Balesetek:
Másnap reggel egy kakukk madár ébresztette a diákokat a táborban. Amint felébredtek felvették fürdőruhájukat, és törölközővel a kezükben lesétáltak a folyópartra. Onnantól a csapat két felé oszlott. Voltak olyanok, akik a törölközőjüket leterítették a gyepre, hogy élvezhessék a nap sugarait. A többiek a vízben fürödtek, és egymással szórakoztak. Utána kijöttek a vízből, és akik eddig napoztak azok futottak bele a folyó tiszta vízébe. Mindenki a vízben volt, de ez alól Annie volt a kivétel, aki még mindig a könyvét olvasta. Nem is akarta letenni. Pár perccel később Tyler jött be az ajtón csurom vizesen. A szekrény tetejéről levette a törölközőjét, és menni akart vissza a folyópartra, de meglátta Annie-t így nem akart még menni.
- Hé nem jössz ki a partra?- kérdezte kíváncsian, majd leült a lány mellé, de az arrébb húzódott.
A kérdésre megrázta a fejét, majd tovább olvasta a könyvet. Tyler kivette a kezéből a könyvet, majd szemügyre vette. A könyv a Sellő legendája címet viselte. Miután megnézte feltette a szekrény legtetejére, ahol Annie nem éri el. Hiába próbálta levenni sehogy se érte el. Haragosan nézett Tylerre, aki ártatlan arccal nézett rá.
- Gyere le velem a partra!- kérte meg rá gyengéden.- Utána visszakapod a könyvet.- tette még hozzá, amire a lány elmosolyodott.
- Rendben.- fogadta el a fiú kérését.
Mielőtt lementek volna a partra Annie felvette a fürdőruháját. Tyler kinyitotta a lány előtt az ajtót, majd elindultak a folyópartra. Amint odaértek a fiú kiterített a gyepre egy plédet, amire Annie leült. Tyler befutott a vízbe, ahol Jane is volt. Jane irigykedve nézte a lányt, aki a pléden ült. Jane szerette volna, ha barátnője kedvese az ő kedvese lenne, ezért régebben mindent megtett annak érdekében, hogy szétváljanak, és ez most is így lesz. Sabrina leült barátnője mellé, majd elkezdtek csevegni egymással. Miután mindent megbeszéltek Sabrina behívta barátnőjét a vízbe, de az nemet mondott. Nemsokára Tyler is kijött a vízből, és elterült a pléden, majd becsukott szemmel kezdett el napozni. Addigra Jane már a faházban volt, és kutatni kezdett Annie éjjeli szekrényében. Az első fiókban talált egy fényképalbumot és néhány könyvet. Ezek közül egyik se volt elég hasznos az ő számára, ezért visszacsukta a fiókot. Kinézett az ablakon, hogy megnézze jönnek e, de szerencsére még mindig a folyóparton voltak. Megnézte a második szekrényt, amiben talált egy levelet az anyjától, néhány újságot és néhány fotót a szomszédokról. Visszacsukta a fiókot, majd újra kinézett az ablakon. Megnézte a harmadik fiókot is, de abban csak néhány tisztálkodási szert talált. Visszacsukta a harmadik fiókot is, majd kinyitotta a szekrényt, és belenézett a táskájába. A táskájában talált egy levelet, ami az angliai Bristol Egyetemtől jött. Szerencsére már fel volt bontva így kivette belőle a lapot. Nem vették fel az egyetemre, ami azt jelenti sokáig itt fog maradni. Visszatette a levelet, majd becsukta a szekrényt, és belenézett a kosárba, amibe a leveleik, képeslapjaik kerültek. Kivette belőle a leveleket, majd megnézte őket. Egy levél jött Sabrinának, két levél jött Tylernek, egy levél neki és egy levél Annie-nek. A levél az édesapjától jött. Elvette a borítékot, és a többit visszatette úgy ahogy voltak. Utána felment a szobájába, és gyorsan kihúzta az első fiókot. A rárakta a borítékot a hátuljára, visszarakta a fiókot, majd visszament a folyópartra. Annie és Tyler pont akkor ment a faház felé. Jane visszafutott a folyópartra, majd beugrott a vízbe. Annie és Tyler már a házban voltak, majd a fiú visszaadta a neki a könyvet. Annie megnézte a leveleket, de nem talált az ő számára semmilyen levelet. Ő még nem tudta, hogy Jane vitte el. Visszatette a leveleket, majd leült az ágyra, és újra olvasni kezdte a könyvet. Az idő hamar eltelt. Mikor mindenki elment a téglából épített házba, hogy megebédeljenek addig Jane elővette a borítékot, majd kibontotta, és elkezdte olvasni.
Drága kislányom!
Tudom, hogy azt akarod, hogy visszamenjek hozzátok, de nem lehet. Már másnak vagyok a felesége. Én azt szeretném, ha eljönnél hozzánk, és megismerkednél vele. Van egy mostohatestvéred is. Sokkal boldogabb vagyok Maryvel, mint az anyáddal. Minden tökéletes, de annak nagyon örülnék, ha te is itt lennél velem. A borítékban találsz néhány fényképet rólunk. Hívj, ha eldöntötted mi legyen!
Édesapád!
Amint elolvasta megnézte, hogy honnan jött ez a levél. A levél Kalifornia nyugati részéből jött. Az nem volt messze mivel ők az északi részén voltak. Jane viszont azt akarta, hogy minél messzebb legyen attól, akit szeret. A papírt visszarakta a borítékba, majd eltette a fényképalbumába. Ha nem tudja, hogy az apjától jött egy levél akkor el akar majd menni az egyetemre, de nem vették fel. Ezt a hibát meg kell oldani. Jane haza telefonált az apjához, hogy intézzen el neki valamit. De nem vette fel a telefont. A nap többi részében azon gondolkodott, hogy hogyan vetethetné fel oda. Sokáig gondolkodott ezen a dolgon, de semmi nem jutott az eszébe. Kiment a teraszra, és leült a székbe. Egyszer csak meghallotta Annie hangját. A korláthoz lopakodott, majd megkereste őket a tekintetével. Annie és Tyler a téglából épített ház felé ment. Visszament a szobájába, majd lement a lépcsőn, és kifutott a házból. Ő is afelé a ház felé ment. Amint megtalálta őket lopakodva ment utánuk. Csakhogy időközben nem vette észre, hogy Sabrina őt követi. Ha megállt ő is megállt, ha tovább ment ő követte. Annieék egy dombon nézték a holdfogyatkozás. A hold korongja lassan elvörösödött. Sokáig nézték, majd bementek a vízbe, hogy úszkáljanak. Jane felmászott a fára, hogy jobban lássa őket. Sabrina a mögötte lévő fára mászott. Csakhogy onnan mindketten leestek. Szerencsére nem estek nagyot. Jane bokája le lett horzsolva, Sabrinát pedig megkarcolta az egyik faág. Annie-t abban a pillanatban valami lerántotta Tyler pedig lebukott utána. Szerencsére még időben kihúzta őt a partra mielőtt komolyabb baj történt volna. Tylerrel csak annyi történt, hogy valami szúrást érzett a talpában mikor Annie-t próbálta kihúzni. A partról viszont meglátták Jane-t és Sabrinát a földön heverve.
