Árnyék és fény 6.fejezet

Családfa:

/Charlotte/

Október 4.

Kedves naplóm!
Két hét telt el azóta, hogy Sam furcsán viselkedett. Azóta is kerül engem. Főleg Johnt kerüli. Amikor vele vagyok akkor legjobb barátnőm más fele megy. Nem tudom mi a baja, de ma rá fogok kérdezni a dologra. Johnnal elég jól alakulnak a dolgok. Azt hiszem kijelenthetem, hogy együtt vagyunk. Én elmondtam neki mindent magamról, és ő is nekem. Ma este lesz egy meccs a foci csapatunkkal. Eddig senki sem győzött le minket.
Az elmúlt két hét alatt senki sem halt meg. De hamarosan meg fog halni valaki, ha igaz, amit Sam mondott még a kocsiban. 17, 8, 10. Nem a parkolóban fog meghalni az illető, mert ott egyik számot sem találtam meg. Valahol máshol.
Hope az elmúlt napok alatt kétszer próbált barátnőmbe kötni. John azt mondja, hogy a származásával idegesíti barátnőmet. Angliából származik, ahol még régen boszorkányüldőzések voltak. Én ezt eddig nem is tudtam. Mindkettőnknek van egy olyan titka, amit nem szívesen osztunk meg egymással. Lehet, hogy elmondom neki az én titkomat, és lehet, hogy akkor ő is megosztja velem az övéit. Semmi sem biztos, de lehet, hogy csak így szerezhetem vissza barátnőm bizalmát akkor legyen.

Tettem le a naplómat az ágyra, majd felvettem a táskámat, és lementem a lépcsőn. A konyhában gyorsan megettem a reggelimet. Utána elindultam gyalog az iskolába. Sam már két hete nem jön el értem, hogy elvigyen a suliba. Inkább gyalog indulok el, de egyelőre nincs más választásom, amíg vissza nem nyerem barátnőm bizalmát. Senki sem járt az utcákon. Már pedig ilyenkor mindig van kint valaki. De most csak én voltam, és sétáltam a kihalt utcákon, és az iskola felé siettem. Rápillantottam a karomon lévő órára. Amint megláttam hol állnak a mutatók futva indultam el az iskola felé. El fogok késni az első óráról. Megint. Amióta Sam nem jön el értem azóta folyamatosan elkések az első óráról. Pedig most az első óra történelem lesz, és arról nem késhetek el. Amint odaértem a suliba láttam, hogy a parkolók megteltek. Senki sem volt kint. Bementem a folyosóra, ahol szintén nem volt kint senki, ezért futva elindultam a történelem terem felé. Az ajtó előtt megálltam, majd lenyomtam a kilincset. Kinyitottam az ajtót, a padom felé siettem megzavarva ezzel az órát. Igazam volt. Megint elkéstem. Mr. Campbell gyilkos tekintettel nézett rám. Ezt követően folytatta az órát. Hallgattam, amit a tanár mondott, de egyetlen szavát se tudtam belevésni a fejembe. Pár perc elteltével meghallottam a csengő hangját, és kimentem a teremből. A menzára mentem, majd elvettem egy tálcát, és kértem a nekem megfelelő ételt. Tekintetemmel Samet kerestem, akit meg is találtam egyedül az egyik asztalnál. Leültem mellé, aki rám emelte a tekintetét.
- Beszélnünk kell - kezdtem bele. - Miért kerülsz engem? - tettem fel a kérdést.
- Én nem téged kerüllek, hanem őt, és te folyton vele vagy. Amikor a közelébe megyek egy rossz érzés tör rám. Nem merek a közelében menni. - magyarázta a dolgot barátnőm.
Amikor kimondta a szavakat már nem voltam biztos benne, hogy elmondjam neki a titkomat. Tehát nem is engem került, hanem Johnt. Valamit John is titkol, ha Samnek egy rossz érzése van vele kapcsolatban.
- Beszélni akartam a nagynénémmel, de ő nem volt otthon, ezért átnéztem a házát. Olyan dolgokat találtam, amiket csak egy boszorkány használ - mondta az utolsó mondatot suttogva. - Mi van, ha én egy boszorkány vagyok? - kérdezte meg tőlem.
- Iskola után kiderítjük. - avattam bele a tervembe.
Már közel sem voltam olyan biztos benne, hogy megosztom vele a titkomat. Neki is van elég problémája. Majd talán egy másik alkalommal elmondom neki. Az óráink hamar elteltek. Barátnőm kocsijában ültem, és arra vártam, hogy elindítsa az autót. Beindította az autó motorját, majd ráment a főútra. Megpróbáljuk még egyszer a nagynénjét hátha most otthon lesz. Pár perccel később leállította a motort. Egy kertes háznál álltunk meg. Nagyon szép volt. Kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam a járműből. Sam kinyitotta a ház kapuját. Az ajtóhoz sétáltunk, bekopogtunk, de senki sem nyitotta ki az ajtót. Sam lenyomta a kilincset, de az ajtó meg se mozdult. Belülről lett bezárva. Míg barátnőm valami másra lett figyelmes addig én képességemmel kinyitottam az ajtót. Sam csodálkozva nézett rám, de nem nagyon foglalkozott vele, hogy hogyan nyitottam ki az ajtót. Amint átléptük a küszöböt beljebb mentünk a házba. Úgy látszott senki sem volt itthon. Felmentünk Sam nagynénjének hálószobájába, mert ott találta azokat a dolgokat. Átkutattunk mindent, amit csak tudtunk. Épp az egyik éjjeli szekrényt kutattam át, amikor a kezembe akadt egy papírtekercs.
- Találtam valamit - szóltam Samnek, aki azonnal odajött hozzám.
Kitekertem a tekercset, majd érdeklődve figyeltük a neveket. A nevek nagy része piros színű volt. A többi pedig fekete. Mi lehet ez?
- Ez a családfám - válaszolt Sam a gondolatbeli kérdésemre. - De miért piros az én nevem? - kérdezte meg tőlem értetlenül.
Én sem értettem ezt. Ezután kimentünk a házból, a tekercset is elvittük. Barátnőm elvette a tekercset, és elrakta a táskájába. A következő, amit meg kell néznünk az az anyukája hálószobája.

Árnyék és fény 5.fejezet

Varázslat:

/Charlotte/

Az ágyon feküdve szorongattam a levelet. Felkeltem az ágyamból, majd levettem magamról a báli ruhámat. A nyakláncot is levettem magamról. A derekamra pillantottam, ahol a jel volt. Felöltöztem, majd leültem az ágyamra, ahol a levelet hagytam. Újra és újra elolvastam, ami benne volt, de csak most értettem meg a levél valódi jelentését. Azt írja, hogy én más vagyok, és valaki a halálomat akarja. A borítékban van egy ékszer. A nyakláncon lévő medál képes megvédeni engem. Azt még nem tudom, hogy mitől. Kivettem a nyakláncot, és feltettem a nyakamba. Meg kell védenem magam. Táskámat feltettem a vállamra. Lementem a lépcsőn a konyhába, ahol megettem a reggelimet. Utána kimentem az udvarra, ahol barátnőm kocsija állt. Beszálltam a kocsiba. Útközben barátnőm folyton a bálról beszélt, hogy milyen csodálatos volt. Tényleg az volt. Legalábbis az a része, amikor John haza kísért engemet. Úgy néz ki, hogy alakul közöttünk valami. Hirtelen megrezgett a telefonom, amit gyorsan előhalásztam a zsebemből. Megnéztem, hogy kitől jött az üzenet. John küldte. Olvasni kezdtem az üzenetet.
Mi lenne, ha ma együtt ebédelnénk a menzán?
Ennyi volt benne. Visszaírtam neki.
Benne vagyok.
Elküldtem neki, majd visszaraktam a készüléket a zsebembe. Az út hátralévő részében nagyon izgatott voltam ugyanis ma találkozom Johnnal, és talán mindent újra kezdünk. Pár perccel később beértünk az iskola parkolójába, és egy üres helyet kerestünk. Csak egy üres hely volt ott, amit gyorsan el akartunk foglalni, de Sam tekintete elhomályosult, és a kocsit leállította. Kezemet meglengettem előtte, de nem reagált rá semmit. A vállát is finoman megráztam. Erre sem reagált. Mindent megpróbáltam, hogy észhez térítsem, de nem sikerült. Majd szólásra nyitotta a száját.
- 17, 8, 10. Halált jelentő számok. - mondta, majd barátnőm rám emelte a tekintetét.
Úgy néz ki, hogy Sam ismét a régi. Elindította az autót, és kerestünk egy másik üres helyet, ami nem volt, ezért az erdő melletti részen állította le barátnőm az autót. Kiszállt a kocsiból, és azonnal a folyosó felé vette az irányt. Utána mentem, de már nem tudtam utolérni őt. Végül a saját termem felé vettem az irányt. Arra gondoltam, hogyha elkapom őt a menzán akkor beszélek vele.

