Üstökös 19.fejezet

A háború vége:

/Bella/

Azon a dombon álltam, amin a város táblája állt rajta a nevével. Emlékszem, hogy itt álltam meg, és visszanéztem a városomra. A kezemben tartottam a dobozt, majd a táskámba tettem. A városban az emberek menekültek egy másik ember elől. Azok az emberek nem is emberek, hanem vérfarkasok. De ez még csak a háború kezdete. Kezeimet a halántékomra tettem, majd erősen koncentráltam valakire, aki elkezdte ezt a háborút. Próbáltam az emberek sikolyait és a vérre szomjazó vérfarkasok hangját kiűzni a fejemből, és csak egy valakire koncentráltam. Pár perccel később meghallottam őt és Isabelt, amint lemennek egy lépcsőn, és egy barlangban kötnek ki. Elindultam arra, amerről hallottam a hangját, majd amikor odaértem én is lementem azon a lépcsőn. Csakhogy alig tettem két lépést, és hallottam, ahogy két őr biztosítja be a fegyverét. Megálltam ott, ahol voltam, majd kezemet újra a halántékomra tettem. Tovább hallgatóztam. Hirtelen meghallottam egy nagyon ismerős hangot. A seriff hangját.
- Megkérdezem még egyszer.- mondta gúnyos hangon a seriff, majd az egyik mutatóujját a fegyver ravaszára tette.- Hol van Bella?- kérdezte valakitől.
- Nem tudom.- mondta zokogó hangon Catherine.
Hirtelen meghallottam, hogy a seriff meghúzza a ravaszt. Ennek következményeként Catherine sikoltott egyet, majd megpróbálta kihúzni a lövedéket, de valamiért nem tudta. Valaki odament hozzá, és segített kihúzni neki az ezüstből készült lövedéket. Szerintem Paul lehetett az. Kezemet elvettem a halántékomról, majd nesztelen léptekkel közelítettem meg a két őrt. Szerencsére épp másfele figyeltek így könnyen kitudtam lesni az őrök testhelyzetét. Az egyik a puskáját letette a földre, majd elővette a zseblámpáját, és világított vele valahova. A másik lenézett a földre, és a puskáját erősen szorította. Csakhogy mindkettőnél megláttam a farkasfüvet, ami akadályozott a megidézésben. Megidézés kilőve. Csakhogy elfutni sem tudok előttük, mert akkor meglőnének. Futás kilőve. Így csak egyetlen egy esélyem van, hogy átjussak az őrökön. Előbújtam a fal mögül, majd kezeimet feltettem, mint akit rajta kaptak valamin. A zseblámpás őr a lámpáját felém fordította, a másik őr felém szegezte a puskáját, majd rátette az egyik ujját a ravaszra.
- Senki sem jöhet ide be.- mondta a zseblámpás őr, majd felvette a puskáját a földről.- Főleg, ha azok vérfarkasok.- mondta gúnyosan, majd rátette mutatóujját a ravaszra.
- Semmit se tud rólam.- mondtam én is gúnyosan, majd kezeimet letettem.
- Többet tudunk magukról, mint azt hiszi.- állította, majd közelebb jött hozzám.
Gyorsaságomat kihasználva elfutottam előlük, majd leütöttem őket hátulról. Amint mind a ketten a földön hevertek tovább indultam a hangok irányába. A hangok egyre erősödtek, majd már hallottam azt is, hogy mit beszéltek.
- Azt akarom, hogy megadják magukat, és tehetetlenül boruljanak a földre.- hallottam meg Nicholas hangját, aki egy kést szorított Isabel nyakához.
- Hol van Bella?- kérdezte ijedten a seriff.
- Itt.- mondtam miután megjelentem a barlangban.
Nicholas hitetlenkedve nézett rám, a Catherine, aki egy cellában volt, és sírva nézett rám. Nicholas a kést még jobban Isabel nyakához szorította. Annyira közel hogyha egy lépést teszek felé akkor azonnal elvágja a torkát. A seriff a pisztolyt Nicholásra szegezte.
- Hogy lehetsz még életben?- kérdezte meglepődve mintha valami szellemet látna.
A seriff épp megakarta húzni a ravaszt, de az ellenfele gyorsabb volt. A kést még erősebben szorította Isabel nyakához így már csak milliméterek szakították el, hogy a nyakához érjen, és elvágja. Én hangtalanul elővettem az ezüstből készült zsebkésemet, majd gyorsan odafutottam hozzá, és a zsebkést a hátába szúrtam. A kés, amit barátnőm nyakához szorított kiesett a kezéből, és a földön landolt. Utána barátnőm gyorsan a seriffhez futott, majd a háta mögé bújt. Én kivettem a dobozt a táskámból, majd leraktam egy kőre. A doboz zárját kinyitottam, majd felnyitottam a fedelét. A doboz belsejében elkezdett világítani valami fény, mint az izzólámpa. Hamarosan meghallottam, amint Nicholas felordít, és letérdelt a földre fájdalmában. Ordított, és az öklével a talajt ütötte egészen addig, amíg be nem fejezte az ordítást. Ezt követően a földre esett a felső teste, és a szívének dobogása lassulni kezdett. A bőre sápadt volt, a szeme körül sötét karikák jelentek meg, a szeme fehér mintha vak lett volna. Nem sokkal ezután a doboz fedelét lecsuktam, majd a zárat lezártam. A seriff felé fordultam.
- Engem akart?Itt vagyok.Engedje el őket!- kérte rá szépen.
A pisztolyt eltette, a börtön kulcsát elővette, majd betette a kulcslyukba, és kinyitotta a börtön ajtaját. A testvéreim félve ugyan, de kijöttek onnan. Intettem nekik a fejemmel, hogy menjenek haza, amit meg is tettek.
- Gyere az irodámba!- parancsolt rám a seriff, majd elindult felfelé a lépcsőn. Követtem őt. Kint a városban az utcán egy csomó holttest, aki vérfarkasvolt vagy ember volt csak egy vérfarkas szívta ki a vérét. A rendőrök egy helyre tették a holttesteket, majd a kupacot felgyújtották. Azok, akik emberek voltak azokat rárakták egy szekérre, és az kivitte a városból. Sajnáltam azokat az embereket, akik meghaltak. Valahogy nem éreztem mást a szívemben csak megbánást és sajnálatot.