10-11 fejezet

10.fejezet:Emlékek Carláról
/Edward/

Futottam haza a régi otthonomba. Ott álltam a régi otthonom előtt, és házban égtek a lámpák, de csak az én szobámban nem. Mi történhetett amíg én nem voltam itt. Gyorsan odafutottam az ajtóhoz, és bementem a házba. Amikor beléptem nagy meglepetés fogadott. Az egyik üvegfal teljesen tönkrement, az egyik kinti fán egy vérfolt csúfította el a fa szépségét, és egy könyv hevert a fotelen. A könyv címe a Büszkeség és balítélet volt. Csak is Reila olvasott Jane Austen műveket, és senki más nem olvasta el az írónő műveit. Visszatettem a könyvet a fotelre, és bementem a nappaliba, ahol az egész család jelen volt. Amikor beértem a nappaliba mind meglepődtek, de ez alól Alice volt a kivétel ő biztos megláthatta, hogy jövök. Esme odajött hozzám, és megölelt.
-Szia!-köszönt, majd elengedett öleléséből.-Haza jöttél meglátogatni?-kérdezte nevelőanyám kíváncsian.
-Hát így is lehet nevezni.-válaszoltam Esme kérdésére.
Nevelőanyám után Alice jött oda hozzám, és megölelt.Alice nagyon nehezen akart elengedni, de végül csak elengedett az ölelésésből.Utána Rosalie jött oda hozzám, és ő is megölelt.
-Helló öcsi!-köszönt Emmett, majd egy csontropogtató ölelésben részesített.-Örülök hogy beugrottál.
-Én is örülök Emmett.-mondtam, majd egyszer csak Emmett valaki olyasvalakire gondolt, akit nem ismertem.
Az erdőben kutattam élelem után, majd megéreztem egy medve szagát a közelben.A szagát követve megtaláltam a medvét, de nem volt egyedül.Egy lányt láttam meg, aki pont úgy nézett mint Reila csak a haja, és a szeme volt más színű.A medve bántalmazni akarta azt a szegény lányt, és a vörös köd ellepte az elmémet.Nem tudtam mit csináltam csak a medvére tudtam összpontosítani.Leszedtem a lányról a medvét, majd leterítettem a földre és az ütőerébe véstem a fogaimat.Élvezettel szívtam ki minden egyes csepp vért a medvének a testéből.miután végeztem felálltam, majd eszembe jutottak a történtek, amit a medvével tettem.Boldogsággal töltött el az a gondolat, hogy én megmentettem a lány életét.A lány ott állt a szemem előtt, aki szépségével elcsavarta a fejemet.Nem Emmett!Szed össze magad!Te nem ezt a lányt szereted hanem Rose-t.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle udvariasan.
Bólintott, majd megpillantottam a sebet a karján.Vágytam a lány vérére, majd arra, hogy kiszívjam az összes vérét a testéből.Emmett, nem fogod bántani!
-Hát én nem úgy látom.-mutattam a karján lévő sebre.
Eddig még nem vehette észre, mert túlságosan is el volt foglalva.A lányt haza vittem, majd megkértem Carlisle-t, hogy lássa el a lány sebét.
Épphogy véget ért az emlék, majd Emmett megdobott mégegyel.
A nappali kanapéján ültem.Már egy ideje elmentek Alice-el vásárolni Carlának ruhát venni, mert nincs sok holmija.Most nagyon tudtam sajnálni hiszen Alice egy igazi vásárlás mániás.Percekkel később meghallottam a Porsche motorjának zúgását.Nem sokkal később Carla lépett be az ajtón, aki nem volt jó formában.Épp nem figyelt, ezért gyorsan odamentem hozzá, majd a konyhába vezettem, ahol Esme vacsorát készített neki.Gyorsan megette a neki készített ételt majd elment lefeküdni.Úgy éreztem mintha már régóta ismrtem volna.Eközben Rose durcásan felment a szobánkba, és én utána indultam.
-Mi a bajod?-kérdeztem tőle kicsit mérgesen.
Ritkán fordult elő, hogy mérges lettem volna Rose-ra, de minden okom megvolt rá.
-Vele sokkal többet törődsz mint velem.Csaknem szerelmes vagy belé?-kérdezte még mindig durcásan.
-Nem!Csak egy barát.-próbáltam megnyugtatni ezekkel a szavakkal, de nem hatotta meg.
Kimentem a szobánkból, majd az erdő felé vettem az irányt.
És mégegyel.
Az erdőben voltam Alice-el és Jasperrel.A többieknek dolguk van, de hamarosan megjönnek.Rose otthon marad, de nagyon remélem nem csinál semmi butaságot.Hirtelen meg kellett állnunk, mert Alice-nek látomása támadt.Pár percig várnunk kellett amíg húgom látomása véget nem ért.Alice röviden összefoglalta, hogy mit látott.Elmémet ellepte a vörös köd, és futottam haza.Még hallottam ahogy Alice bepötyög pár számot a telefonjába.Alig hogy hazaértem Rose már a nyakánál fogva egy fának nyomta, amitől vérezni kezdett a feje.Gyorsan odamentem hozzájuk, majd leszedtem Rose-t Carláról.Nem bánthatom őt hiszen ő a feleségem.Elengedtem majd odafutottam a lányhoz, akinek erősen vérzett a feje.A kezemet a sebre tettem hogy elálítsam a vérzést.
Véget ért Emmett visszaemlékezése. Nem hittem volna ezt el, ha bátyám nem mutatta volna meg. Már nem érdekelt, hogy kicsoda ő de akkor is látnom kellett. Nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik szobában alszik. Megláttam őt az ágyamon feküdve. Odaültem az ágy szélére, és finoman végig húztam a kezemet az arcán. Hallgattam ütemes szívverését. Tényleg hasonlított Reilára, de ő nem a kedvesem hanem egy lány, aki bajba eset, és arra felé járt a bátyám, majd megmentette az életét. Sokáig ültem még ott mellette, de amikor a nap sugarai megvilágították az ablakot el kellett válnom tőle. Hangtalanul kinyitottam az ablakot, majd mielőtt kiugrottam volna rajta becsuktam az ablakot. Leugrottam az ablak párkányáról, és bevetettem magam a sűrű erdőbe.

11.fejezet:Igazság
Carla/Reila

Szép napos időre ébredtem fel. Lehetett a hallani a madarak csicsergését. A kertben lévő virágok az illataikkal megbabonázták az arra repülő méhecskéket. Egyszer csak a napot ellepték a felhők, és esni kezdett az eső. Itt nem nagyon szokott sütni a nap, ezért utáltam itt lenni. Kikeltem az ágyból, és a szekrény felé vettem az irányt. Kivettem a narancssárga pólót és a fehér farmernadrágot. Gyorsan felkaptam magamra, majd a nappali felé mentem. Egy különös érzést éreztem, amit mostanában nem szoktam érezni. Reményt, boldogságot, örömöt, vidámságot és szeretetet. Mielőtt még lementem volna a földszintre bementem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe és megláttam, hogy a hajamban szőke tincsek díszelegnek, a szememben látszott pár világosbarna árnyalat. Lementem a földszintre, majd a nappali felé vettem az irányt .A nappaliban Alice táncolt, Esme szerelmem egyik dalát dúdolta, Emmett valamit olvasott, Jasper csak a kanapén ült és Rosalie egy női magazint olvasott.
- Ez tiszta szar.-szólalt meg Emmett, majd becsúkta a könyvet, és letette a földre.
- Mióta olvasod te Jane Austint?-kérdeztem jó hangosan, hogy meghallja.
Erre a kijelentésemre mindenki odanézett. Ezt jól megcsináltam. Emmett a felvette a könyvet, majd a kezembe nyomta.
- Bocs, én vettem el.-mondta Emmett egy vigyorral az arcán.- Még egy dolog, amiben hasonlítasz Reilára.Mióta vannak szőke hajtincseid?-kérdezte.
Várakozóan néztek rám, és várták a válaszomat. Esküszöm, hogy egyszer megfojtom az én mackó bátyámat. A könyvet letettem az éjjeli szekrényre, majd leültem a kanapéra.
- Nem mondhatom el.-néztem rájuk bocsánatkérően.
- Miért nem?-szökkent elém Alice, aki karba tett kézzel állt előttem.
- Még, ha el is mondanám az igazat akkor sem hinnétek nekem.-néztem Alice-re, aki leült mellém, és megfogta a vállamat.

Hirtelen Esme szigetén találtam magam. A távolból egy hajó közeledett, amin én és Edward voltunk. Tisztán látszott az ujjamon az eljegyzési gyűrű és a egy másik ujjamon az én gyűrűm, amit még Edwardnak adtam. A másik kezemen az a karkötő volt, amit elvettem Edwardtól. Rajtam volt egy sötét farmernadrág és egy barna félvállas top. A lábamon egy egyszerű sportcipő volt. A hajam két részbe volt befonva. A hajó kikötőt, majd lejöttünk a hajóról. Újra csak Alice-t pillantottam meg a túloldalon. Alice csodálkozva rám nézett, majd eltűnt.

Visszatértem az új otthonom nappalijába. Alice csodálkozva nézett rám, majd felállt, és a fejét rázva ment egyre távolabb tőlem. Jasper mellette termett, és maga felé fordította Alice-t.
- Mit láttál?-kérdezte kíváncsian Jasper Alice-től, de húgom nem válaszolt.
Némán hallagtott, és úgy látszott nem akar megszólalni. A többiek is kíváncsian néztek rám, de én sem válaszoltam. Ezt Alice-nek kell kimondania mivel ő jött rá, hogy ki én vagyok. Húgom némán hallgatott tovább, és egy hang sem jött ki a száján. Hirtelen megéreztem első legjobb barátnőm érzéseit, a kétséget. Nagyon szeretné letagadni, hogy újra élek.
- Mond ki Alice!-biztattam Alice-t hátha rá tudom venni, hogy kimodja, amit tud.
- Miért nem te mondod el?-kérdezte felháborodva Emmett.
- Neked kell kimondanod.Én nem mondhatom el, de te igen.-próbáltam megértetni vele, hogy én nem szeg hettem meg a szabályt.
- Mondd el!-követelte tőlem Jasper, de nem szóltam egy szót sem.
- Reila él.-válaszolta Alice.
Tudtam hogy előbb vagy utóbb el fogja mondani az igazat.
- Méghozzá Carla személyében.-mondta Alice, de még nem igazán hisz nekem.
- Reila meghalt.Honnan veszed, hogy tényleg itt van köztünk?-kérdezte Jasper, de ő sem hisz nekem.
- Akkor kérdezz valamit, én meg válaszolok.-ajánlottam fel a lehetőséget.
- Milyen dalt írt Edward Reilának?
- Mit kívánjak.A szöveget én írtam, és ebben Alice segített.-válaszoltam.
Ha ezek után se hiszik el akkor nem tudok mit tenni csak várni. Azt hiszem.