/Sam/

Amint a tekintetem elhomályosult azonnal leállítottam az autót. Három számot láttam magam előtt. A tízenhettest feketén, és néhány ábrával. A nyolcast, ami úgy nézett ki mintha bele lett volna vésve valahova. A tízest, ami úgy tűnt mintha emberi kéz írta volna le a számot. Utána megláttam magam előtt valami vöröset. Vér. Vért láttam, amiben megjelentek azok a számok, amiket az előbb láttam. Miután az összes szám megjelent előttem abban a vér tócsában valaki felsikoltott.
- 17, 8, 10. Halált jelentő számok. - hallottam meg a saját hangomat, majd újra az iskola parkolóját láttam magam előtt.
Barátnőmre emeltem a tekintetemet. Elindítottam az autót, és az erdő melletti résznél állítottam le. Mivel máshol nem találtam üres helyet, ezért inkább idejöttem. Kiszálltam a kocsiból, és rögtön a folyosó felé vettem az irányt. Nem akartam most beszélni vele, mert nincs mit mondanom. Mostanában elég furcsán érzem magamat. Látomásaim vannak, amivel eddig nincsen semmi gond, de tegnap este óta érzem a fenyegetést az ereimben. Veszély közeleg. Érzem. Bementem a kémia órára, majd leültem a leghátsó padba. Általában elől szoktam ülni, de ez alól a kémia óra a kivétel. Az óra nagyon unalmasan telt, ezért a füzetembe elkezdtem firkálni valamit. Amikor letettem a ceruzát akkor vettem észre, hogy azokat a számokat írtam le, amiket a látomásomban láttam. Ugyanúgy, ahogy láttam őket magam előtt. Képzeletemben meghallottam azt a sikolyt. Egy lánynak a sikolya lehet. Amint meghallottam a csengőt kimentem a teremből, és egyenesen a menza felé vettem az irányt. Tálcámra rakattam egy sajtos hamburgert. Amint megpillantottam barátnőmet hozzá sétáltam, aki John asztalánál ült. Ahogy közeledtem feléjük egy rossz érzés kerített hatalmába, ezért inkább egy másik asztal felé vettem az irányt. Gyorsan megettem a sajtburgeremet, és a következő terem felé vettem az irányt. Az órák hamar elteltek. A kocsim felé igyekeztem, amikor Hope odajött hozzám.
- Sam nincs kedved eljönni velünk valahová? - kérdezte amikor már mellettem állt.
Én csak megráztam a fejemet jelezve, hogy nem. Főleg nem vele.
- Talán azért, mert a boszorkányok nem szoktak ilyesmit csinálni. A te családod Angliából származik, és ott boszorkányüldőzések voltak - mondta mosolyogva. - A te családodat is máglyára kellett volna vetni. - fejezte be a beszédét.
Elsétált a barátjához, aki épp a barátaival volt. Hope kocsijára pillantottam. A két hátsó kerék alatt víz volt. Szememmel folyamatosan a vizet néztem, miközben az iránta érzett dühöm előtérbe került. A fejemben egyetlenegy szó visszhangzót, ami a fuego volt. Folyamatosan ez az egy szó járt a fejemben. Hirtelen a kerék alatt lévő víz lángra lobbant. Ezt én csináltam, kérdeztem meg saját magamtól. Az autóm felé vettem az irányt, és beindítottam az autót. Meg sem álltam a nagynéném házáig.

Pályázati eredményem!

Sziasztok!
Részt vettem egy Bius pályázatán, ami most nem ért el helyezést. Remélem tetszeni fog ez a kis novella.

Tiltott szerelem

/Claire/

Barátnőm születésnapjára készülődtem. Ma a tengerparton fogják tartani. Elővettem a rejtekhelyemről a zsebpénzemet, és kivettem belőle annyi pénzt amennyi kell, hogy megvegyem neki a tökéletes ajándékot. Nem egyedül, ugyanis Alex is velem jön. Alex, Leila testvére. Én és Alex együtt járunk. Titokban találkozgatunk szüleink tudta nélkül. Nekem és neki nem szabadna együtt járnunk, mert Mr. és Mrs. Shepherd gazdagok, és tiszteletlenségnek tartják, ha egy gazdag és egy szegény összejön, ugyanis a szegény folyton elmenne otthonról, hogy dolgozzon rossz példát mutatva ezzel a gazdagnak. Gyorsan felvettem a cipőmet, és kirohantam a házból, majd megvártam Alexet a megbeszélt helyen. Együtt indultunk el az üzletek felé, hogy megvegyük barátnőmnek az ajándékát. Kezeinket összekulcsolva mentünk be az egyik ékszeres üzletbe. Mindent megnéztünk, amit tudtunk. Én már meg is találtam, amit kerestem. Egy nyaklánc volt egy szív alakú medállal. A medált középen ki lehetett nyitni. Belefért két darab fénykép is. Megvettem a nyakláncot, míg Leila testvére egy karkötőt vett. Miután mind a ketten megvettük, amit akartunk kezeinket összekulcsolva távoztunk az épületből. Útközben vettünk magunknak egy sajtos hamburgert, és az egyik közeli parkban megeszegettük. Úgy éreztem magam mintha újra a jótékonysági bálon lennénk. Akkor jöttünk rá, hogy szeretjük egymást. A bálon csattant el közöttünk az első csók. Miután mindketten megettük a hamburgerünket haza felé vettük az irányt, de külön mentünk tovább. Nem akartunk lebukni, de azzal is tisztában voltunk, hogy előbb vagy utóbb meg kell tudniuk az igazat. Amint haza értem felmentem a szobámba, és becsomagoltam az ajándékot. Utána kinyitottam a szekrényemet, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy mit vegyek fel a szülinapi partira. Végül egy piros top, és egy fekete szoknya mellett döntöttem. Letettem az ágyra a kiválasztott ruhákat, majd leültem a tükör elé. Hajamat begöndörítettem, és feltettem az arcomra egy kis sminket. Miután ezzel készen voltam felvettem a ruháimat. Az ajándékot beletettem egy tasakba. Írtam egy kártyát is, amit szintén betettem a tasakba. Lementem a lépcsőn, és a cipősszekrényhez mentem. Kiválasztottam azt a cipőt, ami a ruhámhoz tökéletesen illett. Beletettem a lábamat a cipőbe, és beállítottam rajta a csatot. Kimentem a ház elé, ahol az autó állt. Beszálltam a kocsiba, és édesanyám elindította azt. Először kitettük Tessát  az egyik barátnőjénél. Ezt követően meg sem álltunk a tengerpartig. Csak pár percbe telt mire odaértünk. Anya leparkolta az autót, majd kiszálltunk belőle. Én odarohantam Leilához, és megöleltük egymást.
- Boldog születésnapot! - köszöntöttem fel őt.
Elengedtem egymást. Leila megmutatta hova tegyem az csomagot, amit a kezemben fogtam. Leraktam az asztalra a többi közé. Leültem oda, ahol anyu ült, aki épp barátom szüleivel beszélgetett. Én és barátnőm is csatlakoztunk hozzájuk. Még hozzájuk is szóltunk néha. Csak a beszélgetés után kezdtük el az ebédelést. Gyorsan megettük az ebédet, majd a csomagok felé mentünk, hogy az ünnepelt kibontogassa azokat. Teljesen váratlanul megláttam azt, akire a legkevésbé számítottam, Jora. Ő az, aki megkeseríti a mindennapjaimat és az, hogy itt van a partin nem jelent jót. Ismét valami rosszban sántikál. Ránéztem barátnőmre, aki ártatlan arccal nézett rám.
- Mit keres itt Jo? - kérdeztem meg tőle.
- Anyu hívta meg.Én mondtam neki, hogy ne, de ő hajthatatlan volt. - magyarázta ki magát.
Mindannyian odagyűltünk az asztalhoz, ahol a csomagok voltak egymás mellett. Először szüleiét nyitotta ki. Utánuk következett a testvére, én és Jo. Egy boríték kapott tőle. Azt hittem, hogy jegy lesz benne vagy valami más, de arra nem számítottam, hogy fényképek vannak elrejtve a borítékban. Megnézte a képeket. Nagyon megijedtem. Tudtam, hogy ez a lány valami rossz dolgon töri a fejét. Igazam is volt, mivel Leila ledobta a képeket a földre, és befutott a házba. Felvettem azokat a fotókat, amin én és Alex voltunk. Azt hittem káprázik a szemem, de tévedtem. Ráismertem saját magamra, amiben a barna hajam segített. Kezeink össze voltak kulcsolva. Megnéztem a többit is, és csak olyanokat láttam, amin én és szerelmem megcsókoljuk egymást vagy kéz a kézben sétálunk az utcákon. Jo tudta csak megvárta a megfelelő pillanatot, hogy világgá kürtölje a kapcsolatunkat. Sajnálkozó pillantást vetettem kedvesem felé, majd odaadtam neki a fényképeket. A fényképek bizonyították, hogy valaki felfedte a titkunkat. Valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Elmagyaráztuk szüleinket az egész történetet. Anya azonnal beültetett a kocsiba, majd elmentünk innen. Útközben nem szóltam egy szót sem. Egy hang sem jött ki a torkomon. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Kerestem a megfelelő szavakat a beszélgetéshez, de nem találtak meg őket. Amint leállította a motort a házunk előtt, kiszálltam a járműből, és felrohantam a szobámba, aminek az ajtaját vadul becsaptam. Lefeküdtem az ágyra, majd hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Nem tudom meddig voltam a szobámban teljesen egyedül. Csak arra lettem figyelmes, hogy megcsörren a telefonom. Elvettem a szekrényről, és nyomkodtam a gombokat miközben a párnámat a kezemben szorongattam. Egy üzenetet kaptam Alextől. Megnyitottam az üzenetet, és elkezdtem olvasni.
Találkozunk alkonyatkor a tengerparton.
Mivel messze volt tőlünk a tengerpart hamarabb el kellett indulnom. Kimásztam az ablakon, és elindultam a megbeszélt helyünkhöz. Szerettem őt. Nem azért, mert gazdag, hanem eddig mindig számíthattam rá. Megértett engem, és én is őt. Mindent megtettünk csak azért, hogy mi ketten együtt legyünk, mert összetartozunk. Gondolataimtól elszakadva vettem észre, hogy már a parton vagyok. Megláttam szerelmem sötét alakját. Odarohantam hozzá, majd hozzá bújtam. Nem akartam elengedni. Azt kívánom bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Ő végül karjaimat finoman leszedte rólam. Kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek. A szeme mindig boldogságot tükrözött, de most csak boldogtalanságot láttam benne. Féltem. Féltem attól, hogy elválasztanak minket egymástól.
- El kell mondanom valamit - kezdte baljósan.- Apámé az a ház, amit a szüleitől örökölt, és mi odamegyünk. Holnap elköltözzünk.- fejezte be a magyarázatát.
A könnyeim utat engedtek maguknak. Nem akartam visszafojtani a fájdalmat. Ettől féltem egész létezésünk során. Nap mint nap eszembe jutott, hogy minket szétválasztanak.
- Claire, nyugodj meg! - kért meg rá gyengéden.
Letörölte a könnyeimet, majd belenyúlt a nadrág zsebébe. Kivett belőle egy nyakláncot, amin egy kék szív volt. Felrakta a nyakamba az ékszert.
- Ez fogja jelképezni a szerelmünket. Örökké szeretni foglak.- mondta, és megfogtuk egymás kezét.
Így sétáltunk a homokos tengerparton. Többé nem kellett titkolnunk a külvilág szeme elől, hogy mi ketten lelki társak vagyunk.

Árnyék és fény 4.fejezet

Charlotte báli ruhája

Charlotte nyaklánca

Bál:

/John/

Szeptember 23.

Kedves naplóm!
Minden jól alakul. Több évig nem voltam ennek a falunak a közelében. A lányt, akit tegnap este megmentettem majdnem úgy néz ki, mint Kate és ugyanúgy titkol valamit, mint ő amikor még az öcsém belezúgott abba a nőbe. Ravasz és megfontolt volt. Nem félt semmitől sem, ami az útjába került. De a mostani lány attól különbözik tőle, hogy kék a szeme, míg Kate-é barna volt. Ez a lány viszont kicsit félénkebb, mint ő. Ettől függetlenül semmit sem tudok róla.
Jobban meg kell őt ismernem, ha nem állna az utamba Hope, aki minden alkalommal megpróbál elcsábítani. Le kell őt ráznom, hogy a lány közelébe férkőzhessek. De nem csak ő jelent gondot. A barátnője sem átlagos tinilány, ezért vigyáznom kell vele. Ha minden igaz még csak most szerezz tudomást arról, hogy mi is ő valójában.

Betettem a naplómat a táskámba, és újra őt kezdtem el figyelni. Szinte mindennap figyelem őt, de semmit sem tudok róla. A megfigyelésemmel eddig nem értem el semmit. Valami mást kell kitalálnom. Kiszálltam a kocsimból, és bementem abba a kávézóba, ahová ők is be fognak jönni. Kértem a pincérnőtől egy italt, amit ő azonnal hozott. Megvártam míg beérnek. Pár perc elteltével be is jöttek. Leültek az egyik asztalhoz, majd a szokásosat rendelték. Fagyit. Általában ez nekik jól jön. Hosszas csevegésbe kezdtek. Hallgatózni kezdtem, hogy miről is beszélnek.
- Szerinted titkol előlem valamit? - kérdezte az lány, aki hasonlít Kate-re.
A másik lány megrázta a fejét, és hosszasan elgondolkozott.
- Nem tudom Charlotte, de az tuti, hogy valami nem stimmel ezzel a fiúval. - válaszolt a barátnője kérdésére.
Tehát a lány neve Charlotte. Haladok.
- De van egy jó hírem. Hope megint megpróbált azzal a sráccal kommunikálni, de ő lepattintotta. Látnod kellett volna Hope arcát. - kezdte el mesélni, ami a szekrényemnél történt.
Charlotte a karórájára nézett, majd gyorsan megette a fagyiját.
- Sajnálom Sam, de mennem kell. El kell mennem a báli ruhámért.- mondta gyorsan, majd eltűnt.
Megittam az italomat, és követtem őt. A bál jó alkalomnak tűnik, hogy közeledjek felé. Egy fán figyeltem őt egészen addig, amíg haza nem ment. A bál McDonough-éknál lesz, ahol Hope is lakik. Lehet, hogy ez az egyetlen alkalmam megismerni őt.

/Charlotte/

Haza sétáltam miután megkaptam a ruhámat. A bál Hope lakásán lesz. Az út haza felé nagyon furcsa volt. Úgy éreztem mintha figyelne valaki. Amint otthon voltam felmentem a szobámba, és a ruhát felakasztottam a szekrényemre. Hajamat kiegyenesítettem. A hajam hullámos volt, de most úgy éreztem itt az ideje kicsit változtatni rajta. Miután az összes hajtincsem egyenes volt feltettem egy laza sminket. Utána felvettem a báli ruhámat. A ruhám zöld színben pompázott, amit gyorsan magamra kaptam. Felvettem hozzá egy hozzáillő nyakláncot is, amin szív alakú medál volt benne egy zöld kővel. Lábamat belecsúsztattam a cipőmbe. Kezembe fogtam egy táskát, amibe a legfontosabb holmijaimat raktam bele. Lementem a lépcsőn, majd Sam elvitt a bálba. Barátnőmön fekete félvállas ruha volt. Haját felkontyozva hordta. Nagyon szépen nézett ki. Pár perc alatt oda is értünk a bálra. A sulinkból a legtöbben itt voltak. Mindenki jól érezte magát. Sam azzal a fiúval táncolt, akit nagyon kedvelt. Hirtelen valaki megérintette a vállamat. Hátra pillantottam, és John állt előttem.
- Táncolunk - kért meg rá gyengéden, amire én bólintással válaszoltam.
Kezét felém nyújtotta, amit én készségesen elfogadtam. Jobb kezét a vállamra tette míg a balt a derekamra csúsztatta. Amint elindult a zene azonnal mozogni kezdett velem. Kíváncsian néztem Hope-ra, aki csak úgy fortyogott a dühében, ezért elhagyta a termett. Utána barátnőm felé kaptam a tekintetem. Ő is rám emelte a tekintetét. Kiugrott a bőréből, amikor megpillantott engem. Sokáig táncoltunk kettesben, majd amikor úgy éreztem elfáradok John haza akart kísérni engemet. Újra barátnőmre néztem, aki legyintett egyet, hogy nyugodtan mehetek. Kinyitotta az autójának ajtaját, és besegített a kocsiba. Elindította a járművet, és az otthonom felé kezdett menni a lehető leglassabban. Furcsa érzés támadt fel bennem. Veszélyt éreztem. Kezemet a halántékomra tettem, és megpróbáltam a fejébe menni, de mintha erősen ellenállt volna. Kezeimet elvettem a halántékomról. Pár perccel később már otthon volt. Felmentem a szobámba, majd elővettem azt a levelet, amit az igazi édesanyám írt nekem. Az elején az a jel volt, ami az én derekamba vésődött ezzel örökre megpecsételve a sorsomat.

Árnyék és fény 3.fejezet

Új srác:

/Charlotte/

Szeptember 23.

Kedves naplóm!
Tegnap este az új srác megmentett néhány részeg fickótól. Beszélt is velem, és egy darabig ő vezetett haza. Csak annyi derült ki a titkáról, hogy menekül valaki elől. De ki elől? Bárcsak őszinte lenne velem. Hátha tudnék akkor segíteni. Miközben haza kísért találtunk egy lányt, akit megtámadtak. Még üzenetet is hagyott nekem.
Idézem: ,, Ő volt az első áldozat. A következőt a parkolóban fogom megölni."
Gondolom az iskola parkolójára gondol. Csak az lehet. Utána haza jöttem őt ott hagyva. Annyira megijedtem, hogy nem tudtam gondolkozni, és minél hamarabb haza akartam érni a biztonságot nyújtó falak közé.
Ma reggel üzenetet kaptam a sráctól. Ezt írta: ,, Jól vagy? Olyan hamar elmentél tegnap."
Ennyi, ami azért kedves tőle. De még mindig nem tudtam meg a srác nevét. Ma a suliban első dolgom az lesz, hogy megkeressem őt, és beszéljek vele a tegnap történtekről. Sam, a legjobb barátnőm is beszélni akar velem a tegnap estéről. Ezt írta meg egy üzenetben.

Letettem a tollat az íróasztalomra, majd felpattintottam az egyik deszkát a szőnyeg alatt. Betettem oda a naplómat, és a biztonság kedvéért egy lakattal lezártam. Visszahajtottam a szőnyeget, míg a lakatnak a kulcsát beletettem a táskám egyik legelrejtettebb zugába. Lementem a lépcsőn a nappaliba. Kinyitottam az ajtót, majd beszálltam barátnőm kocsijába. Neki még nem volt időm elmesélni a történteket, de később megteszem. Előbb tudni akarom, hogy miről akar beszélni.
- Miről akarsz beszélni?- kérdeztem meg tőle.
Értetlenül nézett rám először aztán hirtelen eszébe jutott, hogy miről is akart beszélni.
- Azt mondtad szóljak, ha valamit látok a jövődről - kezdte.- Tegnap láttam valamit. Három férfi alakot láttam. Az első melletted volt, miközben megölelt téged. A második meg akart szerezni magának, ezért hívogatott hozzá. A harmadik meg akart ölni.- emlékezett vissza, amit rólam látott.
Ha hiszek ezekben a látomásokban akkor a gyilkos a harmadik férfi alak lehet. Az első mellettem volt. Ő lesz az, akit szeretni fogok. De ki az utolsó férfi alak, aki meg akar szerezni magának, merült fel bennem a kérdés. Most nem volt rajtam a kesztyűm, ezért vigyáznom kell arra, hogy mit csinálok éppen. Nem akarom, hogy észrevegyék nem vagyok átlagos lány. Hamarosan odaértünk az iskolába csak le kell fordulnunk, és már ott is vagyunk. Barátnőm lefordult, és bement az iskola parkolójába. A járművet letette a szokásos helyünkre. Megfigyeltem az autókat, hogy melyikből fog kiszállni az a srác. Egy fekete kocsi jött a parkolóba, és parkolta le a járművet. Ez az autót még nem látta, ezért valószínű, hogy ebben ül az a srác. Miután a jármű leállt az ajtaja kinyílt, és az a srác szállt ki belőle. Odamentem hozzá, akin ismét napszemüveg volt. Mikor mellette álltam rám a tekintetét rám szegezte.
- Szia - köszöntem neki.- Tegnap azért mentem el olyan hamar, mert megijedtem, és minél hamarabb haza akartam érni. Köszönöm, hogy megmentettél azoktól a részeg fickóktól. - magyaráztam, majd visszasiettem volna barátnőmhöz csakhogy megállított.
Pontosabban megfogtam a vállamat. Levette a napszemüvegét, majd rám emelte tekintetét.
- Szívesen - kezdte a beszélgetést.- Ne haragudj, ha tegnap olyan mérgesnek tűntem. Nem volt szándékos.- kért bocsánatot valamiért.
- Semmi baj.- mondtam egyszerűen, majd feltette a napszemüveget.
Az iskola folyosója felé vette az irányt. Most kedves volt velem. Nem úgy, mint tegnap. De még mindig nem tudom a nevét. Nem tudom miért akartam így megtudni. Fura. Hope dühösen nézett rám. Valószínűleg ő akarta magának a srácot. Hát ez nem jött össze. Bementem a folyosóra, majd a kémia terem felé vettem az irányt. Ott leültem a padomba, majd vártam, hogy a tanár bejöjjön. Mrs. Wilson, Angela Wilson anyja volt. Angelának szőke haja van smaragd zöld szempárral. A legelső padban ül, és kevésbé tudja használni az eszét. Mivel neki az anyja a tanárunk, ezért ő általában eggyel jobb jegyet szokott kapni. Az óra közepe fele támadt egy zseniális ötletem. Mivel nem volt rajtam a kesztyűm, ezért belopakodhatok az iskolatitkár irodájába. Megvártam míg megszólalt a csengő, majd egyből kirohantam a folyosóra. Az irodának ajtaja zárva volt, ezért képességemet használtam, hogy kinyissam. Amint ez sikerült bementem az irodába. Megkerestem az a fiókot, amiben a tanulók mappája volt. Ez is sikerült. Utána megkerestem az új tanulókét. Csak egy mappát találtam. Kinyitottam, amiben egy fénykép és egy adatlap volt. Rögtön felismertem a fényképről a srácot. Tehát Johnnak hívják. Ha már itt vagyok, akkor megszerzem az órarendjét is. Azt is hamar megtaláltam. Kinyitottam az ajtót, majd képességemmel bezártam, mintha senki sem járt volna odabent. A menza felé rohantam, ahol Sam már vár rám.

Árnyék és fény 2.fejezet

Áldozat:

/Charlotte/

Szeptember 22.

Kedves naplóm!
Ma jött egy új diák a suliba. Nagyon helyes. Az ebédlőben láttam meg őt először. Barna haja, sápadt bőre volt neki. De a szemét napszemüveg takarta. Nem tudom miért. Történelem órán újra láttam őt. Még nem láttam senki olyat, aki szembe szállt volna a történelem tanárral. Nem tudom miért, de úgy érzem titkol valamit. Csak nem akarja, hogy megtudják.
Épp a szüleim temetőjében vagyok. Még sose mondtam el neked, de ők csak a nevelőszüleim. Úgy kerültem hozzájuk, hogy anyám miután világra hozott meghalt, apámról nem tudok semmit. Talán azt se tudja, hogy élek. Én akkor tudtam ezt meg, amikor a nevelőszüleim meghaltak 12 éves koromban. Akkor Julia néni mondta el nekem az igazságot. Csak a húgom volt a vér szerinti gyerekük. Hannah már 7 éves. Úgy tudja, hogy anyu és apu elutaztak. Ha nagyobb lesz elmondjuk neki az igazságot, de addig jobb, ha azt hiszi, hogy visszajönnek. Már rég fel tudtam dolgozni a szüleim halálát, de jó néha kijárni ide. Olyan megnyugtató.

Hagytam abba az írást, majd a naplót eltettem a táskámba. Utána letettem egy szál jázmint mindkettejük sírjára. Még néztem a két sírt, amire rá lett vésve a szüleim neve. Épp elindultam kifelé a temetőből, amikor észreveszek egy alakot az egyik szobor mögött. Nem láttam ki az, mert csak egy ismeretlen sötét alak álldogált ott. Ijesztő volt így gyorsabb iramot vettem fel, közben folyton a hátam mögé nézve. Már a kapunál voltam, amikor hirtelen mindenhol köd termett. A sötét alak már nem a szobornál volt, hanem már közelebb volt hozzám. Gyorsan kinyitottam a kaput, majd futva rohantam vissza a hídhoz. Olyan érzésem volt, ha átmegyek a híd túloldalára akkor biztonságban leszek. Mikor a hídon voltam gyorsan átsétáltam rajta. Visszanéztem mielőtt beszálltam volna barátnőm kocsijába. Az alak ott állt a híd túloldalán, és nem közelített felém egy lépést sem. Beszálltam barátnőm kocsijába, majd elhajtott. Nem álltunk meg csak a házunk előtt. Ott kitett, és elindult haza felé. Bementem a házba, ahol Julia néni készített valami ebédre valót. Nekem csomagolt egy szendvicset, és adott némi pénzt, ha megéheznék. Letettem az iskola táskámat a kanapéra. Feltettem a vállamra egy másik táskát, amit a munkába szoktam vinni. Egy áruházban szoktam dolgozni. Egy kis plusz pénzért. Van nekem a szobámban egy félre tett zsebpénz, de azt csak vészhelyzet esetén veszem elő. Betettem a táskába a szendvicset és a pénzt, majd elindultam az áruház felé. Ma estig kell dolgoznom. Abban az áruházban ruhákat, cipőket, kiegészítőket vesznek. Csak két saroknyira van innen, ami nem sok, és hamar megjárom. A táskámat a szokásos helyre raktam. Kimentem a pénztárhoz. Általában Barbara szokott itt lenni, de ő beteg. Körülbelül már egy hete fekszik az ágyban magas lázzal. A főnök egyelőre nem talál senkit a helyére. Addig a többiek - engem is beleértve - felváltva vannak itt. A műszakom első felét a kasszánál töltöm. Utána Heathernek segítek kirakodni a csomagokat. A műszakom első fele hamar lejárt, és egyetlen egyszer sem találkoztam Hope-pal. A legutóbbi találkozásunk a munkahelyemen nagyon rosszul végződött. Hope elkezdett vitatkozni velem, -  aki szerintem direkt csinálta - és a kezem az arcán landolt. Nem rúgtak ki csak le lett csökkentve a fizetésem. Hát jó sok szerencsére volt szükségem. A lényeg, hogy a munkahelyem még meg van. Átadtam a helyemet Florence-nek, aki összefogta a haját, odaállt a pénztárgép elé, miközben a vásárló ruháinak az összegét gépelte be. Odasiettem a raktárhoz, ahol Heather szenvedett. Amikor meglátott megkönnyebbülve felsóhajtott. Felnyitottam a dobozokat, kivettem belőle a ruhákat, és feltettem egy fogasra. A fogasokat feltettük a rácsokra. A rácsokat Ellie gurította ki az üzletbe. A ruhák után jöttek a cipők. A cipők után jönnek a kiegészítők. A műszakom nagyon hamar eltelt. Táskámat feltettem az vállamra, majd kisétáltam az épületből. Az utcák nagy része sötét volt, és én igyekeztem a világosabb felén maradni. Voltak egy páran a sötét felén, akikkel nagyon nem akarok találkozni. Csakhogy az egyik mégis berántott, és a kezemnél fogva vitt a barátaihoz. Mindegyik totál részeg volt. A csuklómat nagyon erősen szorította.
- Ne érj hozzám!- mondtam határozottan amikor az egyik részeg barátja felém közeledett.
- Ugyan cica. Nem akarunk bántani csak szórakozni - mondta mosollyal az arcán.
Miért nem vettem le a kesztyűt munka után, szidtam magamat. Közeledett felém. Megrúgtam ott, ahol a legjobban fájt neki a rúgásom. A másik engedett a szorításán, ami épp elég volt ahhoz, hogy én kihúzzam a kezemet, és elszaladjak. Ők is utánam jöttek. Remek. Hirtelen belebotlottam egy srácba, aki ugyanaz az új fiú volt. Csak most láttam a szemét is. Kék szeme volt, ami most csillogott. Hátra nézett, ahol azok a veszélyes alakok akartak utolérni. A fiú megfogta a kezemet, majd kivitt onnan a világosabb területre.
- Nem lenne szabad ilyenkor mászkálnod az utcán.- mondta dühösen, szinte köpte a szavakat.
Kivettem kezemet a szorításából. Elindultam haza felé őt magam mögött hagyva, de ő követett. Láttam, hogy utánam jön. Megálltam, hogy megvárjam. Haza kísért. De, ha már itt van kihasználom az alkalmat. Észrevétlenül használtam a képességemet, hogy kutakodjak egy kicsit a fejében. Menekül. Csak ennyit tudtam kivenni, hogy menekül valaki elől. Már csak egy sarkot kell megjárni, és már otthon is vagyok. Csakhogy útközben megláttam valakit a földön heverve. Megnéztem, de amikor megláttam bárcsak ne néztem volna meg. Több seb éktelenkedett rajta. A sebből folyt ki a vére. Egy lány volt, akit nem ismertem. A kezében egy papír volt, amire az én nevem volt ráírva.
Ő volt az első áldozat. A következőt a parkolóban fogom megölni.
Ennyi volt ráírva a papírra. Míg a fiú a testtel foglalkozott addig én haza futottam. Túl sok volt nekem ez mára.

