Boldog Halloweent!

Sziasztok!
Halloween alkalmából egy történetet hoztam nektek. Remélem tetszeni fog.

Átok

1. rész

A fekete macska

Hideg volt. A napot a felhők takarták, a szél vadul süvített. Néha lehullt a fáról egy-egy levél az erős szél miatt. Senki sem ment volna ki ilyen időben. De akárhányszor vissza akartam fordulni mindig meghallottam egy macska nyávogását. Végül erőt vettem magamon, és kinyitottam az ajtót. Semmi sem volt kint. Biztos csak képzeltem az egészet, mondogattam gondolatba magamnak. Becsuktam az ajtót, és visszamentem a szobámba. Felvettem egy meleg pulóvert, nadrágot és zoknit. Miután végeztem az öltözködéssel, felvettem a vállamra a táskámat, és kinyitottam a szobám ajtaját. A konyhában anyu épp rántottát készített a tűzhelynél. Az asztalon lévő tányéron már ki lett rakva egy adag rántotta, amit gyorsan megettem. Közben befejeztem a tegnap félbehagyott esszém kidolgozását. Jane Austen Büszkeség és balítélet című művét kellett elolvasni, és írni róla egy három oldalas esszét. Mikor sikeresen befejeztem az esszét, a jegyzetet elraktam a táskámba. Miután az utolsó falat rántottát is bekaptam, felhúztam a lábamra egy meleg cipőt, és kinyitottam az ajtót. Amint kinyitottam a szél már nem fújt olyan erősen. Pedig erősebbnek hittem, de nem volt az. Nagyot sóhajtva átléptem a küszöböt, és nekivágtam a kihalt utcáknak. Rápillantottam az órámra, aminek az lett a következménye, hogy sietve rohantam az iskola felé. Miközben rohantam hirtelen újra meghallottam egy macska nyávogását, ami megállásra késztetett. Hátra néztem, de nem láttam semmit. Pedig hallottam. Tovább futottam, és meg sem álltam az iskoláig. Amint odaértem körbepillantottam. Egy ezüstszínű autó mellett megláttam legjobb barátnőmet, Alexandrát. Én csak Alexnek hívtam őt. Odasiettem hozzá, aki épp egy dobozt vett ki az autó csomagtartójából. A másik dobozt én vettem ki belőle. Ebben az évben ránk hárult a feladat, hogy megrendezzük az iskola jelmezes bálját. Lecsuktam a csomagtartó tetejét, majd együtt bementünk az iskola folyosójára. Ott megkerestük a szekrényünket, és beraktuk a dobozokat. Épp bezártam a szekrényemet, amikor odajött hozzánk Juliet az iskola újság írója.

-  Diana, feltehetnék pár kérdést a bállal kapcsolatban? – kérdezte kíváncsian, majd gyorsan elővett egy jegyzetfüzetet és egy tollat.

Legnagyobb szerencsémre pont akkor szólalt meg a csengő.

-  Bocs, mennem kell órára. – ráztam le gyorsan.

A történelem terem felé vettem az irányt, magam mögött hagyva Julietet, aki dühösen fújtatott, amiért megint leráztam. A történelem terembe érve leültem a legelső padba, miközben a többiek is elfoglalták a helyüket. Alex a mellettem levő üres padra ült le. Mr. Flanagan, aki épp írt fel valamit a táblára. Elővettem a füzetemet, és én is írni kezdtem, amit ő leírt a táblára. Utána elkezdte azt magyarázni, hogy mit írt fel a táblára. Figyeltem a tanárra, és mindenre odafigyeltem, amikor teljesen váratlanul barátnőm egy lapot rakott a füzetemre. Olvasni kezdtem, ami a lapon volt.

Ma el kell kezdenünk megszervezni a bált.

Csak ennyit írt. Amikor Mr. Flanagan újra írni kezdett a táblára, ráfirkantottam valamit a papírra, majd odaadtam Alexnek. Utána leírtam azt, ami a táblán volt. Amint végeztem az írással, barátnőm a kezembe nyomott egy papírlapot. Széthajtogattam a lapot, és olvasni kezdtem barátnőm írását.

Kémia óra helyett?

Amint elolvastam, barátnőm felé fordultam, és eltátogtam egy igent. Alex mosolyt csalt az arcára, majd újra a tanár felé fordult.

Mikor kicsengettek, elraktam a könyveimet a táskámba. Ezután a táskát feltettem a vállamra, elindultam a szekrényem felé, ahonnan kivettem a saját dobozomat. Elindultam a táncterem felé, mert az ilyenkor mindig üres, és csak rendezvényeket szoktunk tartani.

Amikor odaértem a teremhez, a könyökömmel lenyomtam a kilincset. Bementem a terembe, de hirtelen megbotlottam valamiben. Leraktam a dobozt a padlóra, és jól megnéztem, hogy mi az. Egy fekete macska volt. Zöld szemeivel rám nézett. Szinte teljesen elvesztem bennük annyira megbabonáztak azok a szép zöld szemek.

-  Diana! – szólított meg barátnőm, ezért rá néztem.

Furcsán méregetett, de nem szólt semmit. Tekintetemmel újra a macskát kerestem, de nem találtam sehol. Mintha a föld nyelte volna el.

2. rész

Zűrzavar

Kinéztem az ablakon. Teljes volt a sötétség. Senkinél sem égett egy gyertya vagy lámpa, hiszen éjjeli tizenegy óra is elmúlhatott már. A szekrényemhez sétáltam, amiből kivettem a jelmezemet. Gyorsan magamra kaptam a harisnyámat, majd ezután vettem csak fel a jelmezemet. Feltettem egy csúcsos sapkát a fejemre, majd felvettem egy csizmát is. Miután ezzel megvoltam, a konyha felé vettem az irányt. Anyu a kanapén ülve figyelt engemet, ahogy kijövök a szobámból. Közben a kezébe vette a fényképezőgépét, és csinált pár képet rólam illetve Alexről. Én boszorkánynak öltöztem, míg ő a görög mitológiából Aphrodité-nek öltözött. Ezután anya elvitt minket az iskolába.

Pár percbe telt, míg odaértünk. Ezalatt a pár perc alatt elég sokan eljöttek a bálba. A táncteremben az iskola tanulóinak nagy része ott volt, de a vendégek közül egy se volt ott. Ami a legnagyobb öröm volt a számukra az az, hogy senkin sem volt két egyforma jelmez. A termet hangulatos gyertyák adtak némi fényt. Minden tökéletes volt. Hirtelen a fejemhez kaptam. Úgy éreztem, mintha valami belül akarnák szétfeszíteni. Gyorsan leültem a legközelebbi székre, és vártam. Vártam arra, hogy elmúljon ez a fájdalom. Szerencsére csak pár percig tartott ez az egész.

-  Jól vagy? – kérdezte tőlem Alex.

Válaszul csak bólintottam egyet, majd mosolyogva felálltam, és mindenkit beállítottam a helyére.

Amióta megláttam azt a fekete macskát egyfolytában fejfájás, szédülés tör rám. De eközben az érzékeim veszélyre figyelmeztetnek. Úgy érzem, hogy valami rossz van készülőben.

Éjfélig minden a legnagyobb rendben zajlott le. Majd, amikor úgy éreztem eljött az idő elfújtuk a gyertyákat, hogy teljes legyen a sötétség. Ezt követően elindítottunk egy filmet. Csak néhány hátborzongató jelenet volt benne. Mindenki elég jól szórakozott, és nevetett a különböző vicceken. Én is leültem az egyik székre, és nézni kezdtem a filmet. Mellém azonban valaki olyasvalaki ült, akire nem számítottam. Peter volt az, és kezét a vállamra tette, mintha a barátnője lennék, de nem voltam az.

-  Szeretem ezt a filmet – mondta, miközben a filmet nézte. - A lány őrült, de amikor megismeri a fiút megváltozik. – beszélt hozzám, majd ajkai közeledtek az enyémhez. 

-  El kell mennem a mosdóba. – magyaráztam ki magam.

