Sorsdöntő 6.fejezet

/Ronnie/

Másnap reggel csak arra tudtam gondolni, hogy Anna engem keres. Amikor anyu meghalt nekem is adott egy nyakláncot. Gyorsan az íróasztalomnál voltam, és elővettem azt a nyakláncot, amit anyutól kaptam a halála napján. Azon is a patkány jelképe volt rajta. Hirtelen megjelent közvetlenül mellettem Anna. Nevelőapám pont akkor jött be az ajtón. Lerakta a könyveimet az ágyra, majd kiment a szobámból. Gyorsan felöltöztem, majd bepakoltam a könyveimet az órarendem szerint. Carlisle elintézte, hogy még ma suliba menjek. Felvettem a félvállas táskámat, és lementem a nappaliba megreggelizni, majd apa levitt a suliba. A suliba érve a matek volt az első csakhogy megint neki ütköztem valakinek. A földön landoltam megint csak ugyanúgy, majd meghallottam azokat az ismerős gondolatokat, amiket tegnap is hallottam. Felnéztem, és megint azzal a sráccal futottam össze tegnap az erdőben. A nevét nem árulta el, ezért úgy hívtam, hogy Bamba srác, de ő ezt nem tudja.
- Ó... Várj hadd segítsek!-jelentette ki, majd megfogta a karomat, és felhúzott a földről.- Hát szia Lepattintós lány!-köszönt nekem, majd kinyújtotta a kezét.
- Szia Bamba srác!-fogadtam el a kinyújtott kezét.
- Oké ezt megérdemeltem.-mondta nevetve, én csak mosolyogtam.- Adamnak hívnak! Adam McDonald.-mutatkozott be.
- Veronica Stevens.De csak Ronnie-nak szoktak hívni.-mutatkoztam be én is.
- Új vagy még itt?-kérdezte szelíden amire csak bólintottam.- Megmutathatom a környéket, ha szeretnéd!-ajánlotta fel a lehetőséget.
- Nem kell, de azért köszi.-elmentem mellette egyenesen a matek terem felé.
- Ronnie várj!-kért meg rá, majd megfordultam.- És ha szeretnélek még látni?-kérdezte, majd előhalásztam a telefonomat, és lefényképeztem.
Bepötyögtem a számát, amit nem lenne szabad tudnom. De most kit érdekel. Megnyomtam a hív gombot, majd abban a pillanatban megcsörrent Adam telefonja. Elővette a telefonját, majd lefényképezett engemet.
- Szuper!-megfordultam, és elindultam a matek terem felé.
A teremben leültem Bella mellé, akit elég jól ismertem. Az óra hamar eltelt, amit nem is csodálok már. Na mindegy. Eddig nem használtam a képességeimet. A történelem teremben egy lány mellé lettem ültetve méghozzá Christine Fox mellé. Ő a suliban szokott dolgozni mert ösztöndíja van, ezért kell dolgoznia. Sajnálom szegényt. A terembe érkezett Mr.Saltzman a történelem tanár.
- Sziasztok!Ma egy új diák fog hozzánk járni.Lehet, hogy egy páran már ismerik, de azért bemutatom nektek.Ő Veronica Stevens.-mutatott felém, majd szinte az egész osztály felém fordult.
Úgy matekon is ez volt csak akkor páran fújjogtak.
- Ma a nagy londoni csatáról fogunk beszélni.1975-ben történt amikor még boszorkányok éltek a földünkön.Szeptember 5-én sok boszorkányt elégettek, de páran még ott voltak csak elrejtőztek.Nos az írek bevonultak a területünkre.Elakarták venni a nagy városunkat, ami fent tartja az egész országot.De akkor egy boszorkány Balthazar lerombolta a várost egymaga.Senki sem tudta legyőzni kivéve egy valakiket.-mesélte, majd képkockák jelentek meg előttem, amit a tanár gondolt.-Amber, Margaret, Katherine és Samantha voltak azok, akik megakadályozták, hogy Balthazar irányítsa a várost.A csatában Samantha meghalt mielőtt még örököst szülhetett volna.Legyőzték Balthazart, és újra építették a falut.10 évvel később tényleg kihaltak a boszorkányok legalábbis azt hitték.A boszorkányoknak 5 jelképe van.A patkány, a láva, a víz, a liliom és a gyűrű.-magyarázta, majd abban a pillanatban csengettek ki, és mindenki kiment a teremből.
El kell mennem a házunkba. Ott van egy családfa, amit egyszer megnéztem, de nem olvastam végig. Hirtelen megjelent előttem Anna a halottnak hit lány. Bementem egy üres kis helyiségbe, majd bezártam az ajtót. A terem elől már mindenki elment az ebédlőbe reggelizni. A fejemben egy kérdés volt jelen méghozzá az, hogy:Hogyan menjek el London másik végébe?