Öngyilkosság:
/Charlotte/
Október 6.
Kedves naplóm!
2:00 óra van. Nem tudok aludni, amióta azt a kőt valaki bedobta az ablakon. Az ablakon kicseréltük, de én félek. Azt írta, hogyha nem engedelmeskedem az akaratának baja esik valaki olyannak, akit ismerek. Ma reggel fogom megkeresni azt a bizonyos vasfüvet, ami a könyv szerint megvéd. Ez egy ritka növény, amiből gyógyteát lehet készíteni. Ha ez igaz akkor elég könnyen megtudom vele védeni a szeretteimet. De a legfontosabb dolog az, hogy ne engedjem be a házamba. Könnyűnek tűnik, de ha találkozik a nagynénémmel, és ő beengedi akkor nagy bajban vagyok. Ha beengedi akkor nem is merek belegondolni, hogy mi lesz.
Sam megüzente, hogy pár napig biztos nem fog jönni a suliba. Majd ha újra jön akkor elmond mindent. Ő egyelőre nincs veszélyben. Csak Julia néni, Hannah és Heather. Őket mindenképpen meg kell védenem.
Tettem a naplómat a párnám alá, majd lecsuktam a szemeimet. Mély álomba zuhantam. Álmomban megláttam egy sötét árny alakot, aki közeledett felém. De mielőtt odajött volna hozzám megfogott egy állatot. Nem tudtam felismerni, hogy milyen állat lehet a kezében, de elég kicsi volt. Egyik kezével az állat farkát fogta, a másik keze közeledett a nyaka felé. Amint a nyakánál volt a keze egy hirtelen mozdulattal kitörte annak a nyakát. Újra közeledett felém, majd kilépett az árnyékból. Az alak úgy nézett ki, mint én csak vörös szemei voltak. Mintha egy tükör lett volna előttem nem is ő. A nyakamhoz hajolt, majd éreztem ott egy szúrást, először fájt egy kicsit, utána már nem. Riadtan ébredtem fel a rémálmomból. Felültem az ágyamon, majd az órámra néztem. Az óra 6:45-öt mutatott. Lehúztam magamról a takarót, és a fürdőbe mentem. Ruháimat a szennyes kosárba helyeztem, a hajamat feltűztem, majd a zuhanykabin felé vettem az irányt. Engedni kezdtem magamra a vizet, amitől teljesen ellazultam. Kicsit hosszabb ideig időztem a kabinban, miközben a vízcseppek a bőrömre hullottak. Elzártam a vizet megszakítva ezzel a víz megnyugtató hatását. Ott teljesen elfeledkeztem a gondjaimról, de amint kisétáltam a zuhanyfülkéből újra emlékeztem a gondjaimra. Gyorsan felöltöztem, megcsináltam a hajamat, majd lementem a lépcsőn a konyhába. Julia néni még aludt mivel ő sose szokott ilyen korán felkelni. Nagynéném sokszor csinált nekem teát. Megnéztem a tea összetevőit hátha nem kell megkeresnem azt a vasfüvet. De meg kell, mert ő nem abból készítette. Egy könnyen nyitható üvegbe vizet töltöttem arra az esetre, ha még is megtámadna Ian. Megtudom védeni magam tőle már amennyire megtudom. Az üveggel a kezemben kinyitottam az ajtót, és kimentem a szabadba. Gyorsan kimentem az erdőbe, majd keresni kezdtem a növényt. Nagyon könnyen megtaláltam a növényt. Nagyon szép kékeslila virága volt. Gyökerestül téptem ki a földből, majd visszarohantam a házba. Szerencsére egyetlen egyszer sem találkoztam Iannal. Amint a biztonságot nyújtó házban voltam felszaladtam a szobámba. Leszedtem a növény virágait, amiket beletettem a kádba engedett vízbe. 10 percig kell áztatni benne a virágot. Miután elmúlt a 10 perc kivettem belőle a virágokat, és egy tál fölött rázni kezdtem. A szép virág szirmairól por hullott le a kis tálba. A virágokból egy színtelen valami lett. A növény szára nem fog kelleni, de a könyv szerint a levelek is megvédik az embert. Egyszer kölcsön kértem Heathertől egy karkötőt, amit még nem adtam vissza neki. A karkötőbe raktam a növény levelét, majd beleraktam egy kis zacskóba. Hannahnak a szülinapjára vettem egy nyakláncot, amit még nem volt szerencsém odaadni neki. A nyakláncba is beletettem egy levelet. A kis tálban lévő port levittem a konyhába, majd elkezdtem megcsinálni a teát. Nagyon ritkán kell teát főzni, mert az emberi szervezetből nehezen ürül ki a vasfű, ezért kitart egy ideig. Egy ideig mindenkit megtudok védeni, akit csak szeretek. A maradék vasfű port felvittem a szobámba, ahol elrejtettem. Remélem a tea hatásos lesz. Julia néni már az asztalnál ült, és a teát kortyolgatta.
- Nagyon figyelmes volt tőled, hogy teát készítettél nekem. - dicsért meg a nagynéném.
Amíg a nagynéném felöltözött addig én csináltam néhány szendvicset. Hannah is lejött a konyhába, majd odatettem elé a szendvicset, és a nyakába tettem a nyakláncot. Mire végeztem a szendvicsekkel, megreggeliztem, kimentem az udvarra, ahol John várt rám. Beszálltam a kocsiba, aki azonnal beindította az autót. Pár perc alatt leértünk az iskolába. Kiszálltam a kocsiból. Legnagyobb meglepetésemre Ian is itt volt Hope-pal az oldalán. Nem sajnáltam Hope-ot, ha megöli őt, de a halált nem kívánom senkinek. Bementem a folyosóra, ahol a kémia terem felé vettem az irányt. Az órák nagy része hamar eltelt, és csak irodalom órán láttam meg Iant. Így könnyen kibírtam az iskolát. A parkoló felé vettem az irányt, majd megvártam Johnt a kocsijánál. Sokáig vártam, de még mindig nem érkezett meg. Hirtelen valaki finoman megrázta a vállamat. Megfordultam, és Rosette-t láttam magam előtt. Rosette-t régen a legjobb barátnőm volt, de már nem az. Akkor szakadt meg a kapcsolatunk, amikor elkezdtem Hope-pal barátkozni.
- Rosette, mit akarsz? - kérdeztem meg tőle, mert nem értettem, hogy mit akar tőlem.
A kezembe nyomott egy papírt, amire az én nevem volt ráírva. A kezét felemelte, amiben egy kést szorongatott, és a kést a szívébe döfte. Felsikoltottam, majd eltávolodtam tőle. Nem hittem el, hogy öngyilkos lett az a lány, akiről nem feltételeztem, hogy megteszi. John hátulról megölelt, majd lassan elvitt onnan. Fejemet a mellkasába nyomtam, és utat engedtem a könnyeimnek.
2011. szeptember 26., hétfő
2011. szeptember 19., hétfő
Árnyék és fény 9. fejezet
Sziasztok! Új blog. Virtima blogja a TVD híreit ossza meg velünk, és kiteszi online az új részeket. Akit érdekel az nézzen be hozzá.
Vámpírok:
/John/
Október 5.
Kedves naplóm!
Ma tudtam meg, hogy megöltek egy lányt. Én viszont tudom, hogy ki tette. Ian volt az. Legalább tüntette volna el a holttestet. Így nem tört volna ki a faluban pánik. Az emberek nagyon vigyáznak a gyermekeikre. Szerencsére nem nagy a gond, de ha nem áll le akkor az lesz.
Tegnap az öccsém azt mondta, hogy Charlotte-nak is vannak képességei. Nem tudom, hogy igaz e, amit mondott. Általában hazudik, nagyon ritkán mond igazat, ezért nem tudom, hogy higgyek e neki vagy ne. Ki fogom deríteni, hogy mi az igazság.
Kate-nek olyan képességei voltak, amiket nem lehetett észre venni. Láthatatlanná tudott válni így kedve szerint lehetett bárhol. Megrémiszthetett embereket. A kedve szerint játszadozott velük. Állítólag Charlotte képes belemenni bárkinek a fejébe. Ha ez igaz, akkor én miért nem vettem észre, amikor velem volt.
Hirtelen abbahagytam az írást, majd az eszembe jutottak azok az emlékek, amikor még megmentettem őt azoktól a részeg fickóktól. Akkor éreztem valamit a fejemben. Nagyon halványan, de éreztem valamit a fejemben. Ezek szerint az enyémben is benne volt. Ha állatokra vadászol meg van az a hátránya, hogy a képességeid kicsit legyengülnek, de meg van az az előnye, hogy nem kell behívni a házakba, mert bármikor bemehetsz. Egyszerűen nem akadályoz a behívás vagy az áthívás szabálya. Naplómat elrejtettem az ágyam alá, majd el kezdtem készülődni. Mivel bármikor bemehetek a házakba így az ő házába is bemehetek engedély nélkül. Már épp indultam volna az ő otthonába menni, amikor meghallottam, hogy valaki kopog. Ki lehet az? Ha az öccsem akkor ne higgye azt, hogy bejöhet, ha illedelmesen bekopog az ajtón. Kinyitottam az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre Charlotte állt az ajtó előtt. Mi kereshet itt, kérdeztem meg saját magamtól. Épp rá akartam kérdezni, hogy mit keres itt, de inkább megvártam, amíg el nem mondja saját magától. Érdeklődve figyeltem őt hátha megszólal, ami meg is történt.
- Mi vagy te? - tette fel nekem a kérdést.
Nem éppen erre számítottam. Hiszen én nem mondtam neki semmi olyat, amivel azt hiheti, hogy én más vagyok, mint a többi ember. Elég jól titkoltam előtte, hogy ne vegye észre.
- Mi vagy te? - kérdezte meg tőlem újból.
Úgyis megtudom, hogy hogyan jött rá.
- Vámpír - válaszoltam egyszerűen és tömören.
Gondolom nem erre a válaszra várt, mert hirtelen meghátrált, és elfutott. Elvettem a kulcsomat az asztalról, majd beültem a kocsimba, és beindítottam azt. Elég gyorsan futott, de nem annyira, hogy én ne érjem utól.
- Haza viszlek - jelentettem ki.
Arra készültem, hogy beráncigálom őt az autómba, de ez nem történt meg ugyanis magától beszállt. Gondolom ő sem akart hazáig futni. Épp elég az neki, hogy az én házamig elfutott jármű nélkül. Miután beszállt meg sem álltam a házáig, ahol kiszállt, és legnagyobb meglepetésemre megkért rá engem, hogy tartsak vele. Bementem vele együtt a házba, majd a szobájába vezetett. Még csak most vagyok itt először.
- Ülj csak le - mondta, amire én engedelmesen leültem az egyik székre.
Kiment a szobából egy kis időre, majd pár perc múlva visszajött egy könyvvel a kezében. Tehát könyv segített neki abban, hogy rájöjjön mi vagyok. Gondolom észre vette milyen furcsán viselkedem.
- Nem tudom, hogy mi igaz, ami a könyvben van, ezért szeretném, ha elárulnád. - rakta elém a könyvet.
Elkezdtem olvasni, majd amikor elolvastam leraktam magam mellé a könyvet.
- Majdnem minden igaz, ami benne van. Az átváltozás nem úgy történik, ahogy azt a könyv leírja - magyaráztam a dolgot, amire kérdőn nézett rám. - Meg kell harapni egy embert a szívénél, de ha az illető képességekkel rendelkezik akkor vámpírvérrel a szervezetében kell meghalnia. - céloztam az ő tehetségére.
- Honnan tudod, hogy mire vagyok képes és miért pont a szívénél kell megharapni? - tette fel nekem a kérdéseit.
Elég gyorsan rájön bizonyos dolgokra.
- Éreztem, amikor benne voltál a fejemben, de nem azonnal jöttem rá - mondtam el neki, amire rájöttem. - Azért a szívénél, mert az gyorsan reagál egy harapásra. A szívén változások mennek végbe, és ezeket a vérükön keresztül továbbítja a szervezetébe. - próbáltam úgy elmagyarázni neki, hogy megértse.
- Elmondanád a történetet - kért meg rá gyengéden.
Először nem értettem, hogy mit ért ezen, de aztán rájöttem arra kíváncsi, hogy mikor és hol történt velem.
- 1764-ben a szomszéd házba költözött egy lány, akit Kate-nek hívtak. Majdnem ugyanúgy nézett ki, mint te csak barna szemei voltak. Az öccsém azonnal beleszeretett, én csak barátként szerettem. Ő megigézett engem nehogy barátként gondoljak rá. Egy nap elmondta mindkettőnknek, hogy vámpír, aki képességgel rendelkezik. Láthatatlanná tudott válni, megfélelmlítve ezzel az embereket. Azt akarta, hogy mind a ketten vele legyünk, ezért átváltoztatott minket. Eszünkbe jutottak olyan emlékek, amit emberként már elfelejtettünk. Eszembe jutott az is, amikor megigézett, ezért elhagytam őt. Ő bevallotta Iannek, hogy őt nem szerette csak engem. Csakhogy utánam jött, elvitt a hegyekbe, ahol a többi barátja lakott. Azt akarták, hogy én is velük éljek, de nemet mondtam. A vezetőjük haragra gerjedt, és elkezdett üldözni. - osztottam meg vele az életem egyik legrosszabb időszakát.
- Ian az öccséd? - kérdezte meglepetten, amire én bólintással válaszoltam. - Már találkoztam vele, amikor haza felé jöttem a munkából. - emlékezett vissza a mai napra.
Erről többet kell megtudnom. Rá akartam kérdezni, hogy mit csinált, amikor valaki bedobott egy követ az ablakon. Azonnal Charlotte-hoz futottam, majd a testemmel védtem meg őt a szilánkoktól. Nekem nem lesz semmi bajom pár szilnáktól, de neki igen. A kőre rá volt illesztve egy papírfecni, amin a Charlotte név szerepelt. Charlotte elvette a cetlit, majd olvasni kezdte, ami benne állt.
Vámpírok:
/John/
Október 5.
Kedves naplóm!
Ma tudtam meg, hogy megöltek egy lányt. Én viszont tudom, hogy ki tette. Ian volt az. Legalább tüntette volna el a holttestet. Így nem tört volna ki a faluban pánik. Az emberek nagyon vigyáznak a gyermekeikre. Szerencsére nem nagy a gond, de ha nem áll le akkor az lesz.
Tegnap az öccsém azt mondta, hogy Charlotte-nak is vannak képességei. Nem tudom, hogy igaz e, amit mondott. Általában hazudik, nagyon ritkán mond igazat, ezért nem tudom, hogy higgyek e neki vagy ne. Ki fogom deríteni, hogy mi az igazság.
Kate-nek olyan képességei voltak, amiket nem lehetett észre venni. Láthatatlanná tudott válni így kedve szerint lehetett bárhol. Megrémiszthetett embereket. A kedve szerint játszadozott velük. Állítólag Charlotte képes belemenni bárkinek a fejébe. Ha ez igaz, akkor én miért nem vettem észre, amikor velem volt.
Hirtelen abbahagytam az írást, majd az eszembe jutottak azok az emlékek, amikor még megmentettem őt azoktól a részeg fickóktól. Akkor éreztem valamit a fejemben. Nagyon halványan, de éreztem valamit a fejemben. Ezek szerint az enyémben is benne volt. Ha állatokra vadászol meg van az a hátránya, hogy a képességeid kicsit legyengülnek, de meg van az az előnye, hogy nem kell behívni a házakba, mert bármikor bemehetsz. Egyszerűen nem akadályoz a behívás vagy az áthívás szabálya. Naplómat elrejtettem az ágyam alá, majd el kezdtem készülődni. Mivel bármikor bemehetek a házakba így az ő házába is bemehetek engedély nélkül. Már épp indultam volna az ő otthonába menni, amikor meghallottam, hogy valaki kopog. Ki lehet az? Ha az öccsem akkor ne higgye azt, hogy bejöhet, ha illedelmesen bekopog az ajtón. Kinyitottam az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre Charlotte állt az ajtó előtt. Mi kereshet itt, kérdeztem meg saját magamtól. Épp rá akartam kérdezni, hogy mit keres itt, de inkább megvártam, amíg el nem mondja saját magától. Érdeklődve figyeltem őt hátha megszólal, ami meg is történt.
- Mi vagy te? - tette fel nekem a kérdést.
Nem éppen erre számítottam. Hiszen én nem mondtam neki semmi olyat, amivel azt hiheti, hogy én más vagyok, mint a többi ember. Elég jól titkoltam előtte, hogy ne vegye észre.
- Mi vagy te? - kérdezte meg tőlem újból.
Úgyis megtudom, hogy hogyan jött rá.
- Vámpír - válaszoltam egyszerűen és tömören.
Gondolom nem erre a válaszra várt, mert hirtelen meghátrált, és elfutott. Elvettem a kulcsomat az asztalról, majd beültem a kocsimba, és beindítottam azt. Elég gyorsan futott, de nem annyira, hogy én ne érjem utól.
- Haza viszlek - jelentettem ki.
Arra készültem, hogy beráncigálom őt az autómba, de ez nem történt meg ugyanis magától beszállt. Gondolom ő sem akart hazáig futni. Épp elég az neki, hogy az én házamig elfutott jármű nélkül. Miután beszállt meg sem álltam a házáig, ahol kiszállt, és legnagyobb meglepetésemre megkért rá engem, hogy tartsak vele. Bementem vele együtt a házba, majd a szobájába vezetett. Még csak most vagyok itt először.
- Ülj csak le - mondta, amire én engedelmesen leültem az egyik székre.
Kiment a szobából egy kis időre, majd pár perc múlva visszajött egy könyvvel a kezében. Tehát könyv segített neki abban, hogy rájöjjön mi vagyok. Gondolom észre vette milyen furcsán viselkedem.
- Nem tudom, hogy mi igaz, ami a könyvben van, ezért szeretném, ha elárulnád. - rakta elém a könyvet.
Elkezdtem olvasni, majd amikor elolvastam leraktam magam mellé a könyvet.
- Majdnem minden igaz, ami benne van. Az átváltozás nem úgy történik, ahogy azt a könyv leírja - magyaráztam a dolgot, amire kérdőn nézett rám. - Meg kell harapni egy embert a szívénél, de ha az illető képességekkel rendelkezik akkor vámpírvérrel a szervezetében kell meghalnia. - céloztam az ő tehetségére.
- Honnan tudod, hogy mire vagyok képes és miért pont a szívénél kell megharapni? - tette fel nekem a kérdéseit.
Elég gyorsan rájön bizonyos dolgokra.
- Éreztem, amikor benne voltál a fejemben, de nem azonnal jöttem rá - mondtam el neki, amire rájöttem. - Azért a szívénél, mert az gyorsan reagál egy harapásra. A szívén változások mennek végbe, és ezeket a vérükön keresztül továbbítja a szervezetébe. - próbáltam úgy elmagyarázni neki, hogy megértse.
- Elmondanád a történetet - kért meg rá gyengéden.
Először nem értettem, hogy mit ért ezen, de aztán rájöttem arra kíváncsi, hogy mikor és hol történt velem.
- 1764-ben a szomszéd házba költözött egy lány, akit Kate-nek hívtak. Majdnem ugyanúgy nézett ki, mint te csak barna szemei voltak. Az öccsém azonnal beleszeretett, én csak barátként szerettem. Ő megigézett engem nehogy barátként gondoljak rá. Egy nap elmondta mindkettőnknek, hogy vámpír, aki képességgel rendelkezik. Láthatatlanná tudott válni, megfélelmlítve ezzel az embereket. Azt akarta, hogy mind a ketten vele legyünk, ezért átváltoztatott minket. Eszünkbe jutottak olyan emlékek, amit emberként már elfelejtettünk. Eszembe jutott az is, amikor megigézett, ezért elhagytam őt. Ő bevallotta Iannek, hogy őt nem szerette csak engem. Csakhogy utánam jött, elvitt a hegyekbe, ahol a többi barátja lakott. Azt akarták, hogy én is velük éljek, de nemet mondtam. A vezetőjük haragra gerjedt, és elkezdett üldözni. - osztottam meg vele az életem egyik legrosszabb időszakát.
- Ian az öccséd? - kérdezte meglepetten, amire én bólintással válaszoltam. - Már találkoztam vele, amikor haza felé jöttem a munkából. - emlékezett vissza a mai napra.
Erről többet kell megtudnom. Rá akartam kérdezni, hogy mit csinált, amikor valaki bedobott egy követ az ablakon. Azonnal Charlotte-hoz futottam, majd a testemmel védtem meg őt a szilánkoktól. Nekem nem lesz semmi bajom pár szilnáktól, de neki igen. A kőre rá volt illesztve egy papírfecni, amin a Charlotte név szerepelt. Charlotte elvette a cetlit, majd olvasni kezdte, ami benne állt.
2011. szeptember 13., kedd
Árnyék és fény 8. fejezet
Igazság:
/Charlotte/
Október 5.
Kedves naplóm!
Tegnap este megöltek egy lányt. Épp a meccset néztük Sammel, amikor meghallottuk egy lány sikolyait. Megnéztük, hogy ki az. De a lány már holtan feküdt a földön. Esther Larsonnak hívták a lányt. Említettem már neked, hogy Sam két héttel ezelőtt mondott három számot. A tizenhetes a lány csuklóján volt, a nyolcas a padba lett belevésve és a tizes egy kukán lévő lapon volt.
Tegnap annak is után akartunk járni, hogy barátnőm tényleg boszorkány e. Bementünk a nagynénjéhez, ahol találtunk egy családfát. Pirossal voltak írva azok a nevek, akik boszorkányok voltak. Általában egy generáció nem örökli ezt az adottságot, de volt olyan is, amikor két generáción át kellett várakozni, hogy a családjukban megjelenjen egy boszorkány. Találtunk Melissa hálószobájában egy naplót, ami még barátnőm nagymamájáé volt. Beleolvastunk, és szó szerint leírta, hogy ki lesz a következő boszorkány.
Sam ma nem jön iskolába. Megtudta, hogy a nagynénje ma reggel haza fog érkezni, és akkor rákérdez a dologra. Ha boszorkány akkor barátnőm megkéri őt, hogy tanítsa meg használni az erejét mások ellen, de ha nem akkor elfelejtjük az egészet.
Ma reggel John fog értem jönni. Tegnap megkértem rá, mert nem akarok megint elkésni, és jó lenne, ha eljönne értem. Lehet, hogy ő lesz, majd a szerelmem? Remélem igen. A legtöbb tinilány egy ilyen srácról álmodik, és én is. Még azt is el kell neki mondanom, hogy én mi vagyok, ami nem lesz könnyű. De még nem aggódom, mert az az idő még nem jött el.
Letettem a naplómat az íróasztalra, majd felpattintottam a deszkát a szőnyeg alatt. Gyorsan betettem oda a naplómat. Leszaladtam a lépcsőn, és kimentem a házunk elé, ahol John állt az autójával. Beszálltam a kocsijába. Elindította a motort, és már száguldott is a sulink felé. Nagyon jó kis kocsi volt. Pár perc elteltével odaértünk az iskola parkolójába. John a szokásos helyen parkolt. Kiszálltam a kocsiból, megvártam míg ő is kiszáll a járműből, és együtt indultunk el a folyosó felé. Igaz, hogy ott el kellett válnunk egymástól, mert mindkettőnknek máshol lesz órája. Nekem most angol irodalom órám lesz, míg neki matek órája lesz. Bementem a terembe, majd leültem az utolsó előtti padba. Épp a tankönyveimet pakoltam elő, amikor a tanár bejött a terembe. Előbb jött most, mint szokott. Belekezdett az órába. A Szép reményeket vettük. Az óra nagyon hamar eltelt. Amikor feleszméltem meghallottam a csengő hangját. Összepakoltam a tankönyveket, majd kimentem a teremből. Amikor már kint voltam a folyosón az órámon nagyon lassan mozogtak a percek. Néha már azt kérdeztem magamtól gondolatban, hogy mikor lesz vége az órának. Legnagyobb szerencsémre pont akkor szólalt meg a csengő. Nagy nehezen, de túléltük a mai napot a suliban. Ma John nem fog haza vinni, mert előtte be kell mennem dolgozni. Ma én leszek a pénztárnál, mert Barbara megint belázasodott, ezért én veszem át a helyét. Lassan lesétáltam az üzletig, majd beálltam a pénztár mögé. A műszakom is hamar eltelt. Most már csak a csekkemért mentem el, majd elindultam haza felé. Hirtelen nekimentem valakinek, akit még sohasem láttam ezen a környéken.
- Hello kislány - mondta csibészes vigyorral az arcán. - Engem Iannak hívnak. - mutatkozott be a férfi.
Épp el akartam menni az idegen Ian mellett, de ő megfogta a karomat, és mélyen belenézett a szemeimbe.
- Meg akarsz csókolni - mondta, és közelebb hajolt hozzám.
Már épp készült engem megcsókolni, de én a szabad kezemmel megütöttem az arcát. Kissé meglepődött a reakciómon, aztán az arcára varázsolt egy mosolyt. Ha azt hiszi, hogy ezzel a nézéssel levehet a lábamról akkor nagyon téved.
- Ha azt hiszed, hogy levehetsz a lábamról akkor nagyon tévedsz. Nem vagy az esetem. - sziszegtem dühösen.
Elmentem mellette, majd haza felé vettem az irányt. Elég hamar haza értem, mert Julia néni már kész volt az ebéddel, és még nincs a munkahelyén.
- Szia Charlotte - köszönt nekem Julia néni. - Fent a padláson van a nevelőszüleid holmija négy dobozban. Megtennéd, hogy lehozzod őket. - kért meg rá, amire én bólintással válaszoltam.
Felmentem az emeltre. Ott bementem a szobámba, a táskámat letettem az ágyamra, és elindultam a padlás felé. Először az első dobozt vittem le nagynénémnek, aki azonnal kibontotta, és keresni kezdett benne valamit. Visszamentem a padlásra a második dobozért, amit szintén levittem neki. Miután megtalálta azt, amit keresett - a nevelőanyám arany nyakláncait - visszavittem a dobozt. Utána levittem a harmadikat és a negyediket is. A második dobozból édesanyám naplóját, a harmadikból édesapám karóráját, a negyedikből nevelőapám régies óráját még a 18. századból. A dobozokat visszatettem a helyükre. Épp mentem volna lefelé, amikor meghallottam, hogy az egyik deszka nyikorog. Azonnal felpattintottam a deszkát, és egy papírzacskót találtam a deszka alatt. Megérintettem a zacskót. Kemény. Valami kemény tárgy van benne. Kiemeltem a papírzacskót, majd kivettem belőle, ami benne lett elrejtve. Egy könyv volt. Lefújtam, letöröltem róla a port, ami már egy ideje rátelepedett.
- Az árnyék lényei a fény áldozatai - olvastam fel a címet.
Kinyitottam a könyvet, elkezdtem lapozgatni az oldalakat. Mindenféle lény volt a könyvben, akiben nem hisznek az emberek. Én hiszek egy pár lényben. A lap legtetején az Árnyék lényei szerepelt. Olvasni kezdtem az oldalt. Az első oldal a vámpírokról szól. Először felsorolja a tulajdonságait. Szuperhallás. Eszembe jutott az a nap, amikor John azt mondta, hogy nyugodtan legyek egy kicsit Sammel, de ő nem volt a közelben mégis hallotta, hogy mit beszélünk. Gyorsaság. Erről nem jutott eszembe semmi. Napfényben elégnek. Újra felvillantak előttem azok a jelenetek, amikor John egy gyűrűt keresett a kocsijában. Azt mondta, hogy levette egy percre, és nem találja. Vörös szem, hegyes szemfogak. Egyszer nálam volt John, és épp vacsorát főztünk, amikor elvágtam az ujjam. Még mindig emlékszem rá, hogy milyen lett a szeme, amikor meglátta a véremet. Vörös volt. Tovább olvastam. Mindig volt olyan részlet, amire fel tudtam idézni egy emléket, amikor Johnnal voltam. Furcsán viselkedett. Becsuktam a könyvet, majd elfutottam a lakásáig. Már jártam nála. A háza majdnem kívül volt a falun, de mégis közel. Mivel nekem nem volt kocsim, ezért futva kellett megtennem az utat. Amikor odaértem pihentem egy kicsit. Az ajtóhoz sétáltam, bekopogtam rajta. Megvártam, míg kinyitja, ami két percen belül meg is történt. Amint meglátott engem érdeklődve figyelt engem.
- Mi vagy te? - tettem fel neki azt a kérdést, amire a leginkább kíváncsi voltam, mert, hogy nem átlagos az biztos.
/Charlotte/
Október 5.
Kedves naplóm!
Tegnap este megöltek egy lányt. Épp a meccset néztük Sammel, amikor meghallottuk egy lány sikolyait. Megnéztük, hogy ki az. De a lány már holtan feküdt a földön. Esther Larsonnak hívták a lányt. Említettem már neked, hogy Sam két héttel ezelőtt mondott három számot. A tizenhetes a lány csuklóján volt, a nyolcas a padba lett belevésve és a tizes egy kukán lévő lapon volt.
Tegnap annak is után akartunk járni, hogy barátnőm tényleg boszorkány e. Bementünk a nagynénjéhez, ahol találtunk egy családfát. Pirossal voltak írva azok a nevek, akik boszorkányok voltak. Általában egy generáció nem örökli ezt az adottságot, de volt olyan is, amikor két generáción át kellett várakozni, hogy a családjukban megjelenjen egy boszorkány. Találtunk Melissa hálószobájában egy naplót, ami még barátnőm nagymamájáé volt. Beleolvastunk, és szó szerint leírta, hogy ki lesz a következő boszorkány.
Sam ma nem jön iskolába. Megtudta, hogy a nagynénje ma reggel haza fog érkezni, és akkor rákérdez a dologra. Ha boszorkány akkor barátnőm megkéri őt, hogy tanítsa meg használni az erejét mások ellen, de ha nem akkor elfelejtjük az egészet.
Ma reggel John fog értem jönni. Tegnap megkértem rá, mert nem akarok megint elkésni, és jó lenne, ha eljönne értem. Lehet, hogy ő lesz, majd a szerelmem? Remélem igen. A legtöbb tinilány egy ilyen srácról álmodik, és én is. Még azt is el kell neki mondanom, hogy én mi vagyok, ami nem lesz könnyű. De még nem aggódom, mert az az idő még nem jött el.
Letettem a naplómat az íróasztalra, majd felpattintottam a deszkát a szőnyeg alatt. Gyorsan betettem oda a naplómat. Leszaladtam a lépcsőn, és kimentem a házunk elé, ahol John állt az autójával. Beszálltam a kocsijába. Elindította a motort, és már száguldott is a sulink felé. Nagyon jó kis kocsi volt. Pár perc elteltével odaértünk az iskola parkolójába. John a szokásos helyen parkolt. Kiszálltam a kocsiból, megvártam míg ő is kiszáll a járműből, és együtt indultunk el a folyosó felé. Igaz, hogy ott el kellett válnunk egymástól, mert mindkettőnknek máshol lesz órája. Nekem most angol irodalom órám lesz, míg neki matek órája lesz. Bementem a terembe, majd leültem az utolsó előtti padba. Épp a tankönyveimet pakoltam elő, amikor a tanár bejött a terembe. Előbb jött most, mint szokott. Belekezdett az órába. A Szép reményeket vettük. Az óra nagyon hamar eltelt. Amikor feleszméltem meghallottam a csengő hangját. Összepakoltam a tankönyveket, majd kimentem a teremből. Amikor már kint voltam a folyosón az órámon nagyon lassan mozogtak a percek. Néha már azt kérdeztem magamtól gondolatban, hogy mikor lesz vége az órának. Legnagyobb szerencsémre pont akkor szólalt meg a csengő. Nagy nehezen, de túléltük a mai napot a suliban. Ma John nem fog haza vinni, mert előtte be kell mennem dolgozni. Ma én leszek a pénztárnál, mert Barbara megint belázasodott, ezért én veszem át a helyét. Lassan lesétáltam az üzletig, majd beálltam a pénztár mögé. A műszakom is hamar eltelt. Most már csak a csekkemért mentem el, majd elindultam haza felé. Hirtelen nekimentem valakinek, akit még sohasem láttam ezen a környéken.
- Hello kislány - mondta csibészes vigyorral az arcán. - Engem Iannak hívnak. - mutatkozott be a férfi.
Épp el akartam menni az idegen Ian mellett, de ő megfogta a karomat, és mélyen belenézett a szemeimbe.
- Meg akarsz csókolni - mondta, és közelebb hajolt hozzám.
Már épp készült engem megcsókolni, de én a szabad kezemmel megütöttem az arcát. Kissé meglepődött a reakciómon, aztán az arcára varázsolt egy mosolyt. Ha azt hiszi, hogy ezzel a nézéssel levehet a lábamról akkor nagyon téved.
- Ha azt hiszed, hogy levehetsz a lábamról akkor nagyon tévedsz. Nem vagy az esetem. - sziszegtem dühösen.
Elmentem mellette, majd haza felé vettem az irányt. Elég hamar haza értem, mert Julia néni már kész volt az ebéddel, és még nincs a munkahelyén.
- Szia Charlotte - köszönt nekem Julia néni. - Fent a padláson van a nevelőszüleid holmija négy dobozban. Megtennéd, hogy lehozzod őket. - kért meg rá, amire én bólintással válaszoltam.
Felmentem az emeltre. Ott bementem a szobámba, a táskámat letettem az ágyamra, és elindultam a padlás felé. Először az első dobozt vittem le nagynénémnek, aki azonnal kibontotta, és keresni kezdett benne valamit. Visszamentem a padlásra a második dobozért, amit szintén levittem neki. Miután megtalálta azt, amit keresett - a nevelőanyám arany nyakláncait - visszavittem a dobozt. Utána levittem a harmadikat és a negyediket is. A második dobozból édesanyám naplóját, a harmadikból édesapám karóráját, a negyedikből nevelőapám régies óráját még a 18. századból. A dobozokat visszatettem a helyükre. Épp mentem volna lefelé, amikor meghallottam, hogy az egyik deszka nyikorog. Azonnal felpattintottam a deszkát, és egy papírzacskót találtam a deszka alatt. Megérintettem a zacskót. Kemény. Valami kemény tárgy van benne. Kiemeltem a papírzacskót, majd kivettem belőle, ami benne lett elrejtve. Egy könyv volt. Lefújtam, letöröltem róla a port, ami már egy ideje rátelepedett.
- Az árnyék lényei a fény áldozatai - olvastam fel a címet.
Kinyitottam a könyvet, elkezdtem lapozgatni az oldalakat. Mindenféle lény volt a könyvben, akiben nem hisznek az emberek. Én hiszek egy pár lényben. A lap legtetején az Árnyék lényei szerepelt. Olvasni kezdtem az oldalt. Az első oldal a vámpírokról szól. Először felsorolja a tulajdonságait. Szuperhallás. Eszembe jutott az a nap, amikor John azt mondta, hogy nyugodtan legyek egy kicsit Sammel, de ő nem volt a közelben mégis hallotta, hogy mit beszélünk. Gyorsaság. Erről nem jutott eszembe semmi. Napfényben elégnek. Újra felvillantak előttem azok a jelenetek, amikor John egy gyűrűt keresett a kocsijában. Azt mondta, hogy levette egy percre, és nem találja. Vörös szem, hegyes szemfogak. Egyszer nálam volt John, és épp vacsorát főztünk, amikor elvágtam az ujjam. Még mindig emlékszem rá, hogy milyen lett a szeme, amikor meglátta a véremet. Vörös volt. Tovább olvastam. Mindig volt olyan részlet, amire fel tudtam idézni egy emléket, amikor Johnnal voltam. Furcsán viselkedett. Becsuktam a könyvet, majd elfutottam a lakásáig. Már jártam nála. A háza majdnem kívül volt a falun, de mégis közel. Mivel nekem nem volt kocsim, ezért futva kellett megtennem az utat. Amikor odaértem pihentem egy kicsit. Az ajtóhoz sétáltam, bekopogtam rajta. Megvártam, míg kinyitja, ami két percen belül meg is történt. Amint meglátott engem érdeklődve figyelt engem.
- Mi vagy te? - tettem fel neki azt a kérdést, amire a leginkább kíváncsi voltam, mert, hogy nem átlagos az biztos.
2011. szeptember 5., hétfő
Árnyék és fény 7.fejezet
A testvérek:
/Charlotte/
Barátnőm szobájában voltunk, és a családfát tanulmányoztuk. Egészen addig, amíg Sam szülei el nem mentek egy üzleti vacsorára. Thomas Parker, barátnőm apja egy cégnél dolgozik Parkersburg városában. Melissa Parker, barátnőm anyja egy saját éttermen dolgozik. Ha minden jól megy akkor az étterem két hét múlva megnyitja kapuit. Amint mind a ketten elmentek a házból, mi bementünk Melissa hálószobájába. Mindent megnéztünk, amit tudtunk. Az éjjeliszekrényt néztem át, amikor a kezembe akadt valakinek a naplója. Sam azonnal odajött hozzám, és kinyitotta a naplót. A napló a nagymamájáé volt. Lapozgatni kezdte, majd valahol megállt. Olvasni kezdtük a sorokat.
December 15.
Kedves naplóm!
Ma reggel lehullott az első hópehely. Nagyon örülök neki, de főleg annak, hogy ebben a hónapban fog megszületni a második kislányom. A férjemmel úgy döntöttünk, hogy Evelynnek fogjuk hívni a kislányt. De annak örülnék a legjobban, ha ő is boszorkány lenne, és tovább vinné a hagyományt. Azért bízok benne annyira, hogy ő boszorkány lesz, mert Melissa nem az. Mindig abból lesz boszorkány, aki felelősségteljes. Az erőnk felelősséget érdemel. Kiszámíthatatlan, hogy ki mikor lesz az.
Amint elolvastuk Sam azonnal visszatette a naplót, és a fejét fogva próbálta megemészteni a dolgokat. Megfogtam a kezét, és visszavezettem őt a szobájába. Lehet, hogy ő tényleg boszorkány? Nem mindenki lesz boszorkány. A piros nevek a boszorkányok, a fekete nevek meg az emberek, akiknek nem adatott meg, hogy boszorkányok legyenek. Samnek is ez az elmélete.
- Ha megjön a nagynéném akkor követelni fogom tőle az igazságot - határozta el barátnőm. - Mi lenne, ha elmennénk a meccsre? - kérdezte meg tőlem, amire én azonnal rábólintottam.
Sam írt egy levelet a szüleinek, ha nem lenne itthon, amikor ők visszajönnek. Ki tudja, hogy meddig húzódik el egy ilyen meccs. Barátnőm beindította a kocsit, és elszáguldott a sportcsarnokba. Ott tartják a meccset. Amint odaértünk kiszálltunk a kocsiból, a büfénél vettünk magunknak egy pattogatott kukoricát, és a nézőtér felé vettük az irányt. Szerencsére elég könnyen találtunk magunknak helyet. Sokáig élveztük a meccset. A pomponlányok őrületes szurkolásba kezdtek, miközben bemutattak néhány cigánykereket és spárgát. A pomponlányok vezetője Hope volt. Minden jól ment egészen addig, amíg meg nem hallottunk egy hatalmas sikolyt. Mindenki arra felé vette az irányt. Még a meccset is le kellett fújni ugyanis annyian indultak meg, hogy megnézzék ki az, aki sikoltott. Egy lány feküdt a földön, és a nyakából vér folyt. A véréből egy hatalmas tócsa keletkezett. Sam egy pillanatig mozdulatlanul állt mellettem, majd rámutatott a testre. Nem értettem miért mutat az élettelen testre, de újra ránéztem. A lány csuklóján egy tizenhetes szám volt tetoválva, a mellette levő padra bele lett vésve egy nyolcas szám, a pad mellett lévő kukán egy lap volt, amire rá volt írva a tizes szám. Hirtelen újra eszembe jutott, amikor barátnőm tekintete elhomályosult, és ezt a három számot ejtette ki a száján. Halált jelentő számok, idéztem fel a szavait. Pár perc elteltével kijöttek a rendőrök és a mentősök, akik elvitték a testet, és lezárták azt a helyet, ahol a lány feküdt az imént.
/John/
Október 4.
Kedves naplóm!
Most már biztosan kijelenthetem, hogy Charlotte nem Kate. Kate ravasz, megfontolt és óvatos volt. Vámpír, de különleges képességekkel rendelkezik. Charlotte okos, félénk és segítőkész, de mégis határozott erős lány. Még nem láttam, hogy használta volna a képességét, de csak idő kérdése. Ő nem olyan, mint az a nőszemély, aki miatt vámpír lettem, és amiért menekülnöm kell. Ellenszegültem valakinek, aki a halálomat akarja.
Pár hete rossz érzésem van, de ez az érzés nagyon ismerős valahonnan. Ilyet akkor éreztem utoljára, amikor szembe kerültem az öccsémmel. Ian szerette azt a nőt, és mindig vele akart lenni, de nem volt kölcsönös az érzés. Ezért miután vámpírrá változott megváltozott, és elkezdett élvezetből ölni. Nem maradtam vele, de a másikkal sem.
Hirtelen megálltam a naplóm írásában, mert újra éreztem a fenyegető érzést. Csupán egy pillanatig tartott. Lehet, hogy tényleg itt van, és ő gyilkol a városban.
Most is érzem. Lehet, hogy utánam jött. Akkor viszont nem engedhetem meg neki, hogy bántsa Charlotte-ot.
Naplómat a párnám alá rejtettem, majd lementem a konyhába. Felvettem a kabátomat, majd kimentem az erdőbe. Hallgatózni kezdtem, hátha meghallok valamit. Egy rókát, aki épp valamire vadászott. Halkan odasettenkedtem hozzá. Rávetettem magamat, és a nyakára tapasztottam a fogaimat. Elkezdtem szívni a vérét. Pár percen belül már csak egy élettelen test maradt belőle. Utána visszamentem a házamba. Az ajtónál álltam, amikor újra rám tört az az érzés. A hátam mögé néztem, és ott állt fekete nadrágban, pólóban és bőrkabátban. Minden viselete fekete volt. A haja színe a fekete és a barna szín határán helyezkedett el. Ugyanaz a dühös csokoládé barna szem nézett vissza rám.
- Hello testvér - mondta nekem, majd mosolyt csalt az arcára.
Megfordultam, hogy a hátam az ajtóval szemben legyen. Mit keres ő itt és mit akar, tettem fel magamnak a nagy kérdést.
- Jelenleg átutazóban vagyok, de az is lehet, hogy maradok - adott magyarázatot a ki nem mondott kérdésre. - Eléggé megkedveltem Charlotte-ot. Majdnem ugyanúgy néz ki, mint Kate. - mondta, majd egy újabb mosoly után folytatta. - Neki is vannak képességei. Már a fejemben is volt, éreztem. Lehet, hogy te azért nem érezted, amikor a tiédben volt, mert állatokra vadászol. - dörgölte az orrom alá.
- Tartsd magad távol tőle - fenyegettem meg, majd kinyitottam az ajtót.
Átléptem a küszöböt a biztonságot nyújtó otthonomba. Hallottam, ahogy ő is utánam akar jönni, de nem tudott bejönni a házamba. A házat a saját nevemre írattam, hogy egyetlenegy vámpír se tegye be ide a lábát.
- Jaj ne már tesó, engedj be. Te sem akarhatod, hogy a bokorban aludjak. - próbált rávenni, de én csak rácsaptam az ajtót.
Visszamentem a szobámba, majd lefeküdtem az ágyamba. Lehunytam szemeimet, és mély álomba merültem.
/Charlotte/
Barátnőm szobájában voltunk, és a családfát tanulmányoztuk. Egészen addig, amíg Sam szülei el nem mentek egy üzleti vacsorára. Thomas Parker, barátnőm apja egy cégnél dolgozik Parkersburg városában. Melissa Parker, barátnőm anyja egy saját éttermen dolgozik. Ha minden jól megy akkor az étterem két hét múlva megnyitja kapuit. Amint mind a ketten elmentek a házból, mi bementünk Melissa hálószobájába. Mindent megnéztünk, amit tudtunk. Az éjjeliszekrényt néztem át, amikor a kezembe akadt valakinek a naplója. Sam azonnal odajött hozzám, és kinyitotta a naplót. A napló a nagymamájáé volt. Lapozgatni kezdte, majd valahol megállt. Olvasni kezdtük a sorokat.
December 15.
Kedves naplóm!
Ma reggel lehullott az első hópehely. Nagyon örülök neki, de főleg annak, hogy ebben a hónapban fog megszületni a második kislányom. A férjemmel úgy döntöttünk, hogy Evelynnek fogjuk hívni a kislányt. De annak örülnék a legjobban, ha ő is boszorkány lenne, és tovább vinné a hagyományt. Azért bízok benne annyira, hogy ő boszorkány lesz, mert Melissa nem az. Mindig abból lesz boszorkány, aki felelősségteljes. Az erőnk felelősséget érdemel. Kiszámíthatatlan, hogy ki mikor lesz az.
Amint elolvastuk Sam azonnal visszatette a naplót, és a fejét fogva próbálta megemészteni a dolgokat. Megfogtam a kezét, és visszavezettem őt a szobájába. Lehet, hogy ő tényleg boszorkány? Nem mindenki lesz boszorkány. A piros nevek a boszorkányok, a fekete nevek meg az emberek, akiknek nem adatott meg, hogy boszorkányok legyenek. Samnek is ez az elmélete.
- Ha megjön a nagynéném akkor követelni fogom tőle az igazságot - határozta el barátnőm. - Mi lenne, ha elmennénk a meccsre? - kérdezte meg tőlem, amire én azonnal rábólintottam.
Sam írt egy levelet a szüleinek, ha nem lenne itthon, amikor ők visszajönnek. Ki tudja, hogy meddig húzódik el egy ilyen meccs. Barátnőm beindította a kocsit, és elszáguldott a sportcsarnokba. Ott tartják a meccset. Amint odaértünk kiszálltunk a kocsiból, a büfénél vettünk magunknak egy pattogatott kukoricát, és a nézőtér felé vettük az irányt. Szerencsére elég könnyen találtunk magunknak helyet. Sokáig élveztük a meccset. A pomponlányok őrületes szurkolásba kezdtek, miközben bemutattak néhány cigánykereket és spárgát. A pomponlányok vezetője Hope volt. Minden jól ment egészen addig, amíg meg nem hallottunk egy hatalmas sikolyt. Mindenki arra felé vette az irányt. Még a meccset is le kellett fújni ugyanis annyian indultak meg, hogy megnézzék ki az, aki sikoltott. Egy lány feküdt a földön, és a nyakából vér folyt. A véréből egy hatalmas tócsa keletkezett. Sam egy pillanatig mozdulatlanul állt mellettem, majd rámutatott a testre. Nem értettem miért mutat az élettelen testre, de újra ránéztem. A lány csuklóján egy tizenhetes szám volt tetoválva, a mellette levő padra bele lett vésve egy nyolcas szám, a pad mellett lévő kukán egy lap volt, amire rá volt írva a tizes szám. Hirtelen újra eszembe jutott, amikor barátnőm tekintete elhomályosult, és ezt a három számot ejtette ki a száján. Halált jelentő számok, idéztem fel a szavait. Pár perc elteltével kijöttek a rendőrök és a mentősök, akik elvitték a testet, és lezárták azt a helyet, ahol a lány feküdt az imént.
/John/
Október 4.
Kedves naplóm!
Most már biztosan kijelenthetem, hogy Charlotte nem Kate. Kate ravasz, megfontolt és óvatos volt. Vámpír, de különleges képességekkel rendelkezik. Charlotte okos, félénk és segítőkész, de mégis határozott erős lány. Még nem láttam, hogy használta volna a képességét, de csak idő kérdése. Ő nem olyan, mint az a nőszemély, aki miatt vámpír lettem, és amiért menekülnöm kell. Ellenszegültem valakinek, aki a halálomat akarja.
Pár hete rossz érzésem van, de ez az érzés nagyon ismerős valahonnan. Ilyet akkor éreztem utoljára, amikor szembe kerültem az öccsémmel. Ian szerette azt a nőt, és mindig vele akart lenni, de nem volt kölcsönös az érzés. Ezért miután vámpírrá változott megváltozott, és elkezdett élvezetből ölni. Nem maradtam vele, de a másikkal sem.
Hirtelen megálltam a naplóm írásában, mert újra éreztem a fenyegető érzést. Csupán egy pillanatig tartott. Lehet, hogy tényleg itt van, és ő gyilkol a városban.
Most is érzem. Lehet, hogy utánam jött. Akkor viszont nem engedhetem meg neki, hogy bántsa Charlotte-ot.
Naplómat a párnám alá rejtettem, majd lementem a konyhába. Felvettem a kabátomat, majd kimentem az erdőbe. Hallgatózni kezdtem, hátha meghallok valamit. Egy rókát, aki épp valamire vadászott. Halkan odasettenkedtem hozzá. Rávetettem magamat, és a nyakára tapasztottam a fogaimat. Elkezdtem szívni a vérét. Pár percen belül már csak egy élettelen test maradt belőle. Utána visszamentem a házamba. Az ajtónál álltam, amikor újra rám tört az az érzés. A hátam mögé néztem, és ott állt fekete nadrágban, pólóban és bőrkabátban. Minden viselete fekete volt. A haja színe a fekete és a barna szín határán helyezkedett el. Ugyanaz a dühös csokoládé barna szem nézett vissza rám.
- Hello testvér - mondta nekem, majd mosolyt csalt az arcára.
Megfordultam, hogy a hátam az ajtóval szemben legyen. Mit keres ő itt és mit akar, tettem fel magamnak a nagy kérdést.
- Jelenleg átutazóban vagyok, de az is lehet, hogy maradok - adott magyarázatot a ki nem mondott kérdésre. - Eléggé megkedveltem Charlotte-ot. Majdnem ugyanúgy néz ki, mint Kate. - mondta, majd egy újabb mosoly után folytatta. - Neki is vannak képességei. Már a fejemben is volt, éreztem. Lehet, hogy te azért nem érezted, amikor a tiédben volt, mert állatokra vadászol. - dörgölte az orrom alá.
- Tartsd magad távol tőle - fenyegettem meg, majd kinyitottam az ajtót.
Átléptem a küszöböt a biztonságot nyújtó otthonomba. Hallottam, ahogy ő is utánam akar jönni, de nem tudott bejönni a házamba. A házat a saját nevemre írattam, hogy egyetlenegy vámpír se tegye be ide a lábát.
- Jaj ne már tesó, engedj be. Te sem akarhatod, hogy a bokorban aludjak. - próbált rávenni, de én csak rácsaptam az ajtót.
Visszamentem a szobámba, majd lefeküdtem az ágyamba. Lehunytam szemeimet, és mély álomba merültem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)