Sorsdöntő 3.fejezet

A múlt fájdalma:

/Ronnie/

Beültem az autóba, ami kint állt. Útközben nevelőapám folyton a lányára gondolt, aki 7 éve meghalt. Újra, és újra lepörgette maga után az eseményeket a lánya születésétől a haláláig. Nem nagyon tudtam másra koncentrálni csak a gondolataira. Gyorsan lepörgeti az eseményeket, amikből nem nagyon értek valamit. A vérszerinti lánya hiánya idézte elő benne azt, hogy adoptálni tudjon. Még, ha nem is 14 éves, de akkor is hasonlítson rá valamennyit. A hiány nem fog elmúlni se az űr, ami a szívében keletkezett. Lelkileg megsérült még, ha nem is mutatja ki. A lány halálát újra felidézte, de most pörgette le gyorsan hanem képkockákról képkockákra idézte fel az eseményeket. Egymás után jöttek az események, majd végül ahhoz a naphoz ért a visszaemlékezés amikor a lánya meghalt.

„Az órák nagyon lassan teltek. Londonban minden olyan más. Nem engedtem volna oda a lányomat, ha tudom, hogy el fogja kábítani magát. Épp a kórház várótermében voltam. Még mindig semmi hír a lányomról. Annyira nehéz feldolgozni ezt. A lányom elkábította magát valami miatt. Szerintem hallotta a veszekedésünket az anyjával. Fel-alá járkált a teremben miközben arra vártam, hogy bemehessek a lányomhoz. Az anyja magát okolja az egész miatt pedig semmi oka rá. Nem tudom mi lesz, ha meghal, de azt nem élném túl. Végül Janet nőver jött ki a rendelőből.
- Most már semmi baja.Még idejében behozta az anyja.Bemehetnek hozzá.-mondta Janet nővér, majd megkönnyebbülve mentem a szobája felé.
Beléptem a kis helyiségbe. Nem olyan volt mint otthon. A lányom a kórházi ágyon feküdt. Elég jó állapotban volt mint amikor láttam. Leültem az ágy előtt lévő székre, majd a lányomat kezdtem el figyelni. A szemei még le voltak csukva, de ez nem sokáig tartót. Lassan kezdte kinyitogatni a szemeit, és szemügyre vette a kis szobát, majd felém fordult.
- Apa.-szólított meg Anna.
- Anna.-szólítottam.- Miért csináltad ezt?-kérdeztem tőle szelíden.
- Anyu miatt.Rosszul esett nekem, hogy elváltatok, ezért újra össze akartalak hozni vele.De ezzel már elkéstem mert valaki más megkérte a kezét.Nem akartam, hogy ez történjen, de sokszor azt éreztem nem vagyok fontos anyunak.-magyarázta Anna, majd lecsordult egy könny az arcán, amit letöröltem.
Jobban szeretem, ha mosolyog. Natalie ezt mind hallhatta mert sírni kezdett, és kiment a szobából. Pár percig még beszéltem egy kicsit Annával, de utána hagytam aludni. Beszálltam a kocsimba, és hazáig meg se álltam. Annyira fáradt voltam, hogy gyorsan ledőltem az ágyra, és mély álomba merültem.
Reggel a csengőre ébredtem fel. Felkeltem az ágyból, majd az órára pillantottam, ami 9:00 órát mutatott. Kimentem házból az udvarra, ahol a postás állt kezében egy levélel. A kezembe nyomta a papírt, majd eltűnt. Bementem a házamba, és kibontottam a borítékot, amiben egy papír volt.  Olvasni kezdtem a sorokat.
Kedves Carlisle!
Sajnálattal kell jelentem, hogy a lánya meghalt ma éjfélkor.Az anya megölte őt valami betegség miatt.Az elmegyógyintézetbe szállítatjuk a tettest.A temetés időpontja:Holnap délben.Öszinte részvétem!
Jason hadnagy!
Leültem a kanapéra, majd ledobtam a papírt a földre.Az egyetlen lányom meghalt.Tudasult bennem a gondolat.A tenyerembe temettem az arcomat, és apró könnycseppek áztatták a kezemet.”

Carlisle rázogatni kezdte a vállamat. Felé fordítottam a fejemet.
- Ronnie, megérkeztünk.-szólított nevelőapám.- Minden rendben?-kérdezte egy kis aggodalommal a hangjában.
- Igen.-válaszoltam határozottan.- Miért?-kérdeztem.
- Csak olyan voltál az előbb mintha transzba estél volna.-mondta.
- Elbambultam.-beszéltem ki magam.
Nem tudhatja meg, hogy boszorkány vagyok, ezért képes vagyok pár trükkre. Semmit nem tudhat meg. Kiszálltam az autóból, és feltettem a táskámat a vállamra. Nem értem miféle betegség lehet az, ami arra késztette, hogy megölje a lányát. Nagyon sok akadályt leküzdőt már, de még több akadály hárul, majd elé mert itt vagyok vele én is.De nem fogom hagyni, hogy odáig fajuljon ez a dolog.