2011. június 25., szombat
2011. június 21., kedd
Éjfél Prológus
A tábor:
Annie pislogó szemmel ébredt fel, majd felkelt az ágyból, és bement a fürdőbe. Nagyon okos volt, de nagyon elzárkózott a külvilágtól. Anyja sokat dolgozott egy divatáruházban, ezért nem volt ideje a gyermekére. Annie 2 vagy 3 éves lehetett, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy elválnak egymástól. Amikor el kezdett járni az iskolába egy vörös hajú lány minden megváltozott. Sabrinának hívták. A diákok viszont a boszorka néven szólították. Őt viszont ez nem érdekelte. Miután Annie megfürdött, bement a szobájába, majd az ágyán lévő előkészített ruháit vette fel. Ezek után elővett egy táskát, majd belepakolta a táborra elkészített ruháit. Miután mindennel végzett, lement a konyhába, hogy megreggelizzen. Pár perc elteltével az iskolabusz, ami elviszi őket a táborba dudálni kezdett. Felvette a táskáját, majd a buszhoz futott. Amint felszállt rá tekintetével barátnőjét kezdte keresni, és amint megtalálta leült a mellette levő üres helyre. Útközben sokat beszélgettek egymással. Pár percbe telt, amire a busz sofőrre megtalálta a tölgyfa erdő ösvényét, ami a táborba vezet. Az ösvény csupán 30 perces volt így hamar odaértek. Amint megállt a busz a diákok leszálltak, majd megcsodálták a táborhelyüket. Az út széle kövekkel volt kirakva, a házak fából készültek, és mellettük egy kis kert volt ültetve. Az út mentén lettek építve. A házak jobb oldalán a tábortűz helye található, a bal oldalon egy folyópartot láthattak, ahol strandolni lehetett. A folyópartnál gyep volt, ahol napozni lehetett, de néhány tölgyfa árnyékot adott azoknak, akik nem akarnak. A faházak közepén egy téglából épített ház található, ahol reggelizni, ebédelni és vacsorázni szoktak. A diákokat elkísérő tanár kiosztotta a kulcsokat a faházakba.
- Te hol leszel?- kérdezte Sabrina miután mindenki megkapta a saját kulcsát.
Annie egy faházra mutatott a tábortűz helytől nem messze. Az volt az egyetlen lakóhely, ahol még terasz is volt.
- Én is.- mondta Sabrina mosolyogva, majd együtt elindultak a házikó felé.
Útközben arról beszélgettek, hogy szerintük csak ketten fognak ott lakni vagy más is fog velük lakni. Erre a kérdésre hamar megkapták a választ. Ugyanis amikor odaértek a verandán várták őket.
- Mi tartott ilyen sokáig?- kérdezte mérgesen Jane, aki a veranda lépcsőjén ült.
Annie fogta a kulcsot, és Jane-t kikerülve az ajtóhoz ment. Mellette a falnak nekitámaszkodott Tyler, aki mosolyogva nézett az ajtóval ügyeskedő lányra.
Nagy nehezen sikerült kinyitni az ajtót, majd amint nyitva volt mindenki felvette a táskáját, és bement a lakásba. A földszinten két ágy helyezkedett el, amiknek az oldalán két kis szekrény foglalt helyet.A sarokban egy nagyobb szekrény foglalt helyet. Az emeleten is két ágy volt, de ott egy szekrény volt, és a sarokban egy üvegajtó volt beépítve, ami kivezetett a teraszra. A teraszon két kis szék volt elhelyezve.
- Én itt fent alszom.- jelentette ki Jane, majd megnézte a szekrényt.- Bocsi Tyler, de ezt a szekrényt csakis nők használhatják.- mondta sajnálkozva.
Tyler vállat vont, majd lement a földszintre. A két barátnő sokat gondolkozott rajta, hogy ki aludjon az emeleten. Végül úgy döntöttek, hogy Annie fog lent aludni a fiúval. Tyler nem jeleskedett a tanulásban, de a sportban viszont jól teljesített. Volt egy barátnője is, aki Jane egyik barátnője, de már nem volt belé szerelmes. Jane se teljesített valami jól a tanulásban, de jó futó volt. Sok futó bajnokságon volt már, és eddig mindig jó helyezést ért el. A délután hamar eltelt így, amire feleszméltek addigra a diákok a tábortűznél melegedtek. Az egyetlen, aki kihagyta az Annie volt. Ő inkább bement a szobájába, és egy könyvet olvasott a lámpa fényénél.
Annie pislogó szemmel ébredt fel, majd felkelt az ágyból, és bement a fürdőbe. Nagyon okos volt, de nagyon elzárkózott a külvilágtól. Anyja sokat dolgozott egy divatáruházban, ezért nem volt ideje a gyermekére. Annie 2 vagy 3 éves lehetett, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy elválnak egymástól. Amikor el kezdett járni az iskolába egy vörös hajú lány minden megváltozott. Sabrinának hívták. A diákok viszont a boszorka néven szólították. Őt viszont ez nem érdekelte. Miután Annie megfürdött, bement a szobájába, majd az ágyán lévő előkészített ruháit vette fel. Ezek után elővett egy táskát, majd belepakolta a táborra elkészített ruháit. Miután mindennel végzett, lement a konyhába, hogy megreggelizzen. Pár perc elteltével az iskolabusz, ami elviszi őket a táborba dudálni kezdett. Felvette a táskáját, majd a buszhoz futott. Amint felszállt rá tekintetével barátnőjét kezdte keresni, és amint megtalálta leült a mellette levő üres helyre. Útközben sokat beszélgettek egymással. Pár percbe telt, amire a busz sofőrre megtalálta a tölgyfa erdő ösvényét, ami a táborba vezet. Az ösvény csupán 30 perces volt így hamar odaértek. Amint megállt a busz a diákok leszálltak, majd megcsodálták a táborhelyüket. Az út széle kövekkel volt kirakva, a házak fából készültek, és mellettük egy kis kert volt ültetve. Az út mentén lettek építve. A házak jobb oldalán a tábortűz helye található, a bal oldalon egy folyópartot láthattak, ahol strandolni lehetett. A folyópartnál gyep volt, ahol napozni lehetett, de néhány tölgyfa árnyékot adott azoknak, akik nem akarnak. A faházak közepén egy téglából épített ház található, ahol reggelizni, ebédelni és vacsorázni szoktak. A diákokat elkísérő tanár kiosztotta a kulcsokat a faházakba.
- Te hol leszel?- kérdezte Sabrina miután mindenki megkapta a saját kulcsát.
Annie egy faházra mutatott a tábortűz helytől nem messze. Az volt az egyetlen lakóhely, ahol még terasz is volt.
- Én is.- mondta Sabrina mosolyogva, majd együtt elindultak a házikó felé.
