/Charlotte/
„Charlotte!
Holnap telihold lesz. Egy napod van.
Élvezd ki az utolsó napodat.”
Ezt az üzenetet hagyta nekem Eric az
ablakon. Akkor találtam rá, miután elaludtam a kanapén. Igazából nem is
aludtam, hanem Valentina emlékeit láttam. Kezdek ráérezni a képességemre. A
manipuláló képességemet több mindenre tudom használni. Például arra, hogy
meglássam mások emlékeit.
Ma délután, amikor Valentina emlékeit
láttam, akkor egy pillanatra meginogtam, de valami a fejemben azt súgja,
veszélyes. Nem tudom, miért bízom meg a megérzéseimben. Ahhoz, hogy a
kérdésemre választ kapjak, valamelyik iker hasonmásommal kellene beszélnem, de
ezt nem tehetem. Nem lehetek egy nyitott könyv a számukra.
A tollat letettem az éjjeli szekrényre. A naplómat visszatettem a
rejtekhelyemre, ahová csak én tudok benyúlni.
Ezután a táskámból kivettem egy pólót és egy rövidnadrágot, majd
ezekkel együtt bementem a fürdőszobába. Hajamat összekötöttem egy lófarokba. A
ruháimat lehámoztam magamról, amiket betettem egy szennyes kosárba. Utána
felvettem a pólót és a rövidnadrágot. Az arcomat lelocsoltam vízzel, a hajamból
pedig kivettem a hajgumit. Elvettem a fésűmet a polcról, majd kifésültem a
hajamat.
Miután ezzel végeztem, kimentem a fürdőszobából, és lefeküdtem az
ágyra. A táskámból elővettem egy naplót, ami az édesanyámé volt.
Még sosem olvastam bele. Pedig el akartam, de miután megtudtam,
hogy milyen zűrös ügyei voltak letettem erről az ötletről. Csakhogy már nincs
sok időm. Nem akarok úgy meghalni, hogy nem olvastam el.
Kinyitottam a naplót valahol, majd az első bejegyzést olvasni
kezdtem. A családjáról írt, hogy milyen nehéz volt velük élni. Nagyon korán
beavatták, hogy léteznek vámpírok. De ő nem vadászni akart rájuk, hanem
kutakodni utánuk. Ez adott értelmet az életének.
Aztán áttért a képességére, ami az volt, hogy látta mások
emlékeit. Valószínűleg ezért látom az emlékeket, még akkor is, ha nem akarom.
Édesanyámnak nagyon jól jött ez a képesség. Ugyanis ennek köszönhetően könnyen
meg tudta különböztetni a jót a rossztól.
A következő bejegyzésében már a megérzéseiről írt. Olyasmi érzései
voltak, mint nekem. Akiben az emlékei alapján meg akart bízni, egy hang a
fejében nem akarta, hogy ezt tegye.
- Még nem alszol? – kérdezte meg tőlem
szerelmem, kiszakítva ezzel a gondolataimból.
Fejemmel nemet intettem neki, majd a naplót az egyik fiókba tettem.
Fejemet a párnára hajtottam, lehunytam a szememet, de nem jött álom a szememre.
Johnra néztem, aki még csak most bújt be az ágyba. Rám mosolygott,
amit viszonoztam. Tudja, hogy egy nap múlva fel leszek áldozva a rituálén.
Csókot leheltem az ajkaira, amit egy szenvedélyes csókkal viszonzott. Utána egy
pillanatra a szemembe nézett, majd a karjaiba vett. Levette mindkettőnkről a
ruhákat, a zuhanyzókabinban engedni kezdte a vizet. Ezt követően a nyakamat
borította be a csókjaival, én pedig sóhajtásaimmal jeleztem elégedettségemet.
Hátamat a falnak döntöttem. Kedvesem lejjebb haladt, és a kebleimet vette
célba. Én addig az egyik lábam a dereka köré fontam, majd lágy ringatózásba
kezdtem. Felvette velem az ütemet. Közben újra visszatért a nyakamhoz, amit
finoman harapdálni kezdett. Arra azonban vigyázott, hogy fogait ne vésse bele a
bőrömbe. Kezeimet az arcához emeltem, és felhúztam magamhoz, hogy csókot
nyomjak az ajkaira, ami szenvedélyes csókra sikeredett. Körmeimet a hátába
vájtam, amire egy halk morgással válaszolt.
Mindketten elégedetten dőltünk neki a kabin üvegajtajának. Egy
törölközőért nyúltam, amivel megtörölköztem. A ruháimat gyorsan felvettem,
visszasiettem az ágyba, ahová John is visszabújt egy pillanat alatt. Lecsuktam
a szemeimet, majd mély álomba szenderültem.
Boldogan ébredtem fel reggel. Boldogság töltött el.
Kinyitottam a szemeimet, de szerelmem már nem mellettem volt. Nem
tudom, hol lehet. Végül csak vállat vontam, és a szekrény felé vettem az
irányt. Kivettem belőle a megfelelő ruhákat, amiket magamra kaptam. Hajamat
kifésültem, majd ezután lementem a nappaliba.
Amint leértem oda, mindkét iker hasonmásom jelen volt, ahogy
Ian és John is.
- Van egy tervem, de ehhez meg kell bíznotok
bennem – ajánlotta Valentina.
- Csakhogy nem bízunk se benned, se
pedig Kate-ben – mondta Ian, aki a megszokott hangján beszélt.
- Megmentettem a boszit és Charlotte-t, úgyhogy
ez a minimum – ellenkezett Kate.
- Nincs rátok szükségünk, nélkületek is
jól megvoltunk, mindig kitaláltunk valamit, most is így lesz. – zárta le ezzel
a vitát Ian, majd az ajtó felé mutatott.
Kate azonnal távozott, de Valentina nem. Valentina egy
szempillantás alatt előttem termett, majd beleharapott a karjába, a vérét pedig
megitatta velem. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam. John állította le őt, és
a nyakánál fogva kitessékelte a házból. Letöröltem a vért a szám széléről.
Szerelmem magához ölelt, de ez sem segített. Kibújtam az öleléséből, és
felrohantam a szobába, ahol a gyűrűt kezdtem el keresni, amit még Kitty
adott nekem. De nem találtam. Hát ez lett volna a terve, jöttem rá Valentina
tervére.
Ezután folytattam a napló olvasását és végig néztem a kutatásait,
amit megtudott a humanoidokról.
Nem tudom, miért, de reménykedtem abban, hogy nem kell vámpírrá
változnom. A remény kis apró szikrájába kapaszkodtam. Hamar rájöttem, hogy
hiába kerestem. Nincs remény.
Az ágyon ülve néztem ki az ablakon, és néztem, ahogy a nap eltűnik
a horizontról. Közben lehullott egy könnycsepp az arcomon. Az emberi életemet
sirattam, illetve elbúcsúztam azoktól, akiket már soha többé nem láthatok.
Hannah-t és a nagynénémet.
Időközben John leült mellém az ágyra. Magához húzott, én pedig a
fejemet a vállára tettem. Néztem, ahogy az ég elsötétül, majd szépen lassan
megjelentek a csillagok is.
- Nem akarsz vámpírrá válni, ugye? –
tette fel a kérdést váratlanul.
- Nem.
- Majd csak kitalálunk valamit – próbált
bíztatni valamivel.
- Nincs rá időnk. – mondtam, majd
ránéztem az égboltra, ahol már látszott a telihold.
Búcsúzóul egy utolsó csókot leheltem szerelmem ajkaira. Összekulcsoltuk
a kezeinket, bizonyítva ezzel, hogy nem akarunk elválni. Együtt mentünk le a
földszintre, egészen az ajtóig. Az ajtónál azonban megálltam. John füléhez
hajoltam. Belesuttogtam valamit olyan halkan, hogy csak ő hallja meg.
- Csukd be a szemed, magadban számolj el
háromig, majd nyisd ki. – parancsoltam rá.
Így legalább nem lesz olyan fájdalmas az elválás. Megvártam, míg
lehunyja szemeit, és csak azután nyitottam ki az ajtót. Eric amint meglátott
kinyújtotta a kezét. Mielőtt még beleraktam volna a kezemet az övébe, egy
utolsó pillantást vetettem szerelmemre. Csak ezután raktam bele kezemet az
övébe.
Teljesen váratlanul a fák suhantak el a szemem előtt. Méghozzá
olyan gyorsan, hogy azt se tudtam volna megmondani, hogy hol vagyunk. Egy olyan
úton álltunk meg, amit kavicsok borítanak. Eric a fejével intett, hogy
kövessem. Teljesítettem a kérését. Próbáltam tartani vele a tempót, amit nagy
nehezen sikerült is teljesítenem. Megálltunk. Körülnéztem, de egy ismeretlen
helyen voltunk.
- Hol vagyunk? – tettem fel a
kérdésemet.
- Tudod, a rituáléhoz nem csak vámpírra,
boszorkányra és rád van szükség, hanem az is ki van kötve, hogy hol legyen
elvégezve. A régi Cera birtokon. – válaszolt a kérdésemre a legelső vámpír.
Még jobban körülnéztem, de semmi, illetve senki sem volt ezen a
helyen. Eric egy pillanatra eltűnt, de a közeli fánál tűnt fel újra. Közelebb
akartam menni hozzá, de valami nem engedte. Egy láthatatlan fal állt előttem.
Úgy éreztem, mintha már vámpír lennék. Tudtam, hogy nem így van. Aztán hirtelen
rájöttem, miért van körülöttem ez a fal.
Az egész rituálé alatt ide leszek bezárva, hogy senki és semmi ne
próbálja megmenteni az életemet, megakadályozva ezzel a rituálét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése