/Charlotte/
Október 27.
Kedves naplóm!
Tegnap alkut kötöttem Jessie-vel. Azt mondta, tudja, hogyan ölje meg Ericet. Én azonban nem tudok megbízni benne, valamilyen oknál fogva. Amikor elmegy mellettem olyan furcsa érzésem van. Mintha a félelmetesebbik énem a felszínre akarna törni. Csakhogy nem én vagyok az egyetlen, aki a nem szívesen látottak közé sorolja Jessie-t. Amint Ian megtudta egy perces beszédet tartott arról, hogy miért nem szabad megbíznom egy vámpírban. John pedig az öccse pártját fogta. Az egyetlen, aki megértett az Sam volt. Ő pontosan ismert engem, és tudta, hogy nem tenném kockára a szeretteim életét. Kitty is beállt a csapatba, ő azonban inkább csendben nézte az eseményeket.
Letettem a tollat, ami a kezemben volt. A naplót a szokásos rejtekhelyemre raktam. Alexa életét kezdtem el olvasni, de nem igazán tudtam figyelni arra, hogy mit ír a könyv. Inkább csak elterelésként használtam. Próbáltam elterelni a gondolataimat valamivel, de nem ment. Sok mindent nem értettem. Az egész olyan volt, mint egy rejtvény, amit meg kellene fejtenem. Úgy, mint Sherlock Holmesnak, de én nem voltam az. Nem éreztem magam olyan jó nyomozónak. Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá. Az első dolog, ami egy hatalmas rejtély volt a számomra, az Jessie. Nem tudtam megbízni benne, ami valamit megmozgat bennem. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy vulkán akármelyik pillanatban ki tudna törni. Nem értem ezt a fajta reakciót. Jessie a hegyekben élő vámpírok vezetője, ahol Kate el tudott bújni Eric elől. Teljesen váratlanul jutott ez eszembe, ami egy váratlan cselekedetemhez vezetett. A dobozhoz sétáltam, ahol benne volt Kate életének a könyve. Egy másik dobozba raktam a könyvet, és egy elemlámpát. A doboz tetejét lezártam, és a kocsimhoz mentem. A kocsim hátsó ülésére raktam a dobozt, majd beszálltam az autómba. Elindítottam, és John házához mentem. A háza előtt megállítottam a járművet, és bementem a házba. A pince felé vettem az irányt, de nem tudtam észrevétlenül odamenni, ugyanis útközben találkoztam Johnnal, aki azonnal kérdő pillantást vetett rám.
- Mit csinálsz itt? – kérdezte, majd bátorítóan megcirógatta a hátamat.
Nem néztem rá, próbáltam kitartani addig, amíg elmegy, de ez nem ment. A fejemet felemelte, hogy nézzek a szemébe. Amikor belenéztem, megadtam magamat. John tudta, hogyan tud kiszedni belőlem akármit.
- Tudom, hogy ez őrültségnek fog hangzani, de muszáj beszélnem Kate-tel – ejtettem ki a számon az iker hasonmásom nevét, de mielőtt közbe szólt volna, folytattam. - Kate tudhat valamit Jessie-ről. Hiszen ő a hegyekben élő vámpírok vezetője. – magyaráztam meg a saját gondolatmenetemet.
John egy sóhajtással jelezte, hogy megadta magát, és leengedett a pincébe, ahonnan elvettem egy üveg vért. A vámpírok nagyon hamar kiszáradhatnak, gondolom Kate sincsen a legjobb formájában. Az üveg vérrel együtt felmentem a lépcsőn, majd kivettem a kocsimból a dobozt, amit John egy szempillantás alatt kivett a kezemből. Együtt elindultunk abba a faházba, ahol Kate raboskodott. Senki sem vitt neki semmit sem, sőt. Szerintem nem is igazán tőrödtek vele, hanem hagyták hadd szenvedjen. Amint odaértünk a faházhoz az ajtót óvatosan meglöktem, de igyekeztem nem átlépni a küszöböt. Az elemlámpával bevilágítottam a faházba, ahol az egyik sarokban találtam rá az iker hasonmásomra. Nem volt valami jól, de olyan rosszul sem. Amint meglátta, hogy rávilágítok előre sétált, és kábán figyelt engemet.
- Most menj, nem lesz bajom, amíg nem megyek be – mondtam nyugtatóan.
John nézte egy ideig Kate-t, de egy szempillantás alatt eltűnt magunkra hagyva minket. A fejemben azonban éreztem őt. Gondolom minden lépésünket figyelni fogja. Elővettem a dobozból a könyvet, majd leültem a földre. Ő is így tett.
- Szeretném, ha mindent elmondanál Jessie-ről, amit csak tudsz. – kértem meg rá, de ő egy gúnyos pillantást vetett rám.
- Miből gondolod, hogy beszélni fogok? – kérdezte rekedtes hangján.
Csakhogy ez hiba volt, ugyanis azonnal rátört a köhögés, és még vér is jött ki a száján. Letörölte a vért a szájáról, majd újra rám emelte tekintetét. Óvatosan odaadtam neki könyvet és az elemlámpát. Belelapozott a könyvbe, de ez nem hatotta meg őt. Gúnyos mosolyt villantott rám, jelezve ezzel nem fogja elmondani azt, amit tudni akarok. Az üveget is elővettem, amire Kate vetett egy pillantást. Gyorsaságával a küszöbhöz lépett, és próbált áthatolni a láthatatlan védőfalon. Lecsavartam az üveg kupakját, amibe öntöttem egy kis vért. Kerestem egy ágat, aminek a segítségével a védőfal túloldalára toltam a kupakot. Kate azonnal felvette a kupakot, és egy pillanat alatt kiitta, ami benne volt. Visszarakta a kupakot, amit a faággal az én oldalamra húztam.
- Amikor megismertem Jessie-t, nem tűnt olyan ellenségesnek, sőt. Barátok voltunk, és szinte minden titkot megosztottunk egymással. Ő olyan volt nekem, mint egy második testvér. Amint átváltoztam vámpírrá már nem voltunk ilyen jó viszonyban. Ő Ericet támogatta, nekem pedig bujkálnom kellett. Mindent megtettem csak, azért, hogy elbújjak, de egy nap elbuktam. Jessie megtalált. – kezdte el mesélni a közös múltjukat.
Abban a pillanatban azonban valami váratlan dolog történt. Az egyik felem áthatolt a védőfalon, és egy pillanat alatt az iker hasonmásom fejében találtam magam. Én is átéltem azt, amit ő.
„A nap szép lassan bukott le az égbolton. Amint a napot már nem láttam azonnal futásnak eredtem. Valaki tudja, hogy hol vagyok. Meg kell ölnöm mielőtt Eric is meg tudja. Ha tudja, hol vagyok, akkor ide fog jönni, hogy megöljön engem, amit még a múltban követtem el. Egy kis házat láttam meg. Az égboltra néztem, ahol a telihold fényesen ragyogott, jelezve ezzel veszélyben lehetek. Ebben a pillanatban nem érdekeltek a vérfarkasok, csak az, aki tudja, hol rejtőzőm. Nem engedhetem meg neki, hogy elmondja ezt Ericnek. A ház közelébe lopakodtam, majd elkezdtem hallgatózni.
- Ha Eric megtudja, hol van, végezni fog vele – mondta aggódva egy ismerős hang.
Csak akkor tudtam meg, hogy kit hallottam, amikor az illető az ablakhoz lépett. Jessie volt az. Az emberi felem azonnal elő akart törni a börtönéből, de nem engedtem neki. Tovább hallgatóztam.
- Ha viszont nem tudja meg, végezni fog mindannyiunkkal, a családommal. Nem tehetem ki őket, ekkora veszélynek. – zárta le ezzel a vitát egy férfi, aki épp elindult valahova, de hirtelen eltört az egyik bordája.
Tudtam, hogy most változik át vérfarkassá. Hiába semmit sem tehet ez ellen. Neki ez a sorsa. A bordája után a karja tört el. Jessie egyedül hagyta a kínok közt vergődő férfit. Mosolyt erőltettem az arcomra, és azonnal berontottam a házba. A vérfarkashoz futottam, és benyúltam a mellkasába, ahonnan kitéptem a szívét. Elejtettem az élettelen test mellé a szívet, majd indulásra készültem, de a hátamba fúródott valami. A hátamhoz nyúltam, és egy gyors rántással kihúztam azt a valamit, ami egy fakaró volt. Az ajtó felé fordultam, ahol Jessie volt. Szeme egy pillanatra vérvörössé változott. Egy szempillantás alatt előttem termet, és erősen megszorította a nyakamat. Levegő után kapkodtam. Belenéztem volt barátnőm szemébe, és nem láttam benne azt a boldogságot, helyette csak dühöt láttam. Hihetetlenül megváltozott. Kezdtem kételkedni benne, hogy ő még mindig ugyanaz, aki régen volt.
- Miért tetted ezt? – kérdezte tőlem úgy, mintha elárultam volna őt. – Eric szeretett téged. Annyira, hogy nem lett volna képes megölni. Csak azt akarta, hogy légy vele. – mondta sírva, majd hirtelen elengedett.
Nem értettem, hogy miért, de amint meghallottam a sikolyát, mindent megértettem. Nem tudom, hogyan, de ő is vérfarkas volt.
- Ő egy hibrid – szakított ki Kate hangja az emlékeiből. - Segítettem neki, bezártam egy pincébe, ahonnan nem jöhetett ki, így én sem voltam veszélyben. Amint reggel lett, kiengedtem, elmondtam neki az igazat, és elmentem. Csak akkor találkoztunk újra, amikor menedéket kerestem. Tudta, hogy tartozott nekem, ezért felajánlotta nekem, hogy egy ideig maradhatok náluk – vette elő újra az őszinteségét. - Mind a három legelső vámpír félig vérfarkas. Az átok háttérbe szorította a vérfarkas énjüket, és időnként át is tudnak változni. Azt nem tudom, Ericnek milyen haszna van abból, ha megtöri az átkot. – zárta le ezzel a beszélgetést, majd megfogta a könyvet és a lámpát.
Egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől. Elindultam az erdőben arra, amerre Johnt is éreztem. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy egy hibriddel állunk szembe. Azt nem tudtam, hogy igaz e, de azt tudtam, hogy Jessie hazudott nekem. Nem hiszem, hogy csak úgy megölné Ericet, hiszen éveken keresztül az ő szolgálatában állt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése