Sorsdöntő 14.fejezet

Nyomok:

/Ronnie/
Miután mindent megbeszéltünk Christine-nel elmentünk hozzám, és kutatni kezdtünk a titokzatos Bianca után. Egyetlen egy nyomunk sem volt ahhoz, hogy megtaláljuk. Végül úgy döntöttünk, hogy Christine megkeresi őt a látnoki képességével. Az egyik, amiben megjelenik Bianca az anyu naplója volt. Barátnőm megérintette a naplót, majd szemei lecsukódtak, és gondolatban megjelent egy kép, ami Elizabeth-et ábrázolta és a lányát.

Elizabeth és a lánya egy bálról jöttek el, és sétáltak végig a sötét utcákon. A lámpa fénye alig nyújtott némi fényt az árnyékba burkolt utcákra. Eddig semmi probléma vagy komplikáció nem történt. Csak sétáltak és sétáltak. Hirtelen megindultak az események ugyanis Elizabeth megállt és rejtélyesen nézni kezdte a sikátorban lévő árnyékot, majd futásra invitálta lányát, aki minden szó nélkül futásnak eredt. Addig is, hogy Bianca anyja időt nyerjen lángokba borította az egész sikátort, amitől az árnyék alakja láthatóvá vált. Balthazar állt ott, aki nem volt valami jó kedvében. Lizt még ez sem térítette el őt a céltól. A lány Balthazar elé irányította a vörös lángtengereket, amitől egy kicsit megvonaglott, de a pálcáján lévő víznek a jelével eloltotta a tüzet. Liz egy falat állított maga elé, amit egyenesen a földből húzott ki, majd amilyen gyorsan csak tudott futni kezdett a híd felé. Az erdőn keresztül vágtatott, majd egy táblához ért, ami fából készült, és bele lett karcolva egy városnak a neve, Lambeth. Balthazar jelent meg a háta mögött, majd Liz gyorsan megfordult. Tudta, hogy semmi esélye nem lehet ellene, de mégsem hátrált meg. Egy hurrikán kavart a levegőben, majd Balthazar felé irányította. Ellenfele pálcáját használva eltérítette a hurrikánt, majd a földben egy mocsár jelent meg, ami húzta le magával a lányt. Liz a kezeivel próbálta megtartani magát, és megakadályozni, hogy elsüllyedjen a mocsárban. De hiába való próbálkozás volt ugyanis a mocsár még jobban húzta le magával a mélybe, majd hirtelen a mocsarat szilárd formájában lehetett látni. A szilárd föld vörös lángokba borult.

A kép, amit az előbb vetített le Christine az most eltűnt. Említette, hogy a látomásai nem mindig olyan amilyennek lennie kéne.
- Ennyi volt. –jelentette ki barátnőm, majd Anna jelent meg. – Lambeth az első nyomunk.
- Akkor miért nem megyünk oda? –kérdezte Anna reménykedve, majd gyorsan elővettem a térképet.
Lambeth egy kis város nem messze Londontól. Christine az ujját Lambeth pontjára helyezte, amitől újabb látomás kúszott a gondolataimba.

Egy kis ház jelent meg, amiben Bianca fekete ruhában táncolt. Az őt körülvevő gyertyák között feltűnt az anyja képe is. Hirtelen megállt, majd a nevelőanyja jelent meg, aki belépett a gyertyákat körülvevő körbe.
- Minden rendben lesz. –ölelte meg a lányt. – Ne aggódj, vigyázok rád. –próbálta megnyugtatni.
- Tudom, de annyira hiányoznak. - sírta el magát.

A vízió hirtelen véget ért, majd gyorsan összepakoltam pár holmit. Addig Christine hozza a kocsiját, amiben mindig tárolt magánál némi ruhát vagy ennivalót. Feltettem a vállamra a táskát, majd kitéptem egy lapot a füzetemből. Gyorsan ráfirkáltam egy kis szöveget.
Apa!
Én sajnálom, ha miattam idegeskedsz, mert nem találsz a szobámban. Ez azért van, mert el kellett mennem, amiről te nem tudhatsz. Ahol én vagyok az nem a te világod. Szóval ne aggódj, értem tudok magamra vigyázni. Sajnálom!
Ronnie!
Letettem a lapot az asztalomra, majd képességemet használva kinyitottam az ablakot. Kezemet úgy helyeztem el mintha megállj parancsolnék valakinek. Annának a legkönnyebb lejutnia, mert semmi baja sem lesz, ha leesik a földre. A kis facsemete elkezdett nőni, majd amikor felért az ablakhoz ráléptem egy vastagabb ágra. A fa zsugorodni kezdett, amivel sikeresen leértem a biztonságos talajra. Christine az autójában várt minket. Gyorsabb beszálltam, majd barátnőm beindította az autót, és ráhajtott arra az útra, ami Lambeth városához vezetett. A neheze még csak most jön.