Útközben arról beszélgettek, hogy szerintük csak ketten fognak ott lakni vagy más is fog velük lakni. Erre a kérdésre hamar megkapták a választ. Ugyanis amikor odaértek a verandán várták őket.
- Mi tartott ilyen sokáig?- kérdezte mérgesen Jane, aki a veranda lépcsőjén ült.
Annie fogta a kulcsot, és Jane-t kikerülve az ajtóhoz ment. Mellette a falnak nekitámaszkodott Tyler, aki mosolyogva nézett az ajtóval ügyeskedő lányra.
Nagy nehezen sikerült kinyitni az ajtót, majd amint nyitva volt mindenki felvette a táskáját, és bement a lakásba. A földszinten két ágy helyezkedett el, amiknek az oldalán két kis szekrény foglalt helyet.A sarokban egy nagyobb szekrény foglalt helyet. Az emeleten is két ágy volt, de ott egy szekrény volt, és a sarokban egy üvegajtó volt beépítve, ami kivezetett a teraszra. A teraszon két kis szék volt elhelyezve.
- Én itt fent alszom.- jelentette ki Jane, majd megnézte a szekrényt.- Bocsi Tyler, de ezt a szekrényt csakis nők használhatják.- mondta sajnálkozva.
Tyler vállat vont, majd lement a földszintre. A két barátnő sokat gondolkozott rajta, hogy ki aludjon az emeleten. Végül úgy döntöttek, hogy Annie fog lent aludni a fiúval. Tyler nem jeleskedett a tanulásban, de a sportban viszont jól teljesített. Volt egy barátnője is, aki Jane egyik barátnője, de már nem volt belé szerelmes. Jane se teljesített valami jól a tanulásban, de jó futó volt. Sok futó bajnokságon volt már, és eddig mindig jó helyezést ért el. A délután hamar eltelt így, amire feleszméltek addigra a diákok a tábortűznél melegedtek. Az egyetlen, aki kihagyta az Annie volt. Ő inkább bement a szobájába, és egy könyvet olvasott a lámpa fényénél.
2011. június 14., kedd
Üstökös Epilógus
Örökkön-örökké:
/Bella/
Útközben néztem a tájat a furgonomban, amit a húgom vezetett. Előttünk volt Catherine és Paul vezetett. Ott tudták hova megyünk, én nem, mert elkerültem őket. Végre megtaláltam a boldogságomat, de elvették tőlem. Úgy éreztem magamat mielőtt találkoztam volna vele. Az úton nem álltam szóba a testvéreimmel, a furgonom hátsó ülésére ültem, és onnan ki nem szálltam. Csak ott voltam hajlandó lenni, enni és aludni. Bezárkóztam. Talán sohasem látom őt többé. Ezért nem akartam szerelmes lenni, mert akkor szeretnek egy ideig, de a végén mind magunkra maradunk. Úgy érzem mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot. Kiszakította a testemnek azt a részét, amit soha nem engedtem ki, mert féltem, hogy csalódás ér. Hiába próbáltam elrejteni ezt az érzést, hiába próbáltam elásni a gödör legmélyére, hiába próbáltam tűzbe dobni, mindenhonnan kiszabadult, és a felszínre engedtem. Ő volt az, aki a szívem mélyén lappangó telet tavasszá változtatta. És most újra tél van. A virágzó fák virágai lehullottak, és helyette kopasz fák alakultak ki. Megérkeztünk a lakásba, ahol lakni fogunk. A ház falai citromsárga színű volt, a tetőcserép hozzáillő mahagóni színben pompázott, a legfelső szobánál volt egy terasz is. Kiszálltam az autóból, majd bementem a lakásba. A többiek már szobát választottak, ezért felmentem a legfelső emeletre. Azt a szobát akartam magamnak. A falak színe tengerkék színű volt, az üvegajtóknál hozzáillő függönyök voltak felrakva. Kinyitottam az üvegajtót, majd a terasz szélére mentem. Gyönyörű volt a kilátás. Most már biztos, hogy ez a szoba lesz az enyém. A ruháimat beraktam a szekrénybe, a könyveimet a könyvespolcra helyeztem, majd ledőltem az ágyra, és lehunytam a szemeimet. Csakhogy egy szemhunyásnyit se tudtam aludni, ezért csak feküdtem az ágyon. Másnap reggel már suliba kellett mennünk a látszat kedvéért. Az iskolában is elkerültem mindenkit, aki csak barátkozni akart velem vagyis senki. Egy senki voltam. Nem értem semmit ő nélküle. A menzán kerestem egy üres helyet, ami mostantól az enyém lesz, és ha valaki le akar oda ülni akkor elküldőm. Csakhogy alig tudtam letuszkolni egy falatot a torkomon. A legtöbb ennivalóm a tálcámról a kukában landolt. És napokon keresztül így ment. Egy nap azonban nem mentem be a suliba, és helyette felfedeztem az erdőt. Az erdőben kóboroltam, és megfigyeltem egy-egy állatot vagy növényt. De inkább azért voltam az erdőben, hogy eltereljem a figyelmemet az ő hiányáról. Napról napra jobban hiányzik, és őt nem tudom csak úgy kitörölni a fejemből, ahogy a lányommal tettem. Belevéste magát a fejembe, hogy sohase felejthessem el őt. Az erdőből kiérve egy tengerpartra értem. Levettem a cipőmet bementem a tengerbe, de csak addig, hogy ellepje a víz a lábamat. Hamar kijöttem onnan, majd leültem a homokba. Hirtelen lefolyt egy könnycsepp az arcomon, de egyre több folyt le róla, ami szinte ellepte az arcomat. Hagytam, hogy kiadjam magamból, amit már napok óta próbálok visszafojtani. Ekkor egy kéz érintette meg a vállamat, majd ijedten megfordultam. A lélegzetem is elállt mikor megláttam őt, aki megérintette a vállam. Becsuktam a szememet, és újra kinyitottam, de ő még mindig előttem állt. Megérintettem az arcát, belenéztem a szemeibe, de ő még akkor sem volt délibáb. Igazi volt. Tényleg itt állt előttem.
- Jake.- szólítottam szerelmemet, aki ajkait az ajkaimhoz érintette.
Először nem akartam viszonozni a csókot, de nem tudtam neki ellenállni. Szerettem őt. Minden porcikám csak ő rá vágyik, és senki másra. Úgy éreztem mintha azt a darabot, amit elvettek tőlem újra visszakaptam. A szívem mélyén rejlő telet tavasszá változtatta. Amíg ő velem van tudom nincs mitől félnem. Elszakadtunk egymástól, majd elképedve néztem magam elé.
- Hogy kerülsz ide?- kérdeztem meg tőle, majd elmesélte mi történt vele aznap este, és hogy mit csinált miután elolvasta a levelet. Megfogtam a kezét, és így sétáltunk a parton. Tudom, hogy most már nem leszek olyan, mint tegnap, mert itt van velem Jake, aki beragyogja a mindennapjaimat. Senki sem választhat el minket el egymástól, mert örökké együtt leszünk. Még akkor is, ha csak az atom darabjaink egyesülhetnek. Mindig együtt leszünk. Akár a fűben, a fában, a vízben, vagy a nap sugaraiban...
/Bella/
Útközben néztem a tájat a furgonomban, amit a húgom vezetett. Előttünk volt Catherine és Paul vezetett. Ott tudták hova megyünk, én nem, mert elkerültem őket. Végre megtaláltam a boldogságomat, de elvették tőlem. Úgy éreztem magamat mielőtt találkoztam volna vele. Az úton nem álltam szóba a testvéreimmel, a furgonom hátsó ülésére ültem, és onnan ki nem szálltam. Csak ott voltam hajlandó lenni, enni és aludni. Bezárkóztam. Talán sohasem látom őt többé. Ezért nem akartam szerelmes lenni, mert akkor szeretnek egy ideig, de a végén mind magunkra maradunk. Úgy érzem mintha valaki kiszakított volna belőlem egy darabot. Kiszakította a testemnek azt a részét, amit soha nem engedtem ki, mert féltem, hogy csalódás ér. Hiába próbáltam elrejteni ezt az érzést, hiába próbáltam elásni a gödör legmélyére, hiába próbáltam tűzbe dobni, mindenhonnan kiszabadult, és a felszínre engedtem. Ő volt az, aki a szívem mélyén lappangó telet tavasszá változtatta. És most újra tél van. A virágzó fák virágai lehullottak, és helyette kopasz fák alakultak ki. Megérkeztünk a lakásba, ahol lakni fogunk. A ház falai citromsárga színű volt, a tetőcserép hozzáillő mahagóni színben pompázott, a legfelső szobánál volt egy terasz is. Kiszálltam az autóból, majd bementem a lakásba. A többiek már szobát választottak, ezért felmentem a legfelső emeletre. Azt a szobát akartam magamnak. A falak színe tengerkék színű volt, az üvegajtóknál hozzáillő függönyök voltak felrakva. Kinyitottam az üvegajtót, majd a terasz szélére mentem. Gyönyörű volt a kilátás. Most már biztos, hogy ez a szoba lesz az enyém. A ruháimat beraktam a szekrénybe, a könyveimet a könyvespolcra helyeztem, majd ledőltem az ágyra, és lehunytam a szemeimet. Csakhogy egy szemhunyásnyit se tudtam aludni, ezért csak feküdtem az ágyon. Másnap reggel már suliba kellett mennünk a látszat kedvéért. Az iskolában is elkerültem mindenkit, aki csak barátkozni akart velem vagyis senki. Egy senki voltam. Nem értem semmit ő nélküle. A menzán kerestem egy üres helyet, ami mostantól az enyém lesz, és ha valaki le akar oda ülni akkor elküldőm. Csakhogy alig tudtam letuszkolni egy falatot a torkomon. A legtöbb ennivalóm a tálcámról a kukában landolt. És napokon keresztül így ment. Egy nap azonban nem mentem be a suliba, és helyette felfedeztem az erdőt. Az erdőben kóboroltam, és megfigyeltem egy-egy állatot vagy növényt. De inkább azért voltam az erdőben, hogy eltereljem a figyelmemet az ő hiányáról. Napról napra jobban hiányzik, és őt nem tudom csak úgy kitörölni a fejemből, ahogy a lányommal tettem. Belevéste magát a fejembe, hogy sohase felejthessem el őt. Az erdőből kiérve egy tengerpartra értem. Levettem a cipőmet bementem a tengerbe, de csak addig, hogy ellepje a víz a lábamat. Hamar kijöttem onnan, majd leültem a homokba. Hirtelen lefolyt egy könnycsepp az arcomon, de egyre több folyt le róla, ami szinte ellepte az arcomat. Hagytam, hogy kiadjam magamból, amit már napok óta próbálok visszafojtani. Ekkor egy kéz érintette meg a vállamat, majd ijedten megfordultam. A lélegzetem is elállt mikor megláttam őt, aki megérintette a vállam. Becsuktam a szememet, és újra kinyitottam, de ő még mindig előttem állt. Megérintettem az arcát, belenéztem a szemeibe, de ő még akkor sem volt délibáb. Igazi volt. Tényleg itt állt előttem.
- Jake.- szólítottam szerelmemet, aki ajkait az ajkaimhoz érintette.
Először nem akartam viszonozni a csókot, de nem tudtam neki ellenállni. Szerettem őt. Minden porcikám csak ő rá vágyik, és senki másra. Úgy éreztem mintha azt a darabot, amit elvettek tőlem újra visszakaptam. A szívem mélyén rejlő telet tavasszá változtatta. Amíg ő velem van tudom nincs mitől félnem. Elszakadtunk egymástól, majd elképedve néztem magam elé.
- Hogy kerülsz ide?- kérdeztem meg tőle, majd elmesélte mi történt vele aznap este, és hogy mit csinált miután elolvasta a levelet. Megfogtam a kezét, és így sétáltunk a parton. Tudom, hogy most már nem leszek olyan, mint tegnap, mert itt van velem Jake, aki beragyogja a mindennapjaimat. Senki sem választhat el minket el egymástól, mert örökké együtt leszünk. Még akkor is, ha csak az atom darabjaink egyesülhetnek. Mindig együtt leszünk. Akár a fűben, a fában, a vízben, vagy a nap sugaraiban...
2011. június 11., szombat
Üstökös 20.fejezet
Sziasztok!Már csak egy fejezet van hátra, és vége ennek a törimnek is.
Változások:
/Bella/
Miután a szekér is kiért a városból, addigra már a seriff-fel a parkolóban voltunk. Elég messze lehetett a barlangtól az az intézmény, ha kocsival megyünk. A seriff kinyitotta az autójának a hátsó ülését, ahová be is szálltam. Mikor már a kocsiban voltam a seriff egy injekciót szúrt a combomba. A folyadék, ami benne volt, elkezdett marni. Becsukta az ajtót, majd beült a vezető ülésre, és beindította a motort. Hirtelen minden olyan halk lett és sötét. Semmit se hallottam már olyan jól, és semmit se láttam csak a sötétséget. Elájultam. Amikor feleszméltem a kocsi már az intézmény előtt állt. A seriff kinyitotta az autó ajtaját, majd kisegített a járműből. Bementünk az intézménybe, majd egy ajtó felé mentünk, amire az Albright seriff szerepelt. Kinyitotta az ajtót, majd bementünk az irodába. Ott leültem egy asztal elé, ő pedig az asztal mögé ült.
- Bocs, hogy elkábítottalak, de nem kockáztathatok.Nem akarom, hogy idetaláljatok.- magyarázta meg a helyzetet, majd sóhajtott egyet.- Megmentetted a várost, ezért nem öllek meg, de azonnal el kell hagynotok a várost.- tért a lényegre.
