Sorsdöntő 17.fejezet

Támadás 2.

/Ronnie/

Ez a pillanat olyan volt mintha örökké tartott volna, és soha nem ért volna véget. Csak ez járt most a fejemben. Annyi minden valóra vált, amit szerettem volna még annak idején. Bianca örömében sírni kezdett, ami nagyon meglepő volt. Hiszen Bianca nem szokott ilyen hamar elérzékenyülni. Mindig is egy kitartó lány volt, és szerintem ez most sem változott meg. Először meg se ismertem mivel már nem volt már többé kisgyerek. Végül lefejtettem magamról kezeit, és magam elé ültettem. Christine csak kapkodta a fejét ide-oda, mert fogalma sem volt arról mi történik közöttünk. Megértem őt hiszen még soha életében nem találkozott vele. Régi barátnőmnek annyi kérdése volt, hogy fogalma sem volt arról, hogy melyikkel kezdje. Persze nekem is volt egy pár kérdésem, de azok még várhatnak.
- Hogyan?Minek jöttél ide?Örülök, hogy újra látni csak kicsit még szokatlan.-sorolta barátnőm egy szuszra a mondanivalóját.
- A hatodik születésnapomon jöttem rá, hogy mi is vagyok.Nem sokkal utána anyu meghalt autóbalesetben.És azért jöttünk, mert téged kerestünk.-válaszoltam kérdéseire.
- Balthazar miatt?-kérdezte, de szerintem tudta rá a választ.
Bólintottam. Ki más miatt mint miatta, aki megkeseríti mindannyiunk életét. Meg az ősöm miatt is meg kell tennem ezt a lépést, amit nagy nehézségek árán elért az most be kell fejeznem, és örökre eltűntetni Balthazárt a Föld színéről.
- Még mielőtt feltennél nekünk még több kérdést előbb én kérdezek.-mondta türelmetlenül másik barátnőm, aki igaz, hogy nem olyan régen ismertük meg egymást, de teljesen őszinte volt velem.- Mondanál valamit ezekről az angyal szobrokról!-kérte udvariasan.
- Mint láthatáttok úgy néznek ki mintha sírnának, de igazából nem.Csak, azért csinálják ezt, hogy ne nézzenek egymás szemébe.Még síró hangot is ki tudnak adni, amit mi nem hallunk csak érzünk.És........ránk találtak.-magyarázta, majd az ajtó felé pillantottunk.
Ugyanaz az angyal szobor áll a bejárati ajtó küszöbén, mint a réten. Kezében fogta a gömböt, amiben Anna lelke tekintett vissza ránk. Hirtelen a többi lélek között megláttam anyámat, amint próbál kiszabadulni a gömb fogságából. Bianca az ablakok felé pislantott, ahol mindig látott egy angyalt. Ez előttünk lévő angyal mögül előjött a teremtőjük, mesterük, megtestesítőjük. A haja szétszórt volt barna szempárral enyhe öltözettel, és tornacipővel a lábán. Felénk közeledett, majd megfogta Christine csuklóját, aki egy pillanatra ledermedt, ami miatt egy látomás kúszott a gondolataiba.

Egy dombon tért magához barátnőm, majd gyorsan körbe pislantott. Körülötte angyalok voltak, amitől először megijedt, de utána valamennyire megnyugodott. Egy angyal magától megmozdult, és vezetni kezdte Christine-t egy erdőbe, ami egy hídhoz vezetett. Az angyal a hídra mutatott, majd barátnőm odasétált, és, amit látott attól teljesen elborzadt. Minden lángolt. Égett házak, szenes háztetők, menekülő emberek és fuldokló emberek maradt a virágzó város után.

Bianca a vállamat rázogatva térített vissza a valóságba, majd barátnőmre pillantottam, akinek a lelke a gömb fogságába esik, és ahogy közeledik a szívverése egyre gyengül. Nem sok kellett hozzá, hogy rájöjjek ez csak hallucináció, ami meg is ölheti, ha nem tér magához. Ez a pasas a félelmet használja fel arra, hogy végezzen vele, amit nem engedek. Kezemet úgy helyeztem el mintha megállt parancsolnék, majd egy szár Christine köré csavarodott, amivel elhúztam a közeléből a pasast. Bianca a pasi köré vizet emelt, amit én megfagyasztottam. Leültettem barátnőmet, majd a földre, és próbáltam ébreszteni hallucinációiból. Hirtelen annyira megvonaglottam a fájdalomtól, hogy a földönt terültem el. Olyan érzés volt mintha egyszerre ezer meg ezer tű szórt volna belém. A halál küszöbét jártam, és már épp kezdtem volna feladni a reményt, de Bianca kiterjesztette ránk pajzsát, amitől megszűnt a fájdalom. Másik barátnőm is felébredt rémképeiből, aki hihetetlen gyorsan pattant fel a földről. Nagy nehezen feltápászkodtam ülő helyzetbe, majd barátaim felsegítettek.
- Kicsit meleg van.-állapította meg barátnőm, de nekünk fogalmunk sem volt róla miről beszél.- Nem gondoljátok?-kérdezte mire épp ellenkezni akartam, de az eszembe jutott, hogy szelet akar kavarni a levegőben.
- Szerintem nem.-vágta rá azonnal a szobrok mestere.
Christine koncentrálni kezdett, majd a szél feltámad, amit mi nem éreztünk a pajzs védelme alatt. Egyre gyorsabb és gyorsabb volt a szél járása, amikből egy hurrikán fejlődött ki. A hurrikán elnyelte az összes angyalszobrot, ami az előbb még ott állt. Bianca képességét használva egy víz tornyot emelt körénk, ami világítani kezdett, és hirtelen egy másik helyet pillantottunk meg.