Sorsdöntő 2.fejezet

Örökbe fogadás:

/Ronnie/

Reggel mindenki arra ébredt, hogy Amy eltűnt az ágyából.Nem kellett keresnünk mert nem sokára bejött az ajtón.Megkérdeztük, hogy mi történt mire azt felelte örökbe fogadták őt, és Alicíát, de nem egy szülőhöz kerülnek.Tesset nem nagyon érdekelte a dolog, de engem nagyon is elszomorított.Barátnőm adott egy medált amire az volt rágravírozva, hogy:Örök barátok.Nála is volt egy, ami fel volt fűzve a nyakláncára.Amint összecsomagolt barátnőm el is tűnt.Nagyon szomorú voltam aznap, de akkor hallottam meg az emberek gondolatait.Most éppen a kertben lévő hintán ültem.Vagyunk még egy páran, akiket nem fogadtak még örökbe, és nevelték fel a saját családjukban.Hirtelen valami fény szűrődött ki a fák közül, ami csak egy valamit jelentet.Felnéztem, és megláttam az apró porszemeket.Lassan befelé vettem az irányt.Amint beléptem az épületbe mindenki sürgött-forgott.Na jó csak az itt dolgozok sürögtek-forogtak.A gyerekek bementek a nagy terembe ahová követtem őket.A nagy hangzavarból azt is ki lehetett venni, hogy valaki örökbe akar fogadni egy gyereket, de elmúlt 14 éves.A második legjobb barátnőm Carmen elmondott mindent, amit tudnom kell.Engem már nagyon nem érdekelt.Amikor én voltam az egyetlen lánygyermek, aki nem múlt még el 14 akkor nem engem választottak, pedig azt hittem.Erre szokták azt mondani, hogy a látszat néha csal. Azóta nagyon nem érdekelt, hogy örökbe fogadnak-e vagy sem.Beértünk a nagy terembe, ahol mindenki elfoglalta saját padját.Én elő vettem a könyvemet a padomból, majd olvasni kezdtem.Akkor hagytam abba amikor meghallottam egy idegen gondolatait.Az idegen egy szőke hajú, kék szemű ember jött be a terembe, és ekkor tettem vissza a könyvemet a padomba.
- Gyerekek! Az úr Dr.Carlisle Cooper!-mutatta be az igazgató az urat.
Igazából örült neki, hogy megszabadulhat még egy gyerektől.Nem igazán rajongott a gyerekekért.Carlisle sétált a sorok között néha még meg is kérdezte az illetőt, hogy mi a neve, majd tovább.Tess nagyon haragos lett amiért csak úgy elhaladt mellette.
"Mi!Csak úgy elsétált mellettem.Azt hiszem Ronnie-hoz megy."-gondolta Tess.
Erre a gondolatra én is feleszméltem.Tényleg hozzám igyekezett mintha bennem meglátná a kislányát, akit elvesztett amikor a kislány 14 éves volt.Már értem, hogy miért 14 éves kortól akart gyereket.A szemem hasonlított a lányáéra.Több hasonlóság nem volt köztünk.Előttem állt, majd elgondolkodott, hogy mit is mondjon.Nagy nehezen sikerült eldöntenie mit akar.
- Szia!Hogy hívnak?-kérdezte udvariasan.
- Veronica Stevens.De csak Ronnie-nak szoktak hívni.-válaszoltam, majd odament az igazgatóhoz.
- Ronnie-t szeretném örökbe fogadni.-mondta az igazgatónak, majd egy megfájdult a fejem a sok hangos gondolattól.
Mindenkit nagyon meglepett, de főleg engem.Az igazgató intett, hogy kövesse, majd mindenki elment a saját dolgára.Én utánuk mentem, majd amikor végeztünk az örökbe fogadási papírokkal elment becsomagolni.Tess most biztos őrjöng valahol.Összepakoltam minden holmimat, ami csak szükséges lehet.Egy válltáskába bele is fért az egész holmim.Az életem még csak most kezdődött el.