Bólintottam, hogy értettem, és azonnal elmegyünk innen. Csakhogy sokkal nehezebb lesz elmenni innen mit gondolja. Szeretek valakit, aki itt lakik, és soha nem tudnám elhagyni őt. Kimentem az irodából, majd átléptem az intézmény küszöbét. Az erdőn keresztül haza futottam, ahol már vártak a testvéreim. Amint megláttam a házunkat, gyorsan befutottam, ahol a testvéreim aggódtak. Beértem a nappaliba, majd megöleltem őket egyenként.
- Mi történt?- kérdezte Catherine, aki meglátta, hogy nem vagyok annyira boldog.
- El kell költöznünk.- mondtam ki, majd felmentem a szobámba, hogy összepakoljak.
Amikor a szobámba értem, elővettem egy bőröndöt, majd elkezdtem telepakolni. Csakhogy folyton Jake-re gondoltam így sokkal több időbe telt mire összepakoltam. Utána lefeküdtem az ágyra, majd eszembe jutottak azok a pillanatok, amiket Jake-kel együtt töltöttünk. Amikor a családjánál vacsoráztunk, amikor megmutatta nekem a saját rétjét, és amikor átmentünk Isabelhez. Azok a pillanatok fordították a téli énemet tavasszá. A szomorú fák, amik bennem soha nem virágoztak most virágba borultak. A bennem lévő kert kivirult, és örömmel játszottak benne az állatok. A szememből könnycseppek gördültek ki az arcomra. Gyorsan letöröltem őket, majd az asztalomhoz mentem, és elővettem egy papírt és egy tollat. Elkezdtem leírni, hogy elmegyünk innen. Utána pedig leírtam az igazságot, mert tudnia kell, hogy mi is vagyok valójában. Tudnia kell, hogy egy szörnyeteget szeretet nem pedig egy tiszta vérű embert. Miután megírtam ketté hajtottam, majd ráírtam Jake nevét. Kiugrottam az ablakon, majd Jake házához futottam. Az ajtóhoz érve becsúsztattam az ajtó alatti kis nyíláson. Ezt követően haza mentem, majd a szobámba érve vártam meg a reggelt.
/Jake/
Az este nagyon furcsa volt mivel az embereket egy másik ember követte. Voltak olyanok, akik meg is haltak. Nem értettem mi folyik itt. A családom többi tagja is a menekülő emberek között volt, és elindultam őket megkeresni, de egy ember közelített felém. Egy kést fogott a kezében, majd felém közelített. A földre terített, és kést belém akarta döfni, de én nem hagytam. Mindig amikor belém akarta döfni én kikerültem. Egyszer viszont a kezembe került a kés, és én döftem őt le, akinek a bőre színe sápadttá vált, a szeme körül sötét karikák jelentek meg, a szemei viszont fehér lett, mintha vak lenne. Az élettelen teste rám hanyatlott, de én lelöktem magamról. Amint felkeltem a fejem sajogni kezdett, alig láttam valamit, az ínyem sajgott. Inkább haza mentem, majd ott lefeküdtem az ágyra. Betakaróztam, majd lehunytam a szemeimet hátha reggel jobb lesz. Csakhogy az este nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. A fejem őrjítően fájt, az ínyem sajgott a szememet köd fátyol borította. Alig láttam valamit, ezért a kezem érintésével mentem le. Ott ittam egy korty hideg vizet. Az segített valamennyit, de nem sokat. Utána visszamentem a szobámba, majd lefeküdtem az ágyra. Hirtelen felforrósodott, ezért kinyitottam az ablakot. De volt egy rész, ahol a forróság csak kellemes melegként érték a testemet. Ez a rész pedig a csuklóm volt. Még kiskoromban vágtam el egy pengével. Akkor még nem tudtam, hogy mi is az a penge. Megnéztem a csuklómat, és amennyire látni tudtam a heget, ami már évek óta csúfított eltűnt. Mintha ott se lett volna az évek alatt. A forróság átváltott melegre, ami egész kellemesen érintette a bőrömet. A fejem már kevésbé fájt, az ínyem sajgott, a köd pedig már teljesen felszívódott. Az előbb csak egy kis része tűnt el, ezért tudtam látni a csuklómat. Becsuktam az ablakot, majd lefeküdtem az ágyra, és lehunytam a szemeimet. Amikor felébredtem már minden más volt. Elmúlt a fájdalom. Helyette erősebbnek éreztem magam. Nem tudom miért, de valami megváltozott bennem. Kikeltem az ágyból, majd átléptem a szobám küszöbét, és lementem a nappaliba. A nappaliban a szüleim a földön feküdtek, a testvéreim egy kanapén aludtak. Biztosan későn jöttek haza, ami miatt így aludtak. Bementem a konyhába, ahol készítettem magamnak egy szendvicset. Amint az elsőt felfaltam, csináltam magamnak még egyet. A negyedik szendvicset faltam fel, amikor úgy éreztem, hogy nem vagyok többé éhes. Utána felmentem volna a szobámba, de az ajtóban észrevettem egy levelet, amire az én nevem volt ráírva. Ez különös. Már ilyen messziről megláttam a feliratot a papíron. Biztos, hogy történt velem valami. Odamentem az ajtóhoz, majd felvettem a földről a papír darabot. Széthajtottam, majd olvasni kezdtem, ami benne volt.
Kedves Jake!
Nem maradhatok a városban. De úgy érzem tudnod kell az igazságot. Én nem vagyok ember, hanem egy vérfarkas. Egy szörnyeteg. Pár évszázada változtam át, mert a testvérem, Paul megsajnált, ezért megharapott. A vérfarkasok nem érhetnek a farkasfűhöz, mert az legyengíti. Az ezüsthöz sem érhettünk különben meghalhatunk. Jobbak lesznek az érzékeink: messziről meglátunk dolgokat, messzebbről meghallunk dolgokat, erősebbek és gyorsabbak leszünk. Teliholdkor átváltozunk vérfarkas alakba. A testvéreim máshogy változtak át, mint én mivel nekik a génjeikben voltak ezek, és csak arra várt, hogy kitörjön. Paul egy ember vérét kóstolta meg, Catherine belenézett holdba mielőtt meghalt, Emma egy embert ölt meg. Ezeknek az átváltozásoknak teliholdkor kell teljesülniük. Eldönthetjük, hogy emberi véren vagy emberi ételeket fogyasztunk.
Amint a eljön a reggel elmegyünk a testvéreimmel valahová. De ezen kívül tudnod kell bármi történjen is szeretlek és mindig is szeretni foglak.
Hű kedvesed, Bella!
Amint végig olvastam a levelet, kimentem az udvarra, és mindent kipróbáltam, amit Bella leírt a levélben. Mind igaz volt. Én is egy vérfarkas vagyok. Ezek után felmentem a szobámba, majd összepakoltam a holmimat, és elindultam oda, ahol Bella lakott. A lakáshoz érve rögtön keresni kezdtem őket, de senki sem volt itthon. Tényleg elmentek. Az asztalon megláttam egy térképet, majd jó alaposan megnéztem. Egy piros x volt rajta. Szerencsére nem volt messze így követni tudtam őket.
