/Charlotte/
November 2.
Kedves naplóm!
Elég sok minden történt az elmúlt 4
napban. Megtudtam pár dolgot a legelső vámpírokról. Megtudtam, hogy mindhárman
hibridek. Félig vérfarkasok, de félig még vámpírok. Ezt Kate-től tudtam meg.
Jessie, aki meg akarta ölni Johnt,
megölte a legelső iker hasonmás, Valentina. Ő azt akarja, hogy bízzunk meg
benne. Egyelőre én nem tudok megbízni benne.
Kate kiszabadult a faházból. A
szabadságát arra használta, hogy megmentsen engemet. Ugyanis Eric elvitt
bennünket valahova. Egy szállodába. Van egy boszorkánya is. Mivel nekünk kettő
volt, ezért az egyiknek meg kellett halnia. Én Samet választottam, ezért meg
kellett ölnöm Kitty-t.
Szomorúan hajtottam le a fejemet a párnára, a naplómat pedig
letettem magam mellé. A szekrényemet néztem, amiben csak három ruhám volt. A többit belegyömöszöltem egy utazótáskába,
ami a kocsimban lent vár.
Tegnap miután megöltem Kitty-t, úgy döntöttünk szerelmemmel, hogy
hozzájuk költözök. A szeretteimet így legalább megvédem Erictől. Ian azt is mondta,
hogy bántsam meg a nagynénémet annyira, amennyire lehetséges. Próbálom
megvédeni őket. Őt és Hannah-t.
A naplómat a kezembe vettem, és beleraktam a táskába. A táskát a
vállamra tettem. Összeszedtem minden dühömet, amit Eric iránt éreztem. Így
mentem le a földszintre, ahol nagynéném várt.
A dühömet a megnyugvás váltotta fel, amit egy pillanat alatt
elhessegettem. Nem szabad elérzékenyülnöm, parancsoltam magamra.
- Hová mész? – kérdezte, miután leértem
a földszintre, és sietősen fordultam az ajtó felé.
- Elmegyek Johnhoz – válaszoltam
tömören.
- Miért? Azt hittem, jól megvagyunk
együtt – mondta értetlenül.
- Mert te nem értesz meg, de John igen.
Ő pontosan tudja, mit akarok, te pedig nem – válaszoltam a kérdésére, majd az
autómhoz siettem.
Nagynéném is jött utánam, Hannah a szobájának ablakán nézett le
ránk. Megsajnáltam, hogy el kell őt hagynom, de muszáj ezt megtennem. Nem élném
túl, ha miattam meghalna valamelyikük. Ahhoz túl fontosak nekem.
- Nem mész sehova, én vagyok a
törvényes gyámod, és nem mondok le rólad. Az édesanyád rám bízott, én pedig nem
akarok neki csalódást okozni – határozta el magát.
- Nézd, ha most nem megyek el, akkor itt
ragadok, és valószínűleg olyan leszek, mint az édesanyám. Nem akarok olyan
lenni, mint ő. – tettem be a táskámat a kocsiba, majd elindítottam azt.
A visszapillantó tükörből néztem nagynéném távolodó alakját.
Legördült egy újabb könnycsepp az arcomon, azért amit tettem. Csak így védhetem
meg őket, próbáltam nyugtatni magamat, hogy helyesen cselekedtem. Letöröltem a
könnycseppet az arcomról, majd megkönnyebbülve vezettem tovább.
Hamar odaértem John házához, aki már az ajtóban várt rám.
Leállítottam a motort, majd a táskával együtt kimásztam a kocsiból. Odarohantam
Johnhoz, majd eleredtek a könnyeim. Percekig hozzábújva sírtam, ő pedig próbált
megnyugtatni, nem túl sok sikerrel.
Nagy nehezen elszakadtam tőle, majd együtt bementünk a házba, ahol
az ő szobája felé vettük az irányt.
Úgy döntöttünk, hogy nála fogok aludni, főleg azért, mert Kate
Valentinával együtt a házban fog lakni. John pedig nem akarja, hogy bántódásom
essen, hiszen a legkevésbé sem bízik meg egyikükben.
A szobájában a táskámat leraktam az ő ágyára, majd elkezdtem
kipakolni belőle a holmimat. John csinált nekem a szekrényében helyet az én
ruháimnak, és csinált egy külön polcot a fürdőben. Minden holmimat kipakoltam a táskából, majd a
táskát az ágy alá raktam. A naplómat az egyik deszka alá raktam, amit csak én
szedhetek ki.
Ha Kate láthatatlan alakjában engem figyel, a naplómat akkor sem
tudja megszerezni. Johnnak is volt egy naplója, csak nem tudtam, hogy hol.
Bementem a fürdőszobába, ahol hideg vízzel lelocsoltam az arcomat.
Elővettem a törölközőmet, majd a ruháimat levettem magamról. Engedni kezdtem
magamra egy kis vizet a zuhanyzókabinban. Hagytam, hogy a meleg víz
átmelengesse fáradt testemet. Aztán fogtam a samponomat, amivel bekentem a
hajamat, majd a vízzel kiöblítettem belőle a sampont. Teljesen váratlanul
megjelent a hátam mögött John. Még jobban ráadott a vízre, ezután pedig finoman
magához húzott. Kezemmel próbáltam takarni a testemet, de nem nagyon sikerült.
Akartam, hogy azt csinálja, de nem így. A törölközőm után nyúltam, amit magamra
tekertem. Ezt követően pedig szerelmemre néztem, aki bűnbánóan nézett rám.
Csókot leheltem az ajkaira, amit ő viszonzott egy szenvedélyes csókkal.
Kimentem a kabinból, majd a szekrény felé vettem az irányt.
Kivettem belőle pár ruhát, amit gyorsan magamra kaptam. Ezt követően a hajamat
megszárítottam, majd lementem a konyhába, ahol valami étel után kutattam.
Találtam egy doboz gabonapelyhet, amit kiöntöttem egy tálba, és öntöttem rá egy
kis tejet is. Enni kezdtem a reggelimet.
Bementem a nappaliba, ahol Valentina ült, és egy könyvet olvasott.
Hallotta, hogy jövök, de a könyvet egy pillanatra sem tette le. Nem is akartam
tőle semmit.
Miközben ettem a gabonapelyhemet, valami szokatlan dolog történt.
Az egyik felem belement Valentina fejébe, ahol az emlékeit őrizte. Fejemet
lehajtottam a párnára, majd az összes emlék, amit őrizett, a képességem
levetített a szemem előtt.
„Egy kertben sétáltam Ericcel és
Alexszel az oldalamon. Eric leszakított egy rózsát, amit a hajamba tűzött.
Mosolyt csalva az arcomra sétáltunk tovább. Alex egy idő után elment, azzal az
alibivel próbálta kimagyarázni magát, hogy dolga van.
Kezeinket összekulcsoltuk Ericcel, majd addig
sétáltunk, amíg egy padhoz nem értünk. Leültünk a padra, majd néztük a
naplementét. Gyönyörű volt most is.
- Szerinted a szüleid engedni fogják, hogy összeházasodjunk? – tette
fel váratlanul a kérdést.
- Ők csak a nevelőszüleim, nem tilthatják meg, hogy mit csináljak. –
mondtam határozottan, majd egy gyors csókot leheltem az ajkaira. – Most haza
kell mennem. – mondtam, és elindultam a lovam felé.
Hamar hazaértem, mint gondoltam.
Boldogan mentem fel a szobámba, és vettem fel a hálóingemet. Az ablakot
gondosan bezártam, a párkányra még vasfüvet is raktam.
Nem akartam, hogy egy vámpír éjjel
támadjon rám. Bár a nevelőszüleim szerint nem teheti be a lábát egyetlen vámpír
sem. Sosem értettem őket. Valahogy annyira mások, mint én. Csak azt tudnám,
hogy kik az igazi szüleim. Bár nevelőszüleim azt mondták, hogy meghaltak, én
nem hittem nekik.
Teljesen váratlanul szédülni kezdtem,
majd egy fatálba ürítettem a vacsorámat. Már napok óta csak rosszul vagyok.
Szerintem elkaphattam valamiféle betegséget vagy csak simán elcsaptam a
hasamat. Bár nem igazán bíztam abban, hogy valóban beteg vagyok. A tálat
elmostam, az arcomra is vizet locsoltam. A hálóingemet levettem, majd a hasamra
néztem. Hirtelen megéreztem egy apró kis rúgást. Megtapogattam a hasamat, hogy
biztosan nem tévedek. Nem tévedtem. Terhes vagyok.”
„Sírva tettem le egyetlen gyermekemet
egy idegen ház ajtajába. Nem tehettem mást, ha meg akarom őt védeni.
Látomásaimnak köszönhetően, ami a terhességem időszakában mutatkozott meg.
Tudtam, hogy mit kell tennem.
Eric a fél várost kiirtotta. Hazudott
nekem, ugyanis csak arra kellettem neki, hogy megnyerje a nevelőszüleim
bizalmát. Aztán megölte őket, és minden boszorkányt a városban. Az emberek
féltek, valamit muszáj lesz tennem.
Elfutottam a lovamig, majd felültem
rá. Együtt mentünk el a házamig. A házam előtt leszálltam a lovamról, és
befutottam a házba. Megittam a vasfüves teát, majd lefutottam a pincébe, ahol
nevelőszüleim a könyveit tartották.
Tudtam, hogy melyik kell nekem, de még
mielőtt elvégeztem befejezhettem volna a rituálét, megittam Alexnek a vérét.
Kihasználtam az érzéseit, amit irántam érzett, hogy megszerezhessem a vért, ami
életben fog tartani. Így mindig keresztbe tudok majd tenni Ericnek.
Leültem a kőre, majd elolvastam, mit
kéne tennem. Az első lépés megvolt. Eric ivott a véremből. Második lépés a
véremet rá kell kenni valamire, ami az övé volt. Kerestem egy éles követ,
amivel elvágtam a tenyeremet, majd a gyűrűre kentem, ami még az övé volt,
mielőtt nekem adta. Ezután meg kell halnom. Mivel egyetlen egy boszorkány sem
volt a közelben, ezért kihúztam a halott vámpír testéből a karót, amit a
hasamba döftem. Égett a testem. Olyan érzés volt, mintha máglyán égnék el.
Elterültem a földön, majd mindent beborított a sötétség.”
- Charlotte – szólított meg szerelmem,
amire kinyitottam a szememet. – Jól vagy? – kérdezte aggódva, amire én válaszul
csak bólintottam.
A fejemben megszólaltak a vészcsengők. Veszélyes, zengték a
hangok, ne bízz meg benne. Valami oknál fogva megbíztam az megérzéseimben. Nem engedték, hogy bízzak benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése