/Charlotte/
Október 28.
Kedves naplóm!
A tegnap megtudtam egy csomó új információt. Kate és Jessie a múltban barátnők voltak. Azt is megtudtam Jessie-ről, hogy ő egy hibrid. Félig vérfarkas, ahogy a többi testvére is.
Alexáról is sikerült megtudnom pár dolgot. A legelső vámpírok után kutatott. Arra is fény derült hogyan halt meg. Az egyik legelső ölte meg, miután rájöttek, hogy egy valaki szinte mindent tudott róluk.
Tegnap, miközben kutattunk Johnnal, rá támadott Jessie. Megharapta Johnt, a múltban történt sérelmek miatt. Szerencsére túlélte azzal, hogy megitattam a véremmel. Bár nem tudom hogyan történt. Ezt az egy dolgot homály fedi. Egyelőre.
Letettem a tollat a kezemből, majd bementem a fürdőbe. Gyorsan letussoltam, majd kivettem pár ruhát a szekrényemből, és magamra kaptam őket. Mosolyogva mentem le a konyhába, ahol nagynéném elém rakott egy tálcát, majd elrohant, mert sietnie kellett.
Johnnal ugyan összejöttünk, de nem jöhet át addig, amíg Jessie még szabadon járkál a városban. Nem akarom őt elveszíteni. Sokszor átéltem már a szerettünk elveszítésének fájdalmát. Tudom, milyen az, amikor meghal valaki. A múltban sok mindenkit elveszítettem, de őt nem akarom.
Teljesen váratlanul valaki kopogtatott az ajtón. Odamentem az ajtóhoz, majd kinyitottam azt. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, csak a postás volt.
- Önt hívják Charlotte Monroe-nak? – kérdezte meg tőlem, amire válaszul csak bólintottam.
Kezembe nyomta a levelet, majd sietősen távozott. Becsuktam az ajtót, majd kinyitottam a borítékot. Elővettem a borítékból egy fehér lapot, amire arany betűkkel voltak ráírva a szavak. Egy meghívó volt a Jessie által rendezett álarcosbálra.
Szememmel megkerestem a kulcsomat, amit a kanapén találtam meg. Elvettem, majd egy kis papírra leírtam, hogy hol vagyok. Elhagytam a biztonságot nyújtó otthonomat, és beszálltam a kocsimba. Elindítottam az autót, amit meg sem állítottam John házáig.
A háznál leparkoltam az autót, majd bementem a házba, ahol egy kanapén ült Sam és John, egy félfának támaszkodott Kitty, Ian pedig az asztal előtt állt.
- Én mondtam, hogy ő is kapott – mondta diadalittasan Ian.
Leültem John mellé, aki átkarolta a derekamat, és magához húzott.
- Mit csináljunk? – tettem fel a kérdést.
- Megöljük – mondta lazán Ian, majd egy csibészes mosolyt csalt az arcára.
Erre a válaszra egyáltalán nem számítottam. Tudtam, hogy egyszer ártalmatlanná kell tenni Jessie-t, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar.
- Hogy akarod csinálni? – tettem fel neki a kérdést, ugyanazzal a lazasággal, mint ő.
- A meglepetés erejével – válaszolt nemes egyszerűséggel.
Kíváncsi tekintetemet rászegeztem, amire egy furcsa dolog történt. Az egyik felem átvándorolt Ian fejébe, ahol leadta az agyának a parancsot. Szép lassan eltávolodott Iantől, aki megvonta a vállát, majd szólásra nyitotta a száját.
- Már van egy tervem – árulta el gyorsan, majd egy pillanat alatt eltűnt a szemünk elől.
Csak ennyit tudtam kiszedni belőle. Ahogy nézem, a vámpírok gondolatait nehezebben lehet manipulálni, mint az emberekét.
Hamar eltelt az idő. Már sötétedett, amire elkezdtem készülődni a bálra. John is velünk tud jönni, mivel ez egy álarcos bál lesz, ahol mindenki maszkot visel. John az este folyamán csak velem lesz, ha esetleg Jessie engem akarna megölni. Ian elbeszélget egy kicsit Jessie-vel valahol, ahol Sam és Kitty csapdájába esik. Ian azt még nem tervelte ki, hogyan öljük meg. Csak azt, ha csapdába esik, nem fogja folytatni azoknak az ártatlanoknak a megölését, aki rajta van a listáján.
A szekrényemben turkáltam, de egyik ruhám se volt elfogadható. Ugyanis vagy túl hosszú vagy rövid volt a ruha, ami megnehezítette a készülődést. Végül találtam két elfogadható ruhát, amit bátran felmerek venni egy ilyen bálon.
Odamentem a tükörhöz, aminek a segítségével el tudtam dönteni, hogy melyiket vegyem fel a bálra. A jobb kezemben lévő ruhát visszaraktam a szekrénybe. Bementem a fürdőszobába, ahol egy pillanat alatt magamra kaptam a ruhát. Egy fodrokban végződő kék színű ruha mellett döntöttem. Feltettem a vasfüves nyakláncomat és a gyűrűt, ami megmenti az életemet. Kijöttem a fürdőszobából, majd lementem a házunk elé, ahol John parkolt le a kocsijával. Beszálltam a járműbe, amit John beindított. Felsóhajtottam, de nem könnyebbültem meg. Nem kételkedtem benne, hogy meg kell ölni Jessie-t, csak Ian tervében kételkedem.
- Mehetünk? – tette fel nekem a kérdést, amire csak egy bólintással válaszoltam.
Hátradőltem az ülésen, miközben az elsuhanó tájat figyeltem. Próbáltam megnyugodni.
Nem akartam, hogy a bál közepén veszítsem el az önuralmamat, amit az elmúlt napok alatt kifejlesztettem.
Nem tudom meddig nézhettem a tájat, de amint előre néztem már láttam is magunk előtt azt a házat, amit egy magamfajta lány soha életében nem tudna megvenni. Nem számítottam arra, hogy ez a lány egy milliókat érő házat vesz meg.
Felraktuk Johnnal a maszkunkat, majd bementünk a házba. Végig John mellett haladtam, aki mindvégig kezeit a kezemen hagyta. Ennek hatására egy pillanat alatt elöntött a nyugalom érzése. Megnyugtató volt.
Szerelmemmel együtt megnéztük a házat, ami belül sokkal szebb volt, mint kívül. Miután a házat feltérképeztük, kimentünk az udvarra, ahol a többi vendég is volt. Mindenki táncolt, és ittak valamit, amit nem tudtam azonosítani. Gondolom, alkohol. Hirtelen egy lassú zene ment, amire John elmosolyodott.
- Táncolunk – kért meg rá, amire én is elmosolyodtam.
Kezeimet a nyaka köré helyeztem, míg ő a kezeit a derekamra rakta. Lassú ütemben táncoltunk, de tudtam, hogy ő időközben koncentrál. Körül néztem a vendégeken, amennyire tudtam. Gondoltam, csak van itt valaki, akit én is ismerek. A szökőkút mellett megláttam legjobb barátnőmet, aki épp valakivel beszélgetett. Felismertem azt a valakit. Nate volt az, amire félelmem a felszínre akart törni, de nem hagytam, hogy ez megtörténjen. Ránéztem Johnra
- A tegnapi napon nem csak minket értek meglepetések – mondta egy mosoly kíséretében. - Sam majd elmondja, hogy mi történt. – zárta le ezzel a témát.
Tovább táncoltunk a zene ütemére. Fejemet most a mellkasán pihentettem, miközben szívének dobogását hallgattam.
Már kezdtem fáradt lenni, de hirtelen John finoman megrázta a vállamat. Felnéztem rá. John a fülemhez hajolt, hogy belesuttogjon:
- Jessie téged keres.
Az előbbi nyugalmam egy pillanat alatt eltűnt, és helyét a félelem vette át. Megfogta a kezemet, majd együtt bementünk a házba. Csak néhányan voltak bent, akik már részegre itták le magukat. Kikerültük őket, és elindultunk a kocsink irányába. Levettük a maszkunkat, majd a lehető leggyorsabban megpróbáltuk elhagyni a ház területét.
Teljesen váratlanul azonban megéreztem valamit. Nem a veszély volt, de nem is éppen kellemes. Mégis ez az érzés megnyugtatott. Tudtam, hogy ez a valami vagy valaki meg akar védeni.
Már a parkolóban voltunk, amikor hirtelen meghallottam valami neszt a hátam mögött. Megfordultam, de nem láttam senkit. A szívem gyorsan dobogott jelezve ezzel az ijedtségemet. John felé fordultam, aki kővé dermedve állt előttem. Én is arra néztem amerre ő. Előttünk állt Jessie. Szemei egy kis időre vörössé változtak, körmei kihegyesedtek, haja pedig el kezdett őszülni, fogai kihegyesedtek. Tisztán látszott rajta, hogy hibrid. A szemei tükrözték a vámpírságát, míg karmai a vérfarkasságát.
- Fuss – mondta John, aki a kezével még taszítót rajtam egy kicsit.
Elindultam vissza a ház felé, közben próbáltam nem hátra felé nézni. Átléptem a küszöböt, ijedten néztem körbe a tömegen. Nem tudom, miért, de az érzés, amit néhány perccel ezelőtt éreztem, valahogy olyan ismerős volt. Az érzés az emeletről áramlott belém. Mintha csak egy elem lennék. Feltöltődtem. Rögtön az előttem lévő ajtóhoz mentem. Kinyitottam az ajtót, majd körülnéztem a szobában, de nem láttam senkit sem. Többször is körülnéztem, de senkit sem láttam. Pedig valahol a lelkem mélyén azt hittem lesz itt valaki. Megfordultam. Előttem újra csak Jessie állt, de most nem nézett ki úgy, mint az előbb. Közelített felém néhány lépést, míg én hátra felé tettem egy lépést. A szívem még ennél is jobban dobogott. Féltem. Minden egyes végtagom remegett a félelemtől. Egy kis időre Jessie megállt, majd hirtelen egy hegyes fém jött ki a mellkasából. Jessie teste elszíneződött, tekintete elhomályosodott, végül élettelen test lezuhant a földre. Előttem állt valaki, de olyan volt, mintha egy tükröt állítottak volna elém. Csak a szemei sugallták azt, hogy valaki másról van szó. Tudtam ki állt előttem.
- Valentina – mondtam kicsit nyugodtabb hangon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése