/Charlotte/
Miután megtudtam azt, amit kellett visszamentünk John házába. Mivel az egész történetet hallotta, ezért mindvégig arról beszélt, hogy ne bízzak meg benne. De én megbíztam benne, ugyanis emlékeiben láttam azt, amit ő nem.
Pár perc alatt odaértünk a házhoz. Amikor azonban bementünk nem várt látvány fogadott. Ian a házban kutatott, és a használható dolgokat egy kupacba rakosgatta.
Odamentem a kupachoz, megnéztem milyen dolgokat válogatott össze. Különböző fajtájú kések voltak felsorakoztatva egy asztalra.
Nem értettem, miért vannak ide lerakva. Aztán eszembe jutott, hogy ma telihold van. Wilsonék ma újra átváltoznak vérfarkassá. Ian pedig próbálja, megvédi valahogy magát, nehogy megharapja őt az egyikük.
Gúnyosan felnevettem, amire egy szempillantás alatt előttem termett. Kérdő pillantással nézett rám.
- Komolyan azt hiszed, hogy néhány darab késsel meg tudod védeni magad? – tettem fel neki a kérdést, amire ő egy elégedett vigyorral válaszolt. - Nem ölheted meg őket! – figyelmeztettem őt az egyik egyességünkre, amit azután hoztunk meg, miután eltöltöttem vele egyedül egy napot.
- Akkor mégis, mit csináljak? – tette fel nekem a kérdést, amire a pince felé mutattam.
Megforgatta a szemeit, és az összes kést visszarakta a helyére. Egyet azonban megtartott, amit hiába próbált titkolni előlem, én még időben láttam, ahogy a kést elrakja a zsebébe.
A kocsimhoz sétáltam, és kivettem belőle Alexa életének a könyvét, amit még az indulás előtt raktam be. A könyvvel a kezemben mentem vissza a házba. Leültem az egyik kanapéra, és elkezdtem olvasni a könyvet. Most jobban tudtam figyelni, mint pár órával ezelőtt.
Úgy éreztem, amit tudnom kellett, azt megtudtam, így nyugodtabban tudtam figyelni arra, amit éppen olvasok.
Alexának nem volt testvére, csak ő egyedül. Nevelőszülőknél nevelkedett, az édesanyjáról nem lehetett tudni, hogy hol van. Képessége 16 éves korában kezdett el kibontakozni. Mivel az ő városában eléggé sok vámpír éldegélt, ezért nagyon is hasznos képesség volt. A város lakói próbálták kiűzni a vámpírokat a városból, de nem sikerült. Egyedül csak Alexa tudta őket megfékezni. Ezután a könyv a családjáról írt, és arról hogyan halt meg.
Egy furcsa érzés vezérlése miatt, elkezdtem lapozgatni a könyvben. Végül találtam is egy kis cetlit, amire egy cím volt ráírva. Kirohantam a kocsimhoz, és keresni kezdtem egy térképet. A várost kerestem, amit pár perc alatt meg is találtam.
Csak háromórányira van innen, ami nincs messze. Csakhogy, amire odaérek már sötét lesz, ezért nem számíthatok se Johnra, se pedig olyanra, aki vámpír. Gyorsan beírtam a GPS-be a címet, majd elindítottam az autót, de teljesen váratlanul John termett mellettem a kocsiban.
Épp el akartam küldeni, de már késő volt. A GPS megmutatta az első irányt. Beindítottam az autót, és kelet felé vettem az irányt.
John közben Alexa életének a könyvét olvasta, majd kérdő tekintettel rám nézett.
- Ha odaérünk, mit akarsz csinálni? – tette fel nekem a kérdést, amire még én magam se tudtam a választ.
Megvontam a vállamat. Ennyit csináltam.
Akkor értünk oda, amikor már minden sötétségbe burkolózott. Leállítottam a kocsit, és egy házat pillantottam meg.
Látszott rajta, hogy már régi volt. Az egész épület egy templomra emlékeztetett. A ház köré gyógynövények lettek ültetve.
Megkerestem a bejárati ajtót, majd óvatosan meglöktem azt. Sötét volt odabent, és csak egy csigalépcsőt láttam.
Teljesen váratlanul egy belső hang szólalt meg a fejemben. Nem értettem, hogy mit mondott, de sikerült elérnie azt, hogy koncentráljak egy pontra. Ránéztem arra a pontra, majd egy pillanat alatt lángra lobbantottam egy fáklyát.
Az egész olyan érzés volt, mintha a félelmemnek próbáltam keresztezni az útját, hogy ne érje el a felszínt.
Bátran beljebb léptem az épületbe. John is utánam akart jönni, de nem tudta átlépni a küszöböt. Mintha egy láthatatlan fal került volna az útjába. Próbálta áttörni, de nem sikerült. Behívtam őt, de még így sem tudott.
Hátat fordítottam neki, és lementem a csigalépcsőn. John próbált megállítani, de nem tudta elérni a célját. Bátran vettem a lépcsőfokokat.
Amikor a csigalépcső véget ért, felnéztem. De amint megláttam, hogy mennyire lent vagyok, elszédültem. Leültem az egyik lépcsőfokra, közben megnyugtattam magamat, ami sikerült is.
Amint a hidegvéremet sikerült megőriznem, körül néztem a helyiségben. A padlón fehér dombocskák helyezkedtek el. Odamentem az egyikhez, és megérintettem. Letöröltem arról a valamiről a port, ami egy könyv volt. Több könyv volt egymásra ráhelyezve.
Megfogtam az első három könyvet, és felvittem. John ugyanabban a testhelyzetben állt, mint amikor lementem. Odaadtam neki a könyveket, majd együtt elkezdtük olvasni őket.
Az első könyvben a legelső vámpírokról írt. Arról, hogy hogyan kémkedett utánuk. Szerencséjére, csak néhány alattvaló vette észre, akit egy pillanat alatt a másvilágra küldött. Megfigyelte őket, és ha senki sem vette észre, kihallgatta a beszélgetéseiket. Eric már akkor is őrült volt, de az átok létrehozása után még őrültebb lett. Gyűlölte azt, aki megátkozta őket. Nyilvánosan ölt embereket. Végül úgy döntött telepedik Alexa városában. Sokáig éltek így. Aztán egy nap Eric felkutatott egy boszorkányt. Éppolyan erős volt, mint az, ki átkot szórt a legelső vámpírokra. Azt mondta, meg tudja törni az átkot.
- Az átokról ír – szólalt meg hirtelen John rám emelve tekintetét. - Ha Eric megtöri az átkot, akkor igazi vérfarkas énje kapcsolatba lép a vámpíréval, így egy új fajt tud majd teremteni. – mondta el, hogy miről írt Alexa a könyvében.
- A legelső vámpírok után kémkedett – mondtam el, amit Alexa leírt a könyvében. – Eric csak még őrültebb lett, akkor fogta vissza magát, amikor meg tudta, az átok nem megtörhetetlen. – meséltem el tömören, amit a könyvben olvastam.
Mielőtt azonban tovább olvashattam volna, valami nagyon furcsa érzés kerített a hatalmába. Veszélyt éreztem.
John hirtelen felkapta a fejét, és szemével az erdőt kémlelte. Gondolom, hallhatott valami zajt az erdőből.
A fejem azonban vészjóslóan zúgott. A veszély érzése ott tátongott a fejemben. Ez az érzés arra késztetett engem, hogy újra John felé nézzek, aki már nem volt a közelemben.
Felálltam, és a nevét kiáltottam, de nem válaszolt.
Az érzés azonban nem szívódott fel, hanem még az eddiginél is jobban zúgott a fejemben, jelezve ezzel a közelgő veszélyt.
Felnéztem az égre, és a hold pont elérte a horizontot. A szívem még ennél is gyorsabban dobogott, a fejemben egy belső hang azonban azt súgta, veszélyben van. De ki? Eszembe jutott Jessie-ről az, hogy ő egy hibrid, és Johnnal nem valami felhőtlen a viszonya.
Gondolkodás nélkül rohantam be az erdőbe Johnt keresve. Nem láttam sehol, a hangját se hallottam, mégis tudtam, hogy valahol a közelben van. Egyik kezemet ráraktam a halántékomra, aminek következtében, John fejében találtam magamat.
A földön feküdt erőtlenül, rajta egy farkas állt. A szeme ugyanolyan volt, mint Jessie-é. A farkas rávicsorított, és egy gyors mozdulattal, John nyakához hajolt. Éreztem a fájdalmat, amit átélt.
Kinyitottam a szememet. Abba az irányba mentem, ahol tudtam, hogy ott lehet a szerelmem. Amint megláttam azonnal odarohantam hozzá. A fejét felemeltem, és megnéztem a nyakát. A nyakán egy hold alakú seb volt, amiből folyamatosan folyt a vér. Kezemet a sebre nyomtam, de nem sikerült elállítanom a vérzést. Ránéztem. Láttam rajta, hogy már nincs magánál.
Pont úgy, mint amikor egy pincében kínozták őt. Akkor is én mentettem meg őt, de most nem tudtam ezt tenni. Nem tudtam, mit tenni.
Tehetetlenül néztem őt, amint itt hagy engemet. A szemembe könnyek gyűltek, amit gyorsan letöröltem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve egy éles kőért nyúltam. A követ belemélyesztettem a tenyerembe, majd John szájához emeltem a vérző kézfejemet. Az ötletem bevált ugyanis percről percre jobban nézett ki, és a hold alakú seb egy pillanat alatt behegesedett. A kezemet csak akkor vettem el tőle, amikor már szédülni kezdtem a vérveszteségtől.
Felült a talajon, majd rám mosolygott. Szorosan magamhoz szorítottam. Nem akartam őt elveszíteni. John finoman eltaszított magától, de csak annyira, hogy közel kerüljön az ajkamhoz, és csókot leheljen rám. Túlélte. Bár nem tudom, hogyan sikerült megmentenem, de él. Csak ez számít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése