mielőtt még beleraktam volna a kezemet az övébe, egy utolsó pillantást vetettem szerelmemre. Csak ezután raktam bele kezemet az övébe.

Teljesen váratlanul a fák suhantak el a szemem előtt. Méghozzá olyan gyorsan, hogy azt se tudtam volna megmondani, hogy hol vagyunk. Egy olyan úton álltunk meg, amit kavicsok borítanak. Eric a fejével intett, hogy kövessem. Teljesítettem a kérését. Próbáltam tartani vele a tempót, amit nagy nehezen sikerült is teljesítenem. Megálltunk. Körülnéztem, de egy ismeretlen helyen voltunk.

      -  Hol vagyunk? – tettem fel a kérdésemet.

      -  Tudod, a rituáléhoz nem csak vámpírra, boszorkányra és rád van szükség, hanem az is ki van kötve, hogy hol legyen elvégezve. A régi Cera birtokon. – válaszolt a kérdésemre a legelső vámpír.

Még jobban körülnéztem, de semmi, illetve senki sem volt ezen a helyen. Eric egy pillanatra eltűnt, de a közeli fánál tűnt fel újra. Közelebb akartam menni hozzá, de valami nem engedte. Egy láthatatlan fal állt előttem. Úgy éreztem, mintha már vámpír lennék. Tudtam, hogy nem így van. Aztán hirtelen rájöttem, miért van körülöttem ez a fal.

Az egész rituálé alatt ide leszek bezárva, hogy senki és semmi ne próbálja megmenteni az életemet, megakadályozva ezzel a rituálét.

Árnyék és fény II. - 15. fejezet

Emlékek:

/Charlotte/

November 2.

Kedves naplóm!

Elég sok minden történt az elmúlt 4 napban. Megtudtam pár dolgot a legelső vámpírokról. Megtudtam, hogy mindhárman hibridek. Félig vérfarkasok, de félig még vámpírok. Ezt Kate-től tudtam meg.

Jessie, aki meg akarta ölni Johnt, megölte a legelső iker hasonmás, Valentina. Ő azt akarja, hogy bízzunk meg benne. Egyelőre én nem tudok megbízni benne.

Kate kiszabadult a faházból. A szabadságát arra használta, hogy megmentsen engemet. Ugyanis Eric elvitt bennünket valahova. Egy szállodába. Van egy boszorkánya is. Mivel nekünk kettő volt, ezért az egyiknek meg kellett halnia. Én Samet választottam, ezért meg kellett ölnöm Kitty-t.

Szomorúan hajtottam le a fejemet a párnára, a naplómat pedig letettem magam mellé. A szekrényemet néztem, amiben csak három ruhám volt.  A többit belegyömöszöltem egy utazótáskába, ami a kocsimban lent vár.

Tegnap miután megöltem Kitty-t, úgy döntöttünk szerelmemmel, hogy hozzájuk költözök. A szeretteimet így legalább megvédem Erictől. Ian azt is mondta, hogy bántsam meg a nagynénémet annyira, amennyire lehetséges. Próbálom megvédeni őket. Őt és Hannah-t.

A naplómat a kezembe vettem, és beleraktam a táskába. A táskát a vállamra tettem. Összeszedtem minden dühömet, amit Eric iránt éreztem. Így mentem le a földszintre, ahol nagynéném várt.

A dühömet a megnyugvás váltotta fel, amit egy pillanat alatt elhessegettem. Nem szabad elérzékenyülnöm, parancsoltam magamra.

      -  Hová mész? – kérdezte, miután leértem a földszintre, és sietősen fordultam az ajtó felé.

      -  Elmegyek Johnhoz – válaszoltam tömören.

      -  Miért? Azt hittem, jól megvagyunk együtt – mondta értetlenül.

      -  Mert te nem értesz meg, de John igen. Ő pontosan tudja, mit akarok, te pedig nem – válaszoltam a kérdésére, majd az autómhoz siettem.

Nagynéném is jött utánam, Hannah a szobájának ablakán nézett le ránk. Megsajnáltam, hogy el kell őt hagynom, de muszáj ezt megtennem. Nem élném túl, ha miattam meghalna valamelyikük. Ahhoz túl fontosak nekem.

      -  Nem mész sehova, én vagyok a törvényes gyámod, és nem mondok le rólad. Az édesanyád rám bízott, én pedig nem akarok neki csalódást okozni – határozta el magát.

      -  Nézd, ha most nem megyek el, akkor itt ragadok, és valószínűleg olyan leszek, mint az édesanyám. Nem akarok olyan lenni, mint ő. – tettem be a táskámat a kocsiba, majd elindítottam azt.

A visszapillantó tükörből néztem nagynéném távolodó alakját. Legördült egy újabb könnycsepp az arcomon, azért amit tettem. Csak így védhetem meg őket, próbáltam nyugtatni magamat, hogy helyesen cselekedtem. Letöröltem a könnycseppet az arcomról, majd megkönnyebbülve vezettem tovább.

Hamar odaértem John házához, aki már az ajtóban várt rám. Leállítottam a motort, majd a táskával együtt kimásztam a kocsiból. Odarohantam Johnhoz, majd eleredtek a könnyeim. Percekig hozzábújva sírtam, ő pedig próbált megnyugtatni, nem túl sok sikerrel.

Nagy nehezen elszakadtam tőle, majd együtt bementünk a házba, ahol az ő szobája felé vettük az irányt.

Úgy döntöttünk, hogy nála fogok aludni, főleg azért, mert Kate Valentinával együtt a házban fog lakni. John pedig nem akarja, hogy bántódásom essen, hiszen a legkevésbé sem bízik meg egyikükben.

A szobájában a táskámat leraktam az ő ágyára, majd elkezdtem kipakolni belőle a holmimat. John csinált nekem a szekrényében helyet az én ruháimnak, és csinált egy külön polcot a fürdőben.  Minden holmimat kipakoltam a táskából, majd a táskát az ágy alá raktam. A naplómat az egyik deszka alá raktam, amit csak én szedhetek ki.

Ha Kate láthatatlan alakjában engem figyel, a naplómat akkor sem tudja megszerezni. Johnnak is volt egy naplója, csak nem tudtam, hogy hol.

Bementem a fürdőszobába, ahol hideg vízzel lelocsoltam az arcomat. Elővettem a törölközőmet, majd a ruháimat levettem magamról. Engedni kezdtem magamra egy kis vizet a zuhanyzókabinban. Hagytam, hogy a meleg víz átmelengesse fáradt testemet. Aztán fogtam a samponomat, amivel bekentem a hajamat, majd a vízzel kiöblítettem belőle a sampont. Teljesen váratlanul megjelent a hátam mögött John. Még jobban ráadott a vízre, ezután pedig finoman magához húzott. Kezemmel próbáltam takarni a testemet, de nem nagyon sikerült. Akartam, hogy azt csinálja, de nem így. A törölközőm után nyúltam, amit magamra tekertem. Ezt követően pedig szerelmemre néztem, aki bűnbánóan nézett rám. Csókot leheltem az ajkaira, amit ő viszonzott egy szenvedélyes csókkal.

Kimentem a kabinból, majd a szekrény felé vettem az irányt. Kivettem belőle pár ruhát, amit gyorsan magamra kaptam. Ezt követően a hajamat megszárítottam, majd lementem a konyhába, ahol valami étel után kutattam. Találtam egy doboz gabonapelyhet, amit kiöntöttem egy tálba, és öntöttem rá egy kis tejet is. Enni kezdtem a reggelimet.

Bementem a nappaliba, ahol Valentina ült, és egy könyvet olvasott. Hallotta, hogy jövök, de a könyvet egy pillanatra sem tette le. Nem is akartam tőle semmit.

Miközben ettem a gabonapelyhemet, valami szokatlan dolog történt. Az egyik felem belement Valentina fejébe, ahol az emlékeit őrizte. Fejemet lehajtottam a párnára, majd az összes emlék, amit őrizett, a képességem levetített a szemem előtt.

„Egy kertben sétáltam Ericcel és Alexszel az oldalamon. Eric leszakított egy rózsát, amit a hajamba tűzött. Mosolyt csalva az arcomra sétáltunk tovább. Alex egy idő után elment, azzal az alibivel próbálta kimagyarázni magát, hogy dolga van.

 Kezeinket összekulcsoltuk Ericcel, majd addig sétáltunk, amíg egy padhoz nem értünk. Leültünk a padra, majd néztük a naplementét. Gyönyörű volt most is.

      -  Szerinted a szüleid engedni fogják, hogy összeházasodjunk? – tette fel váratlanul a kérdést.

      -  Ők csak a nevelőszüleim, nem tilthatják meg, hogy mit csináljak. – mondtam határozottan, majd egy gyors csókot leheltem az ajkaira. – Most haza kell mennem. – mondtam, és elindultam a lovam felé.

Hamar hazaértem, mint gondoltam. Boldogan mentem fel a szobámba, és vettem fel a hálóingemet. Az ablakot gondosan bezártam, a párkányra még vasfüvet is raktam.

Nem akartam, hogy egy vámpír éjjel támadjon rám. Bár a nevelőszüleim szerint nem teheti be a lábát egyetlen vámpír sem. Sosem értettem őket. Valahogy annyira mások, mint én. Csak azt tudnám, hogy kik az igazi szüleim. Bár nevelőszüleim azt mondták, hogy meghaltak, én nem hittem nekik.

Teljesen váratlanul szédülni kezdtem, majd egy fatálba ürítettem a vacsorámat. Már napok óta csak rosszul vagyok. Szerintem elkaphattam valamiféle betegséget vagy csak simán elcsaptam a hasamat. Bár nem igazán bíztam abban, hogy valóban beteg vagyok. A tálat elmostam, az arcomra is vizet locsoltam. A hálóingemet levettem, majd a hasamra néztem. Hirtelen megéreztem egy apró kis rúgást. Megtapogattam a hasamat, hogy biztosan nem tévedek. Nem tévedtem. Terhes vagyok.”

„Sírva tettem le egyetlen gyermekemet egy idegen ház ajtajába. Nem tehettem mást, ha meg akarom őt védeni. Látomásaimnak köszönhetően, ami a terhességem időszakában mutatkozott meg. Tudtam, hogy mit kell tennem.

Eric a fél várost kiirtotta. Hazudott nekem, ugyanis csak arra kellettem neki, hogy megnyerje a nevelőszüleim bizalmát. Aztán megölte őket, és minden boszorkányt a városban. Az emberek féltek, valamit muszáj lesz tennem.

Elfutottam a lovamig, majd felültem rá. Együtt mentünk el a házamig. A házam előtt leszálltam a lovamról, és befutottam a házba. Megittam a vasfüves teát, majd lefutottam a pincébe, ahol nevelőszüleim a könyveit tartották.

Tudtam, hogy melyik kell nekem, de még mielőtt elvégeztem befejezhettem volna a rituálét, megittam Alexnek a vérét. Kihasználtam az érzéseit, amit irántam érzett, hogy megszerezhessem a vért, ami életben fog tartani. Így mindig keresztbe tudok majd tenni Ericnek.

Leültem a kőre, majd elolvastam, mit kéne tennem. Az első lépés megvolt. Eric ivott a véremből. Második lépés a véremet rá kell kenni valamire, ami az övé volt. Kerestem egy éles követ, amivel elvágtam a tenyeremet, majd a gyűrűre kentem, ami még az övé volt, mielőtt nekem adta. Ezután meg kell halnom. Mivel egyetlen egy boszorkány sem volt a közelben, ezért kihúztam a halott vámpír testéből a karót, amit a hasamba döftem. Égett a testem. Olyan érzés volt, mintha máglyán égnék el. Elterültem a földön, majd mindent beborított a sötétség.”

       -  Charlotte – szólított meg szerelmem, amire kinyitottam a szememet. – Jól vagy? – kérdezte aggódva, amire én válaszul csak bólintottam.

A fejemben megszólaltak a vészcsengők. Veszélyes, zengték a hangok, ne bízz meg benne. Valami oknál fogva megbíztam az megérzéseimben. Nem engedték, hogy bízzak benne.