Árnyék és fény 17. fejezet

Visszatérés:

/Charlotte/

Reggel a szobámban ébredtem fel. Felkeltem az ágyból, majd a szekrényem felé indultam. Kivettem onnan pár ruhát, és a fürdőbe sétáltam. A rajtam lévő ruhákat bedobtam a szennyes kosárba. Bementem a kabinba, majd engedni kezdtem magamra a vizet. A hajamat jó alaposan megmostam, és ezt követően megmosakodtam. Miután végeztem a zuhanyzással, elállítottam a vizet, kimentem a kabinból. Felöltöztem, megszárítottam a hajamat, bepakoltam a táskámba. Tegnap nem volt rá alkalmam ezt megcsinálni, mert a délutánt Iannél töltöttem. Miután ezzel is kész voltam, felhívtam legjobb barátnőmet. Sam azonnal felvette, és nagyon megkönnyebbült, amikor felvette a telefont. Bizonyára halálra aggódták magukat. Legjobb barátnőm elmondta, hogy ki jön el értem. Rose fog eljönni értem. Szerencsére nagynéném elhitte a sztorit, amit tegnap kitaláltunk. Ezek után lementem a lépcsőn a konyhába, és megreggeliztem. Julia néni most rántottát készített nekünk. Gyorsan megettük a reggelinket Hannáhval. Utána kimentem a ház elé, ahol Rose egy fekete kocsival lassított le a házunk elé. Beszálltam a kocsiba. Rose elszáguldott barátnőm házáig, és utána elszáguldott az iskoláig.

- Hol van John? - kérdeztem meg nagyon halkan barátnőmtől.

- Azt mondta, hogy később jön. - válaszolt rá, majd a folyosó iránya felé ment.

Követtem őt a folyosóig, ahol elmentem a szekrényemig, és kivettem belőle a történelemkönyveimet. Most történelem órám lesz. Elbattyogtam a történelem teremig, majd ott leültem a leghátsó padba. Pár perc elteltével meghallottam a csengőt, és a diákok sietősen jöttek be a terembe, majd leültek a saját padjaikba. Mindenki megjött kivéve Johnt, akiről nem tudtam semmit csak annyit, hogy később jön. Azt nem mondta, hogy miért. Teltek az órák és John még mindig nem jött be az iskolába, hogy végig ülje az óráit. Mikor már az utolsó órámat ültem végig eszembe jutott valami. Talán én elmehetnék hozzá. De csak munka után tudok. Mikor meghallottam a csengő csengését összepakoltam a holmimat, és kimentem a teremből. Ezt követően elhagytam az iskola területét, és a munkahelyem felé vettem az irányt. Amint odaértem letettem a táskámat a szokásos helyre, majd azonnal belekezdtem a munkába. Kipakoltam a ruhákat, felraktam a rácsokra, kicsomagoltam a cipőket, beleraktam őket egy dobozba, a kiegészítőket pedig felraktam egy műanyag rúdra. Ennyiből állt a mai munkám. A műszakom lejárta után elmentem a táskámért, és hazafelé vettem az irányt. Otthon megcsináltam a leckémet, majd felhívtam Rose-t, aki még nem ért John házába, de szívesen beugrik értem útközben. A ház előtt várakoztam a fekete kocsira, amit nem sokára megláttam lelassítani. Beszálltam a kocsiba. Barátnőm elindította a motort, és elindult a ház felé. Pár pillanat alatt odaértünk, mert amikor feleszméltem már láttam a házat magam előtt. Gyorsan kipattantam az autóból, bementem a házba szerelmemet keresve, de nem találtam őt sehol. Még a szobájába is benéztem, de ott se volt. Az ablak üveglapján megláttam egy papírt, amit levettem onnan. A papírra az én nevem volt rá írva.

Ha szeretnéd őt életben látni, akkor gyere el este kilenckor ugyanabba a házba, ahol megöltétek a barátomat. És még valami. Nem vagyok egyedül.

Amint elolvastam úrrá lett rajtam a pánik. Fel és alá járkáltam a szobában annyira megijedtem. Johnt nem bánthatja. Őt nem. Szeretem őt, és mindig is szeretni fogom. Leültem az ágyra, és újra meg újra elolvastam azt a néhány mondatot, amit az a lány írt nekem. Nem sokára megjelent az ajtóban Rosette, aki kíváncsian méregetett, majd kivette a kezemből a papírt. Amint elolvasta egy szempillantás alatt eltűnt, én pedig követtem őt már amennyire követni tudtam. A nappaliban volt Iannel, aki épp a papírlapot tartotta a kezében. Miután elolvasta rám emelte a tekintetét, majd Rose-ra, aki értette a célzást, és azonnal a telefonhoz szaladt.

- Visszaszerezzük a boszorkányok és Rosie segítségével - mondta, és el akart menni, de én elálltam az útját.

- Nem viheted Samet és a nagynénjét. Ők .... - épp folytatni akartam, de ő a szavamba vágott.

- Ne aggódj értük, meg tudják védeni magukat, ha kell. - zárta le ezzel a vitát, majd mindketten eltűntek.

Egy ideig vártam, és vártam hátha hamarabb visszajönnek, de ez nem történt meg. Délután volt. A nap alacsonyan volt az égen. Hirtelen egy ötlet jutott az eszembe. Cselekedtem. Lementem a pincébe, ahol John a vasfüvet tartja. Leszedtem belőle párat, és vízbe tettem őket. Addig megkerestem szerelmem kocsijának a kulcsát. Autót eddig még nem vezettem, de most itt az ideje. Megnéztem a vasfüvet, majd kivettem a vízből a virágokat, és a porát beletettem a paprikaspray-be. Így hatásosabb lesz. Az üveget beletettem a bőrkabátom ujjába, és elrejtettem néhány fadarabot a biztonság kedvéért. Ezután beültem a kocsiba, és elindítottam az autót. Addig vezettem, míg meg nem láttam Sam kocsiját. Egy másik utat választottam, hogy megközelítsem a házat. Ha észreveszik, hogy én itt vagyok, akkor a tervem kudarcba fullad, és én azt nem akarom. Egy ideig mentem az autóval, majd teljesen váratlanul megláttam valamit magam előtt. Azonnal leállítottam az autót. Kiszálltam a járműből, és afelé vettem az irányt. Távolabb volt, mint gondoltam az a valami, de így is közel. Egy ajtót találtam, ami nem volt zárva. Tárva nyitva volt. Bementem rajta, majd sétálni kezdtem az alagútban. A fáklyák megvilágították az alagutat így mindent láttam, de hallani nem hallottam semmit. Mentem az alagútban olyan halkan, amilyen halkan csak lehet. Hamarosan hangokat hallottam az egyik irányból, ezért arra felé vettem az irányt. Pár perc alatt meghallottam a hangnak a forrását. Egy kis helyiségben két alakot láttam. Az egyik a széken ült, vasfüvet tartva a kezében, a másik egy székhez volt kötözve, aki nem más, mint John volt az. Semmi baja nem volt azt leszámítva, hogy az arcán néhány seb volt, ami pár perc alatt eltűnt.

- Az iker hasonmás még nincs itt, de a barátai az embereimet irtják. Ha nem jönnék vissza, öld meg. - adta ki az utasítást a szőke lány, majd eltűnt.

Még hallottam azt, ahogy kattan a zár az ajtóban. Cselekednem kellett. Nem hagyhatom, hogy megöljék őt. Megfogtam egy követ, és a férfihez dobtam. Utána egy kicsit tovább mentem az alagútban. Vártam, hogy jöjjön az az alak. A férfi járásának hangjait hamar meghallottam. Én egy szikla mögé bújtam el, és próbáltam nem kiadni hangokat. Amint a férfi elhaladt a szikla mellett megfogtam egy karót, és beledöftem a hátába, aki ugyan meglepődött, de simán kihúzta azt. Felém fordult, és épp közeledett hozzám, amikor elővettem a paprikaspray-met. Ráfújtam az arcára, amitől felordított. Elővettem egy másik karót, amit most a szívébe szúrtam. A férfi teste elszíneződött, majd összeesett. Visszamentem kedvesemhez, és levettem róla a köteleket. Megpróbált felállni, ami sikerült is neki, de a járás már nehézkesebb volt. Megfogtam az egyik karját miközben az alagút felé mentünk. Így sétáltunk ki az alagútból, amikor hirtelen meghallottam valamit. Gyorsabb ütemet vettem fel, amitől kissé nehézkesen lépdelt mellettem szerelmem. Már láttam az ajtót, amin keresztül bejöttem, de abban a pillanatban szerelmem a földre esett. Megpróbáltam felállítani, de nem sikerült.

- Gyere, mennünk kell - kérlelten őt, de olyan kába volt, hogy szerintem nem hallotta azt, amit mondtam.

Vér. Vér kell neki. Kerestem valamit. Találtam is egy éles követ, ami talán elég lesz ahhoz, hogy megvágjam magam. Megvágtam a tenyeremet, és szerelmem szájához tartottam. Lekényszerítettem egy kis vért, majd elvettem onnan a tenyeremet. Megpróbáltam most felemelni, de megint meghallottam valamit, amitől egy kicsit megijedtem. Elővettem egy karót, a paprikaspray-t a kezemben tartottam. Teljes készenlétben álltam, hogy megvédjem magunkat, de valaki kivette a kezemből a karót. Nem tudom ki volt az, de időm se volt megfordulni, mert újra előttem állt az a szőke lány. Támadni akart, de kedvesem megállította. A nyakánál fogva a falnak támasztotta. A lány alig kapott levegőt, és erőtlenül kapálózott John karjaiban. Egy pillanatra rám emelte tekintetét. Nézni kezdte a felsértett kezemet egy pillanatig aztán elszíneződött az arca, és a tekintete elhomályosult. Szerelmem odajött hozzám, és a karjaiba kapott. Most már sokkal jobban nézett ki, mint gondoltam. Rohanni kezdett a kocsi felé, majd betett oda, és kivette a kocsijának kulcsait a zsebemből. Gyorsan beült a vezető ülésre, és elindította az autót.

/Kate/

Épp abba az üzletbe mentem, ahol az iker hasonmásom szokott dolgozni. De most csak Heather volt bent, aki késő estig szokott dolgozni. Összesen öt testvére volt, és az édesanyja egy hatodiknak ad életet. Sokat kell dolgoznia. Ő nem jár suliba pedig még hátra van egy éve, de feláldozta magát a családja érdekében. A bátyja is dolgozik, de ő már egy családot alapított valahol Parkersburgben így nem tud segíteni nekik. Az ikerhúgai is dolgoznak suli közben felváltva. Így, akinek tanulnia kell, az otthon marad, amelyik nem az elmegy dolgozni. Van még két kisöccse is. Az egyik még csak most kezdett el suliba járni, míg a másik csak három éves. Az apja két munkát is vállalt, de egyiknél sem keres olyan jól. Mindent tudok róla, amit Charlotte nem tud. Bementem az üzletbe, és Heatherhöz mentem, aki most pakolta össze a holmijait.

- Szia Charlotte - köszönt oda nekem mikor meglátott. - Mit keresel itt? A műszakodnak már egy ideje vége - állította, ami igaz is volt.

Terveim voltak vele, ezért nem megyek el, amíg a teremet véghez nem viszem. John soha nem lehet azé a Charlotte-é. Azt nem hagyom.

- Tudom, de a főnökömet keresem, hogy elkérjem a csekkemet, amit itt hagytam - válaszoltam egyszerűen, majd közelebb mentem hozzá.

A nyaklánca nem volt rajta. Így könnyebb dolgom lesz megigézni. Nem kell külön levetetni róla a nyakláncot. Éreztem, ahogy szemem összehúzódik, mikor a szemébe néztem.

- Meg kell ölnöd Hope McDonough-ot - mondtam, mire azonnal összerezzent.

- De akkor kirúgnak, és a családom óvadékot fizethet - mondta, és a szeméből legördült egy könnycsepp.

- Tudom, és én pont ezt akarom. Az alapítók napja pont tökéletes erre a célra. Amikor Hope nem figyel, te leszúrod őt - igéztem meg még az eddiginél is jobban, hogy utána már könnyen tudjam mozgatni, mint egy bábut.

- Amikor Hope nem figyel, leszúrom. - ismételte meg, amit mondtam.

Egy elégedett mosoly kíséretében eltűntem az üzletből.

Vége az első résznek! Folytatás hamarosan.