/Sam/
Kinyitottam a szemeimet, közben őrjítően fájt a fejem. A legrosszabb viszont az volt, hogy nem emlékeztem semmire sem az elmúlt pár órából. Csak arra emlékeztem, hogy az iskolából hazafelé indultam. Felálltam a jéghideg földről, és elindultam a házunk ajtajáig. Az előtt voltam, mikor elhaladt mellettem egy ember. Egy furcsa érzés kerített a hatalmába. Olyannyira erős volt ez az érzés, hogy nem tudtam neki ellenállni. Követtem azt az embert, majd mikor utolértem megfogtam a vállát. A férfi megfordult, és kíváncsian nézett a szemembe. Én viszont nem a szemét néztem, hanem a nyakát. A nyakán egy vágás volt, amiből folyt a vére. Közeledtem felé, majd a nyakához hajoltam, és megkóstoltam a vért. De amikor lefolyt a torkomon az ő vére, többet akartam. Mohón ittam a vérét. Egyszer csak abbahagytam, és a férfi teste élettelenül hullott a földre. Abban a pillanatban minden megváltozott. A hallásom élesebb lett, jobban éreztem a különböző illatokat, és élesebben láttam mindent. Visszamentem a ház ajtajához. Kinyitottam azt, majd halkan felmentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra, és mély álomba szenderültem.
Az órám ébresztése keltett fel engem az álmomból. Felkeltem az ágyból, majd gyorsan odamentem a szekrényemhez. Kivettem belőle a farmernadrágomat és egy fekete pólót, amit gyorsan magamra kaptam. Az ablakhoz mentem, de azonnal meg is bántam, mert égni kezdett az arcom. Az kezemet a napra tettem, ami elkezdett égni. Visszahúztam a kezemet. Bárcsak ne sütne a nap, gondoltam magamban. Teljesen váratlanul az agyam egy szót suttogott a fejemben.
- Tormenta – ejtettem ki halkan azt a szót.
Abban a pillanatban a napot sötét felhők takarták el. Odamentem az asztalhoz, ahol a karkötőmet hagytam. Épp tettem volna fel a csuklómra, amikor az ujjaim elkezdtek fájni. Elejtettem a karkötőt. Az ujjaim úgy néztek ki mintha megégett volna, de az égés pár perc alatt eltűnt. Akkor jutott eszembe a tegnapi nap. Gyorsan felhúztam a pólómat egészen a mellkasomig. A mellkasomon megláttam egy heget, ami valamit eszembe juttatott. Hogyan lesz valakiből vámpír, visszhangzott a fejemben Charlotte hangja. Vámpír vagyok.
/Charlotte/
Boldogan ébredtem fel az álmomból. Kinyitottam a szemeimet, és Johnra néztem, aki megeresztett egy mosolyt. Csókot leheltem az ajkaira, majd elindultam a fürdő irányába. Levettem a ruháimat, amiket beraktam a szennyesbe. Megengedtem a vizet, majd a lehető leggyorsabban megfürödtem. Ezt követően felvettem az előkészített ruháimat. Kimentem a fürdőből, majd lementem a konyhába, ahol szerelmem épp rántottát készített. A nappaliba sétáltam, ahol bekapcsoltam a televíziót. Sehol sem találtam rendes műsort, ezért találomra megnyomtam egy gombot, amit lehet, hogy jól tettem.
- Állattámadás történt az éjjel. Kettő turistát és egy orvost öltek meg. A turistákat az erdőben, míg az orvost valahol a Rover utca sarkán. Senki sem tudja, hogy hogyan juthatott be egy állat a városba – mondta a hírmondó, de a megölt emberek képét már nem láthattam, mert Ian termett előttem.
Kikapcsoltam a televíziót, és bementem a konyhába, ahol szerelmem elkészült a rántottával. Ian azonban még oda is követett. John azonban mérges pillantással nézett az öccsére.
- Tegnap este nem öltem se turistákat, se pedig orvosokat. Különben is, ha én öltem volna meg őket nem hagytam volna ott a dokit – mondta, miközben bekapott a szájába egy szőlőszemet.
- Mit akarsz? – tettem fel neki a kérdést, miközben ettem a reggelimet.
- Nektek nem furcsák a Wilson testvérek, valamit titkolnak – állapította meg, mintha az elmúlt napok alatt figyelte volna őket. - Figyelni kellene őket, de mivel nem tudok egyszerre két helyen lenni, ezért arra gondoltam, hogy ti követitek a szöszit – adta ki az utasítást, mintha ő lenne itt a főnök.
- Meg tanulhatnád a rendes nevükön szólítani az embereket. – mondtam neki, majd az ajtó felé mutattam, aki értette a célzást, és azonnal eltűnt.
Gyorsan megettem a rántottámat, majd kimentünk a ház elé. Az ajtót bezártam, és beszálltam John kocsijába, aki azonnal elindította az autót. Útközben a tájat néztem. Sokáig bámulhattam a házakat, mert amikor feleszméltem már az erdőben voltunk. Kiszálltam az autóból, majd követtem szerelmemet, aki elindult valamerre az erdőben. Nem tudtam, hogy hová megy, ezért szótlanul követtem, amikor tudtam. Egyszer csak megálltunk. Nem tudtam miért, ezért értetlenül néztem rá. Szerelmem Angelára mutatott, aki épp az erdőben sétált. Követtük őt, ameddig tudtuk. Angela egy pince felé vette az irányt. Vártunk pár percet, míg kijön onnan, és tovább követtük őt. Egész nap követtük őt mindenhová, de nekem még így sem gyanakodtam arra, hogy valami mások. Egy kicsit furák, ennyi az egész. A házáig követtük őt, ahol találkoztunk Iannel. Megosztottuk egymással, hogy mit láttunk egész nap, majd tovább figyeltük őket. Teljesen váratlanul megcsörrent a telefonom, amit gyorsan elővettem a zsebemből. A kijelzőn a Rose név szerepelt, majd felvettem a telefont.
- Szia Rose! Mi a baj? – kérdeztem meg tőle nyugodt hangon.
- Gyere John házába. Valami baj van Sammel. – válaszolt a kérdésemre barátnőm, majd letette a telefont.
A telefonomat visszaraktam a zsebembe, majd Johnra néztem, aki megfogta a kezemet, és visszavitt a kocsihoz. Elindította azt, majd a lehető legrövidebb úton próbált eljutni a házáig. Hamar odaértünk. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, és bementem a házba, ahol azonnal Rose-t és Samet kerestem. Ideges voltam. Nem akartam, hogy Samnek bármi baja essen. Ő volt a legjobb barátnőm nem veszíthetem el. A pincéből furcsa zajokat hallottam, ezért lementem a lépcsőn. De a látvány, ami ott fogadott arra nem voltam felkészülve. Legjobb barátnőm épp vért ivott. Lassan közelítettem felé, majd felhúztam a pólóját, ahol ott éktelenkedett a kör alakú heg. Amikor megláttam azt a heget, ami a mellkasán volt, elsápadtam. Azonnal eltávolodtam tőle. A lépcső felé vettem az irányt, majd ki akartam menni a házból, de útközben belebotlottam Johnba.
- Mi a baj? – kérdezte meg tőlem, közben a kezeit a vállamra tettem.
- Sam egy vámpír. – ejtettem ki halkan a szavakat.
Könnyeim szabad utat törtek a szemeimből, és végig folyt az arcomon.
/Kate/
Az arcomra varázsoltam egy mosolyt, amikor megláttam Charlotte-t John nyakába borulva. Már csak egy kicsi lökés kell, és végleg szakít Johnnal, aki talán újra az enyém lehet. Futva indultam el Heather háza felé. A házban csak az édesanyja volt. Beraktam a szemembe a kontaktlencsét, és bekopogtam. Legnagyobb örömömre Heather édesanyja nyitott ajtót.
- Szia Charlotte. Gyere csak be. – mondta ki a szavakat, aminek a hatására éreztem, hogy a láthatatlan védőfalba lyukat vert.
Átléptem a küszöböt, majd gyorsan kivettem a szememből a kontaktlencsét. Ránéztem az asszonyra, majd éreztem, ahogy a szemem összehúzódik.
- Szúrja le magát, amikor a kezébe adom a kést. A lányának azt mondja, hogy Charlotte tette. Utána mindent elfelejt. – igéztem meg az asszonyt, és a kezébe adtam a kést.
Megmarkolta azt, és pengét a hasába döfte. Mikor meghallottam Heather kocsijának a hangját, azonnal futásnak eredtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése