Túloldal - 4.fejezet

Furcsaságok

/Saoirse/

Két nap telt el, amióta ezen az ismeretlen helyen vagyok. Azóta elég sok minden történt. Az idegenvezetőm Alec – megkértem, hogy hadd hívjam inkább Alecnek – megmutatta a várost. Csak a várost merte eddig megmutatni belülről, ugyanis nem érkeztek meg a teszteredmények, ezért nem mert elvinni egy estleges hosszabb túrára.

Egyszerűen csodálatos ez a hely. Új dolgokat láttam, és ismertem meg. A várost pedig gazdagon díszítik növények. Szinte mindenhol van egy. Az idegen szavakat pedig Alec készséggel megmagyarázta. És az is kiderült, hogy ez csak egy kisváros. Léteznek ugyanis ennél nagyobb és jóval népesebb városok.

Ami pedig a technikát illeti, az egyszerűen fantasztikus. Ugyanis felhasználják a napenergiát. Ezáltal jutnak áramhoz az elektronikai kütyük, sőt. Még az autókat, motorokat is így használják.

De azért a kinti világból is mutatott egy keveset. A számítógépen, amit ők úgy hívnak PC, tudott mutatni egy keveset a kinti világból.

Már most csodálatos és hihetetlen, ami eddig láttam. Mi lesz, akkor, ha már kint leszünk a városból? Vagy, ha elvisz, mondjuk az erdőbe? Annyi itt a kérdés.

Észrevettem azonban azt is, hogy valamit eltitkolnak. Ráadásul, amikor az emberek meglátnak, akkor úgy néznek rám, mintha valami kísértetet láttak volna. Vannak olyanok, akik örülnek nekem, és olyanok, akik nem. Mintha bajt hoznék rájuk. Nem értem ezt az egészet. Vajon mit tudnak, amit én nem tudok?

-          Megjöttek az eredmények. – szakított ki gondolataimból Alec.

Felnéztem rá, ugyanis eddig a padlót bámultak. Egy nagy mappát tartott a kezében. Kivett belőle egy lapot, majd hosszasan tanulmányozni kezdte. Odasettenkedtem mellé, és én is nézni kezdtem a papírlapot. Nem sok mindent értettem belőle, de azt igen, hogy fertőző betegségnek nem vagyok kitéve. Elővett belőle egy másik lapot, amin szintén ugyanez állt kiegészítve azzal, hogy nem szenvedtem maradandó károsodást. Majd egy harmadikat is előhalászott, ami már egy röntgenfelvétel volt a testemről. Csodálkozom, hogy egyáltalán belefért az egész testem.

A felvételt még az eddiginél is tovább tanulmányozta. És meglehetősen sokat hümmögött.

-          Te nem ide tartozol, nemde? – tette fel a kérdést, miután végignézett minden leletet, amit a mappában talált.

-          Nem – válaszoltam.

Valami frappánsabbat akartam mondani, de aztán meggondoltam magam. Nem voltam abban a hangulatban, hogy valami frappánsat mondjak. Illetve attól is féltem, hogy esetleg bunkó leszek. Bár ettől szinte mindig félek.

-          Nagyon érdekes a testfelépítésed – mondta, majd a mappát elrakta az egyik fiókba.

-          Mitől olyan érdekes? – kérdeztem értetlenül.

-          Mindentől – válaszolta egyszerűen és tömören.  – Kezdjük a belső szerveiddel. Egy szíved van, nekünk kettő. A vese is teljesen máshogy néz ki. A miénk két részből áll. Az első része a méregtelenítő, a másik pedig szűrőberendezés. A bordák sem így helyezkednek el a testben. Ami pedig a koponyát illeti, ott is vannak eltérések. És akkor még nem is beszéltem a szemről, az orról és a többiről. Nem értek semmit, ami a testedben történik. – kelt ki magából.

-          Talán én segíthetek megismerni, de csak ha akarod? – ajánlottam, amire fény csillant a szemében.

-          Az nagyszerű lenne, és ötletem is van, hogyan ismerhetném meg jobban, de nem fog tetszeni. – kezdte baljóslóan.

Még ki sem mondta, de már tudtam mire gondol. Az egyetlen, amit utálok az, ha meztelenül kell állnom valaki előtt. Főleg, ha az illető férfi.

-          Na, nem. Azt már nem – tiltakoztam.

-          Légyszíves. Egyébként sem lennél teljesen meztelen, csak részben. – próbálkozott újra nem túl sok sikerrel.

-          Nem.

-          Légyszi. Senki nem fog látni, vagy véletlenül benyitni, ha esetleg emiatt aggódnál. – próbált megnyugtatni.

Csakhogy én ettől nem féltem. Voltam már nőgyógyásznál. Egyszer. Akkor is csak azért, mert muszáj volt.

Fejemet rázva fejeztem ki, hogy nem fogok ebből engedni. Ha tetszik neki, ha nem, ez van.

-          Bizonyos részeket kihagynék.

-          Mint például? – kérdeztem kíváncsian, ugyanis az utolsó mondatával sikerült felkeltenie az érdeklődésemet.

-          Az emlőidet, és a hüvelyedet. Azokkal nincs gondom. Teljesen úgy néz ki, mint az ebben a világban élő nőknek – mondta meglehetősen higgadtan.

Talán még abban is reménykedett, hogy beadom a derekamat. Ilyen könnyen? Látszik, hogy még nem ismer. Ha én egyszer a fejembe veszek valamit, attól nem lehet ilyen könnyen eltántorítani.

-          Még meggondolom – válaszoltam higgadtan.

-          Rendben – válaszolta elégedetten.

Végül is elérte, amit akart. Sikerült rávennie arra, hogy elgondolkozzak rajta.

-          Holnap, megmutatom kívülről is a várost, ha még szeretnéd látni? – nézett rám kérdő tekintettel.

Bólintottam, utána pedig kislányosan tapsikolni kezdtem. Izgatott voltam, ezért ilyenkor kislányosan kezdek el viselkedni. Már kislány korom óta ez a reakcióm, ha izgatott vagyok. Azóta nem tudok erről leállni. Ez is egyike a furcsaságaimnak.

Ezután megvacsoráztunk, közben mesélt nekem a kinti világról. Hogy miben lesz más? Mi az, amin ne lepődjek meg? És a többiről, ami esetleg szóba kerülhetett. Azután pedig a lakása felé vettük az irányt.

Ez alatt a két nap alatt az ő lakásában aludtam. Az ispotály, azaz kórház mellett lévő 6 emeletes, henger alakú épületben van a lakása. Ráadásul a legfelső emelet erkélyes lakásában lakott.

Belül teljesen átlagosnak mondható. Minden van benne, ami kell. Konyha, fürdőszoba, két hálószoba, nappali. Az elektromos termékek, azonban már nem nevezhetők átlagosnak. A lámpa csak akkor kapcsolódik fel, ha csettintesz. A tévét – igen, tévé is van, csak máshogy nevezik – egy négyzet alakú távirányítóval lehet bekapcsolni. A távirányítón azonban csak három gomb van. Egy piros, egy kék és egy zöld. A kékkel bekapcsolód, a pirossal kikapcsolód, a zölddel pedig a csatornákat váltogatod. Csak néhány csatorna van, de azokon is vagy dokumentum, vagy ismeretterjesztő filmeket adnak. A konyha mindent elvégez helyetted, ha a megfelelő parancsot adod neki. A fürdőszoba is hasonlóképen működik. A hálószoba viszont már átlagosabb, a szekrényt kivéve. Ugyanis a szekrénynél már egy négy számjegyből álló kódot kell kimondani, ami tetszés szerint bármi lehet.

Felvonóval mentünk fel a legfelső emeletre. Szerencsére a felvonó átlagos volt. Vagyis pont úgy működik, mint egy lift, csak modernebb formában. A legfelső emeleten még kettő lakás található Alec lakásán kívül.

A nappaliban persze egyből lepakolta a holmiját az egyik kanapéra, utána a konyhába ment. Mindig ugyanígy indította az estét. Csak én nem. Ugyanis most a fürdő felé mentem. Még nem volt szerencsém kipróbálni a zuhanyzót.

A fürdőben azonnal lekapkodtam magamról a ruháimat, amit egy kis fémhengerbe raktam. Megnyomtam a „Szállítás” gombot, majd egy kattanó hang után a ruha eltűnt. A hajamat egy gyors mozdulattal felkötöttem, a zuhanykabin oldalán pedig megnyomtam egy sárga gombot.

A zuhanykabin ajtaja magától kinyílt. Azonban amint beléptem már be is csukódott. Egy piros lámpa jelezte, hogy az ajtó zárva van. Pár másodperccel később a zuhanyfej automatikusan működésbe indult. Csurgatni kezdte rám a vizet. Egy zöld csőből a kezembe folyt egy zöld színű krém. Magamra kentem. A zuhanytálcáról elvettem a mosdószivacsot, amivel a tusfürdőt még jobban elkentem magamon. A tusfürdőt lemostam magamról, utána pedig a zuhanyfej is leállt. De még mielőtt kimehettem volna, egy másik zuhanyfej spriccelni kezdett. Csak ezután nyílt ki a zuhanykabin ajtaja. Egy törülközőt magamra tekerve - amit egy fiókból szedtem -, léptem ki a kabinból.

Az utóbbi művelet a fertőtlenítés volt. Alec szerint a központi hálózat hatja végre a műveletet. A központi hálózat, vagyis a komputer merevlemeze fürdés közben letapogat, amit mi nem veszünk észre. A letapogatás a fertőzés felismeréséhez kell. Ha valaki közel áll a fertőzéshez, akkor a rendszer automatikusan fertőtlenít.

A fürdőből a hálószobába siettem, ami legnagyobb szerencsémre pont a fürdő mellett volt. Plusz a fürdőt és az én szobámat egy ajtó választja el, amin át anélkül közlekedhetek, hogy bárki is észrevenne. Most is ezen az ajtón át közlekedtem.

A törülközővel szárazra töröltem magamat, majd a szekrényhez mentem.

-          1028 – mondtam hangosan a szekrény felé fordulva.

Pár másodperc után a szekrényajtó kinyílt. Kivettem belőle egy fehér hálóinget, amibe ott helyben bele is bújtam. Megnyomtam a „Zár” gombot, ami után a szekrényajtó becsukódott.

Lefeküdtem az ágyra. Egy pár percig eltartott, míg kényelembe helyeztem magam. Ezután csettintettem, aminek hatására a lámpa kialudt. A szemeimre ólomsúly nehezedett, majd elszenderültem.

Álmomban egy erdőben futottam valaki elől. Tudtam, hogyha nem sietek, akkor ő győzött. A fákat ügyesen kerülgettem, és egyetlen növényre sem léptem rá.

Egyszer már tapasztaltam, milyen érzés, ha rálépsz egyre. Nem szerettem volna újból átélni. Fejjel lefelé lógni pedig szintén nem akartam.

Néha azért megálltam, ugyanis voltak kisebb fajta problémáim már születésem óta. Nem akartam, hogy pont az erdő közepén érjen egy kisebb fajta roham. Ráadásul, akkor ő sem engedne ki többet a szabadba. Így is alig tudtam rávenni erre a kis kiruccanásra.

 Egy fa törzsének támaszkodva egyenletesen lélegeztem. Amint egy kicsit kipihentem magamat, meghallottam egy zajt valahonnan a fák közül.

Már közeledik. Nem hagyhatom, hogy győzzön. Ilyen könnyen nem adom meg magamat.

Egy rövid félrevezető séta után, futásnak eredtem. Az ösvényen zajtalanul haladtam. Ez a furcsaságom most nagyon jól jön. Hiszen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy tud zajtalanul futni.

Már épp egy vagy több lila és fehér színű hajtásokból álló fa alatt voltam – ami valamilyen csoda folytán egy alagutat képezett -, amikor valaki elkapott és a földön elterültem. Ő pedig a derekamnál ült. A kezeimet nem túl erősen a fejem fölé szorította. Meglehetősen gyengéd volt velem, amióta csak találkoztunk.

Belenéztem abba a csodálatos kék szemébe. Most is ugyanúgy csillogott az örömtől, mint pár nappal ezelőtt. Csakúgy sugárzott az örömtől. Ahogy én is.

-          Én győztem – kuncogta.

Megpróbált utánozni, nem túl sok sikerrel. Ahhoz még sokat kell gyakorolnia.

A fejünk közeledett egymáshoz, vagyis inkább csak az övé. Ajkát az én ajkamhoz érintette, és egy csókot lehelt rá.

Ijedten ébredtem fel álmomból. A hajam csatakos volt, a homlokom csupa verejték, a szívem pedig őrülten dobogott. Ez csak egy álom volt, gondoltam magamban nyugtatás céljából. Egyenletesen lélegeztem, előre illetve hátra dülöngéltem.

Amikor valamennyire sikerült megnyugodnom, megpróbáltam visszaaludni, csakhogy az álmomat nem tudtam kiverni a fejemből.

Az íróasztalhoz igyekeztem, ahonnan kivettem egy darab papírt és egy ceruzát. Elkezdtem rajzolni azt a fát az alagúttal együtt. Minden egyes apró részletre emlékeztem, ezért mindent részletpontossággal papírra tudtam vetni. A színeket tónusozással oldottam meg.

Vajon létezik ez a hely? Nem tudom, de nagy a valószínűsége, hogy igen. Reggel megkérdezem Alectől, gondoltam.

Miután kész volt a rajzommal, az ágyba tántorogtam. Kicsit félve, de bátran hunytam le a szemeimet, hogy ismét elmerüljek az álmomban.

****

Reggel kipihenve ébredtem fel. Ugyanakkor meg is voltam könnyebbülve, hogy nem kellett még egy éjjeli traumát átélnem.

Felkeltem az ágyból. Alighogy felkeltem észrevettem az ágy szélén szépen összehajtogatva a ruháimat. Ezek szerint elkészültek a kimosatásával. Végre, gondoltam.

Kibújtam a hálóingből, és magamra kapkodtam a ruháimat. Jól tudtam ugyan, hogy itt a nők nem viselhetnek nadrágot, de ez legyen a legkisebb gondom. Legfeljebb még jobban megbámulnak. A tegnap esti rajzomat összehajtva raktam bele a farzsebembe. Kimentem a konyhába, ahol Alec már javában készítette az reggelit. Vagyis a konyha csinálta, Alec meg a parancsokat osztogatta.

-          Jól aludtál? – kérdezte, amint észrevett engem a konyhában.

Bólintottam. Leültem az egyik székre, és vártam a reggelimre.

Alec az én kérésemre megmutatta azokat az ételeket, amiket nem ismertem. Plusz még el is mondta, hogy mit mikor használunk. Ez jól jött, ugyanis ebben a két napban előfordult párszor, hogy én tálaltam az ételt. Legyen az reggeli, ebéd, vacsora. Ma reggel párolt zöldség volt a menü. Húst az itteniek nem nagyon ettek. Mondhatnám úgyis, hogy itt mindenki vegetáriánus életmódot él. És tojást sem esznek, sőt. A tejtermékekről nem is hallottak. Halál komolyan. Ha megkérdeznéd valakitől, hogy mi az a tej, nem tudna rá válaszolni.

-          Minden rendben? – szakított ki a gondolataimból Alec.

-          Igen – válaszoltam mosolyogva. – Kérdezhetek valamit?

Bólintott mosolyogva, majd lerakott egy elém egy tányért. Párolt gombát – a kisebb fajtából -, brokkolit, padlizsánt, sárgarépát ettem. Igen, tudom.

Előhalásztam a farzsebemből a rajzomat. Széthajtogattam, majd a kezébe adtam.

-          Felismered ezt a helyet? – tettem fel neki a kérdést.

-          Ezt te csináltad? – kérdezte meglepetten. – Igen, ismerem – válaszolta, amikor meglátta, hogyan nézek rá, amiért nem válaszolt a kérdésre.

-          És meg tudnád mutatni?

Válaszul bólintást kaptam, de láttam rajta nem szívesen tette. Valamit eltitkol előlem? Csak tudnám, hogy mit.

-          De nem fogod megtenni, igaz? – kérdeztem meg tőle.

Választ viszont nem vártam. Jól tudtam mit fog mondani. Azt fogja mondani, hogy nem, mert nem vagyok biztos abban, hogy elvihetlek egy hosszabb túrára.

-          Nem, mert nem vagyok biztos abban, hogy elvihetlek egy hosszabb túrára. – én megmondtam.

Aha, persze. És én ezt, majd el is hiszem. Ez csak kifogás. Tuti, hogy valami más van a dologban. Csak tudnám mi.

-          Mindegy, nem fontos. – vettem el tőle a rajzot.

Megpróbáltam a reggelire koncentrálni, de nem ment. Egyre csak az álmom jutott az eszembe. Az a szem, az a fa és az a határtalan boldogság. De jó lenne, ha tényleg megtörténne?

-          Látnom kell azt a helyet - szólaltam meg, miután már gondolataim egyre csak a fa körül jártak.

-          Megmondtam, hogy…

-          Tudom, tudom. – szakítottam félbe mielőtt elismételhette volna ugyanazt a mondatot. – És mi lenne, ha adnék pár napot arra, hogy ezt kiderítsd? – tettem fel a kérdést hirtelen ötlettől vezérelve.

-          Akkor talán rá tudsz beszélni a dologra – egyezett bele a dologba, de még most sem örült neki túlságosan.

Nem baj, a lényeg, hogy beleegyezett. Végre láthatom azt a helyet. De jó.

-          De, ugye tudod, hogy bele kell egyezned abba, amiről tegnap beszéltünk? – tette fel a kérdést költőien.

Basszus, gondoltam kétségbeesetten. Erre nem számítottam.