/Charlotte/
Október 23.
Kedves naplóm!
Elég sok minden történt az elmúlt két napban.
Kate fogva tartott, és mesélt nekem a múltjáról. Arról a múltról, amit én nehézkesen hiszek el neki. Ne várjon el többet.
Az én képességeimről is megtudtam valamit. Örököltem őket. Az elődeimtől. Csak azt nem értem, miért nem tudtam irányítani. Mintha egy vulkán akart volna kitörni.
A lánytól, aki az anyám dolgaira vigyáz, kértem tőle pár könyvet. Az egyik Kate múltjáról szól, a többi az elődeim életéről. Az édesanyám elég sok mindenre rájött. Talán még a családfámra is.
A naplómat elrejtettem a padló alá, majd a szekrényem felé vettem az irányt. Mélyeket lélegezve nyitottam ki a szekrényemet. Legnagyobb örömömre sikerült úgy kinyitnom a szekrényemet, hogy a képességem nem szabadult el. Elővettem belőle egy szürke felsőt, egy fekete bőrkabátot és egy farmernadrágot. Megmostam az arcomat, majd gyorsan magamra kaptam a ruháimat. Felvettem a táskát a vállamra. Lementem a konyhába, és gyorsan megettem a reggelimet. Utána kimentem a ház elé, és vártam, hogy értem jöjjön legjobb barátnőm. Tegnap este megbeszéltük minden gondunkat, mint régen. Ez kellett nekünk. Amint megláttam barátnőm kocsiját, gyorsan odaszaladtam hozzá, majd beszálltam a járműbe. Sam elindult az autóval az iskola felé. Hamar odaértünk, mint azt gondoltuk. Kiszálltunk a járműből, és elindultunk az iskola folyosója felé, ahol mindenki sietett az első órájára. Az első óra után az iskolát fogjuk kidíszíteni. Az iskola adomány gyűjtés céljából rendezi ezt a bált. Amióta a suliba járok, egyetlen egy évben sem volt olyan alkalom, amikor ne lett volna olyan bál, amit adomány gyűjtés céljából rendeznének. A bál ma este lesz. Hope és barátai már megcsinálták a díszletet, nekünk csak fel kell ezt rakni. A történelem terem felé vettem az irányt. A teremben leültem a szokásos helyemre, majd előpakoltam a tankönyveimet. Mr. Campbell újra felírt valamit a táblára, majd amikor becsengettek, elkezdett mesélni valamit. Nem igazán figyeltem, hogy mit mond. Inkább az érzelmeimre figyeltem. Nem akartam, hogy az óra közepén – bár nem hittem, hogy ez elő fog fordulni - szabaduljon el az egyik képességem. Hirtelen valami mozgásra lettem figyelmes. Ijedten pillantottam hátra, de nem volt semmi baj. John nyomott egy papírgalacsint a kezembe. A galacsint széthajtottam, gyorsan elolvastam, ami benne állt.
Wilsonék vérfarkasok. Tudsz valamit a vérfarkasokról?
Gyorsan végig gondoltam mindent, amit olvastam róluk, és észrevétlenül írtam a papírra.
Régen elég sokan voltak, de a legelső vámpírok lemészárolták őket. Csak néhányan élték túl. Akkor változnak, ha valamilyen kárt tudnak tenni egy emberben. A harapásuk halálos egy vámpír számára. A legtöbb tulajdonságuk megegyezik egy vámpíréval. Egy ritka növénnyel le lehet őket gyengíteni. Sajnos nem tudom, hogy mi a neve a növénynek.
A papírt hátra adtam Johnnak, majd vártam, hogy elolvassa, és visszaküldje. Várakozás közben órát figyeltem. Nagyon lassan vánszorogtak a percek. Hirtelen újra egy mozgást éreztem a hátam mögött. Hátranéztem, majd gyorsan elvettem a galacsint. Széthajtogattam, majd olvasni kezdtem, ami benne áll.
Szerinted Kate tudott róluk?
Gondolkozás nélkül írtam rá azt az egy szót.
Igen.
Hátra adtam Johnnak a papírt, majd vártam arra, hogy csengessenek. Ha Kate nem tudott volna a vérfarkasokról, már rég megkísérelte volna az elrablásomat. Bár még most is rettegek tőle, de ura voltam az érzéseimen. Amint meghallottam a csengő hangját, megfogtam a tankönyveimet, és kimentem a teremből. A tankönyveket beleraktam a táskámba, majd elindultam Sam kocsijához. Sam a kocsi előtt várt rám. Beraktuk a táskánkat a hátsó ülésre, majd együtt indultunk vissza az iskolába. Együtt segédkeztünk a többieknek feldíszíteni az iskolát.
Este volt már. Kicsit féltem a báltól. De leginkább attól féltem, hogy Kate jelenik meg helyettem a bálon, és ezt nem akartam. Felvettem egy egyszerű kék báli ruhát, hajamat kiegyenesítettem, és a gyűrűt feltettem a mutatóujjamra. Sam egy fekete ruhát vett, a haját begöndörítette, és felvett egy nyakláncot. Nagyon jól néztünk ki. Elindultunk le a kocsihoz, de előtte nagynéném készített egy fényképet rólunk. Az autóját beindította, majd elszáguldott az iskoláig. A bálon Sam Nate-tel táncolt. Meglepetésként ért az, hogy Kitty is részt vett a bálon. Nem tudom miért, de úgy érzem, valamit titkol előlem. Én csak néztem a többieket, akik nagyon jól érezték magukat a bálon. Sétálgattam a teremben egy ideig, majd elindultam a folyosó felé. A folyosón sétálgattam egészen addig, amíg el nem értem a történelem termet. Bementem a terembe, majd leültem az egyik székre. A nagynéném azt mondta, hogy a nevelőanyám is pontosan ebbe az iskolába járt. Felnőttkorában már tanított. Ő jól tanította a történelmet. Még most is pontosan emlékszem rá, hogy milyen volt annak idején. Hirtelen valami mozgást hallottam a hátam mögül. Ijedten kaptam hátra a tekintetemet, majd körbe kémleltem. Senkit sem láttam. Lassan felálltam a székről, és a kijárat felé mentem. Kiérve a teremből, elindultam a bálterem irányába. A lábaimat gyorsan szedtem. Minél előbb a tömegben akartam lenni, ahol biztonságban érezhetem magam. Meghallottam valami zajt a hátam mögött, ezért arra fordultam. Nem láttam senkit. Futva indultam el a bálteremhez, de nem jutottam el odáig. Az egyik ajtó zárva volt. Amikor bejöttem az ajtó még nyitva volt.,de most már nincs. Valaki bezárhatta, aki gyorsabb nálam. Hiába próbáltam már uralkodni az érzéseimen, a félelem azonnal a felszínre tört, ami ellen nem tehettem semmit. Körül néztem, hátha találok valahol egy kijáratot. Tovább futottam a folyosón, majd amikor a felénél tartottam a jobb oldali ajtóhoz mentem. Zárva volt. Megpróbáltam a másikat kinyitni, ami szintén zárva volt. A fejemet nekitámasztottam az ajtónak, majd mélyeket lélegeztem. Hagytam, hogy a félelem teljesen elborítsa az elmémet. Képességem segítségével átmentem az ajtón. Egy folyosón voltam, ami az öltözőbe vezetett. Elindultam a lány öltözőbe, majd valakinek a szekrénye előtt megálltam. Elővettem a telefonomat, és bepötyögtem valamit. Amint az üzenetet elküldtem, a mobilomat leraktam a padra. Ezt követően tovább mentem. Folyamatos mozgásban akartam lenni, bár ez egy vámpírnál nem sokat számított. De muszáj küzdenem ellene. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a kijárat felé, de már nem jutottam el odáig. Kate állt előttem pár méterre. Egy szempillantás alatt előttem termet, majd erősen megfogta a karomat, hogy ne tudjak elmenekülni.
- Hiába próbálod megmenteni az életed, én mindig egy lépéssel előtted fogok járni. Értetted? – kérdezte ördögi vigyorral az arcán.
Akaratlanul bólintottam. Kate megfordult, majd én is arra néztem, amerre ő.
- Lisbeth, öld meg Csipkerózsikát! – utasította arra a szőke hajú lányt, Nellie ikertestvérét. - Valakinek muszáj fizetnie, ha valami balul sülne el. – magyarázta meg az előbbit.
Nem értettem, Kate kit nevez Csipkerózsikának, de gondolom valaki olyasvalaki, aki közel áll hozzám. Rose. Egyedül az ő neve hasonlít a Csipkerózsika becenévre, amit Kate aggatott rá. Remegő kézzel néztem őt, aki nagyon figyelt valamire. Lehunyta a szemét, majd amikor kinyitotta a szeme vörös volt. Egy hirtelen mozdulattal a nyakamhoz hajolt, és fogait belemélyesztette az ütőerembe. Hangtalanul tűrtem, amit csinált. Azt hittem meg fogok halni, de Kate csak a falnak lökött. A fejemet erősen beütöttem, ami miatt elkezdtem szédülni. A szememet becsukva tartottam, majd amikor a szememet kinyitottam a szédülés elmúlt. Az iker hasonmásom előttem állt, ugyanazzal a vérvörös szemekkel. Megharapta a saját karját, és kényszerített arra, hogy igyak a véréből. Ezt követően kezeit a nyakamra tette. Szemeimet becsuktam, és vártam, hogy a halálra. Egy reccsenés után, elmerültem az öntudatlanságban, és szép lassan magával ragadott a halál. De tudtam, hogy úgysem fogok meghalni, hanem vámpírként fogok visszatérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése