Hírnév
„Ne a külső alapján ítélj meg másokat, hanem vedd figyelembe a belső tulajdonságait!”
Nem mindenki van olyan helyzetben, amiben most vagyok. Mi nem vagyunk olyan gazdagok, mint a többiek. Alig egy napja vagyok Kanadában, de már máris kitagadtak maguk közül. Mirandával nem lehet egyezkedni, hiszen mindenkit, csak kihasznál. Ők csak a külső alapján döntenek nem úgy, mint az Amerikai barátaim. Anya azt mondja, hogy ne foglalkozzak velük. Így is alig tudunk összekaparni egy kis pénzt. Anyu már halálra dolgozza magát, de a főnökének még ez sem elég. Én eladom a képeimet, de sajnos ez nem lesz elég. A ruhatáram általában néhány farmernadrág, póló és dzseki áll. Szeretek énekelni. Szinte az a mindenem. A házunk fából készült, amit úgy festettünk le. A karácsony napjához fűződik a legtöbb emlékem. Emlékszem, amikor anyuval hógolyóztunk. Mindketten nagyon vizesek lettünk, majd leültünk a kandalló elé, és forró csokit ittunk. Azt a napot soha nem fogom elfelejteni. Kora reggel volt, amikor a kakas kukorékol a baromfi ól tetején. Nekünk van ilyenünk mivel, csak egy farmházra tellett. Én azokat gyűlölőm, akik olyanok, mint például „Max kérem, hozzon nekem egy kis vizet!” . Jaj! Gyorsan felöltöztem, ami egy farmernadrágból, egy piros pólóból és egy dzsekiből állt. Felkaptam a vállamra a táskát, majd leszaladtam a lépcsőn, és bementem a konyhába. Anyu még előttem elment, de hagyott egy üzenetet az asztalon.
Alice!
Nekem nagyon hamar el kellett mennem, dolgozni. Találsz egy kis ennivalót a hűtőben. Csomagoltam neked egy kis szendvicset. Még mielőtt elmész az iskolába, etesd meg a csirkéket.
Édesanyád!
Beraktam a táskámba az becsomagolt ennivalót, majd gyorsan befutottam a baromfi ólba, de előtte még letettem a táskámat egy székre. Megragadtam az első zsák búzát, majd bementem az ólba, és szétszórtam a csirkék közt. Volt olyan, aki nem hagyta el a fészkében rejlő tojásait, ezért a fészek mellett lévő kis kosárba szórtam nekik a búzaszemeket. Amint ezzel végeztem akkor kimentem az ólból, és feltettem a vállamra a táskámat. Gyorsan kifutottam a busz elé, ami már türelmetlenül várt. Amint felbaktattam a buszra addigra mindenkitől, aki, csak a buszon ült attól visszahúzódó pillantásokat kaptam. Leültem egy üres helyre, ahol, csak én ültem, és nem volt semmi idegesítő a számomra. Annyira megszoktam ezt a fajta egyedüllétet. Amikor az órán pont 10:00 órát mutatott akkor gyorsan lehajoltam, majd a busz üvegablakára egy szendvics landolt.
- Kaptál egy ingyen szendvicset. – mondta Miranda gúnyosan, majd gyorsan hozzá tette. – Lúzer.
A többiek nevetésben törtek ki. Úgy tettem mintha ott se lettek volna. Amint megérkeztünk az iskola udvarába akkor mindenki felpattant a helyéről, és lefutott azon az alig pár fokos lépcsőn. Én felálltam a helyemről, és kimentem a friss levegőre magam mögött hagyva a rossz levegőjű iskolabuszt. Magamba szívtam a fák különleges illatát. Az iskolában mindenkit elkerültem, vagyis ők kerültek engem. Én csak a jövőmmel foglalkoztam, hogy akarok lenni valaki. Szeretném, ha az álmom valóra válna és nem csak egy illúzió lenne, hanem valóság. Én úgy szeretem magam, ahogy vagyok. A szekrényemhez érve kinyitottam a kis kulcsommal, majd elővettem azokat a könyveket illetve eszközöket, ami az órához kellett. Mikor ezzel megvoltam elsétáltam a történelem teremhez. Amint odaértem leültem az én helyemre, ami a sor leghátsó végén az ablak mellett volt. Szerettem a történelmet, de nagyon nem kezdek vele semmit. Az egész óra azzal telt, hogy Mr.Turner a világháborúról vetített nekünk képeket. Csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy elaludjak az órán, de szerencsére kordában tudtam tartani magamat. Kiérve a teremből rögtön egy hirdetésen akadt meg a szemem. Közelebb léptem a plakáthoz.
Énekverseny
Most minden tehetséges diák megmutathatja, mit tud ezen az énekversenyen. Mindenkinek 4 napja, hogy bemutathassa a dalát. Itt csak olyanok vehetnek részt, akik amatőrök, vagyis olyan tehetségeket várunk, akikben mindig is megvolt ez a rejtett tehetség.
Diákok:
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
Várunk minden tehetségest diákot.
Miss. Jackson!
Nagyon megörültem, amikor végigolvastam a hirdetést. Sok gondolkozás után eldöntöttem, amit szerettem volna. A vonalra firkáltam a nevemet, majd vidáman indultam el a következő órámra.
Otthon gyorsan nekiláttam a gyakorlásnak. Anyu szerint gyönyörű hangom van, de én ezt szeretném mindenkinek megmutatni nem csak anyunak. A pincében volt egy zongora, amin szoktam játszani, de nem túl gyakran. Viszont ma jól fog jönni. Lementem a pincébe, majd leültem a zongorám elé. Óvatosan felnyitottam a billentyűzet fedelét. Végig simogattam a zongora oldalát, amibe belevéstem a nevemet. Amikor kicsi voltam gyakran játszottam ezen a hangszeren. Néha énekeltem is hozzá. Megnyomtam az első hangot, majd tovább játszottam a billentyűzeten.
négy nap múlva:
Annyira izgultam pedig nem volt miért. Egyszerűen ezt váltotta ki belőlem ez az egész. Annyira hihetetlen ez az egész. Nem volt miért aggódnom. Amber, aki az előbb énekelt izgulva ment ki a színpadra.
- A következő és egyben az utolsó előadás Alice Howe.- kiáltotta ki a nevemet az énektanár.
Kisétáltam a színfalak mögül a színpadra. Nem izgultam vagy ilyesmi, hanem egy teljesen más érzés vette át a helyét. Amint a színpadon voltam mindenki nevetni kezdett. A zene elindult én pedig csak énekeltem. Szívből jött. Minden, amit eddig éreztem most kiadtam magamból. Csak a zenére koncentráltam. Az akadályokat simán át tudtam ugrani még a magas hangok se jelentettek problémát a számomra. A zene végére érve hatalmas tapsvihar kerekedett. Lassan visszasétáltam a színfalak mögé. Most ebben a pillanatban nagyon boldog voltam. Amint megvolt a végeredmény Miss. Jackson állt ki a színpadra.
- A győztes, aki az iskola jóvoltából kap 10 000 dollár t.- mondta lelkesen. – A győztes pedig nem más, mint…-bontotta ki a borítékot.- Alice Howe.
Annyira megörültem ennek a pillanatnak, hogy azonnal kifutottam a színpadra. A tanár a kezembe nyomta a borítékot, amiben a nyereményem volt. Voltak olyanok, akik gratuláltak, de voltak olyanok is, akik bosszús képpel kiballagtak a teremből.
A verseny utáni nap:
A verseny után minden másképp alakult. Már viselkedtek velem ellenségesen, és mindenki barátkozott velem. Vannak olyanfajták is, akik még nem kértek bocsánatot a viselkedésükért. A pénzből sok mindenre tellett. Új ruhákra, egy szép lakásra és egy szép kialakulóban lévő jövőre. A már meg szokott magányosság helyett többen is beszélgetni kezdtek velem. Az ebédlőben ültem Amberrel és Kate-tel. Beszélgetés közben jött oda hozzánk egy olyan személy, aki eddig csak megkeserítette az életemet, Miranda.
- Szia!-köszönt, majd leült a mellettem lévő üres székre. – Én nagyon sajnálom, amiért gonoszkodtam veled. Csak annyira megszoktam azt, hogy a külső alapján ítélek meg mindenkit. Nagyon tehetséges vagy. Mostantól kezdjük új fejezettel. -ajánlotta, majd felemelte a kezét, amit tisztességesen elfogadtam.
- Megbocsájtok.-feleltem végül válaszként.
Ettől a naptól kezdve egy új fejezet tárul elém. Kitudja, hogy mit hoz még a jövő. Senkit se a külső alapján ítéljünk meg! Ismerjük meg jobban, és utána hozzuk meg a döntést!
Vége!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése