A vacsora:
/Bella/
Testvérem hirtelen leállította az autót, majd leparkolt az erdőhöz közeli részhez. Kiszálltam a kocsiból, majd az iskola folyosója felé vettem az irányt. A szekrényemnél megálltam, majd kivettem belőle az egyik térképet, majd megkerestem rajta Salemet. Pár perccel később meg is találtam, de elég messze volt tőlünk. Még mindig nem értettem az álmomat, amit ma reggel álmodtam. Miért pont Salem? Merült fel bennem a kérdés, majd becsuktam a szekrényem ajtaját, és a kémia terem felé vettem az irányt. Sietve kerestem meg a termet, majd miután megtaláltam leültem az ablak melletti helyemre. A teremben csak pár diákot láttam. Gyorsan elővettem a holmimat, majd felnyitottam a padom tetejét, ahol egy papír darabot találtam, amire rá volt írva az én nevem. Széthajtogattam a papírfecnit, majd olvasni kezdtem a sorokat.
Bella!
Szerettem volna megköszönni amikor segítettél nekem.Most is szeretnék kérni tőled egy szívességet, ha nem bánod.Szeretném, ha átjönnél hozzánk egy családi vacsorára.Mint barát a baráttal.
Egy barát.
Amint elolvastam elraktam a táskámba, majd lecsuktam a padom tetejét. Nem sokára meghallottam a csengő csengését, majd a diákok többi része sietve ült le a helyére. Isabel ugyanolyan későn jött be, mint tegnap, majd leült a mellettem lévő padra, majd elővette a tankönyvét. Nem sokkal utána jött be a terembe Miss.Cronwell is. A tanár elkezdte az órát, de kinéztem az ablakon. A legfontosabb részeknél viszont visszafordultam, hogy lássa érdekel az óra, és amit le kellett írni azt le is írtam. Az óra háromnegyednél járhatott, amikor Isabel ibolyakék tekintetét rám szegezte. A szemei most sokkal jobban csillogtak a gonoszságától, de valamiért még mindig ugyanolyan ártatlannak tűnt. Fura volt. A gondolataim nagyon normálisnak tűntek egészen addig míg újra eszembe nem jutott az arcának vonásai, a szemeinek sötétbarna színe, a hajának barnás feketés színe és a kicsit vékony alkata. Szerencsére elég hamar kicsengettek, amire egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. A diákok többi része is ugyanígy cselekedett, majd azonnal összepakoltak, és kisiettek a kémia teremből. Gyorsan összekapkodtam a holmimat, majd kimentem a teremből, és a menza felé vettem az irányt. Elvettem a tálcámat, ami az egyik asztalra volt lerakva, majd az asztalomhoz siettem. Letettem rá a tálcámat, majd kihúztam a székemet, és leültem rá. Alig, hogy leültem a menza ajtaja felől ugyanaz a fiú jött, aki nekem írta a levelet. Elvette a saját tálcáját, majd felém vette az irányt. Tőlem pár lépésnyire állt meg, majd rám nézett.
- Mi a válaszod?- kérdezte meg, amire bólintással válaszoltam, amitől elmosolyodott.- Akkor hatra érted megyek.Egyébként a nevem Jake.- mondta, majd sarkon fordult, és elment egy másik asztalhoz, ahol már két barátja ült.
Egy ideig még néztem őket, majd enni kezdtem. A menzán furcsa módon most nem zaklatott a csajországi méhkirálynő és hű alattvalói. Egy másik asztalnál ültek, de Isabel tekintete most se ígért semmi jót. A többi órám nagyon gyorsan eltelt így, amikor feleszméltem a Jake-kel való találkozásomból már a furgonomban ültem, és haza felé száguldottunk húgommal, aki ismét csak a volánnál ülhetett. Amikor haza értünk rögtön neki álltam megcsinálni az esszémet és a házi feladataimat. Utána lementem és megebédeltem, ami a testvéreim számára nagyon furcsa volt hiszen nem szoktam lemenni a konyhába, hogy ebédelhessek. Általában Catherine szokta felhozni nekem az ebédet. Változom. Jake sokkal többet jelent nekem, mint egy szimpla barát hanem egy életre beleszerettem. Soha nem leszek képes más valakit szeretni csak őt. Amikor már az este is eljött akkor kimentem a teraszra, és ott vártam meg Jake-t, akitől nem volt időm megkérdezni honnan tudja hol lakom. Pontosan hatra megérkezett a házunk elé. Felálltam a terasz hideg kővéröl, majd a kocsihoz mentem. Jake kinyitotta nekem a kocsijának az ajtaját, majd beültem a kocsijába. Az ő kocsija sokkal jobban nézett ki, mint az én furgonom, de ez most nem számított. Ő is beszállt a vezető oldalának ülésére, majd beindította az autó motorját. Az utat nem igazán figyeltem mivel tudok egy sokkal rövidebb utat az erdőn keresztül. Útközben vagy őt figyeltem vagy pedig az égboltot nézve kerestem a csillagképeket. Néha beszívtam illatát, ami nagyon hasonlított a fenyőfák kellemes illatára. Amikor feleszméltem az őt figyelgetésemből már a háza előtt álltunk. A háza ajtajából kijött a családja, majd mosolyogva figyelték Jake-t.
- Szia kedveském!- köszöntött egy barna hajú nő, aki véleményem szerint az édesanyja lehet.- Én Georgina Marsh vagyok.Ő itt a férjem Greg.A nagyobbik fiam Daniel, a nagyobbik lányom Molly.- mutatta be a család többi tagját, majd végül Lily-re mutatott, aki most is nagyon szomorúan nézett rám.
- Én Bella vagyok.- mutatkoztam be én, majd Georgina beinvitált a házba.
Követni kezdtük őket, majd amikor átléphettem a küszöböt belülről is megtudtam csodálnia. A falak vöröses színben pompáztak, a függönyök tengerkék színűek voltak, amikhez nagyon jól illetek az antik bútorok. Az asztal fából készült, amin egy fehér csipkés terítő volt rá terítve. Az asztal közepén egy váza volt, amiben egy nagyon ismerős virág volt belerakva. Sárga virágai voltak, és a szárán apró tüskék helyezkedtek el, amit talán emberi szem nem láthat. Rá kellett ébrednem, hogy a virág nem más, mint a farkasfű. Szerencsére nem kell aggódnom amiatt, hogy véletlenül hozzáérek, mert a gyűrűm meg véd tőle. Mielőtt még valaki aggódni kezdtem volna értem gyorsan leültem a Georgina által kiválasztott székre. A vacsora egész kényelmesen telt el ahhoz képest, amire először számítottam. Mindenki egész nyugodtan vacsorázott, de ez alól Lily volt a kivétel mivel láttam rajta, hogy valami nagyon bántja őt.
- Lily drágám, mi a baj?- kérdezte végül Gina lányától bár azt nem említette, hogy a vér szerinti lánya lenne.
- Hiányzik.- válaszolt rá halkan, amitől kicsit meglepődtem, de Jake végül megmagyarázta a dolgot.
- Lily-nek meghaltak a szülei.Anya egyik barátnője volt, és ő fogadta örökbe.Pár hónapja történt.- magyarázta, amitől szinte mindent megértettem.
- Emiatt igazán nem kell szomorkodni.Én is elvesztettem a szüleimet egy balesetben.Azóta az unokahúgom nevel, és az egyik barátja.- mondtam a betanult szöveget mivel elég sokan kérdezik, hogy miért nincsenek szüleim.- Egyébként a szívedben mindig ott lesz.- fejeztem be végül, amitől egy kicsit jobb kedvre derült.
A vacsora többi perce szótlanul telt el.
2011. február 28., hétfő
2011. február 22., kedd
Üstökös 3.fejezet
Elfelejthetetlen alak:
/Bella/
Az iskola után a furgonomhoz mentem. Ott megvártam testvéremet, aki öt perc leforgása után sem jött. Felültem a furgonom elejére, majd elterültem rajta. Lehunytam a szememet, majd élvezni kezdtem a napnak fényét, ami forrón égette a bőrömet. A régi otthonom nagyon sokat kijárkáltam egy dombra, hogy napozhassak. Hirtelen újra az a fiú arcképe hatolt a gondolataimba. Eszembe jutott a barna szeme, ahogy a tekintetem találkozik az övével. Érezni akartam ajkait az ajkamon,ahogy ajkaink összeforrnak. Érezni akartam a szenvedély mámorát miután ajkaink egymáshoz érnek. Érzelmeink eluralkodnak a testünkön az első csók után, és egyre mélyebbre ásnak a szívünkhöz, tombolni kezdenek bennünk az érzelmek. Kinyitottam a szememet, és felpattantam a furgonról. Olyan volt mintha egy rossz álomba csöppentem volna. Éreztem, ahogy szívem őrült tempóban ver a testemben. Nem értettem, hogy juthattak eszembe ezek a gondolatok. A bejárati ajtó felé néztem, ahonnan Emma sétált ki. Barátnői szorosan mellette járkáltak, majd mindenkimás felé vette az irányt. Előkerestem a kulcsot a zsebemből, majd odaadtam húgomnak, aki mosolyogva vette el tőlem a kulcsot. Kinyitottam az ajtót, majd beültem a furgonba. Testvérem hamar beindította a furgont, majd száguldani kezdett. Nem figyeltem az utat hanem a tájat kezdtem el kémlelni. Hihetetlen gyorsasággal hagytuk magunk mögött a füves dombokat és alföldeket, majd felváltotta őket az erdő fái. Nem sokára megpillanthattam a házunk narancssárga árnyalatát. Testvérem lehúzódott az út szélére, majd leállította a motort. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, és gyorsaságomat kihasználva felmentem a szobámba. A szobámba érve letettem a táskámat a vállamról, majd levettem a könyvespolcról az Üvöltő szelek című könyvemet. Elővettem egy lapot, és elkezdtem írni az elemzését. Emlékszem, hogy nagyon szerettem ezt olvasni. Volt olyan idő is amikor napokig a szobámban tartózkodtam, hogy elolvassam a könyvet. Annyira szeretném, ha velem is valami hasonló dolog történne. Én lennék Catherine és az a fiú lenne a szerelmem. Az elemzés írása közben hasonló gondolatok törtek rám. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy mindennél jobban szeretem őt. Nem tudom kitörölni őt a gondolataimból. Amikor a házi feladatom közepénél tartottam egyre többször törtek rám ezek a gondolatok, és egyre többször láttam magam előtt a fiú arcképét. A fejemre tettem a kezemet, és próbáltam nem gondolni rá, de nem tudtam. Minden gondolatom csak körülötte forgott. Mintha minden csak róla szólna, és senki másról. Végül kiugrottam az ablakon, és gyorsaságomat kihasználva futásnak eredtem. Fogalmam sem volt arról mi ütött belém, de látni akartam őt. Nem tudok nélküle létezni. Szerelmes vagyok. Szeretem őt, és bármit képes lennék megtenni érte. A sötétség, ami eddig fogva tartotta a testemet mintha megszűnne létezni, és helyét a fény vette át. Mikor először megláttam ezer mérföldre voltam tőle, de most már csak egy karnyújtásnyira van a boldogság. Az idő egy csomó sebe ütött a lelkemben, ami most begyógyulni látszik, majd egy csapásra el fog múlni. A múlt többé már nem uralkodik rajtam hanem én uralkodom saját magamon. Amikor megláttam egy kis fényt lassítani kezdtem, majd végül megálltam. Az egyik fa mögött rejtőztem el, majd kidugtam a fejemet annyira, hogy ne lásson meg senki se a közelben. A ház előtt lévő hintán egy kislány ült, aki szomorúan bámulta a földet. A ház ajtaja kinyílt, majd ugyanaz a fiú lépte át a küszöböt, akit a menzán láttam meg először.
- Lily, mi a baj?-kérdezte szelíden olyan bársonyos hangon, mint ahogy mi szoktunk beszélni, de még így is eltérő volt a miénktől.
A kislány szomorúan rántott egyet a vállán. A fiú tekintete és az én tekintetem egy rövid időre egybe fonódott, ami még inkább bebizonyította, hogy szerelmes vagyok belé.
- Nekem elmondhatod.-próbálta rávenni, hogy beszéljen a bánata forrásáról, de ő meg se szólalt.
A fiú végül nagyot sóhajtott, és bement a házba, de nem egyedül. Őt követte Lily, aki talán a testvére lehet. Amikor mindenki aludt akkor közelebb mentem, és felmásztam egy fára, ami az Ő szobájába nyúlt. Néztem őt, ahogy aludt, és hallgattam halk szuszogását. Az ablaka nyitva volt, ezért óvatosan belopakodtam rajta, és lefeküdtem mellé az ágyra. Beszívtam kellemes illatát, ami nagyon emlékeztetett valamire csak nem tudom mire. Amikor pirkadni kezdett hangtalanul kisurrantam az ablakon, majd haza felé vettem az irányt. Az erdőn keresztül mentem, majd amikor megláttam házunk narancssárga árnyalatát lassítani kezdtem, és megálltam a ház előtt. A talajtól elrugaszkodva gyors lendülettel felugrottam az ablakom párkányára. Az ablakom érintetlen volt, ami azt jelentette, hogy senki sem járt itt. A házi feladatom félig befejezetlenül maradt az ágyamon így azt gyorsan megcsináltam miután lejöttem az ablakom párkányáról. A házi feladatom többi része nagyon könnyű volt így rövid idő alatt készen voltam vele. Utána fejemet lehajtottam a párnámra, majd lecsuktam a szemeimet, és sötétség vette körül. Álmomban ugyanaz a fiú volt, de halottan feküdt a földön, majd a puszta semmiből előjön egy fekete csuklyás alak, aki üldözőbe vesz. Futottam ameddig csak tudtam, majd egyszer csak kiértem az erdőből. Egy rétre érkeztem, ahol halott emberek feküdtek a méregzöld gyepen. Véres volt a ruhájuk, sáros volt a hajuk, ami miatt nem ismertem fel őket. Közelebb mentem, majd lehajoltam az első ember felé, akinek láttam pár vörös tincset a hajában. Félve fordítottam meg a testét, és egy kék szem pár nézett vissza rám. Catherine volt az, majd lassan rájöttem, hogy ők a családtagjaim. A fejemben csak egyetlen szó visszhangzott .Salem. Olyan volt mintha hívna valahova. Utána riadtan ébredtem fel, majd tulajdonomba vettem a fürdőszobát. A szemem alatt sötét karikák éktelenkedtek. Megmostam az arcomat, hogy elfogadhatóvá tűnjek a családom számára. Nem szerettem, ha kérdéseket tettek fel. Már pedig ők nem tudhatják, hogy mit csináltam egész éjjel. Miután mindent rendben találtam, lementem a konyhába, és a kulcsomat húgom kezébe adtam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy vezessek. Testvérem gyorsan kiszaladt a kocsihoz, majd be is indította azt. Miután elfogyasztottam egy szendvicset én is utána mentem. Beszálltam a kocsiba, majd az eget kémlelve gondolkodtam. Mit jelenthetett az álmom? Miért pont Salem? Kerültek elő a kérdéseim, amire talán sose fogom megtudni a választ.
/Bella/
Az iskola után a furgonomhoz mentem. Ott megvártam testvéremet, aki öt perc leforgása után sem jött. Felültem a furgonom elejére, majd elterültem rajta. Lehunytam a szememet, majd élvezni kezdtem a napnak fényét, ami forrón égette a bőrömet. A régi otthonom nagyon sokat kijárkáltam egy dombra, hogy napozhassak. Hirtelen újra az a fiú arcképe hatolt a gondolataimba. Eszembe jutott a barna szeme, ahogy a tekintetem találkozik az övével. Érezni akartam ajkait az ajkamon,ahogy ajkaink összeforrnak. Érezni akartam a szenvedély mámorát miután ajkaink egymáshoz érnek. Érzelmeink eluralkodnak a testünkön az első csók után, és egyre mélyebbre ásnak a szívünkhöz, tombolni kezdenek bennünk az érzelmek. Kinyitottam a szememet, és felpattantam a furgonról. Olyan volt mintha egy rossz álomba csöppentem volna. Éreztem, ahogy szívem őrült tempóban ver a testemben. Nem értettem, hogy juthattak eszembe ezek a gondolatok. A bejárati ajtó felé néztem, ahonnan Emma sétált ki. Barátnői szorosan mellette járkáltak, majd mindenkimás felé vette az irányt. Előkerestem a kulcsot a zsebemből, majd odaadtam húgomnak, aki mosolyogva vette el tőlem a kulcsot. Kinyitottam az ajtót, majd beültem a furgonba. Testvérem hamar beindította a furgont, majd száguldani kezdett. Nem figyeltem az utat hanem a tájat kezdtem el kémlelni. Hihetetlen gyorsasággal hagytuk magunk mögött a füves dombokat és alföldeket, majd felváltotta őket az erdő fái. Nem sokára megpillanthattam a házunk narancssárga árnyalatát. Testvérem lehúzódott az út szélére, majd leállította a motort. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, és gyorsaságomat kihasználva felmentem a szobámba. A szobámba érve letettem a táskámat a vállamról, majd levettem a könyvespolcról az Üvöltő szelek című könyvemet. Elővettem egy lapot, és elkezdtem írni az elemzését. Emlékszem, hogy nagyon szerettem ezt olvasni. Volt olyan idő is amikor napokig a szobámban tartózkodtam, hogy elolvassam a könyvet. Annyira szeretném, ha velem is valami hasonló dolog történne. Én lennék Catherine és az a fiú lenne a szerelmem. Az elemzés írása közben hasonló gondolatok törtek rám. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy mindennél jobban szeretem őt. Nem tudom kitörölni őt a gondolataimból. Amikor a házi feladatom közepénél tartottam egyre többször törtek rám ezek a gondolatok, és egyre többször láttam magam előtt a fiú arcképét. A fejemre tettem a kezemet, és próbáltam nem gondolni rá, de nem tudtam. Minden gondolatom csak körülötte forgott. Mintha minden csak róla szólna, és senki másról. Végül kiugrottam az ablakon, és gyorsaságomat kihasználva futásnak eredtem. Fogalmam sem volt arról mi ütött belém, de látni akartam őt. Nem tudok nélküle létezni. Szerelmes vagyok. Szeretem őt, és bármit képes lennék megtenni érte. A sötétség, ami eddig fogva tartotta a testemet mintha megszűnne létezni, és helyét a fény vette át. Mikor először megláttam ezer mérföldre voltam tőle, de most már csak egy karnyújtásnyira van a boldogság. Az idő egy csomó sebe ütött a lelkemben, ami most begyógyulni látszik, majd egy csapásra el fog múlni. A múlt többé már nem uralkodik rajtam hanem én uralkodom saját magamon. Amikor megláttam egy kis fényt lassítani kezdtem, majd végül megálltam. Az egyik fa mögött rejtőztem el, majd kidugtam a fejemet annyira, hogy ne lásson meg senki se a közelben. A ház előtt lévő hintán egy kislány ült, aki szomorúan bámulta a földet. A ház ajtaja kinyílt, majd ugyanaz a fiú lépte át a küszöböt, akit a menzán láttam meg először.
- Lily, mi a baj?-kérdezte szelíden olyan bársonyos hangon, mint ahogy mi szoktunk beszélni, de még így is eltérő volt a miénktől.
A kislány szomorúan rántott egyet a vállán. A fiú tekintete és az én tekintetem egy rövid időre egybe fonódott, ami még inkább bebizonyította, hogy szerelmes vagyok belé.
- Nekem elmondhatod.-próbálta rávenni, hogy beszéljen a bánata forrásáról, de ő meg se szólalt.
A fiú végül nagyot sóhajtott, és bement a házba, de nem egyedül. Őt követte Lily, aki talán a testvére lehet. Amikor mindenki aludt akkor közelebb mentem, és felmásztam egy fára, ami az Ő szobájába nyúlt. Néztem őt, ahogy aludt, és hallgattam halk szuszogását. Az ablaka nyitva volt, ezért óvatosan belopakodtam rajta, és lefeküdtem mellé az ágyra. Beszívtam kellemes illatát, ami nagyon emlékeztetett valamire csak nem tudom mire. Amikor pirkadni kezdett hangtalanul kisurrantam az ablakon, majd haza felé vettem az irányt. Az erdőn keresztül mentem, majd amikor megláttam házunk narancssárga árnyalatát lassítani kezdtem, és megálltam a ház előtt. A talajtól elrugaszkodva gyors lendülettel felugrottam az ablakom párkányára. Az ablakom érintetlen volt, ami azt jelentette, hogy senki sem járt itt. A házi feladatom félig befejezetlenül maradt az ágyamon így azt gyorsan megcsináltam miután lejöttem az ablakom párkányáról. A házi feladatom többi része nagyon könnyű volt így rövid idő alatt készen voltam vele. Utána fejemet lehajtottam a párnámra, majd lecsuktam a szemeimet, és sötétség vette körül. Álmomban ugyanaz a fiú volt, de halottan feküdt a földön, majd a puszta semmiből előjön egy fekete csuklyás alak, aki üldözőbe vesz. Futottam ameddig csak tudtam, majd egyszer csak kiértem az erdőből. Egy rétre érkeztem, ahol halott emberek feküdtek a méregzöld gyepen. Véres volt a ruhájuk, sáros volt a hajuk, ami miatt nem ismertem fel őket. Közelebb mentem, majd lehajoltam az első ember felé, akinek láttam pár vörös tincset a hajában. Félve fordítottam meg a testét, és egy kék szem pár nézett vissza rám. Catherine volt az, majd lassan rájöttem, hogy ők a családtagjaim. A fejemben csak egyetlen szó visszhangzott .Salem. Olyan volt mintha hívna valahova. Utána riadtan ébredtem fel, majd tulajdonomba vettem a fürdőszobát. A szemem alatt sötét karikák éktelenkedtek. Megmostam az arcomat, hogy elfogadhatóvá tűnjek a családom számára. Nem szerettem, ha kérdéseket tettek fel. Már pedig ők nem tudhatják, hogy mit csináltam egész éjjel. Miután mindent rendben találtam, lementem a konyhába, és a kulcsomat húgom kezébe adtam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy vezessek. Testvérem gyorsan kiszaladt a kocsihoz, majd be is indította azt. Miután elfogyasztottam egy szendvicset én is utána mentem. Beszálltam a kocsiba, majd az eget kémlelve gondolkodtam. Mit jelenthetett az álmom? Miért pont Salem? Kerültek elő a kérdéseim, amire talán sose fogom megtudni a választ.
2011. február 15., kedd
Üstökös 2.fejezet
Érzések:
A menzától messze futni kezdtem, majd amint kiértem parkolóba gyorsan leültem a fűre. A szél a hajamba kapott, majd dobálni kezdte a levegőben. Szerettem a hosszú hajamat, ezért soha nem vágtam le belőle néhány centiméterrel többet. Magamba szívtam a természet esős illatát, majd lehunytam a szememet, és magam elé képzeltem a régi otthonomat. A fenyőfákkal tarkított dombokat, a vadlovakat ahogy legelnek a réteken és a tiszta felhő nélküli eget. Kinyitottam a szememet, és újra az iskola területén találtam magamat. Mellettem néhány méterrel terült el az erdő, amit a tölgyfa birtokol. Az állatok az erdő mélyén bujkálnak az emberek elől. Fáradtan terültem el a füves gyepen, és felnéztem a szürke felhőkkel borított égboltra. Nagyon gyorsan gyülekeztek a felhők, majd újra esni kezdett az eső. Csak azt hallottam mindenhol ahogy a vízcseppek a földön koppannak. Percekkel később kaptam észbe, majd felkeltem a gyepről, és az iskola felé vettem az irányt. Igaz most senki sem volt kint, ezért a lábaimat sebesen kapkodtam egymás után, majd feleszméltem már az iskola bejárata előtt álltam. Kinyitottam az ajtót, majd a következő órám terme felé vettem az irányt, ami a kémia volt. Amint odaértem a terem legvégén lévő iskolapadhoz azonnal elfoglaltam a helyemet. A diákok nagy része rohanva jött be a terembe, és csengetéskor mindenki elfoglalta az őt megillető törzshelyét. Csak Isabel Hurst volt az, aki később jött be, mint a többiek. Ez volt az egyetlen tantárgy, amire utáltam bejönni, mert a csajországi méhkirálynő a tőlem jobbra lévő padban ült, ezért gyakran idegesített az órán. Isabel gyorsan elfoglalta a mellettem lévő helyet a méregdrága rózsaszín bőrdzsekijében, amit nem olyan rég vehetett fel. Kipakolta a táskájából a kémia tankönyvet, majd elővett egy tollat, és az ajtó felé nézett.Illata ugyanolyan ellenállhatatlan volt, de a vérétől felfordult a gyomrom. Hirtelen elfintorodtam, és az éhség utáni vágyam is csillapodott. A órát Miss.Cornwell tartotta, aki nagyon fiatal volt. Izgatottan kezdett bele a mai óra tananyagába, ami a legkevésbé érdekelt. Az óra háromnegyed részében kinéztem az ablakon, és hallgattam az esőt ahogy koppan az ablakon. Az utolsó néhány percben a méhkirálynő egy papírdarabot tett az asztalomra. A kézírása olyan volt amikor egy macska lekaparja az oszlop fa anyagát. Olvasni kezdtem a sort, amit alig lehetett elolvasni.
Annak a fiúnak megengedted, hogy odaüljön!Pedig az az én helyem volt.
Amint elolvastam a papírra kapartam azt, ami legelőször az eszembe jutott. Gyorsan az asztalára raktam a papírdarabkát, amit gyorsan olvasni kezdett, majd amint elolvasta a kezébe lévő ceruzát ketté törte. Egy röpke pillanatig mindenki felé nézett, aki csak bátran mosolygott, és elmotyogott néhány szót, amitől azonnal visszafordultak. Az óra nagyon hamar véget ért, és amikor meghallottam a csengő csengését azonnal felpattantam. Kimentem a teremből, majd a zárral védett szekrényem felé vettem az irányt. Elővettem a kulcsomat, majd beleillesztettem a zárba, és elfordítottam. Levettem a lakatot, majd kinyitottam a szekrényemet. Táskámból kivettem a tankönyveket, majd elővettem az angol könyvemet. A könyvemben volt Jane Austen Emma című regény elemzése, ami az egyik nagy kedvencem volt. Emlékszem, hogy órákig csak a szobámban voltam, hogy befejezem az elemzést, amit élvezettel csináltam. Szerettem a műveit olvasni vagy tanulni róluk. Igaz nem voltam ott amikor ezeket írta, de nekem nagyon tetszenek. Elraktam a könyvemet a regényemmel együtt, majd a terem felé vettem az irányt. Az ablak melletti padban foglaltam helyet, ami nagyon közel volt. Mindig hátul szoktam ülni, de most ezzel kell beérnem. Mindenki sietve kereste a helyét, majd olyas valaki jött be az ajtón, akire a legkevésbé számítottam. Arra a fiúra, akivel legutóbb a menzán találkoztam vele egy pillanatra. Újra elöntötte egész lényemet a vágy, amit ő váltott ki bennem. A vérének illata csalogatott hozzá, és késztetett arra, hogy megöljem őt. Felidéztem azt a pillanatot amikor Isabel Hurst vérének illatát éreztem, ezért újra elfintorodtam így sikerült legyőznöm a bennem lévő szörnyeteget. A légzéseimet visszafogtam nehogy valami olyasmit tegyek, amit később megbánok. A szék megmozdult mellettem, aminek következtében arra néztem. Leült a székre, majd elővette a könyvét, és a tekintetét előre szegezte. Az órán majdnem minden alkalommal csak őt néztem. A tekintete olyan elbüvőlö volt, amitől úgy éreztem, hogy láncok kapcsolnak össze minket. Úgy éreztem, hogy már nem a Föld gravitációja tart itt hanem ő. Igazat kellett adnom annak az idézetnek, hogy egy karnyújtásnyira vagyok tőle, de mégis ezer mérföldre. Képes lettem volna védelmezni őt bárhol és bármikor. Megráztam a fejemet, hogy észhez térjek ezekből a gondolatokból, és újra az órára koncentráljak.
- Mr.Amstong!-szólította meg Mr.Jones, majd a táblára néztem.- Befejezné az idézetet!-kérte meg rá.
Nem szólt semmit csak nézett a táblára, és újra elolvasta az a sort, ami a regényből származik. Eddig egyetlenegy órán se szólaltam meg, de most úgy éreztem ki kell mentenem őt ebből a helyzetből.
- Ez a nyughatatlanság, ez a fásultság és butaság, meg hogy semmi kedvem leülni, és elfoglalni magam, mert úgy érzem, minden unalmas és ostoba a ház körül! Bizonyára szerelmes vagyok; én lennék a legfurcsább teremtése a világnak, ha nem szerettem volna bele legalábbis néhány hétre.-fejeztem be helyette az idézetet, majd Mr.Jones újra a tábla felé nézett, és magyarázni kezdett.
- Köszönöm.-suttogta a lehető leghalkabban, majd biztatóul rámosolyogtam.
Úgy éreztem mintha a távolság egyre közelebb lenne kettőnk között. Az érzés, amit most éreztem leírhatatlan volt. Talán a szerelem az, ami fogva tart? A szerelem az, ami elhomályosítja az elmém, és nem hagyja, hogy normálisan gondolkozzak? A szerelem egy olyan érzés az emberi életben, amit nem lehet előre kiszámítani. Puszta kémia, ami megtörténik és kész. A szerelem egy darabig fantasztikus, de a végén mindig a fájdalomhoz vezet. Már kezdtem azt hinni, hogy ez nem is én vagyok hanem egy másik lényem, amit nem engedtem a hosszú évezredek alatt szabadjára, mert féltem, ha szabadjára engedem olyasmit teszek, amit megbánok.
"Ott voltam, majdnem egy karnyújtásnyira, és mégis ezer mérföldre tőle."
/Bella/A menzától messze futni kezdtem, majd amint kiértem parkolóba gyorsan leültem a fűre. A szél a hajamba kapott, majd dobálni kezdte a levegőben. Szerettem a hosszú hajamat, ezért soha nem vágtam le belőle néhány centiméterrel többet. Magamba szívtam a természet esős illatát, majd lehunytam a szememet, és magam elé képzeltem a régi otthonomat. A fenyőfákkal tarkított dombokat, a vadlovakat ahogy legelnek a réteken és a tiszta felhő nélküli eget. Kinyitottam a szememet, és újra az iskola területén találtam magamat. Mellettem néhány méterrel terült el az erdő, amit a tölgyfa birtokol. Az állatok az erdő mélyén bujkálnak az emberek elől. Fáradtan terültem el a füves gyepen, és felnéztem a szürke felhőkkel borított égboltra. Nagyon gyorsan gyülekeztek a felhők, majd újra esni kezdett az eső. Csak azt hallottam mindenhol ahogy a vízcseppek a földön koppannak. Percekkel később kaptam észbe, majd felkeltem a gyepről, és az iskola felé vettem az irányt. Igaz most senki sem volt kint, ezért a lábaimat sebesen kapkodtam egymás után, majd feleszméltem már az iskola bejárata előtt álltam. Kinyitottam az ajtót, majd a következő órám terme felé vettem az irányt, ami a kémia volt. Amint odaértem a terem legvégén lévő iskolapadhoz azonnal elfoglaltam a helyemet. A diákok nagy része rohanva jött be a terembe, és csengetéskor mindenki elfoglalta az őt megillető törzshelyét. Csak Isabel Hurst volt az, aki később jött be, mint a többiek. Ez volt az egyetlen tantárgy, amire utáltam bejönni, mert a csajországi méhkirálynő a tőlem jobbra lévő padban ült, ezért gyakran idegesített az órán. Isabel gyorsan elfoglalta a mellettem lévő helyet a méregdrága rózsaszín bőrdzsekijében, amit nem olyan rég vehetett fel. Kipakolta a táskájából a kémia tankönyvet, majd elővett egy tollat, és az ajtó felé nézett.Illata ugyanolyan ellenállhatatlan volt, de a vérétől felfordult a gyomrom. Hirtelen elfintorodtam, és az éhség utáni vágyam is csillapodott. A órát Miss.Cornwell tartotta, aki nagyon fiatal volt. Izgatottan kezdett bele a mai óra tananyagába, ami a legkevésbé érdekelt. Az óra háromnegyed részében kinéztem az ablakon, és hallgattam az esőt ahogy koppan az ablakon. Az utolsó néhány percben a méhkirálynő egy papírdarabot tett az asztalomra. A kézírása olyan volt amikor egy macska lekaparja az oszlop fa anyagát. Olvasni kezdtem a sort, amit alig lehetett elolvasni.
Annak a fiúnak megengedted, hogy odaüljön!Pedig az az én helyem volt.
Amint elolvastam a papírra kapartam azt, ami legelőször az eszembe jutott. Gyorsan az asztalára raktam a papírdarabkát, amit gyorsan olvasni kezdett, majd amint elolvasta a kezébe lévő ceruzát ketté törte. Egy röpke pillanatig mindenki felé nézett, aki csak bátran mosolygott, és elmotyogott néhány szót, amitől azonnal visszafordultak. Az óra nagyon hamar véget ért, és amikor meghallottam a csengő csengését azonnal felpattantam. Kimentem a teremből, majd a zárral védett szekrényem felé vettem az irányt. Elővettem a kulcsomat, majd beleillesztettem a zárba, és elfordítottam. Levettem a lakatot, majd kinyitottam a szekrényemet. Táskámból kivettem a tankönyveket, majd elővettem az angol könyvemet. A könyvemben volt Jane Austen Emma című regény elemzése, ami az egyik nagy kedvencem volt. Emlékszem, hogy órákig csak a szobámban voltam, hogy befejezem az elemzést, amit élvezettel csináltam. Szerettem a műveit olvasni vagy tanulni róluk. Igaz nem voltam ott amikor ezeket írta, de nekem nagyon tetszenek. Elraktam a könyvemet a regényemmel együtt, majd a terem felé vettem az irányt. Az ablak melletti padban foglaltam helyet, ami nagyon közel volt. Mindig hátul szoktam ülni, de most ezzel kell beérnem. Mindenki sietve kereste a helyét, majd olyas valaki jött be az ajtón, akire a legkevésbé számítottam. Arra a fiúra, akivel legutóbb a menzán találkoztam vele egy pillanatra. Újra elöntötte egész lényemet a vágy, amit ő váltott ki bennem. A vérének illata csalogatott hozzá, és késztetett arra, hogy megöljem őt. Felidéztem azt a pillanatot amikor Isabel Hurst vérének illatát éreztem, ezért újra elfintorodtam így sikerült legyőznöm a bennem lévő szörnyeteget. A légzéseimet visszafogtam nehogy valami olyasmit tegyek, amit később megbánok. A szék megmozdult mellettem, aminek következtében arra néztem. Leült a székre, majd elővette a könyvét, és a tekintetét előre szegezte. Az órán majdnem minden alkalommal csak őt néztem. A tekintete olyan elbüvőlö volt, amitől úgy éreztem, hogy láncok kapcsolnak össze minket. Úgy éreztem, hogy már nem a Föld gravitációja tart itt hanem ő. Igazat kellett adnom annak az idézetnek, hogy egy karnyújtásnyira vagyok tőle, de mégis ezer mérföldre. Képes lettem volna védelmezni őt bárhol és bármikor. Megráztam a fejemet, hogy észhez térjek ezekből a gondolatokból, és újra az órára koncentráljak.
- Mr.Amstong!-szólította meg Mr.Jones, majd a táblára néztem.- Befejezné az idézetet!-kérte meg rá.
Nem szólt semmit csak nézett a táblára, és újra elolvasta az a sort, ami a regényből származik. Eddig egyetlenegy órán se szólaltam meg, de most úgy éreztem ki kell mentenem őt ebből a helyzetből.
- Ez a nyughatatlanság, ez a fásultság és butaság, meg hogy semmi kedvem leülni, és elfoglalni magam, mert úgy érzem, minden unalmas és ostoba a ház körül! Bizonyára szerelmes vagyok; én lennék a legfurcsább teremtése a világnak, ha nem szerettem volna bele legalábbis néhány hétre.-fejeztem be helyette az idézetet, majd Mr.Jones újra a tábla felé nézett, és magyarázni kezdett.
- Köszönöm.-suttogta a lehető leghalkabban, majd biztatóul rámosolyogtam.
Úgy éreztem mintha a távolság egyre közelebb lenne kettőnk között. Az érzés, amit most éreztem leírhatatlan volt. Talán a szerelem az, ami fogva tart? A szerelem az, ami elhomályosítja az elmém, és nem hagyja, hogy normálisan gondolkozzak? A szerelem egy olyan érzés az emberi életben, amit nem lehet előre kiszámítani. Puszta kémia, ami megtörténik és kész. A szerelem egy darabig fantasztikus, de a végén mindig a fájdalomhoz vezet. Már kezdtem azt hinni, hogy ez nem is én vagyok hanem egy másik lényem, amit nem engedtem a hosszú évezredek alatt szabadjára, mert féltem, ha szabadjára engedem olyasmit teszek, amit megbánok.
2011. február 11., péntek
Eljött a farsang!
Farsangi köszöntő:
Februárban áll a bál,
Egy álarc díszeleg az ember arcán,
Mindenki mulatozásba kezd,
És találgatnak, ki milyen álarcot visel,
A farsang kezdetét veszi,
A gyerekek iskolájában is,
Az iskolát kidíszítik,
És az álarcukat felveszik,
Jelmezekben teszik igazán érdekesé,
Irigykedve nézik a másik sikerét,
A bál vége felé kezdődik a húzás,
Kisorsolnak több száz tombolát,
Valaki megnyeri a fődíjat,
A többi ember ajándékot kap.
Puszi Abby!
Februárban áll a bál,
Egy álarc díszeleg az ember arcán,
Mindenki mulatozásba kezd,
És találgatnak, ki milyen álarcot visel,
A farsang kezdetét veszi,
A gyerekek iskolájában is,
Az iskolát kidíszítik,
És az álarcukat felveszik,
Jelmezekben teszik igazán érdekesé,
Irigykedve nézik a másik sikerét,
A bál vége felé kezdődik a húzás,
Kisorsolnak több száz tombolát,
Valaki megnyeri a fődíjat,
A többi ember ajándékot kap.
Puszi Abby!
2011. február 8., kedd
Üstökös 1.fejezet
Találkozás:
/Bella/
Az évek során nagyon sokat utaztunk, és ezalatt az idő alatt csatlakozott hozzánk Emma is. Kitaszítottnak érzem magam, amiért nekik sikerült harapás nélkül átváltozni. Annyira szerencsések, hogy nekik erőlködés nélkül is képesek az emberek közelében lenni, de nekem már kevésbé. Volt olyan nap is amikor nem tudtam ellenállni, ezért megharaptam, de a testvéreim mindig időben érkeznek, és megállítanak. Az utazásaink során, amik nagyon megtetszettek azok a szigetek, és tengerpartok voltak. Ausztrália nagyon megtetszett, de a természet nagyon hamar a szívembe lopta. Néha megnéztem egy-egy madárt ahogy költenek vagy ahogy élelem után kutatnak. Ausztrália tengerpartjain töltöttem a legtöbb időt, és néha a homokból előtúrtam egy-egy kagylót. Új-Zéland is nagyon szép hely volt. Ott elég gyakran voltunk a tengerparton. Néha a barlangokban megnéztem a denevéreket, és azt ahogy vadásznak. Ázsia művészete sem volt rossz, de amit a legjobban megkedveltem az a teaház volt. Nagyon szerettem a teraszon a teát inni. Erről még azóta sem tudok leszokni. Az iskolát már több milliószor kijártuk a testvéremmel. Nagyon utálom, de muszáj fent tartanunk a látszatot. A biológia volt a kedvenc tantárgyam, mert általában kimentünk a szabadba, és ott vizsgáltunk meg néhány állatot vagy növényt. Az álmomból az órám csengése ébresztett fel, amit azonnal le is kapcsoltam. Levettem az éjjeliszekrényről a gyűrűmet, majd felhúztam a mutatóujjamra. Éreztem ahogy a gyűrűm védő burokja a testemhez igazodik. Felkeltem az ágyból, majd bementem a gardróbszekrényembe. Én nem akartam ekkora szekrényt, de Catherine ragaszkodott hozzá, hogy nekem ilyen legyen. Levettem egy farmernadrágot, egy narancssárga pólót és egy hozzá illő szürke dzsekit, majd az egyik sarokban felvettem őket. A cipőm egyszerű sportcipő volt. Catherine ötleteibe csak akkor egyeztem bele, ha az én feltételeim is benne lesznek. Ezt nővérem tiszteletben is tartotta. Egyedül Paul volt az, aki dolgozott, ami sok pénz hozott. Csakhogy az évszázadok alatt rengeteg pénz megmaradt belőle.Hajamat gyorsan kifésültem, majd beletettem egy hajráfot. A táskámat feltettem a vállamra, majd lementem a konyhába, ahol nővérem rántottát készített. Emma már régebb óta lent lehet, mint én. Nem tarthatott sokáig a rántotta készítés, mert pár percen belül már ehettem is a szalonnás, gombás rántottát. Amint megettük a reggelinket elköszöntünk nővérünktől, majd kimentünk a házból. A ház előtti úton állt a furgonom, ami barna színű volt, de nagyon rozsdás. Emma sokkal inkább a gyors kocsikat szereti, de én nem vagyok az a száguldó típus. Beraktam a kulcsot a helyére, majd amint elfordítottam felbőgött a motor hangja.Szépen lassan elindultunk az iskola felé. Nem volt túl messze így időben odaértünk. A parkolóban nem volt túl sok hely, ezért behajtottam arra a helyre ahová le szoktam parkolni az autót. Kivettem a kulcsot, majd eltettem a zsebembe, és ezt követően kiszálltam az autóból. Az ég felhős volt, ami nem ígért semmi jót, és ez be is igazolódott, amint el kezdted esni az eső. Azonnal futott mindenki befelé a folyosóra, ahol óriási tömeg volt. Alig tudtam a tömegben mozogni, ezért a fal mentén próbáltam kikerülni a tömegből, és eljutni a matek teremig. Több kevesebb sikerrel eljutottam a matek teremig, majd amint odaértem elsétáltam leghátulra az ablak melletti pad felé. Mrs.Bennet nem vesztegette az idejét sokáig, mert már el is kezdte az órát. Az óra nagy részét nem is figyeltem, mert az ablakon figyeltem ahogy egy rágcsáló mozog a fűben, majd felmászik az egyik nyírfára, majd elkezdi rágcsálni a rügyeit. Felismertem ezt az állatot, és szinte mindent tudtam róla. A megfigyelésemből a csengő hangja rántott ki. A diákok nagy része megkönnyebbülten pakolta össze a holmiját. Elvettem a könyvemet a padról, majd elraktam a táskámba, és kimentem a teremből. A menza felé vettem az irányt. Nem vagyok az a válogatós típus, ezért bármit megeszek. Megfogtam a tálcámat, ami az egyik asztalon volt. Megkértem az iskola igazgatóját, hogy mindennap így tegyen így nem kell sorba állnom. A menzán is egy távoli asztalt szemeltem ki, ahová általában senki se szokott ülni. Leraktam a tálcámat az asztalra, majd kihúztam a székemet, és leültem. Emma a barátnőivel szokott ebédelni, amit én egyáltalán nem bántam, mert így legalább egyedül lehetek. Teljesen váratlanul a suli egyik legmenőbb diákja felém vette az irányt. Isabel Hurst volt az, akit a legjobban utáltam ebben az intézményben. A barátnői ezúttal vele tartottak, ami itt nagyon ritka volt. Ők csak a megfelelő méhkirálynőt keresik, akit körbe rajonghatnak, mint a méhek. Isabel Hurst közvetlenül mellettem állt meg, és nézett dühödt tekintetével az enyémbe.
- Ez itt az én helyem.Már nagyon régen elfoglaltam ezt a helyet.A székre is rá van írva a nevem.-állította a szőke méhkirálynő, amit én meg tudtam volna cáfolni.
Méhei, akik csak hárman voltak dühödt tekintettel néztek vissza rám, és néha rácsaptak az asztalra. Teljesen úgy éreztem magam mintha én lennék szúnyog, akit ki kell kergetni a méhkasból. A biztonság kedvéért megnéztem a széket, de semmi sem volt ráírva. Csajországban csak egy törvény létezik. Ölj vagy megölnek. Csajországban annyit jelent, hogy győzd le az ellenséget vagy ő győzz le téged. Csakhogy Isabel Hurst nagyon elszánt, és bármit megtesz, hogy elérje a célját. A szememet mélyen beleválytam az övébe, majd éreztem ahogy a pupillám tágult néhány milliméterrel.
- Keress magadnak másik helyet.-mondtam, majd a pupillám néhány milliméterrel kisebb volt.
Szerencsére ezt senki sem veszi észre mivel nekik nem olyan kifinomultak az érzékei. A méhkirálynő mosolyogva távozott az asztalomtól, és egy másik helyre rakta le a méhkasát. Ezúttal szúnyog petefészke győzőtt. Barátnői furcsán néztek rá, majd percekkel később méhkirálynőjük visszatért pillanatnyi elmezavarából. Isabel Hurst ezúttal csúnyán ráfaragott. A tálcáján lévő ebédjéből csak a salátát ette meg a többit kidobta a szemetesbe. Barátnői inkább a salátából vettek többet, és alig néhány darabot a sült krumpliból és a sajtos hamburgerekből. Régen ők nem voltak ilyen vékonyak hanem sokkal inkább ducik voltak, de most úgy néznek ki mintha plasztikáztatták volna magukat. Mikor megjelent Isabel Hurst elkezdtek vele barátkozni, és mindent megtettek, amit méhkirálynőjük kért. Gondolataimból egy srác szakított ki, aki felém közelített. A haja barnás feketés színben játszott, és a szemei is barnák voltak.Hirtelen megéreztem vérét, aminek következtében vágytam rá. Alig tudtam ellenállni, ezért gyorsan felálltam a tálcámmal együtt, majd leraktam tálcámat ugyanarra az asztalra. Ezt követően elhagytam a menza területét.
/Bella/
Az évek során nagyon sokat utaztunk, és ezalatt az idő alatt csatlakozott hozzánk Emma is. Kitaszítottnak érzem magam, amiért nekik sikerült harapás nélkül átváltozni. Annyira szerencsések, hogy nekik erőlködés nélkül is képesek az emberek közelében lenni, de nekem már kevésbé. Volt olyan nap is amikor nem tudtam ellenállni, ezért megharaptam, de a testvéreim mindig időben érkeznek, és megállítanak. Az utazásaink során, amik nagyon megtetszettek azok a szigetek, és tengerpartok voltak. Ausztrália nagyon megtetszett, de a természet nagyon hamar a szívembe lopta. Néha megnéztem egy-egy madárt ahogy költenek vagy ahogy élelem után kutatnak. Ausztrália tengerpartjain töltöttem a legtöbb időt, és néha a homokból előtúrtam egy-egy kagylót. Új-Zéland is nagyon szép hely volt. Ott elég gyakran voltunk a tengerparton. Néha a barlangokban megnéztem a denevéreket, és azt ahogy vadásznak. Ázsia művészete sem volt rossz, de amit a legjobban megkedveltem az a teaház volt. Nagyon szerettem a teraszon a teát inni. Erről még azóta sem tudok leszokni. Az iskolát már több milliószor kijártuk a testvéremmel. Nagyon utálom, de muszáj fent tartanunk a látszatot. A biológia volt a kedvenc tantárgyam, mert általában kimentünk a szabadba, és ott vizsgáltunk meg néhány állatot vagy növényt. Az álmomból az órám csengése ébresztett fel, amit azonnal le is kapcsoltam. Levettem az éjjeliszekrényről a gyűrűmet, majd felhúztam a mutatóujjamra. Éreztem ahogy a gyűrűm védő burokja a testemhez igazodik. Felkeltem az ágyból, majd bementem a gardróbszekrényembe. Én nem akartam ekkora szekrényt, de Catherine ragaszkodott hozzá, hogy nekem ilyen legyen. Levettem egy farmernadrágot, egy narancssárga pólót és egy hozzá illő szürke dzsekit, majd az egyik sarokban felvettem őket. A cipőm egyszerű sportcipő volt. Catherine ötleteibe csak akkor egyeztem bele, ha az én feltételeim is benne lesznek. Ezt nővérem tiszteletben is tartotta. Egyedül Paul volt az, aki dolgozott, ami sok pénz hozott. Csakhogy az évszázadok alatt rengeteg pénz megmaradt belőle.Hajamat gyorsan kifésültem, majd beletettem egy hajráfot. A táskámat feltettem a vállamra, majd lementem a konyhába, ahol nővérem rántottát készített. Emma már régebb óta lent lehet, mint én. Nem tarthatott sokáig a rántotta készítés, mert pár percen belül már ehettem is a szalonnás, gombás rántottát. Amint megettük a reggelinket elköszöntünk nővérünktől, majd kimentünk a házból. A ház előtti úton állt a furgonom, ami barna színű volt, de nagyon rozsdás. Emma sokkal inkább a gyors kocsikat szereti, de én nem vagyok az a száguldó típus. Beraktam a kulcsot a helyére, majd amint elfordítottam felbőgött a motor hangja.Szépen lassan elindultunk az iskola felé. Nem volt túl messze így időben odaértünk. A parkolóban nem volt túl sok hely, ezért behajtottam arra a helyre ahová le szoktam parkolni az autót. Kivettem a kulcsot, majd eltettem a zsebembe, és ezt követően kiszálltam az autóból. Az ég felhős volt, ami nem ígért semmi jót, és ez be is igazolódott, amint el kezdted esni az eső. Azonnal futott mindenki befelé a folyosóra, ahol óriási tömeg volt. Alig tudtam a tömegben mozogni, ezért a fal mentén próbáltam kikerülni a tömegből, és eljutni a matek teremig. Több kevesebb sikerrel eljutottam a matek teremig, majd amint odaértem elsétáltam leghátulra az ablak melletti pad felé. Mrs.Bennet nem vesztegette az idejét sokáig, mert már el is kezdte az órát. Az óra nagy részét nem is figyeltem, mert az ablakon figyeltem ahogy egy rágcsáló mozog a fűben, majd felmászik az egyik nyírfára, majd elkezdi rágcsálni a rügyeit. Felismertem ezt az állatot, és szinte mindent tudtam róla. A megfigyelésemből a csengő hangja rántott ki. A diákok nagy része megkönnyebbülten pakolta össze a holmiját. Elvettem a könyvemet a padról, majd elraktam a táskámba, és kimentem a teremből. A menza felé vettem az irányt. Nem vagyok az a válogatós típus, ezért bármit megeszek. Megfogtam a tálcámat, ami az egyik asztalon volt. Megkértem az iskola igazgatóját, hogy mindennap így tegyen így nem kell sorba állnom. A menzán is egy távoli asztalt szemeltem ki, ahová általában senki se szokott ülni. Leraktam a tálcámat az asztalra, majd kihúztam a székemet, és leültem. Emma a barátnőivel szokott ebédelni, amit én egyáltalán nem bántam, mert így legalább egyedül lehetek. Teljesen váratlanul a suli egyik legmenőbb diákja felém vette az irányt. Isabel Hurst volt az, akit a legjobban utáltam ebben az intézményben. A barátnői ezúttal vele tartottak, ami itt nagyon ritka volt. Ők csak a megfelelő méhkirálynőt keresik, akit körbe rajonghatnak, mint a méhek. Isabel Hurst közvetlenül mellettem állt meg, és nézett dühödt tekintetével az enyémbe.
- Ez itt az én helyem.Már nagyon régen elfoglaltam ezt a helyet.A székre is rá van írva a nevem.-állította a szőke méhkirálynő, amit én meg tudtam volna cáfolni.
Méhei, akik csak hárman voltak dühödt tekintettel néztek vissza rám, és néha rácsaptak az asztalra. Teljesen úgy éreztem magam mintha én lennék szúnyog, akit ki kell kergetni a méhkasból. A biztonság kedvéért megnéztem a széket, de semmi sem volt ráírva. Csajországban csak egy törvény létezik. Ölj vagy megölnek. Csajországban annyit jelent, hogy győzd le az ellenséget vagy ő győzz le téged. Csakhogy Isabel Hurst nagyon elszánt, és bármit megtesz, hogy elérje a célját. A szememet mélyen beleválytam az övébe, majd éreztem ahogy a pupillám tágult néhány milliméterrel.
- Keress magadnak másik helyet.-mondtam, majd a pupillám néhány milliméterrel kisebb volt.
Szerencsére ezt senki sem veszi észre mivel nekik nem olyan kifinomultak az érzékei. A méhkirálynő mosolyogva távozott az asztalomtól, és egy másik helyre rakta le a méhkasát. Ezúttal szúnyog petefészke győzőtt. Barátnői furcsán néztek rá, majd percekkel később méhkirálynőjük visszatért pillanatnyi elmezavarából. Isabel Hurst ezúttal csúnyán ráfaragott. A tálcáján lévő ebédjéből csak a salátát ette meg a többit kidobta a szemetesbe. Barátnői inkább a salátából vettek többet, és alig néhány darabot a sült krumpliból és a sajtos hamburgerekből. Régen ők nem voltak ilyen vékonyak hanem sokkal inkább ducik voltak, de most úgy néznek ki mintha plasztikáztatták volna magukat. Mikor megjelent Isabel Hurst elkezdtek vele barátkozni, és mindent megtettek, amit méhkirálynőjük kért. Gondolataimból egy srác szakított ki, aki felém közelített. A haja barnás feketés színben játszott, és a szemei is barnák voltak.Hirtelen megéreztem vérét, aminek következtében vágytam rá. Alig tudtam ellenállni, ezért gyorsan felálltam a tálcámmal együtt, majd leraktam tálcámat ugyanarra az asztalra. Ezt követően elhagytam a menza területét.
2011. február 2., szerda
Üstökös prológus
Kínok közt:
/Bella/
Nincs is rosszabb annál, mint hogy a saját családod kiközösítsen. Velem is ez történt. Az nap este láttam először, és utóljára a lányomat. Se anyám se apám nem kímélt hanem jól megbüntettek. Anyám már előre összekészítette nekem a csomagot, és feltett egy lovaskocsira. A kocsis nagyon rendes ember mivel nagyon jól bánt velem. Ahogy csattant az ostor a lovak gyors nyerítettek egyet, majd elindultak az új otthonom felé. A nevelőanyám nagyon rosszul bánt velem. Ha valami rosszat csináltam akkor az egyik barátja átjött, és anyám széttépte a ruhám hátulját. A barátja pedig előkerített egy ostort, majd meglendítette a kezét. Az ostor vége rajtam csattant, majd a hátamon egy sebet ejtett, amiből egy meleg csík folyt ki. Általában ennyi elég volt büntetésként. De voltak olyan esetek is amikor már ez sem volt elég. Akkor megvágják a kezemet, majd meggyújtanak egy gyertyát, és a faggyúját a sebemre csepegtetik. A sebeimet senki se látja el, ezért én egy vizes ronggyal szoktam ápolni, de az sem segít. Most viszont elegem lett ebből az életből, ezért inkább elhagyom ezt a házat, és boldogulok valahogy. Csomag nélkül vágtam bele az útba, és csak gyalogoltam az erdő egyik ösvényén. Ha meghallottam egy neszt vagy egy zajt akkor azonnal futásnak eredtem. Lehet, hogy csak paranoiás vagyok, de szerintem az teljesen normális reakció, hogyha megijedek. Csakhogy egyik futásomkor megbotlottam valamiben. Legurultam a dombról, és a folyó mellett megálltam. Nem tudtam megmozdulni sem mivel eltörhettem a gerinccsontomat. A szememet nyitva tartottam, és néztem a tiszta égen a teliholdat. Ezüstösen csillogott, de volt benne valami mágikus. Megbabonázott. A szemhéjaimat csak néhány pillanatig tudtam nyitva tartani, majd lecsuktam. Ezt követően zajokat hallottam abból az irányból ahonnan jöttem, majd megéreztem egy hűvös kezet a gerincemnél. A hűvös kéz égette a bőrömet, de ahogy hozzáért a sebeimhez azonnal felszisszentem.
- Nyugodj meg!Nem foglak bántani!Minden rendben lesz!-ígérte, de tudtam, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen.
Utána az egyik tincsemet arrébb igazította, hogy szabad utat teremtsen a nyakamhoz. Közelebb hajolt, mert éreztem forró leheletét ahogy cirógatja a bőrömet. A nyakamban éreztem ahogy tű hegyes fogak ütnek rajta lyukat, majd éreztem ahogy a hallásom elhalkul. Nem éreztem a bőrömmel semmit, a látásom mintha homályosabb lett volna, az ínyem égett, a fogaim hegyesedni kezdtek, a szaglásom mintha élesedett volna. De a legfurcsább az volt, hogy a sebeim összeforrtak, ami pokolian égetett. Ahogy múlt az idő az érzés egyre elviselhetetlenebb volt. A szívem egyenletes ritmusában dobogott tovább. A vérem forrón kezdett izzani, ami perzselte a bőrömet. A szaglásom tompult így nem éreztem semmi illatot. A hallásom kicsit élesedett így mindent hallottam, ami körülöttem volt, majd minden elhalkult. Éreztem, hogy valaki az ölébe vesz, de utána megszűnt a harmadik érzékszervem is. A szemem égett mintha forró ólmot öntöttek volna rá. A gerinccsontozatom újra összeforrt. Ahogy az idő múlt minden fájdalmam tompulni kezdett míg végül megszűnt minden fájdalmam. Kinyitottam a szememet, majd körülnéztem szobában. Sok furcsa dolgot észleltem magamon. Sokkal jobban láttam, mint előtte. Sokkal jobban tapintottam ki dolgokat, a szaglásom mintha erősödött volna, a hallásom sokkal jobb volt, mint előtte. Az ínyem már nem égett a fogaim viszont élesebbek voltak. Felkeltem a kanapéról, majd jobban körülnéztem. A ház fából készült viszont már több napja nem lett takarítva. A közelben volt egy kicsit koszos tükör, amiről gyorsan letöröltem a koszt. A tükörből ugyanaz az ember nézett vissza rám egy pár apró változással. Az egyik kezemet ráraktam egy poros teaasztalra, de ahogy ráraktam a kezem égni kezdett, ezért gyorsan elvettem onnan. A teaasztal nem is poros hanem volt rajta valami, ami ártalmas a számomra. Az ajtó felőli oldalról meghallottam valami zaj félét, ezért ijedten odafordultam. Tett felém néhány lépést, de hátrálva léptem néhány lépést, de ezt meg is bántam mivel a kezemet megint arra az asztalra kellett tennem, ami iszonyúan égette a bőrömet. Elkaptam onnan a kezemet, és újra arra a férfire néztem. Újra közelített felém, de én újra hátráltam ezúttal kikerülve az asztalt.
- Nyugodj meg!Nem kell félned tőlem!-ígérte, és rá kellett jönnöm, hogy ő volt az, aki segített nekem.
Ezúttal amikor ő közelített felém akkor közelebb engedtem magamhoz. Hirtelen megláttam a kezében egy gyűrűt, amit felém dobott, és én sikeresen elkaptam. Feltettem a mutatóujjamra, majd ő újra az asztal felé invitált.
- Próbáld meg újra!-kérte ugyanazon a bársonyos hangján.
Én eleget tettem a kérésének, és újra megérintettem az asztal, de semmi sem történt. Semmi égető érzés hanem a kellemesen lágy fát éreztem.
- Hogy hívnak?-kérdezte szelíden mintha csak egy földre szállt angyal lett volna.
- Bella.-válaszoltam, de egy kicsit megijedtem, hogy milyen bársonyos hangom van.
A kezét felém emelte, és én készségesen elfogadtam, ezért beleraktam a kezemet az övébe. Az események után elmondott mindent, amit csak tudnom kell. Kiderült, hogy vérfarkas vagyok. Bemutatta nekem másik társát is, akit Catherine-nek hívtak. Felajánlották, hogyha szeretnék velük maradhatok, de saját életet is kezdhetek valahol máshol. Én velük akartam maradni. Most kezdődik el az új életem. Új kihívásokkal és kalandokkal.
/Bella/
Nincs is rosszabb annál, mint hogy a saját családod kiközösítsen. Velem is ez történt. Az nap este láttam először, és utóljára a lányomat. Se anyám se apám nem kímélt hanem jól megbüntettek. Anyám már előre összekészítette nekem a csomagot, és feltett egy lovaskocsira. A kocsis nagyon rendes ember mivel nagyon jól bánt velem. Ahogy csattant az ostor a lovak gyors nyerítettek egyet, majd elindultak az új otthonom felé. A nevelőanyám nagyon rosszul bánt velem. Ha valami rosszat csináltam akkor az egyik barátja átjött, és anyám széttépte a ruhám hátulját. A barátja pedig előkerített egy ostort, majd meglendítette a kezét. Az ostor vége rajtam csattant, majd a hátamon egy sebet ejtett, amiből egy meleg csík folyt ki. Általában ennyi elég volt büntetésként. De voltak olyan esetek is amikor már ez sem volt elég. Akkor megvágják a kezemet, majd meggyújtanak egy gyertyát, és a faggyúját a sebemre csepegtetik. A sebeimet senki se látja el, ezért én egy vizes ronggyal szoktam ápolni, de az sem segít. Most viszont elegem lett ebből az életből, ezért inkább elhagyom ezt a házat, és boldogulok valahogy. Csomag nélkül vágtam bele az útba, és csak gyalogoltam az erdő egyik ösvényén. Ha meghallottam egy neszt vagy egy zajt akkor azonnal futásnak eredtem. Lehet, hogy csak paranoiás vagyok, de szerintem az teljesen normális reakció, hogyha megijedek. Csakhogy egyik futásomkor megbotlottam valamiben. Legurultam a dombról, és a folyó mellett megálltam. Nem tudtam megmozdulni sem mivel eltörhettem a gerinccsontomat. A szememet nyitva tartottam, és néztem a tiszta égen a teliholdat. Ezüstösen csillogott, de volt benne valami mágikus. Megbabonázott. A szemhéjaimat csak néhány pillanatig tudtam nyitva tartani, majd lecsuktam. Ezt követően zajokat hallottam abból az irányból ahonnan jöttem, majd megéreztem egy hűvös kezet a gerincemnél. A hűvös kéz égette a bőrömet, de ahogy hozzáért a sebeimhez azonnal felszisszentem.
- Nyugodj meg!Nem foglak bántani!Minden rendben lesz!-ígérte, de tudtam, hogy semmi nem lesz olyan, mint régen.
Utána az egyik tincsemet arrébb igazította, hogy szabad utat teremtsen a nyakamhoz. Közelebb hajolt, mert éreztem forró leheletét ahogy cirógatja a bőrömet. A nyakamban éreztem ahogy tű hegyes fogak ütnek rajta lyukat, majd éreztem ahogy a hallásom elhalkul. Nem éreztem a bőrömmel semmit, a látásom mintha homályosabb lett volna, az ínyem égett, a fogaim hegyesedni kezdtek, a szaglásom mintha élesedett volna. De a legfurcsább az volt, hogy a sebeim összeforrtak, ami pokolian égetett. Ahogy múlt az idő az érzés egyre elviselhetetlenebb volt. A szívem egyenletes ritmusában dobogott tovább. A vérem forrón kezdett izzani, ami perzselte a bőrömet. A szaglásom tompult így nem éreztem semmi illatot. A hallásom kicsit élesedett így mindent hallottam, ami körülöttem volt, majd minden elhalkult. Éreztem, hogy valaki az ölébe vesz, de utána megszűnt a harmadik érzékszervem is. A szemem égett mintha forró ólmot öntöttek volna rá. A gerinccsontozatom újra összeforrt. Ahogy az idő múlt minden fájdalmam tompulni kezdett míg végül megszűnt minden fájdalmam. Kinyitottam a szememet, majd körülnéztem szobában. Sok furcsa dolgot észleltem magamon. Sokkal jobban láttam, mint előtte. Sokkal jobban tapintottam ki dolgokat, a szaglásom mintha erősödött volna, a hallásom sokkal jobb volt, mint előtte. Az ínyem már nem égett a fogaim viszont élesebbek voltak. Felkeltem a kanapéról, majd jobban körülnéztem. A ház fából készült viszont már több napja nem lett takarítva. A közelben volt egy kicsit koszos tükör, amiről gyorsan letöröltem a koszt. A tükörből ugyanaz az ember nézett vissza rám egy pár apró változással. Az egyik kezemet ráraktam egy poros teaasztalra, de ahogy ráraktam a kezem égni kezdett, ezért gyorsan elvettem onnan. A teaasztal nem is poros hanem volt rajta valami, ami ártalmas a számomra. Az ajtó felőli oldalról meghallottam valami zaj félét, ezért ijedten odafordultam. Tett felém néhány lépést, de hátrálva léptem néhány lépést, de ezt meg is bántam mivel a kezemet megint arra az asztalra kellett tennem, ami iszonyúan égette a bőrömet. Elkaptam onnan a kezemet, és újra arra a férfire néztem. Újra közelített felém, de én újra hátráltam ezúttal kikerülve az asztalt.
- Nyugodj meg!Nem kell félned tőlem!-ígérte, és rá kellett jönnöm, hogy ő volt az, aki segített nekem.
Ezúttal amikor ő közelített felém akkor közelebb engedtem magamhoz. Hirtelen megláttam a kezében egy gyűrűt, amit felém dobott, és én sikeresen elkaptam. Feltettem a mutatóujjamra, majd ő újra az asztal felé invitált.
- Próbáld meg újra!-kérte ugyanazon a bársonyos hangján.
Én eleget tettem a kérésének, és újra megérintettem az asztal, de semmi sem történt. Semmi égető érzés hanem a kellemesen lágy fát éreztem.
- Hogy hívnak?-kérdezte szelíden mintha csak egy földre szállt angyal lett volna.
- Bella.-válaszoltam, de egy kicsit megijedtem, hogy milyen bársonyos hangom van.
A kezét felém emelte, és én készségesen elfogadtam, ezért beleraktam a kezemet az övébe. Az események után elmondott mindent, amit csak tudnom kell. Kiderült, hogy vérfarkas vagyok. Bemutatta nekem másik társát is, akit Catherine-nek hívtak. Felajánlották, hogyha szeretnék velük maradhatok, de saját életet is kezdhetek valahol máshol. Én velük akartam maradni. Most kezdődik el az új életem. Új kihívásokkal és kalandokkal.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)