Változások:
/Bella/
Miután a szekér is kiért a városból, addigra már a seriff-fel a parkolóban voltunk. Elég messze lehetett a barlangtól az az intézmény, ha kocsival megyünk. A seriff kinyitotta az autójának a hátsó ülését, ahová be is szálltam. Mikor már a kocsiban voltam a seriff egy injekciót szúrt a combomba. A folyadék, ami benne volt, elkezdett marni. Becsukta az ajtót, majd beült a vezető ülésre, és beindította a motort. Hirtelen minden olyan halk lett és sötét. Semmit se hallottam már olyan jól, és semmit se láttam csak a sötétséget. Elájultam. Amikor feleszméltem a kocsi már az intézmény előtt állt. A seriff kinyitotta az autó ajtaját, majd kisegített a járműből. Bementünk az intézménybe, majd egy ajtó felé mentünk, amire az Albright seriff szerepelt. Kinyitotta az ajtót, majd bementünk az irodába. Ott leültem egy asztal elé, ő pedig az asztal mögé ült.
- Bocs, hogy elkábítottalak, de nem kockáztathatok.Nem akarom, hogy idetaláljatok.- magyarázta meg a helyzetet, majd sóhajtott egyet.- Megmentetted a várost, ezért nem öllek meg, de azonnal el kell hagynotok a várost.- tért a lényegre.
Bólintottam, hogy értettem, és azonnal elmegyünk innen. Csakhogy sokkal nehezebb lesz elmenni innen mit gondolja. Szeretek valakit, aki itt lakik, és soha nem tudnám elhagyni őt. Kimentem az irodából, majd átléptem az intézmény küszöbét. Az erdőn keresztül haza futottam, ahol már vártak a testvéreim. Amint megláttam a házunkat, gyorsan befutottam, ahol a testvéreim aggódtak. Beértem a nappaliba, majd megöleltem őket egyenként.
- Mi történt?- kérdezte Catherine, aki meglátta, hogy nem vagyok annyira boldog.
- El kell költöznünk.- mondtam ki, majd felmentem a szobámba, hogy összepakoljak.
Amikor a szobámba értem, elővettem egy bőröndöt, majd elkezdtem telepakolni. Csakhogy folyton Jake-re gondoltam így sokkal több időbe telt mire összepakoltam. Utána lefeküdtem az ágyra, majd eszembe jutottak azok a pillanatok, amiket Jake-kel együtt töltöttünk. Amikor a családjánál vacsoráztunk, amikor megmutatta nekem a saját rétjét, és amikor átmentünk Isabelhez. Azok a pillanatok fordították a téli énemet tavasszá. A szomorú fák, amik bennem soha nem virágoztak most virágba borultak. A bennem lévő kert kivirult, és örömmel játszottak benne az állatok. A szememből könnycseppek gördültek ki az arcomra. Gyorsan letöröltem őket, majd az asztalomhoz mentem, és elővettem egy papírt és egy tollat. Elkezdtem leírni, hogy elmegyünk innen. Utána pedig leírtam az igazságot, mert tudnia kell, hogy mi is vagyok valójában. Tudnia kell, hogy egy szörnyeteget szeretet nem pedig egy tiszta vérű embert. Miután megírtam ketté hajtottam, majd ráírtam Jake nevét. Kiugrottam az ablakon, majd Jake házához futottam. Az ajtóhoz érve becsúsztattam az ajtó alatti kis nyíláson. Ezt követően haza mentem, majd a szobámba érve vártam meg a reggelt.
/Jake/
Az este nagyon furcsa volt mivel az embereket egy másik ember követte. Voltak olyanok, akik meg is haltak. Nem értettem mi folyik itt. A családom többi tagja is a menekülő emberek között volt, és elindultam őket megkeresni, de egy ember közelített felém. Egy kést fogott a kezében, majd felém közelített. A földre terített, és kést belém akarta döfni, de én nem hagytam. Mindig amikor belém akarta döfni én kikerültem. Egyszer viszont a kezembe került a kés, és én döftem őt le, akinek a bőre színe sápadttá vált, a szeme körül sötét karikák jelentek meg, a szemei viszont fehér lett, mintha vak lenne. Az élettelen teste rám hanyatlott, de én lelöktem magamról. Amint felkeltem a fejem sajogni kezdett, alig láttam valamit, az ínyem sajgott. Inkább haza mentem, majd ott lefeküdtem az ágyra. Betakaróztam, majd lehunytam a szemeimet hátha reggel jobb lesz. Csakhogy az este nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. A fejem őrjítően fájt, az ínyem sajgott a szememet köd fátyol borította. Alig láttam valamit, ezért a kezem érintésével mentem le. Ott ittam egy korty hideg vizet. Az segített valamennyit, de nem sokat. Utána visszamentem a szobámba, majd lefeküdtem az ágyra. Hirtelen felforrósodott, ezért kinyitottam az ablakot. De volt egy rész, ahol a forróság csak kellemes melegként érték a testemet. Ez a rész pedig a csuklóm volt. Még kiskoromban vágtam el egy pengével. Akkor még nem tudtam, hogy mi is az a penge. Megnéztem a csuklómat, és amennyire látni tudtam a heget, ami már évek óta csúfított eltűnt. Mintha ott se lett volna az évek alatt. A forróság átváltott melegre, ami egész kellemesen érintette a bőrömet. A fejem már kevésbé fájt, az ínyem sajgott, a köd pedig már teljesen felszívódott. Az előbb csak egy kis része tűnt el, ezért tudtam látni a csuklómat. Becsuktam az ablakot, majd lefeküdtem az ágyra, és lehunytam a szemeimet. Amikor felébredtem már minden más volt. Elmúlt a fájdalom. Helyette erősebbnek éreztem magam. Nem tudom miért, de valami megváltozott bennem. Kikeltem az ágyból, majd átléptem a szobám küszöbét, és lementem a nappaliba. A nappaliban a szüleim a földön feküdtek, a testvéreim egy kanapén aludtak. Biztosan későn jöttek haza, ami miatt így aludtak. Bementem a konyhába, ahol készítettem magamnak egy szendvicset. Amint az elsőt felfaltam, csináltam magamnak még egyet. A negyedik szendvicset faltam fel, amikor úgy éreztem, hogy nem vagyok többé éhes. Utána felmentem volna a szobámba, de az ajtóban észrevettem egy levelet, amire az én nevem volt ráírva. Ez különös. Már ilyen messziről megláttam a feliratot a papíron. Biztos, hogy történt velem valami. Odamentem az ajtóhoz, majd felvettem a földről a papír darabot. Széthajtottam, majd olvasni kezdtem, ami benne volt.
Kedves Jake!
Nem maradhatok a városban. De úgy érzem tudnod kell az igazságot. Én nem vagyok ember, hanem egy vérfarkas. Egy szörnyeteg. Pár évszázada változtam át, mert a testvérem, Paul megsajnált, ezért megharapott. A vérfarkasok nem érhetnek a farkasfűhöz, mert az legyengíti. Az ezüsthöz sem érhettünk különben meghalhatunk. Jobbak lesznek az érzékeink: messziről meglátunk dolgokat, messzebbről meghallunk dolgokat, erősebbek és gyorsabbak leszünk. Teliholdkor átváltozunk vérfarkas alakba. A testvéreim máshogy változtak át, mint én mivel nekik a génjeikben voltak ezek, és csak arra várt, hogy kitörjön. Paul egy ember vérét kóstolta meg, Catherine belenézett holdba mielőtt meghalt, Emma egy embert ölt meg. Ezeknek az átváltozásoknak teliholdkor kell teljesülniük. Eldönthetjük, hogy emberi véren vagy emberi ételeket fogyasztunk.
Amint a eljön a reggel elmegyünk a testvéreimmel valahová. De ezen kívül tudnod kell bármi történjen is szeretlek és mindig is szeretni foglak.
Hű kedvesed, Bella!
Amint végig olvastam a levelet, kimentem az udvarra, és mindent kipróbáltam, amit Bella leírt a levélben. Mind igaz volt. Én is egy vérfarkas vagyok. Ezek után felmentem a szobámba, majd összepakoltam a holmimat, és elindultam oda, ahol Bella lakott. A lakáshoz érve rögtön keresni kezdtem őket, de senki sem volt itthon. Tényleg elmentek. Az asztalon megláttam egy térképet, majd jó alaposan megnéztem. Egy piros x volt rajta. Szerencsére nem volt messze így követni tudtam őket.
2011. június 8., szerda
Üstökös 19.fejezet
A háború vége:
/Bella/
Azon a dombon álltam, amin a város táblája állt rajta a nevével. Emlékszem, hogy itt álltam meg, és visszanéztem a városomra. A kezemben tartottam a dobozt, majd a táskámba tettem. A városban az emberek menekültek egy másik ember elől. Azok az emberek nem is emberek, hanem vérfarkasok. De ez még csak a háború kezdete. Kezeimet a halántékomra tettem, majd erősen koncentráltam valakire, aki elkezdte ezt a háborút. Próbáltam az emberek sikolyait és a vérre szomjazó vérfarkasok hangját kiűzni a fejemből, és csak egy valakire koncentráltam. Pár perccel később meghallottam őt és Isabelt, amint lemennek egy lépcsőn, és egy barlangban kötnek ki. Elindultam arra, amerről hallottam a hangját, majd amikor odaértem én is lementem azon a lépcsőn. Csakhogy alig tettem két lépést, és hallottam, ahogy két őr biztosítja be a fegyverét. Megálltam ott, ahol voltam, majd kezemet újra a halántékomra tettem. Tovább hallgatóztam. Hirtelen meghallottam egy nagyon ismerős hangot. A seriff hangját.
- Megkérdezem még egyszer.- mondta gúnyos hangon a seriff, majd az egyik mutatóujját a fegyver ravaszára tette.- Hol van Bella?- kérdezte valakitől.
- Nem tudom.- mondta zokogó hangon Catherine.
Hirtelen meghallottam, hogy a seriff meghúzza a ravaszt. Ennek következményeként Catherine sikoltott egyet, majd megpróbálta kihúzni a lövedéket, de valamiért nem tudta. Valaki odament hozzá, és segített kihúzni neki az ezüstből készült lövedéket. Szerintem Paul lehetett az. Kezemet elvettem a halántékomról, majd nesztelen léptekkel közelítettem meg a két őrt. Szerencsére épp másfele figyeltek így könnyen kitudtam lesni az őrök testhelyzetét. Az egyik a puskáját letette a földre, majd elővette a zseblámpáját, és világított vele valahova. A másik lenézett a földre, és a puskáját erősen szorította. Csakhogy mindkettőnél megláttam a farkasfüvet, ami akadályozott a megidézésben. Megidézés kilőve. Csakhogy elfutni sem tudok előttük, mert akkor meglőnének. Futás kilőve. Így csak egyetlen egy esélyem van, hogy átjussak az őrökön. Előbújtam a fal mögül, majd kezeimet feltettem, mint akit rajta kaptak valamin. A zseblámpás őr a lámpáját felém fordította, a másik őr felém szegezte a puskáját, majd rátette az egyik ujját a ravaszra.
- Senki sem jöhet ide be.- mondta a zseblámpás őr, majd felvette a puskáját a földről.- Főleg, ha azok vérfarkasok.- mondta gúnyosan, majd rátette mutatóujját a ravaszra.
- Semmit se tud rólam.- mondtam én is gúnyosan, majd kezeimet letettem.
- Többet tudunk magukról, mint azt hiszi.- állította, majd közelebb jött hozzám.
Gyorsaságomat kihasználva elfutottam előlük, majd leütöttem őket hátulról. Amint mind a ketten a földön hevertek tovább indultam a hangok irányába. A hangok egyre erősödtek, majd már hallottam azt is, hogy mit beszéltek.
- Azt akarom, hogy megadják magukat, és tehetetlenül boruljanak a földre.- hallottam meg Nicholas hangját, aki egy kést szorított Isabel nyakához.
- Hol van Bella?- kérdezte ijedten a seriff.
- Itt.- mondtam miután megjelentem a barlangban.
Nicholas hitetlenkedve nézett rám, a Catherine, aki egy cellában volt, és sírva nézett rám. Nicholas a kést még jobban Isabel nyakához szorította. Annyira közel hogyha egy lépést teszek felé akkor azonnal elvágja a torkát. A seriff a pisztolyt Nicholásra szegezte.
- Hogy lehetsz még életben?- kérdezte meglepődve mintha valami szellemet látna.
A seriff épp megakarta húzni a ravaszt, de az ellenfele gyorsabb volt. A kést még erősebben szorította Isabel nyakához így már csak milliméterek szakították el, hogy a nyakához érjen, és elvágja. Én hangtalanul elővettem az ezüstből készült zsebkésemet, majd gyorsan odafutottam hozzá, és a zsebkést a hátába szúrtam. A kés, amit barátnőm nyakához szorított kiesett a kezéből, és a földön landolt. Utána barátnőm gyorsan a seriffhez futott, majd a háta mögé bújt. Én kivettem a dobozt a táskámból, majd leraktam egy kőre. A doboz zárját kinyitottam, majd felnyitottam a fedelét. A doboz belsejében elkezdett világítani valami fény, mint az izzólámpa. Hamarosan meghallottam, amint Nicholas felordít, és letérdelt a földre fájdalmában. Ordított, és az öklével a talajt ütötte egészen addig, amíg be nem fejezte az ordítást. Ezt követően a földre esett a felső teste, és a szívének dobogása lassulni kezdett. A bőre sápadt volt, a szeme körül sötét karikák jelentek meg, a szeme fehér mintha vak lett volna. Nem sokkal ezután a doboz fedelét lecsuktam, majd a zárat lezártam. A seriff felé fordultam.
- Engem akart?Itt vagyok.Engedje el őket!- kérte rá szépen.
A pisztolyt eltette, a börtön kulcsát elővette, majd betette a kulcslyukba, és kinyitotta a börtön ajtaját. A testvéreim félve ugyan, de kijöttek onnan. Intettem nekik a fejemmel, hogy menjenek haza, amit meg is tettek.
- Gyere az irodámba!- parancsolt rám a seriff, majd elindult felfelé a lépcsőn. Követtem őt. Kint a városban az utcán egy csomó holttest, aki vérfarkasvolt vagy ember volt csak egy vérfarkas szívta ki a vérét. A rendőrök egy helyre tették a holttesteket, majd a kupacot felgyújtották. Azok, akik emberek voltak azokat rárakták egy szekérre, és az kivitte a városból. Sajnáltam azokat az embereket, akik meghaltak. Valahogy nem éreztem mást a szívemben csak megbánást és sajnálatot.
/Bella/
Azon a dombon álltam, amin a város táblája állt rajta a nevével. Emlékszem, hogy itt álltam meg, és visszanéztem a városomra. A kezemben tartottam a dobozt, majd a táskámba tettem. A városban az emberek menekültek egy másik ember elől. Azok az emberek nem is emberek, hanem vérfarkasok. De ez még csak a háború kezdete. Kezeimet a halántékomra tettem, majd erősen koncentráltam valakire, aki elkezdte ezt a háborút. Próbáltam az emberek sikolyait és a vérre szomjazó vérfarkasok hangját kiűzni a fejemből, és csak egy valakire koncentráltam. Pár perccel később meghallottam őt és Isabelt, amint lemennek egy lépcsőn, és egy barlangban kötnek ki. Elindultam arra, amerről hallottam a hangját, majd amikor odaértem én is lementem azon a lépcsőn. Csakhogy alig tettem két lépést, és hallottam, ahogy két őr biztosítja be a fegyverét. Megálltam ott, ahol voltam, majd kezemet újra a halántékomra tettem. Tovább hallgatóztam. Hirtelen meghallottam egy nagyon ismerős hangot. A seriff hangját.
- Megkérdezem még egyszer.- mondta gúnyos hangon a seriff, majd az egyik mutatóujját a fegyver ravaszára tette.- Hol van Bella?- kérdezte valakitől.
- Nem tudom.- mondta zokogó hangon Catherine.
Hirtelen meghallottam, hogy a seriff meghúzza a ravaszt. Ennek következményeként Catherine sikoltott egyet, majd megpróbálta kihúzni a lövedéket, de valamiért nem tudta. Valaki odament hozzá, és segített kihúzni neki az ezüstből készült lövedéket. Szerintem Paul lehetett az. Kezemet elvettem a halántékomról, majd nesztelen léptekkel közelítettem meg a két őrt. Szerencsére épp másfele figyeltek így könnyen kitudtam lesni az őrök testhelyzetét. Az egyik a puskáját letette a földre, majd elővette a zseblámpáját, és világított vele valahova. A másik lenézett a földre, és a puskáját erősen szorította. Csakhogy mindkettőnél megláttam a farkasfüvet, ami akadályozott a megidézésben. Megidézés kilőve. Csakhogy elfutni sem tudok előttük, mert akkor meglőnének. Futás kilőve. Így csak egyetlen egy esélyem van, hogy átjussak az őrökön. Előbújtam a fal mögül, majd kezeimet feltettem, mint akit rajta kaptak valamin. A zseblámpás őr a lámpáját felém fordította, a másik őr felém szegezte a puskáját, majd rátette az egyik ujját a ravaszra.
- Senki sem jöhet ide be.- mondta a zseblámpás őr, majd felvette a puskáját a földről.- Főleg, ha azok vérfarkasok.- mondta gúnyosan, majd rátette mutatóujját a ravaszra.
- Semmit se tud rólam.- mondtam én is gúnyosan, majd kezeimet letettem.
- Többet tudunk magukról, mint azt hiszi.- állította, majd közelebb jött hozzám.
Gyorsaságomat kihasználva elfutottam előlük, majd leütöttem őket hátulról. Amint mind a ketten a földön hevertek tovább indultam a hangok irányába. A hangok egyre erősödtek, majd már hallottam azt is, hogy mit beszéltek.
- Azt akarom, hogy megadják magukat, és tehetetlenül boruljanak a földre.- hallottam meg Nicholas hangját, aki egy kést szorított Isabel nyakához.
- Hol van Bella?- kérdezte ijedten a seriff.
- Itt.- mondtam miután megjelentem a barlangban.
Nicholas hitetlenkedve nézett rám, a Catherine, aki egy cellában volt, és sírva nézett rám. Nicholas a kést még jobban Isabel nyakához szorította. Annyira közel hogyha egy lépést teszek felé akkor azonnal elvágja a torkát. A seriff a pisztolyt Nicholásra szegezte.
- Hogy lehetsz még életben?- kérdezte meglepődve mintha valami szellemet látna.
A seriff épp megakarta húzni a ravaszt, de az ellenfele gyorsabb volt. A kést még erősebben szorította Isabel nyakához így már csak milliméterek szakították el, hogy a nyakához érjen, és elvágja. Én hangtalanul elővettem az ezüstből készült zsebkésemet, majd gyorsan odafutottam hozzá, és a zsebkést a hátába szúrtam. A kés, amit barátnőm nyakához szorított kiesett a kezéből, és a földön landolt. Utána barátnőm gyorsan a seriffhez futott, majd a háta mögé bújt. Én kivettem a dobozt a táskámból, majd leraktam egy kőre. A doboz zárját kinyitottam, majd felnyitottam a fedelét. A doboz belsejében elkezdett világítani valami fény, mint az izzólámpa. Hamarosan meghallottam, amint Nicholas felordít, és letérdelt a földre fájdalmában. Ordított, és az öklével a talajt ütötte egészen addig, amíg be nem fejezte az ordítást. Ezt követően a földre esett a felső teste, és a szívének dobogása lassulni kezdett. A bőre sápadt volt, a szeme körül sötét karikák jelentek meg, a szeme fehér mintha vak lett volna. Nem sokkal ezután a doboz fedelét lecsuktam, majd a zárat lezártam. A seriff felé fordultam.
- Engem akart?Itt vagyok.Engedje el őket!- kérte rá szépen.
A pisztolyt eltette, a börtön kulcsát elővette, majd betette a kulcslyukba, és kinyitotta a börtön ajtaját. A testvéreim félve ugyan, de kijöttek onnan. Intettem nekik a fejemmel, hogy menjenek haza, amit meg is tettek.
- Gyere az irodámba!- parancsolt rám a seriff, majd elindult felfelé a lépcsőn. Követtem őt. Kint a városban az utcán egy csomó holttest, aki vérfarkasvolt vagy ember volt csak egy vérfarkas szívta ki a vérét. A rendőrök egy helyre tették a holttesteket, majd a kupacot felgyújtották. Azok, akik emberek voltak azokat rárakták egy szekérre, és az kivitte a városból. Sajnáltam azokat az embereket, akik meghaltak. Valahogy nem éreztem mást a szívemben csak megbánást és sajnálatot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)