Utolsó fejezet

Epilógus Ajándékok
/Reila/

Alig vártam, hogy véget érjen az esküvőnk. Hosszas várakozás után megcsókolhattam Edwardot, ami az esküvő végét jelentette. Szerelmem karon ragadott, de megállítottam mert el kellett dobnom a csokrot. A képességemet használva úgy repítettem a csokrot, hogy azt Alice kapja el. Ez lenne Alice egyik meglepetése. Bementünk a házba a családommal együtt. A családom sorba megölelgetett minket. Kivéve Alice, aki a nyakamba ugrott. Miután mindenki megölelt minket nevelőapám odajött hozzánk.
- Szeretnénk, ha ezt elfogadnád!-adott a kezembe egy kis piros dobozt.
Felnyitottam a kis piros doboz tetejét, amiben egy nyaklánc volt egy szitakötő medállal.

Kivettem a nyakláncot, amit Edward feltett a nyakamba. Nevelőapámat megöleltem, majd visszaléptem Edward mellé. Hirtelen Alice termett előttünk Jasperrel az oldalán.
- Ezt tőlünk kapod!-nyújtott át egy kis fekete dobozt.
Kinyitottam a dobozt, amiben egy 14 karátos karkötő volt.

Kivettem a karkötőt, amit szintén Edward feltett a karomra.
- Itt várj meg!-parancsoltam rá, majd gyorsan felszaladtam Edward szobájába.
A szekrényben a ruhák között volt egy doboz, amiben Alice ajándéka volt elrejtve. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, majd Alice kezébe adtam a dobozt. Alice izgatottan kinyitotta a dobozt, majd  amikor meglátta mit rejt a doboz tartalma, a nyakamba vetette magát. Hosszú percekig ott lehetett a nyakamban. Végül Jazz leszedte rólam, és lerakta a lábait a földre. Húgocskám kivette a cipőt, amit fel is próbált. Rose-tól és Emmettől egy bokaláncot kaptam, majd gyorsan átöltöztünk szerelmemmel.

A vállamra raktam a félvállas táskát, amiben a ruháim voltak. Edward indulásra készen várt a nappaliban. Még mielőtt elmentünk volna megmondtam anyunak, hogy küldjön La Pushba néhány szelet tortát. Nevelőapám, és a mackós bátyám kikísért minket a repülőtérre. Felszálltunk a repülőnkre, majd percekkel később elindultunk.

/Caroline/

Nagyon jól élünk a kislánnyommal és a férjemmel. Megint lesz egy újabb gyermekünk. A testvérem miatt mindig olyan nevet választok a gyerekeimnek, amiben szerepel a R betű. Reila már 38 éve halott, és az apám is nem sokkal ő utána halt meg szívrohamban. Egyetlen élő rokonom sincs már. Miután apa meghalt a legjobb barátnőm anyja fogadott örökbe addig amíg nem lesz elegendő pénzem egy házra.Most is a férjem házában lakunk. Reilát szerettem, de ő nem érthette, hogy miért közösítettem ki. Ezért inkább eltaszítottam magamtól. Már megbántam, hogy ezt tettem vele. Hirtelen csöngettek. Nagy nehézkesen felálltam, majd az ajtóhoz mentem. Az ajtó előtt állt a postás kezében egy levéllel. Kinyitottam az ajtót.
- Jó napot! Itt lakik egy bizonyos Caroline Rosenberg?-kérdezte udvariasan.
- Én vagyok!-jelentettem ki, majd a kezembe nyomott egy levelet, amin az én nevem állt.
- Ezt a levelet Reila Rosenberg küldi önnek.Már 38 éve porosodik nálunk ez a levél.Őszinte részvétem a testvére és az apja miatt!-mondta, majd sarkon fordult, és elment.
Becsuktam az ajtót, majd leültem a hintaszékre. Kibontottam a borítékot, majd kivettem belőle egy papír darabot, ami egy kicsit megsárgult. Olvasni kezdtem a sorokat, amit nekem írt.
Kedves Caroline!
Tudom, hogy csak jót akartál nekem.Nem haragszom amiért kiközösítettél.Nagyon is örülök neki mert akkor soha nem találkoztam volna Edwarddal és a családjával.Ez a fél év, amit velük töltöttem csodálatos ajándék volt a számomra.Csak, azért írtam neked ezt a levelet, hogy ne legyen bűntudatod.Ha hiszed, ha nem mindig itt leszek veled a gyerekeiddel és a férjeddel.A borítékban találsz egy pénztárcámat, amiben a spórolt pénzem van benne.Költsd el magadra és a családodra, hogy amíg élsz legyen miből megélnetek!Remélem szép életed lesz!
Szeretettel:Reila!
Legördült egy könnycsepp az arcomon. Kivettem a testvérem pénztárcáját. Nincs akkora bűntudatom mint 18 évvel ezelőtt amikor megszületett Rebecca. Annyira utáltam magamat amiért a Reilának már nem lehet gyereke. Eleredtek a könnyeim. Felvettem a kabátomat, majd elővettem a testvérem festék holmiját, amit már régóta tartogatok. Mi nem tudjuk mire használni, ezért úgy gondoltam odaadom Edwardnak, hogy legyen tőle valamilyen emléke. Nagyon hiányozhat neki. Edward azt mondta nekem egyszer, hogy ő a halála napján nem mozdult mellőle amikor megtámadta az erdőben egy állat, és, hogy odaadta neki a gyűrűjét. Gyorsan elhajtottam a Cullen házig. Az ajtó előtt megtorpantam, ezért inkább a festékkészletet leraktam a verandára. Bepattantam a kocsiba, amit a fák mögött rejtettem el. Valaki kijött a verandára, aki Dr. Cullen volt. Felvette a festékkészletet, és bement a házba. Elhajtottam az otthonomig. Legalább van valamilyen emlékem a testvéremtől, és egy szép egészséges lányom meg egy gyermekem, aki nem sokára meg fog születni. Csak ez számít!
Vége!