Árnyék és fény 9. fejezet

Sziasztok! Új blog. Virtima blogja a TVD híreit ossza meg velünk, és kiteszi online az új részeket. Akit érdekel az nézzen be hozzá.

Vámpírok:

/John/

Október 5.

Kedves naplóm!
Ma tudtam meg, hogy megöltek egy lányt. Én viszont tudom, hogy ki tette. Ian volt az. Legalább tüntette volna el a holttestet. Így nem tört volna ki a faluban pánik. Az emberek nagyon vigyáznak a gyermekeikre. Szerencsére nem nagy a gond, de ha nem áll le akkor az lesz.
Tegnap az öccsém azt mondta, hogy Charlotte-nak is vannak képességei. Nem tudom, hogy igaz e, amit mondott. Általában hazudik, nagyon ritkán mond igazat, ezért nem tudom, hogy higgyek e neki vagy ne. Ki fogom deríteni, hogy mi az igazság.
Kate-nek olyan képességei voltak, amiket nem lehetett észre venni. Láthatatlanná tudott válni így kedve szerint lehetett bárhol. Megrémiszthetett embereket. A kedve szerint játszadozott velük. Állítólag Charlotte képes belemenni bárkinek a fejébe. Ha ez igaz, akkor én miért nem vettem észre, amikor velem volt.

Hirtelen abbahagytam az írást, majd az eszembe jutottak azok az emlékek, amikor még megmentettem őt azoktól a részeg fickóktól. Akkor éreztem valamit a fejemben. Nagyon halványan, de éreztem valamit a fejemben. Ezek szerint az enyémben is benne volt. Ha állatokra vadászol meg van az a hátránya, hogy a képességeid kicsit legyengülnek, de meg van az az előnye, hogy nem kell behívni a házakba, mert bármikor bemehetsz. Egyszerűen nem akadályoz a behívás vagy az áthívás szabálya. Naplómat elrejtettem az ágyam alá, majd el kezdtem készülődni. Mivel bármikor bemehetek a házakba így az ő házába is bemehetek engedély nélkül. Már épp indultam volna az ő otthonába menni, amikor meghallottam, hogy valaki kopog. Ki lehet az? Ha az öccsem akkor ne higgye azt, hogy bejöhet, ha illedelmesen bekopog az ajtón. Kinyitottam az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre Charlotte állt az ajtó előtt. Mi kereshet itt, kérdeztem meg saját magamtól. Épp rá akartam kérdezni, hogy mit keres itt, de inkább megvártam, amíg el nem mondja saját magától. Érdeklődve figyeltem őt hátha megszólal, ami meg is történt.
- Mi vagy te? - tette fel nekem a kérdést.
Nem éppen erre számítottam. Hiszen én nem mondtam neki semmi olyat, amivel azt hiheti, hogy én más vagyok, mint a többi ember. Elég jól titkoltam előtte, hogy ne vegye észre.
- Mi vagy te? - kérdezte meg tőlem újból.
Úgyis megtudom, hogy hogyan jött rá.
- Vámpír - válaszoltam egyszerűen és tömören.
Gondolom nem erre a válaszra várt, mert hirtelen meghátrált, és elfutott. Elvettem a kulcsomat az asztalról, majd beültem a kocsimba, és beindítottam azt. Elég gyorsan futott, de nem annyira, hogy én ne érjem utól.
- Haza viszlek - jelentettem ki.
Arra készültem, hogy beráncigálom őt az autómba, de ez nem történt meg ugyanis magától beszállt. Gondolom ő sem akart hazáig futni. Épp elég az neki, hogy az én házamig elfutott jármű nélkül. Miután beszállt meg sem álltam a házáig, ahol kiszállt, és legnagyobb meglepetésemre megkért rá engem, hogy tartsak vele. Bementem vele együtt a házba, majd a szobájába vezetett. Még csak most vagyok itt először.
- Ülj csak le - mondta, amire én engedelmesen leültem az egyik székre.
Kiment a szobából egy kis időre, majd pár perc múlva visszajött egy könyvvel a kezében. Tehát könyv segített neki abban, hogy rájöjjön mi vagyok. Gondolom észre vette milyen furcsán viselkedem.
- Nem tudom, hogy mi igaz, ami a könyvben van, ezért szeretném, ha elárulnád. - rakta elém a könyvet.
Elkezdtem olvasni, majd amikor elolvastam leraktam magam mellé a könyvet.
- Majdnem minden igaz, ami benne van. Az átváltozás nem úgy történik, ahogy azt a könyv leírja - magyaráztam a dolgot, amire kérdőn nézett rám. - Meg kell harapni egy embert a szívénél, de ha az illető képességekkel rendelkezik akkor vámpírvérrel a szervezetében kell meghalnia. - céloztam az ő tehetségére.
- Honnan tudod, hogy mire vagyok képes és miért pont a szívénél kell megharapni? - tette fel nekem a kérdéseit.
Elég gyorsan rájön bizonyos dolgokra.
- Éreztem, amikor benne voltál a fejemben, de nem azonnal jöttem rá - mondtam el neki, amire rájöttem. - Azért a szívénél, mert az gyorsan reagál egy harapásra. A szívén változások mennek végbe, és ezeket a vérükön keresztül továbbítja a szervezetébe. - próbáltam úgy elmagyarázni neki, hogy megértse.
- Elmondanád a történetet - kért meg rá gyengéden.
Először nem értettem, hogy mit ért ezen, de aztán rájöttem arra kíváncsi, hogy mikor és hol történt velem.
- 1764-ben a szomszéd házba költözött egy lány, akit Kate-nek hívtak. Majdnem ugyanúgy nézett ki, mint te csak barna szemei voltak. Az öccsém azonnal beleszeretett, én csak barátként szerettem. Ő megigézett engem nehogy barátként gondoljak rá. Egy nap elmondta mindkettőnknek, hogy vámpír, aki képességgel rendelkezik. Láthatatlanná tudott válni, megfélelmlítve ezzel az embereket. Azt akarta, hogy mind a ketten vele legyünk, ezért átváltoztatott minket. Eszünkbe jutottak olyan emlékek, amit emberként már elfelejtettünk. Eszembe jutott az is, amikor megigézett, ezért elhagytam őt. Ő bevallotta Iannek, hogy őt nem szerette csak engem. Csakhogy utánam jött, elvitt a hegyekbe, ahol a többi barátja lakott. Azt akarták, hogy én is velük éljek, de nemet mondtam. A vezetőjük haragra gerjedt, és elkezdett üldözni. - osztottam meg vele az életem egyik legrosszabb időszakát.
- Ian az öccséd? - kérdezte meglepetten, amire én bólintással válaszoltam. - Már találkoztam vele, amikor haza felé jöttem a munkából. - emlékezett vissza a mai napra.
Erről többet kell megtudnom. Rá akartam kérdezni, hogy mit csinált, amikor valaki bedobott egy követ az ablakon. Azonnal Charlotte-hoz futottam, majd a testemmel védtem meg őt a szilánkoktól. Nekem nem lesz semmi bajom pár szilnáktól, de neki igen. A kőre rá volt illesztve egy papírfecni, amin a Charlotte név szerepelt. Charlotte elvette a cetlit, majd olvasni kezdte, ami benne állt.