Felálltam a helyemről, majd a mosdó felé vettem az irányt, de félúton megálltam. Nekidőltem a falnak, és a plafont bámultam. Percekig csak azt bámultam, majd amikor úgy éreztem, hogy itt az ideje visszamenni, visszamentem. Már mentem volna be a szobába, de valamiben megbotlottam. Egy emberben, aki Drakula jelmezt viselt. Az arcára néztem, ami teljesen színtelen volt. Mintha nem lenne benne élet. Gyorsan kitapintottam a pulzusát, amit nem éreztem. Lehajoltam a mellkasához, de semmit sem hallottam. Felsikoltottam, aminek hatására majdnem mindenki odajött. Szédültem. Elvesztettem az egyensúly érzékemet, és a földre estem.

Hosszú percekig vagy órákig voltam teljes öntudatlanságban. A szemhéjaim magától megmozdultak. Mintha a testem valaki másnak engedelmeskedne. Körül néztem. A szobámban voltam. A fejemhez kaptam. Fájt. Olyan volt mintha több ezer tűvel szurkálták volna. A kezem remegett, a homlokomon egy pillanat alatt verejtékek jelentek meg, nem kaptam levegőt. Percekig csak levegőért kapkodtam. Odamentem az ablakhoz, és kinyitottam azt. Hiába szívtam be újra és újra a friss levegőt, nem segített semmit. Tovább szenvedtem. Majd történt valami váratlan. Az egyik percben még rosszul voltam, de a másikban már teljesen jól voltam. Becsuktam az ablakot, majd az ágyamhoz sétáltam. Lefeküdtem rá, majd jól betakaróztam. Valami fura érzés vett a hatalmába. Nem tudom mi, de már nem úgy éreztem magam, mint reggel. Valami megváltozott.

3. rész

Új én

Másnap reggel az órám ébresztett fel. De amikor meghallottam rögtön magamra húztam a takarót. Nem akartam felkelni. Ránéztem az órámra, és amikor megláttam mennyit mutat, akkor rögtön felkeltem az ágyból. Felkaptam egy narancssárga pólót, egy farmernadrágot, és kivettem egy melegítő pulóvert. Kinéztem az ablakon. Most nem volt annyira hideg, mint tegnap. A szél lengedezett, a napot már nem takarták a felhők. Halványan, de sütött. Ezért nem láttam értelmét egy melegítő pulóvernek, helyette egy bőrkabátot vettem fel. Felvettem a táskát a vállamra, majd kinyitottam a szobám ajtaját. Anyu még aludt, így összedobtam egy szendvicset, és megettem.

Reggelizés után, felvettem a cipőmet, és kinyitottam az ajtót. Átléptem a küszöböt, majd futva siettem az iskola felé. Meg sem álltam egészen az iskoláig. Amint odaértem, a szememmel azonnal keresni kezdtem Alexet, aki integetve hívta fel magára a figyelmet. Odamentem hozzá, és kedvesen rámosolyogtam. De tudtam, hogy nem volt ilyen jó kedve a tegnap este óta. Ugyanis valaki tönkretette a bált.

Együtt bementünk az iskola folyosójára, és elindultunk a történelem terem felé. Félúton azonban ő megállt.

-  El kell intéztem valamit, addig menj előre. – mondta, majd a női mosdó felé vette az irányt.

Elindultam a történelem terem felé, és leültem a legelső padban. Közben a többiek is leültek a helyükre. Mr. Flanagan bejött a terembe, és irkálni kezdett a táblára. Barátnőm halkan besurrant a terembe, és leült a mellettem lévő padba. Utána előkapta a füzetét, és szorgalmasan jegyzetelni kezdett. Én is ezt tettem. Már a felénél jártam, amikor valami váratlan dolog történt.

Diana!

Hallottam meg valakinek a hangját a fejemben, majd újra és újra hallottam, ahogy valaki a nevemen szólít. A fejemben csengett a hangja akkor is, amikor nem szólított. Idegesen felálltam a helyemről, és kimentem a folyosóra. Fájt a fejem. Egyre jobban fájt, majd egyszer csak abbamaradt a fejfájás. Fura volt. Utána már nem mentem vissza a terembe, hanem a női mosdó felé vettem az irányt. Ott engedni kezdtem egy kis vizet, és az arcomra locsoltam. Jól esett egy kis víz. Kitisztította a fejemet. Ezt követően kimentem a folyosóra, hogy visszamenjek az órára.

Gyere a könyvtárba!

Hallottam meg újra azt a hangot a fejemben. Nekidőltem a falnak, és próbáltam eldönteni, hogy most mit csináljak. Amikor azonban újra meghallottam azt a hangot a fejemben, a könyvtár felé vettem az irányt.

A könyvtárban újra meghallottam azt a hangot, ami arra utasított, hogy menjek a legutolsó könyvekhez. Odamentem, de nem értettem, hogy mit keresek itt. Hirtelen egy ütést éreztem a fejemen. A fejemhez kaptam. Megfordultam. A földön egy könyv hevert egy különös jellel. a közepén. Felvettem a könyvet, de fogalmam sem volt arról, hogy miért. Kinyitottam a könyvet. Az első oldalon díszes írással lett ráírva az őrzők szó. Rögtön becsuktam a könyvet, amit elraktam a táskámba, és visszamentem a folyosóra.

Legnagyobb szerencsémre pont akkor csengettek ki, mikor visszaértem a folyosóra. Rögtön a menza felé vettem az irányt. Majd Alextől elkérem az anyagot, gondoltam magamban. Amint a menzába értem elvettem a legelső tálcát, ami a kezembe került. Reggelinek kértem egy kis gabonapelyhet. Miután a tálcámon volt a reggelim, leültem arra az asztalra, ahová le szoktunk ülni Alexszel. Megvártam barátnőmet, aki pár perc elteltével ült le a mellettem levő székre. Barátnőm szó nélkül odaadta nekem a jegyzeteit, amit az órán készített. Eltettem a táskámba a jegyzetet, majd nekiláttam eltűntetni a gabonapelyhemet.

-  Diana, nem akarod megszervezni helyettem a Halloweeni partit? – kérdezte meg tőlem váratlanul Juliet, de ő valahogy nem volt feldobva. 

-  Tényleg meg kellene, neki úgy se fog számítani, ha még egy ember meghal közülünk. – vágott közbe Mary.

Ő volt az a lány, aki majdnem mindenkinek megkeseríti az életét. Köztük az enyémet.

Nem tudom hogyan, de felszínre tört bennem egy érzés, amit már évek óta próbálok elfojtani. A düh. Ez az egy érzés kavargott a bensőmben. Hiába próbáltam harcolni ellenem, de nem tudtam. A palackot néztem, amit épp abban a pillanatban próbált kinyitni sikertelenül. Minden dühömet a palackra irányítottam, ami eldőlt az asztalon, és kifolyt belőle a víz. A víz Mary ruhájára folyt, ami miatt a ruhája csurom vizes lett. Minden dühöm elpárolgott, ami az előbb tört utat magának a felszínre. Felálltam a helyemről, és rögtön a következő terem felé mentem. Fogalmam sem volt arról, hogy mi történt az előbb. A következő órám irodalom volt, ezért gyorsan kivettem a könyvemet a szekrényemből.

Az óráimnak nagyon hamar vége volt. Gyorsan hazamentem, és elkezdtem megcsinálni a leckémet. Már az utolsó leckémet csináltam, amikor meghallottam valamit. Nem a fejemben, hanem más valahonnan.

-  Anya, mondtam már, hogy nem találkoztam velük – állította egy lány.

Kinéztem az ablakon, és a mellettünk lévő házra néztem.

-  Nem tudok hinni neked – mondta sírós hangon egy mély női hang.

Ezután annyit hallottam, hogy valaki becsapja maga után az ajtót. A bejárati ajtón egy szőke hajú lány jött ki, majd elment valahova. Egy belső hang azonban azt súgta, hogy menjek utána. Hirtelen ötlettől vezérelve, kinyitottam az ablakot, és kiszöktem rajta. Követtem őt. Mindenhová követtem, de nem tett semmi olyat, ami miatt gyanakodnom kellene rá. Már épp el akartam menni, amikor valaki berántotta őt egy sikátorba. Én is bementem a sikátorba. A férfi a kezénél fogva ráncigálta valahova. A sikátor legsötétebb részébe vitte, ahonnan én mindent tökéletesen láttam. Az egyik férfi megvágta a lány kezét, amitől felsikoltott. A lány elájult, és ha valaki nem fogja meg, akkor a földre esik. Teljesen váratlanul a testem magától cselekedet, mintha valaki átvette volna az irányítást a testem felett.

4. rész

Áldozat

Amikor legközelebb feleszméltem már a lányt ébresztgetem, miközben egy fehér rongyot szorítottam a kezéhez. A három férfi ájultan hevertek a földön. Nem tudom mi történt. Finoman megráztam a vállát, amitől felébredt. Kábán pislogott rám. Segítettem neki lábra állni, majd haza kísértem őt.

-  Kösz a segítséget! – köszönte meg ma történteket. 

-  Szívesen. – mondtam, majd a saját otthonom felé vettem az irányt.

Halkan odaosontam az ablakomhoz, majd bementem a szobámba. Az utolsó leckét pár másodperc alatt megcsináltam, majd mindent visszatettem a táskámba. A táskámból kiesett az a könyv, ami a könyvtárban a fejemre esett. Megérintettem a könyv elején látható háromszöget benne egy körrel. Kinyitottam a könyvet, majd olvasni kezdtem azt, ami az első oldalán állt.

Régen a fekete macska nem a balszerencsét jelentette, hanem a jóságot. Mindenkit elbűvölt, aki csak meglátta. De különleges képességekkel rendelkezett. Aphrodité-t, a lélekfogót átokkal sújtotta, mert szépségével elkápráztatta a férfiakat, és az ő lelkükkel táplálkozott. Az erejét elvesztette, és csak halloween közeledtével kaphatja vissza. Aphrodité haragra gerjedt, és elhatározta, hogy mindenkit megöl, aki csak az útjába áll. A macska, hogy megvédje az embereket állati tulajdonságokkal ruházott fel egy embert. Ő volt az őrző, aki képes volt megállítani a lélekfogót addig, amíg az erejét elvesztette, és elzárta őt a külvilágtól. 

Amint elolvastam az első oldalt azonnal tovább lapoztam a könyvet. A könyv további lapjain leírta, hogy milyen állati tulajdonsággal tud felruházni egy embert. Azonnal becsuktam a könyvet, és a párnám alá tettem. Lefeküdtem az ágyra, majd lehunytam a szememet, hogy mély álomba szenderüljek.

Másnap reggel megint az órám ébresztett, de most felkeltem rá. Ma van halloween, gondoltam magamban. Kikeltem az ágyból, majd a bementem a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Nem akartam még egyszer elkésni az órámról. Megkerestem a fésűmet, majd kifésültem a hajamat. Utána belenéztem a tükörbe. De, aki visszanézett rám az nem a régi önmagam volt. Sokkal szebbnek, kipihentebbnek néztem ki. A hajam is fényesebbnek tűnt. Percek elmúlása kellett ahhoz, hogy rájöjjek kifinomultabbak az érzékeim. A felvettem a vállamra a táskámat, majd elindultam az iskola felé.

Hamar odaértem a suliba, mint gondoltam. Barátnőmet ugyanis nem láttam még sehol sem. Az iskola bejárata előtt vártam rá, de nem jött meg. Nem tudom, hogy miért nem jött. Sokáig vártam rá, majd úgy döntöttem, hogy többet nem várok rá, ezért bementem az iskola épületébe. Megkerestem a szekrényemet, és kivettem onnan a kémia könyvemet. Legutoljára kihagytuk a kémia órát, hogy megszervezhessük a jelmezes bált. Az egyik tanuló társunktól elkértük az anyagot, amit együtt leírtunk. Becsuktam a szekrényemet, majd a kémia terem felé vettük az irányt. Leültem a legutolsó padba, majd elővettem a jegyzetfüzetemet. Azonban valaki olyasvalaki ült le mellém, akire nem számítottam. A tegnapi lány, akit megmentettem azoktól a fickóktól, de arról fogalmam sincs, hogy hogyan.

-  Szia, Leah vagyok – mutatkozott be a lány. 

-  Diana – mutatkoztam be én is.

A kezén egy kötés volt. Megvágták, emlékeztem vissza a tegnap történtekre.

-  Sziasztok! Nem segítenétek a szervezéssel? – kérdezte Juliet.

Bólintottam. Közben kérdő pillantást vetettem Leah-ra, aki ellenkezés helyett kedvesen mosolygott Juliet-re. Juliet jókedvűen visszaült a helyére, majd amikor bejött a tanár szorgalmasan jegyzetelt.

Óra után egyből a táncterem felé vettük az irányt, ugyanis először oda kellett mennünk. A táncterem közepén egy doboz állt. Én leültem az egyik székre, és vártam, míg bejön Juliet. Leah is követte a példámat, és ő is leült. Öt perc elteltével megjött Juliet, majd kinyitotta a dobozt, és elővette a jegyzetfüzetét.

-  Arra gondoltam, hogy töklámpásokkal vagy illatos gyertyákkal világítjuk be a termet – ajánlotta az ötletet Juliet. 

-  Töklámpásokkal – mondtam egyből végig gondolás nélkül, Leah pedig helyeslően bólintott.

A tökök már ki voltak faragva, nekünk csak bele kellett tennünk a gyertyákat. Utána mindent sorba megszerveztünk. A zenét, a táncparkettet és a díszítést. Ezután a menza következett. Az asztalokat a fiúk segítségével levitettük a raktárba. A díszítés Boldog Halloweent feliratú szalagból, denevérekből, pókokból és tök matricákból állt. Utána a tornaterem következett. Ezt a termet berendeztük egy kísértet háznak. Csontvázakat, zombikat, levágott műanyag fejeket helyeztünk el, majd megcsináltuk úgy az egész termet, hogy kísérteties legyen. A villanyok helyett gyertyákkal és világító tárgyakkal világítottuk meg a termet. A terem ajtajára pedig kiraktunk egy Kísértet ház feliratot ragasztottunk. A történelem termet egy filmvetítő szobára változtattuk. Az ajtóra a Filmvetítés feliratú papírt ragasztottunk. A folyosót pedig világító matricákkal díszítettük. A női mosdót kitísztottuk, de ott valaki olyasvalakit találtunk, akire nem számítottunk. Mary volt az. Semmi színe nem volt. Mintha elszívták volna belőle az életet. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy hiába próbálok elmenekülni a sorsom elől az valahogy mindig utolér.

5. rész

Ellenség

Este volt. Halloween van. A parti pedig elkezdődött az iskolában. Kinéztem az ablakon. A házak előtt egy töklámpás állt, ami miatt nem volt teljes a sötétség. Féltem. Féltem attól, hogy valaki olyasvalakit veszítek el, akit nem szeretnék. Alex nem jelentkezett egész nap. Mintha a föld nyelte volna el. Valami itt nem stimmel. Végül erőt véve magamon elindultam az iskolai rendezvényre. Útközben egy furcsa érzés tört rám. Futni kezdtem.

Hamarabb odaértem, mint gondoltam volna. Mindenki a bulin volt, és egy olyan tanuló se volt, hogy ne érezte volna jól magát. Kicsit megnyugodtam, de a félelem ott lappangott a szívemben. A menza felé vettem az irányt. Onnan elvettem egy italt, és megittam. Végig jártam mindent, hogy megnézzem minden rendben van. Eddig minden rendben volt. Sokáig néztem a tömeget, és úgy láttam senki sem hiányzik egy ember se. A félelmem eddig nem igazolódott be. Megkerestem Julietet, akit a menzán találtam meg.

      -  Szia! – köszöntem oda neki, aki megnyugodott mikor meglátott.

-  Nem láttad Leaht? – kérdezte meg tőlem, amire előtört belőlem a félelem. - Fél órája küldtem el még több gyertyáért, azóta nem láttam, és kezdek aggódni érte. – magyarázta a dolgot, amire én elmotyogtam egy megkeresem szót.

Kimentem a folyosóra, és megpróbáltam valamit kitalálni. Abban a pillanatban eszembe jutott, amikor meghallottam, hogy veszekedett az anyjával. Fogalmam sincs hogyan, de valahogy muszáj rájönnöm hogyan hallhatom meg újra. Rágondoltam. A szőke hajára, kék szemére, és arra a vágásra, amit az a két fickó művelt vele. Hamarosan meghallottam az ő hangját, de nemcsak az övét, hanem valaki másét is, akinek nagyon ismerős volt a hangja.

-  Mit akarsz? – kérdezte sírós hangon Leah. 

-  Megölni, de ne aggódj, nem fog fájni. – mondta gúnyos hangon egy lány.

Aztán hirtelen rám tört a felismerés. Alex volt az. Követtem a hangokat, amiket a Kísértet házból hallottam. Ki akartam nyitni az ajtót, de nem sikerült. Be volt zárva. Ránéztem a kulcslyukra, majd utat tört magának a düh. Meghallottam a zár kattanását, és lenyomtam a kilincset. Sötét volt. De még így is mindent kitűnően láttam. Leah rémülten állt egy helyben. Alex keze közeledett az övéhez. Ekkor a düh újra felszínre tört bennem. A kötélre néztem. A kötél életre kelt, és Alex lába köré tekeredett, ami elhúzta Leahtól. Gyorsan odaszaladtam hozzá, és kivittem őt a tornateremből. Miután őt biztonságba helyeztem, bezártam az ajtót. Megfordultam, és legnagyobb meglepetésemre az ellenséggel néztem farkasszemet. Kezével megfogta az enyémet, és nekidobott az egyik csontváznak, ami ezer darabra tört. Gyorsan felálltam, majd a kijárat felé futottam. Csakhogy félúton megálltam, mert nekimentem valaminek, de nem láttam, hogy mi az. Kezemet rátettem arra a valamire. Majd még egyszer megcsináltam ugyanezt. Még mindig ott állt. Megfordultam, és tekintetemmel keresni kezdtem egy biztonságos helyet. Csakhogy semmi ilyet nem találtam. Egy másik kijárat felé vettem az irányt, hátha több szerencsém lesz, de nem lett az. Ezért annál a megoldásnál maradtam, hogy elbújok. Elbújtam az egyik szék mögé. Vártam hátha mégsem akar megölni engemet. A következő pillanatban a szék támlája darabokra tört. El kezdtem kúszni a földön, hogy egy másik szék szolgáljon rejtekhelyül. Azzal is úgy jártam, mint az előzővel. Több millió darabra tört. A fadarabkákat gyorsan kiráztam a hajamból, aztán egy másik ülőhely mögé bújtam, és ez így ment tovább egészen addig, amíg már nem volt hova menekülnöm. A kezemen apró vágások éktelenkedtek. Előre kúsztam egy picit, de úgy, hogy csak a szemem látszódjon ki. Minden érzelmet elfojtottam magamban, kivéve egyet. A düh. Az egyik műanyag fej lassan felemelkedett, és megütötte Alex fejét. Alex összeesett, majd ájultan hevert a földön. Futásnak eredtem a kijárat felé. Útközben hirtelen meghallottam valami zajt, majd a következő pillanatban valami az ajtóhoz vágott. A csuklómat valami felsértette, mert a sebből kifolyt a vérem. A szívem gyors ütemben dobogott. Eluralkodott rajtam a félelem. Gyorsan felálltam, és kerestem egy helyet, ami védelmet biztosít a számomra. Elrejtőztem a dobozok mögé. Pár percig tökéletes védelmet nyújtott, csakhogy a dobozok lángra lobbantak. Már kezdtem elhinni, hogy itt a vég, viszont meghallottam egy hangot a fejemben.

Diana, használd az ösztöneidet.

Ennyit súgott a hang. A hang hallatára kezdtem megnyugodni, és eszembe jutottak annak a macskának a zöld szemei. Olyan volt, mint egy örvény, ami húzott egyre lejjebb és lejjebb. Gondolataim hatására teljesen megnyugodtam, és a vérző sebem azonnal összeforrt. Az egyik percben még ott volt, de a másikban már nem. Felálltam, és szembenéztem az ellenséggel. 

-  Könnyebb lesz veled végezni, mint hittem őrző. – mondta némi gúnnyal a hangjában.

Közelebb jött hozzám, hogy csak pár centiméter távolság legyen közöttünk. Egy hang belülről azt súgta hagyjam, hogy Aphrodité hozzám érjen. Megérintette a kezemet, amit olyan erősen szorított, hogy felszisszentem. Amint bőre a bőrömhöz ért szédültem. Utána éreztem, ahogy a testhőmérsékletem csökkeni, kezd. Belülről már fáztam, majd percek múlva már kívülről is. Még hallottam egy sikoltást, de utána már nem hallottam és nem éreztem semmit.

Teljes sötétség vett körül. Nem emlékeztem egy ideig arra mi történt. Később minden egyes képkocka beugrott, ami az előbb történt. Ezt követően váratlan dolog történt. Megláttam valami fényeset, ami egyre hívogatott magához. De egy érzés azonban nem engedett a fény csábításának, ezért hagytam, hogy ez az érzés eluralkodjon a testem felett. A fény kezdett elhomályosodni, majd végleg eltűnt. Kinyitottam a szemeimet. Egy ágyon feküdtem. Kezemmel felkeltem az ágyon, majd körül néztem. Mentősök és rendőrök vettek körül. Anyu mellettem beszélt az egyik rendőrrel, de amikor látta, hogy ébren vagyok abbahagyta a beszélgetést. Átölelt, majd felült az ágyra, amin eddig én feküdtem. Az iskolára néztem. A tornateremnek egy része teljesen leégett. Anya felé fordultam.

-  Mi történt? – kérdeztem értetlenül. 

-  Leégett a tornaterem egy része. Leah elmondta, hogy mi történt. Azt mondta Alex teljesen összezavarodott, majd te kivitted a tornateremből, és magatokra zártad az ajtót. Próbálta kinyitni az ajtót, ami sikerült is, de akkor már égett a tornaterem egy része. Időben ki tudott hozni onnan, utána a többiek segítségével eloltották a tüzet. Alex viszont nem élte túl. – magyarázta a dolgot, majd rám nézett. - Nem tudod hogyan keletkezett a tűz vagy, hogy mi történt Alexandrával? – kérdezte meg tőlem váratlanul. 

-  Alex féltékeny volt, amikor meglátott engem tegnap Leahval. Azt akarta, hogy csak én legyek az egyedüli barátnője, és senkivel se barátkozzak. Próbáltam megbeszélni vele a dolgokat, de nem hallgatott rám. Utána már csak arra emlékszem, hogy valaki leütött hátulról. Gondolom leesett egy gyertya, ami a tüzet okozta. – hazudtam a történtekről.

Szerencsére elhitte, amit mondtam neki, ezért elmosolyodott, majd mindezt elmondta az előbbi rendőrnek. Ezt követően haza mentünk. Otthon bebújtam az ágyamba, hogy alvást szimuláljak, ami sikerült is. Többet akartam tudni önmagamról, az új életemről, ezért megkeresem a hang forrását. Amint anya is elaludt kikeltem az ágyból, és hangtalanul kiosontam a házból, majd nekivágtam az éjszakának.

Vége!

Árnyék és fény 14. fejezet

Bajok sokasága:

/Charlotte/

Reggel arra ébredtem, hogy szerelmem kedvesen cirógatja a hátamat. Kinyitottam a szemeimet. A fejem a mellkasán pihent. Felnéztem rá, aki csak mosolyogva köszöntött. Szeretem őt, és nem érdekel, hogy vámpír. Szeretem, és nekem csak ez számít. Tegnap este elcsattant közöttünk az első csók. Itt maradt és aludt velem. Most viszont el kell válnunk egymástól, mert ő Rose önuralmát teszteli. Tény, hogy egy jó darabig a házat nem hagyhatja el, mert az emberek úgy tudják, hogy ő öngyilkos lett. Így inkább úgy tettünk mintha gyászolnánk őt. Mi viszont tudtuk az igazságot, és ez erőt adott nekem. Egy csókot leheltem kedvesem ajkaira, majd lassan felkeltem az ágyból, és bementem a fürdőszobámba. Levettem a ruháimat, és beraktam őket a szennyes kosárba. Engedni kezdtem a vizet, majd hajamat felcsatoltam, és beszálltam a kádba. Gyorsan megmosakodtam, kiszálltam a kádból, és magamra tekertem egy törölközőt. Hajamból kivettem a csatot, és a hálószobám felé vettem az irányt. A szekrényemhez léptem, és kivettem belőle pár ruhát, amit felvettem. Egy lila póló, egy farmernadrág és egy farmerkabát mellett döntöttem, amit gyorsan felvettem. Belebújtam a cipőmbe, majd lementem a lépcsőn, és a konyha felé vettem az irányt. Még mindig nagyon korán volt, de így legalább megtudtam csinálni a vasfű teát. Elég hamar elkészültem a teával. Csináltam magamnak néhány szendvicset, majd felvettem a válltáskámat, amit még tegnap is elvittem. Csak már nem volt benne a kép Kate-ről és a könyv a vérfarkasokról. Talán egyszer még jól jöhetnek. Egy cetlire ráírtam, hogy hol vagyok, és körülbelül mikor jövök haza. Bár egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy pont akkor fogok haza jönni. A cetlit kiraktam a hűtőre. Ma még sok dolgom van. Kimentem a házból, majd gyalog elindultam a munkahelyem felé. Még szerencse, hogy tegnap nem kellett bejönnöm, különben vettek volna le a fizetésemből. Amint ott voltam megkerestem Heathert, aki épp kicsomagolta a párducmintás szoknyákat. Ezeket a ruházatokat mostanában elég sokan megveszik. Odamentem hozzá, és segítettem neki a kicsomagolásban. A narancssárga ruhákat pakoltam ki, és raktam a rácsokra, amiket Anna vitt ki a kirakatba. Miután a rácsokkal végeztünk a cipőket egy dobozba raktuk, és odavittük, ahol a cipők vannak. A bolt elég jól beindult, de azért nem a legnépszerűbb boltok egyike. Nemsokára az étterem is megfog nyílni, amit Melissa Parkernek köszönhetünk. Mikor az órámra néztem elmentem a táskámért, majd kimentem az üzletből. A műszakom elég hamar lejárt így már mehettem is tovább. Munkahely kipipálva. A következő állomás az a könyvtár volt. Nevelőanyám ott rejtett el egy könyvet, amit most meg akarok keresni. A könyvtárat is hamar elértem, ezért gyorsan megkerestem azt a könyvet. Amikor megtaláltam elkezdtem olvasgatni azt. Rólunk szólt, és belement egy kicsit az összes iker hasonmás életébe. Csak az enyémbe még nem. Mivel nem a könyvtáré a kötet, ezért a könyvet szabadon elvihettem. Könyvtár kipipálva. A következő hely, ahová elmegyek az John háza volt. Megnézem hogy milyen jó Rose-nak az önuralma, és viszek neki pár ruhát is, amit most fogok elhozni a házukból. Az anyja megengedte, hogy én elvigyek pár ruhát, ami az unokahúgomnak fog kelleni. Ennél jobbat nem tudtam kitalálni. Nekem valahogy nem megy nagyon az improvizálás. Nem tudom, hogy hogyan tudnak a vámpírok hihetően hazudni. Valahogy ezt a rejtélyt még nem fejtettem meg. Mikor odaértem a házukhoz az ajtó tárva nyitva volt rajta egy cetlivel, hogy nyugodtan jöjjek be. Bementem a házba, majd felmentem Rose szobájába. Először beleraktam a táskámba néhány olyan dolgot, ami barátnőmnek biztosan kelleni fog. Utána az egyik kartondobozba kezdtem el rakosgatni a ruháit. Pár cipőt is elraktam a biztonság kedvéért.
- Biztosan örülni fog az unokahúgod, hogy így segítesz neki, amikor senki más nem segít - dicsért meg Mrs. Wilkinson. - Kár, hogy Rosette lányom öngyilkos lett pedig semmi oka nem volt rá, hogy ezt tegye. De ha tudtuk volna valami baja van akkor még tudtunk volna rajta segíteni. - ostorozta saját magát.
Épp abban a pillanatban hajtottam össze a kartondoboz tetejét így felvettem, majd elindultam kifelé a házból. Ez is kipipálva. Először haza mentem, ahol felhívtam Johnt, hogy jöjjön el értem, mert én nem fogok odáig gyalogolni. Elég volt egyszer elfutni oda. Nagynénémnek is azt mondtam, hogy itt van az unokahúgom, és csak anyagi támogatásra van szüksége, amit meg is kap tőlem, és ezt követően elmegy innen. Ha a mesét elhiszik akkor győzelem, és nyugodtan elvihetem Rose-nak a holmijait. Mikor megláttam kedvesemet az autóban kimentem a ház elé, majd beszálltam a kocsijába. Pár perc alatt odaértünk a házához. Kiszálltam a kocsiból, majd szerelmem kivette a dobozt a hátsóülésről. Együtt bementünk a házba, és a nappali felé vettük az irányt. Az egyik kanapén ült Rose barátnőm míg a másikon Ian. Tehát beengedte ebbe a házba az öccsét. Én viszont nem bízom benne annyira, hogy a saját házamba behívjam. Még szerencse, hogy Johnt nem kell behívni semmilyen házba.
- Végre lecserélhetem ezt a ruhát - mondta megkönnyebbülten barátnőm.
Azért akarta minél hamarabb lecserélni, mert az a ruha, ami rajta volt vérfoltok éktelenkedtek. Kivett a dobozból egy csizmát, egy farmernadrágot, egy párducmintás pólót és egy hozzáillő farmerkabátot. A kiválasztott ruhákkal elrohant valahova. Én addig kivettem a táskámból azokat a holmikat, ami Rose-nak még biztosan kelleni fog.
- A kis csajjal jól lehet csevegni és díjazza a humoromat - mondta elégedetten Ian.
- Neve is van - jelentettem ki bosszúsan. - Sorba állhatnál kedvességért - tettem még hozzá.
- Majd ha lecsökken a sor, addig nem. - vágott vissza.
Rose gyorsan elkészült, mert a következő pillanatban ő jött be a nappaliba abban a szettben, amit kiválasztott. Elvette a dobozt az asztalról, és a holmikat, amiket kipakoltam a táskámból, majd újra eltűnt. Hirtelen megcsörrent a telefonom, amit gyorsan kikaptam a táskámból. Julia néni volt az. Vajon mit akarhat?
- Szia és bocs, hogy zavarlak, de nem tudod hol van Hannah? - kérdezte aggódva nagynéném.
Hirtelen én is aggódva néztem ki az ablakon.
- Nem - válaszoltam idegesen. - Miért? - kérdeztem meg félve, de valahogy nem nagyon akartam hallani a választ.
- Mert eltűnt. Az előbb még a szobájában volt, de most már nincs ott. - válaszolta a kérdésemre a választ.
Amint ezt meghallottam még az ereimben is megfagyott a vér. Tudtam, hogy nem akartam hallani a választ. Úrrá lett rajtam a pánik.

Árnyék és fény 13. fejezet

Kutatás:

/Charlotte/

Amint haza értem gyorsan megkerestem a szobámban azt a könyvet, amiből megtudtam, hogy John vámpír. Nyilván több minden is van benne. Megkérdeztem a nagynénémet, hogy milyen volt a nevelőanyám. Paranormális jelenségeket kutatott az egyik közeli egyetemen, Parkersburgben. Levittem a könyvet a nappaliba, ahol egy kanapén ült John, Rosette és Sam. Az ajtóban Ian állt, akit nem hívtam be, és nem most fogom megtenni. Sam felállt, amikor meglátott, majd elmondta, hogy tud a vámpírokról. Én pedig megosztottam vele az én titkomat. Szerencsére egész jól reagált a dologra. Rose-ra felügyel John, aki segít neki az önuralom kifejlesztésében. Megkerestem benne azt, hogy iker hasonmás. Fogalmam sem volt róla, hogy mi az. Ráadásul azt sem tudtam, hogy a különleges képességűeknek - mint nekem - humanoid a nevük. Pár perc alatt megtaláltam azt a szót, hogy iker hasonmás. Egy oldal volt róla. Elolvastam azt az egy oldalt. 500 évente jelennek meg az egyik átok miatt. A Sötétség átkának nevezik. Ezzel az átokkal súlytották a boszorkányok a legelső vámpírokat egy humanoid segítségével. Utána megkerestem azt a szót humanoid. Azt már kicsit nehezebb volt megtalálnom, de az is megvan. Erről csak egy féloldal volt, de több, mint a semmi. Azt tudtam, hogy különleges képességű emberek a humanoidok. Azt viszont nem tudtam, hogy a véremmel egy vámpír erősebb lehet. Remek. Ennél többet viszont nem tudtunk meg. Aztán hirtelen eszembe jutott valami, ezért felmentem a szobámba. Julia néni megadott minden szükséges információt az egyetemről. Bizonyára nem csak ezt tudta meg a nevelőanyám, ami abban a könyvben van. Lementem a nappaliba, ahol a többiek érdeklődve figyeltek rám.
- Talán elmehetnénk a nevelőanyám egyetemére, ott talán többet megtudhatunk - mondtam, miközben leültem és letettem a jegyzetet az asztalra.
- Elkísérlek, mert John valaki mással van elfoglalva, és nem fogja megengedni, hogy egyedül menj - mondta Ian egy mosollyal az arcán, majd neki dőlt az ajtófélfának.
Nem bízom benne, amivel nem vagyok egyedül. Szinte egyikünk se bízik benne.
- Nem engedlek el egyedül vele, nem bízom benne - mondta jelentőségteljesen John mintha bármikor képes lenne egy golyó elé ugrani, hogy megvédjen.
Ez jó dolog volt, de eddig csak randikra jártunk. Még csak meg se csókoltuk egymást. Abban sem vagyok biztos, hogy többet érzek iránta egy puszta barátságnál.
- Majd én vele megyek. - zárta le ezzel a vitát legjobb barátnőm.
John haza vitte legjobb barátnőmet, és elvitte saját magához Rose-t. Végül is miattam lett vámpír, ezért tartozom neki annyival, hogy megtanulja használni a vámpírok képességeit és sajátítsa el John önuralmát. Ian elment a saját kocsijáért, és félúton hozzám beugrik Samért. Én felmentem a szobámba, és egy táskába bepakoltam néhány holmit. Nem tudom meddig leszünk ott, ezért mindenre felkészültem. Feltettem a vállamra a táskát, majd hagytam egy cetlit a konyhában, hogy elmentem. Nagynénémnek mindig beszámolok, ha valahova elmegyek. Legalább tudjon róla, és ne aggódjon miattam. Kimentem a házunk elé, ahol Ian kocsija állt. Gyors volt. Beszálltam hátulra, mivel Sam az anyósülésen ült a kocsiban. Miután beszálltam rögtön elindultunk Parkersburgbe, ahol az egyetem van. Julia néni leírta, hogy hol van, és a ha ott vagyok hol keressem. Az út során sokszor volt olyan pillanat, amikor Ian nem bírt magával, de aztán barátnőm hamar helyrebillentette. Bár nem tudom hogyan, de remekül csinálta. Hamar odaértünk a városba. Megálltunk egy étteremnél, ahol ehettünk valamit. Gyorsan megebédeltünk, majd újra elindultunk. Én mondtam mit kell keresni, míg ők megkeresték. Pár perc alatt megtaláltuk, amit kerestünk. Leparkoltunk az egyetem előtt. Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk az épületbe. Egy lány vezetett minket nevelőanyám irodájába, ahol dolgozni szokott. Bementünk az irodába, és a lány ott hagyott minket. Azt mondta ő itt lesz addig, amíg mi el nem megyünk. Amint a lány kiment kutatásba kezdtünk. Az átokról semmit, az iker hasonmásról semmit, a legelső vámpírokról szintén semmit sem találtunk.
- Találtam valamit - szólalt meg teljesen váratlanul Sam, majd meglengetett egy papírt a levegőben. - A legelső vámpírok tudtak a napon járni, nem hatott rájuk se a tűz, se a vasfű. Semmivel sem lehetett megállítani őket attól, hogy embereket öljenek. Egy boszorkány azonban elátkozta őket egy humanoid segítségével, akit Valentina Cerának hívtak. A legelső vámpírok hárman voltak: Eric, Alexander, Jessie - olvasta fel, ami a papíron volt.
Hát ez nem sok. Aztán hirtelen eszembe jutott, amit még az a szőke lány mondott.
- Eric akarja megtörni az átkot. - emlékeztem vissza a nevére.
Ezt követően tovább keresgéltünk a papírok, könyvek, jegyzetek között. A legelső vámpírokról legalább tudunk valamit. Épp a fiókokat néztem át, amikor megláttam egy képet Kate-ről. A kép sarkába a Cateline név volt írva. Odamentem Ianhez, de mivel pont háttal állt nekem, ezért megráztam a vállát. Kíváncsian fordult felém, de láttam, hogy egy mosoly bujkál a szája sarkában. Megmutattam neki a képet, aki kivette a kezemből, majd visszaadta.
- Kate ír származású volt. A teljes neve Cateline Cassidy volt, de aztán megújította a nevét - magyarázta meg a dolgot miután leírta a nevét így és úgy.
Visszamentem az íróasztalhoz, de a képet eltettem a táskámba. Egyszer még jól jöhet. Tovább kutattam az íróasztalt. Semmit sem találtam egészen addig, amíg meg nem láttam egy jegyzetet. Belelapoztam, és elkezdtem olvasni a jegyzetet. Az átokról szólt. Teljesen váratlanul odajött hozzám Sam, aki kivette a kezemből a jegyzetet. Már nem olvasta fel hangosan, de ő is elolvasta azt, amit én. Ezután semmit sem találtunk. A könyvespolcon keresgéltem, amikor megtaláltam egy kis könyvet, aminek az oldalán a vérfarkas szó állt. Kivettem a könyvet, majd amikor senki nem figyelt elraktam a táskámba. Egy ideig még kutattunk, de többet nem tudtunk meg, ezért elhagytuk az egyetemet, és visszamentünk a kocsihoz. Ian visszavitt minket a faluba, és kitett minket a házunk előtt. Julia néni már otthon volt, aki épp a tévét bámulta. Felmentem a szobámba, majd letettem a táskát az ágyamra. Az ablakom párkányán most nem az állt, aki mindig szokott, hanem John. Kinyitottam az ablakot, és halkan bejött a szobámba.
- Mit tudtatok meg? - kérdezte miután becsuktam a szobám ajtaját nehogy valaki meglássa Johnt.
Elmeséltem neki azt a kevés információt, amit megtudtunk. Ő megsimogatta a kézfejemet. John sokat jelent a számomra, még egy barátnál is többet. Szeretem. Hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam Johnt, aki viszonozta azt. A csókunk után kicsit meglepődve nézett rám, de aztán átkarolta a vállamat, és magához húzott.

Árnyék és fény 12. fejezet

Átok:

/Charlotte/

Egy ismeretlen helyen ébredtem fel. A szoba falai fehérek voltak. A szobában két ágy helyezkedett el, ablak csak az én oldalamon volt, mindkettő ágy mellett ott volt egy éjjeliszekrény. Felültem az ágyon, majd a másik ágyhoz sétáltam. Azon az ágyon is feküdt valaki, de az illető nem akárki volt, hanem Rosette. Reflexszerűen felhúztam a pólóját, hogy megnézzem a mellkasát. A mellkasa bőrén egy kör alakú heg volt. Lehúztam a pólóját, majd visszamentem a saját ágyamhoz. Körül néztem a szobában, hátha találok valami órát. Rosette ágya melletti éjjeliszekrényen találtam egy órát, ami 7:45-öt mutatott. Az ajtó kinyílt, és egy férfi jött be rajta egy tálcával a kezében. A tálcán ételek voltak, amit letett az ágyam szélére. Idegesen méregettem a férfit, és amikor közelebb jött én elhúzódtam. Az megérzéseim azt sugallták, hogy ez az idegen férfi veszélyes. Távolabb ment, és a vámpírok sebességével odament a másik ágy éjjeliszekrényéhez, és lerakott oda egy üveget teli emberi vérrel. Volt barátnőmből vámpírt akarnak csinálni, engem elraboltak, és kitudja miért vagyok itt. Szerintem meg fognak ölni. Mikor kiment a szobából, enni kezdtem a tálcán lévő ételeket. Pár perc múlva meghallottam, ahogy kattan a zár az ajtónál. Mi lehetne annál jobb, hogy be vagyunk zárva egy szobába, és kitudja mit csinálnak velünk. Miután végeztem az evéssel az ablakhoz sétáltam. Az is zárva volt, de megnéztem a túloldalon valamit. Nem volt semmiféle erkély vagy bármi, aminek a segítségével megszökhettünk volna. Rosette-hez fordultam, aki elkezdett mocorogni az ágyban. Felkelt az ágyon, majd felém sétált, de nem tudott odajönni hozzám, mert a napfényben a bőre elkezdett égni, ezért inkább az árnyékos részen maradt. Az éjjeliszekrényre nézett, ahol az üveg vér volt. Gyorsan odament, a kezébe vette az üveget, és kinyitotta azt. Érdeklődve nézte a vért, ami benne volt. Megszagolta a palackban lévő vért, majd az üveg nyitott részét a szájához emelte, és kiitta az összes vért, ami benne volt. A barna szemei helyett vérvörös szemei néztek vissza rám. Szemei visszaváltoztak a megszokott barnává, és szemfogai kihegyesedtek. Fogai is hamar visszahúzódtak a helyükre. Újra az a lány nézett rám, akit még régen a legjobb barátnőmnek tudhattam. Odamentem hozzá, majd leültettem őt az ágyra.
- Emlékszel valamire a tegnapi vagy azelőtti napból? - kérdeztem hátha tudja, hogy hogyan menekült meg a haláltól.
Hosszasan gondolkozott a tegnapi illetve azelőtti napon.
- Egy fiú eljött hozzám a reggel és megkért igyak a véréből, elfelejtette velem, hogy én ilyet tettem. Utána megkért arra, hogy öljem meg magam a parkolóban. Miután megöltem magam felébredtem ezen az ágyon, és egy szőke hajú lány megharapott a mellkasomnál. - magyarázta a történteket.
Rose fekete haja ugyanúgy omlott a vállára, mint régen. Ugyanazzal az ártatlan arccal nézett rám, mint régen amikor rajta kapta a szülei valamin. Újra bejött az a férfi az ajtón, majd felvette az üres tálcát és az üveget. A helyükre egy másikat rakott. Az ágy felé mentem, és eltüntetem, ami a tálcán volt. Rose lassan itta meg a vért nem úgy, mint az előbb. Talán azért, mert most nem volt nagy szüksége rá. Miután végeztem az evéssel eltátogtam barátnőmnek a hallasz valamit valamit szavakat, és rá is mutattam a fülemre, hátha nem értené miről tátogtam az előbb. Volt barátnőm az ajtót bámulta. Hosszú percekig azt bámulta, majd hirtelen rám emelte a tekintetét.
- Valami átokról és Ericről van szó. - szólalt meg halkan.
Percekig bámultuk egymást hátha bejön valaki az ajtón. Talán egy óra is eltelt, mire egy szőke hajú lány jött be a szobába. Elvette a tálcát az ágyról és az üveget a szekrényről. Elővett a zsebéből egy régi gyűrűt, amit odaadott Rose-nak. Felvette a gyűrűt az ujjára, de nem értette mi ez az egész. A lány a napfényre lökte őt. Nagyon megijedtem, hogy valami baja esik, de nem történt semmi.
- Mire kellek én? - kérdeztem meg hirtelen a lánytól, aki értetlenül nézett rám. - Ha már úgyis meghalok akkor szeretném megtudni, hogy miért. - magyaráztam meg az értetlen arckifejezésére a választ.
- Régen a legelső vámpírok járhattak a napon. Nem kellett a sötétségben bujkálniuk. Csakhogy elátkozták őket egy humanoid megölésével, aki majdnem úgy nézett ki, mint te. Úgy átkozták el őket, hogy örökké a sötétség foglyai maradjanak, és korlátozva legyenek a sötétség szabályaival. Eric azonban meg akarja törni az átkot az iker hasonmás segítségével. Az átok megtöréséhez kell egy vámpír, egy boszorkány és te. - magyarázta a dolgot a lány.
- Iker hasonmás? - néztem rá értetlenül.
- Az az iker hasonmás, aki majdnem ugyanúgy néz ki, mint az igazi. - magyarázta meg a szavak jelentését.

/John/

Mindenhol kerestem Charlotte-ot, de sehol sem találtam meg. Testvérem nem tud segíteni nekem, mert el van foglalva valaki mással. Szó szerint. Amióta elmentem hozzá, és megláttam, hogy nincs otthon azóta keresem őt. A lehető legtöbb helyen kerestem, de sehol sem találtam meg. Nem tudom miért megyek Samhez és a nagynénjéhez ugyanis lehet, hogy csak ők találhatják meg. Evelyn már régóta jó barátom, és biztos vagyok benne, hogy szót tudok érteni vele. Még sokáig gondolkoztam, hogy biztos jó ötlet e, de nincs más választásom. Végül kiszálltam az autóból, és az ajtóhoz mentem, ahol bekopogtam. Vártam egy kicsit, amíg valaki kinyitja az ajtót, de behívás nélkül is betudok menni, és ezt Evelyn jól tudja. Nem Evelyn nyitotta ki, hanem Sam.
- Mielőtt bármit is mondanál nem, nem jöhetsz be - jelentette ki határozottan.
Ezek szerint Sam nagynénje mindent elmondott neki a vámpírokról.
- Nem is kell. Charlotte eltűnt, és a segítségeteket kérem, hogy megtaláljam. - kértem meg rá őt, amire ő kelletlenül, de behívott, ami felesleges volt.
Követtem őt a nappaliba, ahol nagynénje értetlenül nézett a párosunkra, de Sam dióhéjban elmagyarázta, hogy mit keresek itt. Mindent előkészítettek a varázslathoz. Pár perc alatt minden az asztalon volt, amire szükség volt. Elkezdték a varázslatot. Elmotyogtak valamit, amit nem nagyon értettem, de nem is figyeltem rájuk igazán. Miután abbahagyták a varázslatot egy pont volt a térképen. Nem volt messze. Megköszöntem a segítséget, majd beszálltam az autóba, és elhajtottam addig a pontig. Mikor ott voltam azon a helyen figyelni kezdtem hátha meghallok valamit, ami segíthet. Szerencsére meghallottam Charlotte sikoltását így hamar beazonosítottam, hogy honnan jött a hang. Ha jól hallottam két vámpír van vele. Odamentem az ajtóhoz, majd kinyitottam azt. A fiú megfordult, majd a bőre égni kezdett. Neki nem volt olyan gyűrűje, ami megvédi a naptól. Ez előnyt jelentett a számomra. A függönyt is letéptem a helyéről csak, hogy még jobban elbújjon az árnyékba. Esélye sem volt neki. Charlotte odarohant hozzám. Szorosan magához ölelt, ami nekem meg se kottyant. Hallottam, ahogy megkönnyebbülve felsóhajt. Hirtelen megláttam Rosette-t, aki vámpír volt. Éreztem. Értetlen arckifejezéssel néztem hol Charlotte-ra hol pedig Rosette-re.
- Útközben elmagyarázom, de most menjünk innen. - felelte, majd megfogta volt barátnője kezét, és együtt kimentünk a házból.

Árnyék és fény 11. fejezet

Szövetséges:

/Charlotte/

Sokáig voltam John karjaiban, aki próbált megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. Rosette-t miattam ölték meg. Bizonyára rávették, hogy szúrja le magát. Lehet, hogy Ian volt? A rendőrők tettem fel nekem kérdéseket, amire én készséggel feleltem, de azt kihagytam, hogy adott nekem egy papírt. Nem tudhatják meg, hogy léteznek vámpírok. Miután kikérdeztek engem elvitették a testet a parkolóból, John haza vitt engemet. Szerinte Ian tette, hogy ártson nekem. Én viszont nem hiszem, hogy ő tette volna azt. Amikor megláttam a házunkat John megállította az autót, amiből én kiszálltam. Bementem a házba, ahol egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Elővettem azt a papírt, amit még Ian küldött nekem. Széthajtotta a papírokat, majd összehasonlítottam a két írást. Majdnem ugyanúgy írtak, de volt néhány eltérő dolog a két írás között. Nem ő tette. Tudom, hogy nem ő tette. Eltettem a papírokat, majd lementem a konyhába, ahol nagynéném készülődött a ma esti kiállításra. Az alapítók kiállításának mondjuk, mert olyan családok dolgait teszük ki, akik régen ezt a falut megalkották. A nevelőszüleim is a családok közé tartoztak. A következő alapító család McDonough-ék, őket követi Wilsonék, Wilsonék után Rosette családja van. Ők alapították a falut, és népesítették be az emberekkel. Most rájuk emlékezünk ezen a napon. Szerettem volna egy kicsit kikapcsolódni, ezért segítettem Julia néninek a pakolászásban. A nevelőszüleim dolgait elraktuk egy kartondobozba. Nem volt olyan nagy, de minden holmi elfért benne. Hirtelen valaki csöngetett. Kinyitottam az ajtót, és egy barna hajú srác állt ott torna cipőben egy rövid nadrágban és egy szürke pólóban. Nem értem, hogy ő miért nem fázik mivel odakint nincs olyan jó idő, mint ahogy azt hiszi. Először nem ismertem fel őt, de aztán rájöttem, hogy ő Nathaniel Wilson volt az Angela ikertestvére. Nem jött egyedül. A barátja is vele jött.
- Szia - üdvözöltek udvariasan. - A holmikért jöttünk, amikért az anyukám küldött - magyarázta udvariasan.
Mindig is kedveltem Wilsonékat. Legalábbis a legtöbbjüket. Wilsonék gondoskodnak a kiállítás tárgyairól és menetéről.
- Sziasztok - üdvözöltem én is őket. - Gyertek be, mindjárt adom őket. - mondtam nekik.
Mindketten átlépték a küszöböt, és beljebb merészkedtek. Nate barátja nagyon furcsán viselkedik ugyanis mosolygott, amikor behívtam őket. Amíg nem akar rosszat addig nincs vele semmi bajom. A kartondobozért mentem, majd Nate kezébe adtam a dobozt. Elég könnyen megfogta a dobozt, mintha csak egy tollat tartana a kezében. Wilsonék nagyon furák voltak nekem, de lehet, hogy csak én vagyok paranoiás. Miután megkapták, amit akarnak beszálltak a kocsijukba, majd elhajtottak. Felmentem a szobámba, majd elővettem a naplómat. Fogtam egy tollat és írni kezdtem.

Október 6.

Kedves naplóm!
Már délután van. Hamarosan itt lesz az este, és elkezdődik a kiállítás. Ma megint megöltek egy lányt, Rosette-t. A régi legjobb barátnőmet. Hope miatt szakadtunk el egymástól. Nem tudom ki ölte meg, de ő nem érdemelte meg a halált. John szerint Ian tette, de szerintem nem. Valaki más. Egyelőre még nem tudom ki az. Más vámpír is van a városban.
Minden szerettem védve van a vámpíroktól. Julia nénikémet vasfű teával itatom, míg Hannáhnak és Heathernek az ékszereiben van vasfű így nem lehet őket megigézni.
Hirtelen Ian kopogott be az ablakomon. A naplómat becsuktam, majd elrejtettem a párnám alá. Kinyitottam az ablakot. Ian a párkányon áll, és az ereszbe kapaszkodott, de nem volt rá szükség, mert kapaszkodás nélkül is megtudott állni.
- Ugye nem hiszed azt, hogy én öltem meg azt a lány? - kérdezte tetetett sértődöttséggel.
- Nem hiszem - válaszoltam kérdésére, majd becsuktam az ablakot.
Lementem a lépcsőn, de amint a földszinten voltam furcsa érzés tört rám. Veszélyt éreztem, de nem Ian volt az, mert őt nem engedtem be a házamba. Szaporábban vettem a levegőt, majd az ajtó felé menekültem, de már ott állt valaki. Az a srác volt az, aki Nate-tel idejött a holmikért. Megfordultam, és a konyha felé vettem az irányt, de ő gyorsabb volt nálam, és megelőzött. Megfogta a csuklómat, megpróbált kiráncigálni a házból, de én nem hagytam magam. Az éjjeli szekrényen megláttam négy darab ceruzát, amit elvettem, és egyenként beleszúrtam a fiúba, aki fájdalmasan felordított. Amint a csuklómat elengedte a konyhába futottam. Ott kerestem valamit. Egy kis pohárban találtam még vasfű teát. A poharat megfogtam, és amikor megláttam a fiút a teát ráöntöttem. Szerencsére a konyhában volt egy ajtó, amin keresztül ki tudtam menni. Ha Ian még itt van akkor ő talán megtud védeni. A levélben, amit még az ablakon dobott be az állt, hogy megszerezz bármi áron. A megszerzés érdekében megvéd az idegen vámpíroktól is. Legalábbis reméltem. A fiú újra előttem volt, de hirtelen eltűnt. A hátam mögé néztem, ahol Ian és John állt. Azt hittem, hogy csak Ian van itt, de tévedtem.
- Jól vagy? - kérdezte meg tőlem John, amire én válaszul csak bólintottam.
- Minek kellett őt behívnod a házadba, és akkor nem kellene most elmennünk a kiállításra, hogy megöljük ezt a fickót - mondta dühösen, amire én nem reagáltam.
Beültünk a kocsiba, majd elmentünk a kiállításra. Először a kiállításon megnéztük a holmikat, majd utána szabadon lehet mozogni az ebédlő és a terem között. A fiúk egész végig engem figyeltek, miközben azt a fiút keresték, aki megtámadott. A mosdó felé mentem egyedül, amíg a testvérek mindenkit megfigyeltek. Csak egy perc lett volna, de a mosdó ajtaja előtt állt az a fiú. Hirtelen futásnak eredtem. Addig futottam míg el nem értem az ebédlő ajtaját, de az be volt zárva. Remek. Tovább futottam a folyosón. Úgy a felénél tartottam, amikor megjelent előttem az a srác. Két ajtó volt. Az egyik a jobb oldalamon, míg a másik a balon. A bal oldali ajtót kiakartam nyitni, de az zárva volt. A jobb oldalit is megpróbáltam kinyitni, ami sikerült is. Az ajtót gyorsan bezártam, majd körülnéztem a szobában. Nem tudtam hova menekülni. Az egyik szekrényen megpillantottam egy vázát. Kivettem belőle a virágokat, majd amint bejött a fiú rádobtam a vázát. Egy része vizes volt, és pont ez volt a célom. Szememmel a vizes felületet néztem pár percig, majd lángra lobbant. Kimentem az ajtón, majd újra az ebédlő ajtaja felé mentem. Szerencsére nem kellett sokáig futnom, mert megpillantottam a fiúkat, akik a szoba felé mentek. A hátuk mögött követtem őket, de a szoba ajtajánál megtorpantam. Ian fogott egy fadarabot, amivel hason szúrta a fiút.
- Mit akarsz tőle? - kérdezte, miközben rám mutatott.
- Nem mondhatom el. A szövetség egy tagja vagyok, ezért kötelez a titkot megőriznem. - mondta, majd kihúzta a fadarabot, és szíven szúrta magát.
Ian elintézte a halott vámpír testet, míg John haza vitt. Ma este együtt összefogtak, de mostantól nem hiszem, hogy újra együtt dolgoznak. Otthon fáradtan indultam el a szobám felé, de valaki a számra tette a kezét, és kivitt az otthonomból. Azután nem emlékeztem semmire sem. Csak arra, hogy lecsukom a szemeimet, és mély álomba zuhanok.