Sorsdöntő 1.fejezet

Kezdet:

/Ronnie/

Olyan 6 éves lehettem amikor árvaházba kerültem. Az anyám meghaltak egy autó balesetben. Nem voltak testvéreim vagyis nem tudtam, hogy van-e. Azóta 10 év telt el, és még senki nem fogadott örökbe. A legtöbben kislányokat fogadnak örökbe vagy éppen kisfiút, ami van. Nagyon irigyeltem őket mert lehet normális családjuk, de nekem nem lehet. A sors akarta így. A történet kezdete 12 éves koromban kezdődött. Én nem vagyok egy átlagos lány, aki hétköznapian viselkedik mint a többi. Én egy boszorkány vagyok, de ezt senki sem tudja. Ez az én titkom. Mivel nem nagyon tudtam ezt a titkot magamban hordozni, ezért az egyik dobozomba beleraktam a naplómat, néhány virágszirmot, egy öngyújtót, egy jégkockás tasakot és egy gyűrűt. Mindegyik tárgy képviselt valamit. A naplóm azt, hogy boszorkány vagyok, a virágszirmok azt, hogy életre keltem a növényeket, az öngyújtó azt, hogy tudom hajlítani a tüzet, a jégkockás tasak azt, hogy megfagyasztok valamilyen tárgyat és a gyűrűm azt, hogy mozgatom a tárgyakat. Beleraktam néhány fényképet magamról, és a trükkjeimről. Az utolsó tárgy, amit beleraktam az egy kagyló volt. Azért raktam bele a kagylót mert az képviseli a kalandjaimat, amit eddig átéltem. Ráraktam a fedelét, majd kiszöktem a szobámból. Végig futottam a folyosón, és amikor elértem a nagy ajtót akkor képességemet bevetettem, majd kinyitottam az ajtót. Átléptem a küszöböt, és a kert felé futottam, ahol a kerítés van. Gyorsan átmásztam a kerítés lyukain mivel azok nagyok voltak ahhoz, hogy át tudjak menni rajta. Futottam még egy ideig, majd az egyik fa tövénél megálltam. Letettem a dobozt a földre, majd fogtam a kis lapátot, és ástam egy nagy lyukat a földbe. A dobozt beleraktam egy zacskóba, majd a beletettem a lyukba. Még faleveleket is terítettem rá, majd visszaterítettem a földet. Ráugráltam, hogy biztosra menjek.
- Itt senki nem fogja megtalálni.Na jó, kezdjük.-mondtam, és elővettem a zsebemből egy kis papírdarabkát.- Titkaimat a föld alá rejtettem, segíts, hogy senki se találhassa meg.6 év múlva ha valaki megtalálja, a doboz kapjon lángra.Porait a szél elfújja, az óceán homokjába.Majd a porból teremjen újjá a dobozom titka.- olvastam fel, majd a mutatóujjamból arany porszemek hullottak a földre.
Egy ideig csillogott a föld, majd újra a sötétség vett körül. Ha valaki meg is találná 6 év múlva akkor se fogja megtudni a titkomat. Visszamentem a kerítéshez, majd átmentem a lyukakon. Az ablakomhoz siettem, majd képességemet használva kinyitottam az ablakot. Kezemet úgy helyeztem el a növényhez mintha megálljt parancsolnék valakinek. Az egyik szár körém fonódott, és a nyitott ablakhoz vitt fel, majd visszanőtt eredeti formájára. Letettem lábaimat a talajra, és becsuktam az ablakot magam után. Gyorsan bebújtam az ágyba mintha el se mentem volna.
- Ronnie, ébren vagy?-kérdezte suttogva a szobatársam Amy.
- Igen.-suttogtam vissza válaszul.
Amy felé fordultam, majd felültem az ágyon. Szobatársnőm követte a példámat, és ő is felült az ágyon.
- Szerinted engem örökbe fognak fogadni?-kérdezte barátnőm kíváncsian.
- Hát persze.Legalábbis remélem.-mondtam reménykedve.
- De ha mégis örökbe fogadnának valamelyikünket, ígérd meg, hogy mi örökké barátok maradunk!-kért meg rá.
- Rendben.-bólintottam rá.
- Hé, valaki itt aludni szeretne.-nyavalygott Tess.
Mindketten visszafeküdtünk az, és megpróbáltunk aludni. Mindannyian nagyon vártuk már a reggelt, hogy kit fognak örökbe fogadni.