Árnyék és fény 8. fejezet

Igazság:

/Charlotte/

Október 5.

Kedves naplóm!
Tegnap este megöltek egy lányt. Épp a meccset néztük Sammel, amikor meghallottuk egy lány sikolyait. Megnéztük, hogy ki az. De a lány már holtan feküdt a földön. Esther Larsonnak hívták a lányt. Említettem már neked, hogy Sam két héttel ezelőtt mondott három számot. A tizenhetes a lány csuklóján volt, a nyolcas a padba lett belevésve és a tizes egy kukán lévő lapon volt.
Tegnap annak is után akartunk járni, hogy barátnőm tényleg boszorkány e. Bementünk a nagynénjéhez, ahol találtunk egy családfát. Pirossal voltak írva azok a nevek, akik boszorkányok voltak. Általában egy generáció nem örökli ezt az adottságot, de volt olyan is, amikor két generáción át kellett várakozni, hogy a családjukban megjelenjen egy boszorkány. Találtunk Melissa hálószobájában egy naplót, ami még barátnőm nagymamájáé volt. Beleolvastunk, és szó szerint leírta, hogy ki lesz a következő boszorkány.
Sam ma nem jön iskolába. Megtudta, hogy a nagynénje ma reggel haza fog érkezni, és akkor rákérdez a dologra. Ha boszorkány akkor barátnőm megkéri őt, hogy tanítsa meg használni az erejét mások ellen, de ha nem akkor elfelejtjük az egészet.
Ma reggel John fog értem jönni. Tegnap megkértem rá, mert nem akarok megint elkésni, és jó lenne, ha eljönne értem. Lehet, hogy ő lesz, majd a szerelmem? Remélem igen. A legtöbb tinilány egy ilyen srácról álmodik, és én is. Még azt is el kell neki mondanom, hogy én mi vagyok, ami nem lesz könnyű. De még nem aggódom, mert az az idő még nem jött el.
Letettem a naplómat az íróasztalra, majd felpattintottam a deszkát a szőnyeg alatt. Gyorsan betettem oda a naplómat. Leszaladtam a lépcsőn, és kimentem a házunk elé, ahol John állt az autójával. Beszálltam a kocsijába. Elindította a motort, és már száguldott is a sulink felé. Nagyon jó kis kocsi volt. Pár perc elteltével odaértünk az iskola parkolójába. John a szokásos helyen parkolt. Kiszálltam a kocsiból, megvártam míg ő is kiszáll a járműből, és együtt indultunk el a folyosó felé. Igaz, hogy ott el kellett válnunk egymástól, mert mindkettőnknek máshol lesz órája. Nekem most angol irodalom órám lesz, míg neki matek órája lesz. Bementem a terembe, majd leültem az utolsó előtti padba. Épp a tankönyveimet pakoltam elő, amikor a tanár bejött a terembe. Előbb jött most, mint szokott. Belekezdett az órába. A Szép reményeket vettük. Az óra nagyon hamar eltelt. Amikor feleszméltem meghallottam a csengő hangját. Összepakoltam a tankönyveket, majd kimentem a teremből. Amikor már kint voltam a folyosón az órámon nagyon lassan mozogtak a percek. Néha már azt kérdeztem magamtól gondolatban, hogy mikor lesz vége az órának. Legnagyobb szerencsémre pont akkor szólalt meg a csengő. Nagy nehezen, de túléltük a mai napot a suliban. Ma John nem fog haza vinni, mert előtte be kell mennem dolgozni. Ma én leszek a pénztárnál, mert Barbara megint belázasodott, ezért én veszem át a helyét. Lassan lesétáltam az üzletig, majd beálltam a pénztár mögé. A műszakom is hamar eltelt. Most már csak a csekkemért mentem el, majd elindultam haza felé. Hirtelen nekimentem valakinek, akit még sohasem láttam ezen a környéken.
- Hello kislány - mondta csibészes vigyorral az arcán. - Engem Iannak hívnak. - mutatkozott be a férfi.
Épp el akartam menni az idegen Ian mellett, de ő megfogta a karomat, és mélyen belenézett a szemeimbe.
- Meg akarsz csókolni - mondta, és közelebb hajolt hozzám.
Már épp készült engem megcsókolni, de én a szabad kezemmel megütöttem az arcát. Kissé meglepődött a reakciómon, aztán az arcára varázsolt egy mosolyt. Ha azt hiszi, hogy ezzel a nézéssel levehet a lábamról akkor nagyon téved.
- Ha azt hiszed, hogy levehetsz a lábamról akkor nagyon tévedsz. Nem vagy az esetem. - sziszegtem dühösen.
Elmentem mellette, majd haza felé vettem az irányt. Elég hamar haza értem, mert Julia néni már kész volt az ebéddel, és még nincs a munkahelyén.
- Szia Charlotte - köszönt nekem Julia néni. - Fent a padláson van a nevelőszüleid holmija négy dobozban. Megtennéd, hogy lehozzod őket. - kért meg rá, amire én bólintással válaszoltam.
Felmentem az emeltre. Ott bementem a szobámba, a táskámat letettem az ágyamra, és elindultam a padlás felé. Először az első dobozt vittem le nagynénémnek, aki azonnal kibontotta, és keresni kezdett benne valamit. Visszamentem a padlásra a második dobozért, amit szintén levittem neki. Miután megtalálta azt, amit keresett - a nevelőanyám arany nyakláncait - visszavittem a dobozt. Utána levittem a harmadikat és a negyediket is. A második dobozból édesanyám naplóját, a harmadikból édesapám karóráját, a negyedikből nevelőapám régies óráját még a 18. századból. A dobozokat visszatettem a helyükre. Épp mentem volna lefelé, amikor meghallottam, hogy az egyik deszka nyikorog. Azonnal felpattintottam a deszkát, és egy papírzacskót találtam a deszka alatt. Megérintettem a zacskót. Kemény. Valami kemény tárgy van benne. Kiemeltem a papírzacskót, majd kivettem belőle, ami benne lett elrejtve. Egy könyv volt. Lefújtam, letöröltem róla a port, ami már egy ideje rátelepedett.
- Az árnyék lényei a fény áldozatai - olvastam fel a címet.
Kinyitottam a könyvet, elkezdtem lapozgatni az oldalakat. Mindenféle lény volt a könyvben, akiben nem hisznek az emberek. Én hiszek egy pár lényben. A lap legtetején az Árnyék lényei szerepelt. Olvasni kezdtem az oldalt. Az első oldal a vámpírokról szól. Először felsorolja a tulajdonságait. Szuperhallás. Eszembe jutott az a nap, amikor John azt mondta, hogy nyugodtan legyek egy kicsit Sammel, de ő nem volt a közelben mégis hallotta, hogy mit beszélünk. Gyorsaság. Erről nem jutott eszembe semmi. Napfényben elégnek. Újra felvillantak előttem azok a jelenetek, amikor John egy gyűrűt keresett a kocsijában. Azt mondta, hogy levette egy percre, és nem találja. Vörös szem, hegyes szemfogak. Egyszer nálam volt John, és épp vacsorát főztünk, amikor elvágtam az ujjam. Még mindig emlékszem rá, hogy milyen lett a szeme, amikor meglátta a véremet. Vörös volt. Tovább olvastam. Mindig volt olyan részlet, amire fel tudtam idézni egy emléket, amikor Johnnal voltam. Furcsán viselkedett. Becsuktam a könyvet, majd elfutottam a lakásáig. Már jártam nála. A háza majdnem kívül volt a falun, de mégis közel. Mivel nekem nem volt kocsim, ezért futva kellett megtennem az utat. Amikor odaértem pihentem egy kicsit. Az ajtóhoz sétáltam, bekopogtam rajta. Megvártam, míg kinyitja, ami két percen belül meg is történt. Amint meglátott engem érdeklődve figyelt engem.
- Mi vagy te? - tettem fel neki azt a kérdést, amire a leginkább kíváncsi voltam, mert, hogy nem átlagos az biztos.