Árnyék és fény 1.fejezet

Találkozás:

/Charlotte/

Tombolt kint a vihar. A felhők esőt zúdítottak miközben villámokat szórtak az égen. Az esőcseppek ráhullottak az ablakokra, ahonnan legördültek. A szél hevesen fújt, és néha kitépett a földből egy facsemetét. Csak az ajtó választott el attól, hogy átlépjem a küszöböt, és kimenjek a tomboló viharba. Szememmel egy gyertya után kutattam a sötétben. Amint megtaláltam, a szememet használva a kanóc, ami a gyertyában volt, lángra kapott egy kis fényt juttatva ezzel a szobámba. Leültem az ágyamra, majd lábaimat törökülésbe helyeztem. Kezeimet a térdemre helyeztem, és azonnal lehunytam a szememet. Nem éreztem a külvilágot csak azt, hogy egy idegen elmében vagyok. Én egy olyanéban voltam, aki a házunkat figyeli az egyik fáról. Hirtelen borzongás futott végig a hátamon. Nem sokáig lehettem az idegen elme fejében, mert amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott. Kinyitottam a szemeimet. Teljesen váratlanul ért amikor megláttam a kishúgomat az ajtóban álldogálva egy kis gyertyát szorongatva a kezében. Odamentem hozzá, megfogtam az apró kis kezét, majd leültettem őt az ágyamra. A gyertyát letettem a másik mellé, ami az íróasztalomon volt. Lefeküdtem az ágyra, felemeltem a takarót, és mindkettőnket betakartam vele. A kishúgom még csak hét éves volt, ezért teljesen normális az, ha valaki fél a viharban. Lehunytam a szemeimet, és mély álomba szenderültem. Álmomban ugyanazt az idegen alakot láttam, aki a házunkat figyelte. Most nem tombolt a vihar, hanem köd lepett el mindent. Olyan volt mintha ez az ismeretlen alak idézte volna elő. Messziről éreztem a veszélyt, ami rám leselkedik. Pislantottam egyet, és az alak már közelebb volt. Csak pár lépés választott el minket egymástól. Az arcát igaz még nem láttam, de elég közel volt. Nem tudom mi, de valami futásra késztetett. Futásnak eredtem. Nem tudtam mi ez a valami, de veszélyes. Egy ideig futottam, majd hirtelen valaki átkarolta a derekamat, és egy szúrást éreztem a nyakamba. Riadtan ébredtem fel az álmomból. Kishúgom már nem volt mellettem. Vihar sem volt, hanem helyette sütött a nap. Lehúztam magamról a takarót, a szekrényemhez mentem, majd a ruhákat, amit ma fogok viselni, az ágyra dobáltam. Levettem az eddigi ruhámat, amiket a szennyes kosárba dobtam. Felvettem az új, tiszta öltözékemet. Hajamat megfésültem a tükör előtt. Kihúztam az egyik fiókot, és kivettem a belőle két kesztyűt. Az egyik olyan volt, mint a bőröm színe. A másik meg fekete színű, de csak félujjas volt. Erre, azért volt szükség, mert képes vagyok átmenni falakon vagy más tárgyakon. Én viszont nem akarom, hogy tömeg előtt használjam a képességemet. Táskámat feltettem a vállamra miközben lementem a lépcsőn. A konyha felé vettem az irányt, ahol Julia néni csinálta a reggelit. Gyorsan megettem a reggelimet, majd kimenetem a ház elé, ahol barátnőm, Sam várt rám. Még a nyári táborban találkoztunk három évvel ezelőtt. Még most is emlékszem arra a napra, amikor ő vidáman sétál az erdőben addig én futok. Akkor ismertük meg egymást. Azelőtt soha észre se vettük egymást. Talán azért, mert én a népszerű Hope-pal barátkoztam, aki olyan volt, hogy egyszer barátkozott velem egyszer nem. Azóta nagyon meguntam a játékait, és inkább olyanokkal lógok, akiket nagyon utál. Mostanra ez lett az új elfoglaltságom. Hogyan bosszantsam az iskola legnépszerűbb diákját? Már egy listám is van. Gondolataimból barátnőm szakított ki. Épp az új felfedezéséről mesélt.
- Pár napja meséltem neked, hogy a nagynéném azt mondta médium.Igaza volt - mosolygott vidáman.- Apa tegnap nagyon furcsán viselkedett. Nem értettük, hogy miért. Aztán láttam valamit. Apát kirúgták a munkahelyéről, amit elmondtam anyának.- magyarázta miközben belenézett a visszapillantó tükörbe.
Ez volt Sam. Majdnem mindent elmondunk egymásnak. Azt viszont nem mondtam el neki, hogy vannak képességeim.
- Látsz valamit a jövőmmel kapcsolatban?- kérdeztem kíváncsian, ha már ennyire boldog.
A fejével nemet intett, de majd szól, ha igen. Hamarosan megállt az iskola parkolójában. Kiszálltam a kocsijából, megvártam míg ő is kiszáll, és együtt indultunk el a folyosón a termünk felé. Az első órám kémia lesz, Samnek történelem. Sajnáltam őt mivel a történelem tanár senkit sem kímélt. Van olyan pillanat amikor azt hiszem téved, de eddig nem mertem megmondani neki. Féltem, hogy kiakad. Na jó, nem csak emiatt, hanem azért is, mert akkor meg kell indokolnom, hogy miért. Én attól féltem, hogy elkezdem mondani, de aztán nem tudom folytatni. Ezt megaláztatásnak hívják, aminek Hope nagyon örülne. Én viszont nem adom meg neki ezt az örömöt. Kémia órán a részecskéket vettük. Ez azért volt fontos, mert egy olyan részhez értünk, amikor fontosak lesznek a részecskék. Én már kívülről tudtam az egészet így csukott szemmel is képes voltam elmondani. Na jó, az talán túlzás lenne. Az óra nagy részét végig untam, és az időjárás bámulásával töltöttem az időmet. Mikor kicsengettek megkönnyebbülten pakoltam össze a holmijaimat. Kimentem a teremből. A szekrényemhez mentem, ahová betettem a kémiához szükséges holmikat. Egy jó ideig nem lesz kémiánk, ezért nyugodtan raktam be a szekrénybe. Bezártam a szekrényem ajtaját, majd az ebédlőbe mentem, ahol barátnőm várt rám a megszokott asztalnál. Leültem Sam mellé. Enni kezdtem a sültkrumplit, ami a tálcán volt. A nagy tömegben csak most vettem észre az iskola új diákját. Barna haja, sápadt bőre volt. A szemeit nem láttam, mert napszemüveg takarta el őket. Tálcájával leült egy teljesen üres asztalhoz. Elkaptam róla a tekintetemet, újra az étel felé fordultam. A második órám történelem lesz. Féltem attól a tanártól, de nem annyira, mint a többiek. Leültem a legutolsó padba. Meglepetésként ért az, hogy az új diák ült le elém. Az mai óra elején az indiánokat ismételtük, majd folytatni fogjuk a majákkal. Mr. Campbell kérdéseket tett fel. Igazából a legtöbben nem tudták rá a választ.
- Miss. McDonough - fordult Hope felé.- Mi volt az indiánok más neveik?- kérdezte tőle kíváncsian.
Épp írt valamit. Talán levelet. Fejével nemet intett, majd visszafordult a papírhoz. Már harmadszorra teszi fel a kérdést, és senki nem tudja rá a választ. Most hozzám fordult.
- Miss. Monroe talán tudja rá a választ - mutatott rám.
Eddig úgy tudtam a válaszokat, hogy a gondolataiban olvastam, de ez minden. Újra belenéztem a fejébe, de ő nem gondolt semmire.
- Amerikai indiánok, amerindek, vörös indiánok. - válaszoltam ezzel lezárva a témát.
Csakhogy Mr. Campbell megcsóválta a fejét. Pedig jót mondtam. Nem értem miért csóválja a fejét. Ha csóválja a fejét azt jelenti, hogy valamit rosszul mondtam. Ez a világ legszigorúbb tanára. Nem is értem, hogy tudtak egy ilyet felvenni amikor mindig ő téved. A méhkirálynő Hope McDonough fejét rám emelte, és egy mosolyt varázsolt az arcára.
- Amerindeknek nem hívják őket, de a többi jó volt. - javította ki a hibát.
- Téved - mondta az előttem álló srác.- Még a tankönyvben is benne van. Én a maga helyében újra elolvasnám a tankönyvet. - mondta meg az igazat az előttem ülő diák.
Ránéztem a méhkirálynőre, aki most bosszúsan fújtatott maga előtt. Úgy látszik szerette volna megszerezni magának a fiút. Az óra többi részében Mr. Campbell nem igazán mert több kérdést feltenni hátha újra pofára esik. Nem tudom miért, de úgy érzem az új fiú valamit titkol. Valamit, amiről senki nem tud.

Bevezető

Sziasztok! Itt a bevezető. Remélem ezt a történetet is olvasni fogjátok.

Árnyék és fény:
Charlotte egy különös titkot őriz. Senkinek sem árulja el, hogy különleges képességekkel rendelkezik. Egy nap a suliba érkezik egy új srác, aki rejtélyesen viselkedik. Charlotte figyelmét felkelti a fiú viselkedése, ezért minden erejével azon van, hogy kiderítse a fiú titkát.
Vajon mi a fiú titka, és kiakarja megölni a lányt?

Puszi Abby!

Sziasztok!

Újra gondoltam a dolgokat, és úgy döntöttem, hogy egy teljesen más történetet fogok írni. Ami el akartam kezdeni azzal nem volt semmi gond, de én már a harmadik fejezetet írtam meg és rá kellett döbbennem, hogy ez így nem jó. Aki már elolvasta a prológust, és nagyon megszerette a történetet attól bocsánatot kérek. Nem sokára hozni fogom a bevezetőt. Addig is kitartást.

Puszi Abby!

Éjfél 13. fejezet + Epilógus

Utolsó cselekedet:

Annie lassan kezdett magához térni. Elkezdte nyitogatni a szemét, majd amikor kinyitotta, körbe nézett. Egy teljesen ismeretlen helyen tért magához. Egy ágyon feküdt a szoba közepén. Felkelt az ágyról, majd megpróbált talpra állni. Amikor felállt akkor elkezdett szédülni így visszaült az ágyra. Az ágy mellett egy asztal volt, és az asztalon egy tálca, amin étel volt. A tálca szélén egy cetli volt, amit elvett. Miután ez megtörtént elkezdte olvasni, ami rajta állt.
Edd meg a reggelidet. Nem sokára jövünk.
Nick!
Ez volt a cetlire írva. Annie még jobban körül nézett, és észrevette, hogy kamerák voltak elhelyezve a szoba sarkaiban. A cetlit letette az ágyra, majd a reggelijéért nyúlt. Elkezdte enni, majd pár perc alatt megette az összeset. Csak egy üres tálca volt a helyén üres tányérokkal és edényekkel. Hirtelen meglátta a táskáját az asztal melletti széken ott volt a kis táskája. Elvette azt, majd megnézte, hogy minden benne van e. Szerencsére semmi sem hiányzott belőle. Letette a táskát maga mellé, majd még az előzőnél is jobban feltérképezte a szobát. Nem voltak a szobában ablakok, csak néhány lámpa égett és az asztal fölött egy szellőző volt. Kezét kinyújtotta, és megpróbálta kinyitni az ajtót. Csakhogy nem sikerült. Ennek köszönhetően csak még jobban szédült. Pár perc elteltével valaki kinyitotta az ajtót, majd bejött rajta. Megnézte magának a férfit, aki nagyon ismerős volt a számára, majd az eszébe jutott. Ő volt az a férfi, akivel az áruházban találkozott, és akinek olvasott a gondolataiban. A férfi leült a székre, majd kérdezett tőle pár dolgot. A kérdésekre a választ leírta egy papírra. Azt is megkérdezte tőle, hogy tudja használni a képességét. Annie a fejével nemet intett. Minden kérdésére válaszolt. Utána Nick elvitte a tálcát, és ott hagyta őt. Annie nem adta fel olyan könnyen, ezért minden megpróbált csak, azért, hogy kiszabaduljon innen. De nem sikerült. Amikor eljött az ebédelés ideje akkor újra bejött Nick egy tálcával, amin az ebédje volt. Mielőtt ott hagyta volna őt, megkérte, hogy használja a képességét. Annie használta is. Kinyújtotta a kezét, majd elmozdította a széket. Ekkor Nick előhúzta Annie karját, majd elővett egy injekciót, amit beadott neki. Utána újra használta a képességét, de most nem történt semmi. Ezek után Annie újra egyedül maradt. Megette az ebédjét, majd kinyitotta a táskáját. Keresett benne valamit. Az egyik rejtett rekeszben volt egy csavarhúzó, amit kivett a rekeszből, de a kis táskájából nem. Ezt követően kigondolta, hogy hogyan verje át őket. Este lehetett, amire Nick újra bejött a tálcáért, majd a tálca helyére rakott egy tányért, amin Annie vacsorája volt. Újra használnia kellett a képességét. Kinyújtotta a kezét, és úgy csinált mintha használná a képességét. De ő a gondolatolvasó képességét használta.
" Muszáj lesz mindent megtennem a lányomért.Ő az, aki megmentheti őt."- hallotta meg a gondolatait.
A kezét letette maga mellé, és egy határozott nemet intett a fejével. Nick ezt elhitte, és ott hagyta őt. Megvárta míg mindenki elalszik, majd a kamerákhoz ment. Mind a négy kamerát átállította úgy, hogy a kamerák lefele nézzenek. Utána megfogta a táskáját, és felmászott az asztalra. Kezét kinyújtotta, és erősen koncentrált a szellőző kinyitására. Amint az kinyílt feltette a táskáját, majd ő maga is felmászott. A szellőző Nick irodájába vezette őt. Pár percébe telt mire ő odaért. Ledobta a táskáját, és ő is lemászott onnan. Utána lemászott az asztalról. Az asztalon egy nyakláncot talált, ami biztos a lányáé volt. Elvette az asztalról a nyakláncot, és berakta a táskájába. Képességével kinyitotta az ablakot, majd kimászott a szabadba. Végre szabad volt, és nem egy szobába volt bezárva. Innentől kezdve Annie egész végig futott, de a város túl messze volt. Így tovább ment amíg csak bírt. Nem sokára megállt, hogy leüljön. Elővette a telefonját, majd tárcsázni kezdte Tyler számát, aki nem vette fel.
Tyler inkább elutasította a hívást ugyanis nem érdekelte, hogy ki hívja őt az éjszaka közepén. Nem sokára újra megcsörrent a telefonja, de most senki sem hívta, hanem üzenetet kapott. Megnézte gyorsan, hogy mi állt az üzenetben. Elkezdte olvasni, ami benne állt.
Segíts nekem! Egy órányira vagyok a várostól. Dél felé.
Annie.
Amint meglátta Annie nevét gyorsan felpattant, és a szekrényhez ment. Felöltözött, és azután elvette az apjának a kocsi kulcsait. Kiment a ház elé, és beszállt a kocsiba. Beindította az autót, majd a megadott irányba ment. Addig ment, amíg meg nem látta Annie-t az út szélén sétálva. Azonnal megállt. Annie a kocsihoz futott, majd beszállt a kocsiba. Utána visszaindultak a város felé, és Annie házáig meg sem álltak. Amint a házhoz értek halkan belopóztak Annie szobájába, ahol áttudott öltözni. Átöltözött, és ezt követően kilopakodtak a házból. Beszálltak a kocsiba, és Jane háza felé vették az irányt. Tyler megfogott egy kis követ, majd lágyan megdobta fele az ablakot. Addig csinálta ezt, amíg Jane ki nem nézett az ablakon. Tyler tudta, hogy Sabrina ma nála alszik, ezért addig vártak míg ki nem jöttek a házból. Ezután felmentek a faházba, ahol nyugodtan tudnak beszélgetni. Felkapcsolták a lámpát, majd leültek a plédre, amit még Amber rakott ki. Azóta senki sem vitte el onnan a plédeket és párnákat.
- Van egy ötletem, hogy hogyan szabaduljunk meg tőlük - kezdte Jane, majd megvárta míg mind rá figyelnek.- Mivel a képességeink nem állandók, ezért megvárhatnánk míg eltűnik - magyarázta a dolgot.
Annie elővette a zsebéből a nyakláncot, majd ő is elkezdte a mondanivalóját.
- Szerintem úgy nem fogunk megszabadulni tőlük - kezdte el, majd folytatta.- Hallottam annak az embernek a gondolatait, és ő a lánya miatt csinálja ezt az egészet. Gondoljatok bele! Mi mindannyian mindent megtennénk csak azért, hogy a családtagjainkat visszakapjuk.- próbálta meggyőzni őket, ami sikerült is.
Odaadta Jane-nek a nyakláncot, aki kivette a kezéből. Amint megérintette a szemeit lecsukta, majd ezenyi kép jelent meg előtte. Amint ez véget ért elővett egy térképet, és rámutatott arra a pontra, ahol a lányt tartják fogva. Kijöttek a faházból, majd beszálltak a kocsiba. Tyler beindította az autót, majd a térkép szerint ment. Nem volt olyan messze, mint gondolták, de elég messze a várostól. Egy lepukkant háznál álltak meg. A kocsi elrejtették a fák között, ahol senki sem találja meg. A házban hatan voltak. De mindegyiknek különleges képessége volt. Három lány és három fiú, de volt köztük egy hetedik tag, aki nem más lehet, mint Nick kislánya.
- Hogyan szabadítsuk ki?- kérdezte Jane Annie-től.
- El kell vonni a figyelmüket. Jane tiéd lesz az ajtóban lévő két lány. Sabrina te a bent lévő lányt fogod kapni. Tyler tiéd a két fiú a lépcsőnél. Én az emeletre megyek.- osztotta ki mindenkinek a feladatot.
Jane felállt a helyéről, majd gyorsan odafutott a lányokhoz. Amint meglátták őt egyből utána futottak. Sabrina bement a házba, majd az egyik lányt utánozva foglalta le a bent lévő fekete hajú lányt. Tyler és Annie belopakodtak a házban, majd Tyler a lépcsőnél lévő két fiút fogta le. Annie felment az emeletre, és ahonnan hallotta a hangokat afelé ment. A sötétbarna hajú férfi tudta, hogy Annie ott van, mert ő is gondolatolvasó volt, de az ő képessége fejlettebb volt a lánynál. Annie beljebb ment.
- Ha őt akarod kiszabadítani akkor nem fogsz sikerrel járni - kezdte el mondani a férfi.
Eközben Annie megpróbálta a képességét használni. Amíg a férfi beszélt ő megpróbált megmozdítani valamit, ami sikerült is. Megmozgatta az egyik kötelet, amit a férfi köré tekert úgy, hogy ne tudjon kiszabadulni. Kioldozta a lányon lévő kötelet, majd megfogta a kezét, és elfutottak onnan. Tyler már elintézte azokat a fiúkat, akik a lépcsőnél őrködtek. Sabrina az ajtónál várta őket Jane-nel együtt. Mindannyian elintézték a dolgukat. A kocsihoz mentek, amibe beszálltak. Nick házához mentek. A ház előtt csak Annie és Nick kislánya szállt ki az autóból. Kinyitották a fehér kaput, majd az ajtó elé mentek. A kulcsot a lábtörlő alatt találták meg. Annie kinyitotta az ajtót, és a lány bement a házba. Utána becsukta és bezárta az ajtót. Visszament a kocsihoz, ahol már várták a barátai. Beszállt a kocsiba, majd haza vitte őt. Halkan belopakodott a házba, és felment a szobájába. Lefeküdt az ágyra, majd lehunyta a kék szemeit, és mély álomba zuhant.

A végzősök:

Eljött a nagy nap. Annie már javában készülődött az ünnepségre. Felvette a ruháját, amit hordania kell, majd elkezdte fésülgetni a haját. Utána feltette a kalapot a fejére, és felvette a cipőjét.
Ezalatt a pár hét alatt annyi minden történt Annie életében, hogyha elkezdené most mesélni sose érne a végére. De a legfontosabb, ami történt vele az az, hogy képességei lettek, amit elvesztett, de az emlékei megmaradtak, ahogy barátainak is. Ők mostantól barátok lettek, és soha senki nem választhatja el őket egymástól. Tyler és Annie viszont szerelmesek egymásba, és soha nem akarnak elválni. Csakhogy mindegyiknek más terve van a jövőjével kapcsolatban. Így szétválnak, de a kapcsolatot tartani fogják akárhol legyenek is.
Annie beszállt a kocsiba anyja mellé, majd leparkoltak a suli parkolójába, és a kert melletti helyiségre mentek. Mindenki leült a saját helyére, és azok, akik leérettségizett kaptak egy kis papírt. Utána Sabrina elkezdte mondani a beszédet, amit már hetek óta kezdett el írni. Nagyon figyelt arra, hogy tökéletes legyen a beszéde.
- Kedves vendégek, diákok, tanárok, és évfolyamtársaim - kezdte el a beszédet.- Nem olyan rég azt kérdezték tőlünk, hogy mik leszünk, ha felnövünk. Akkor még azok jutottak eszünkbe, hogy modell, színésznő, tűzoltó vagy az én esetemben hercegnő. Akkor még senki sem gondolkozott komolyan. Ahogy teltek az évek megkomolyodtunk, és azon kezdtünk el gondolkozni, hogy mi a tervünk a jövőnkkel. Erre a kérdésre mindig tudni fogjuk a választ. De arra senki sem készült fel, hogy el kell hagyni a barátait, akik az évek alatt egész jól összekovácsolódtak. Nos erre is megvan a megoldás, de az nem olyan lesz, mint régen. Talán pár év múlva, ha már mind a ketten elérték, amit szerettek volna akkor találkozhatnak. Újra eszünkbe jutnak az évek alatt szerzett tudásunk és emlékeink. De nem kell mindig a jövőt kémlelnünk, hogy ráleljünk a válaszokra. Csak élj a jelennek, és a válaszok, amiket keresünk eszünkbe jutnak. Ennyit kell tenni. Semmi mást. Évfolyamtársaim, diákok, vendégek és kedves tanáraink leérettségiztünk.- fejezte be végül a beszédet, és feldobta a kalapot, ami a fején volt.
A többiek is ezt tették. Ezek után mindenki ment a maga dolgára. Annie Tylerhöz sétált, és elkezdtek beszélgetni.
- Elválnak útjaink - mondta szomorúan Annie, majd kezeit a nyakéra tette.
Ajkaik közeledtek egymáshoz, majd teljes szenvedéllyel megcsókolták egymást. Barátaik csak mosolyogva figyelték őket, majd hirtelen elszakadtak egymástól. Utána mindannyian összeálltak egy csoportba, és Annie édesanyja lefényképezte őket. Ez a fénykép fogja emlékeztetni őket, hogy barátok voltak. Örök barátok.