„Azt hiszed, hogy a valóság az egy olyan dolog, ami elől menekülni lehet. De amint lehunyod a szemed a rossz álmok fogságában találod magad. Úgy érzed nem tudsz elmenekülni, mert félsz szembe nézni azzal, ami a kötelességed. Ezért arra vársz, hogy egyszer csak felébredj ebből a rémálomból. De szembe kell nézned a rideg valósággal akármennyire is nehéz megtenned. A félelmünkkel együtt kell élnünk ahogy a döntésünkkel is!"
Rémálom:
/Ronnie/
Este volt, és az iskola lépcsőjén ültem miközben a holdat bámultam. Nevelőapám egy kicsit sokat maradt bent a kórházban, de ezt leszámítva nagyon jó fej. Christine még mindig dolgozott. Most, hogy tudom, ki ő valójában talán még összebarátkozhatnék vele. De ilyen állapotban nem fog menni. Ugyanis a történelem sok mindent mondott, de azt nem említi meg, hogy Samantha szült egy gyereket. Muszáj lesz többet meg tudnom Elizabeth-ről és a lányáról Biancáról. Addig, amíg nem tudok, biztosat róluk addig nem szólhatok Christine-nek. Csakhogy ezt a családfa dolgot nehezebb lesz fel dolgozni. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni az igazságot. Hirtelen meghallottam Christine gondolatait.
" Vajon neki is ugyanaz a titka, mint nekem?"-kérdezte önmagától." Majd, ha akarja, elmondja, de honnan fogja tudni, hogy én is az vagyok. Ezen inkább, majd akkor rágódom."-gondolta, majd elmosolyodtam.
Abban a pillanatban meghallottam fogadott apám gondolatait. Felvettem a táskámat a vállamra, és a kocsi felé vettem az irányt. Kinyitottam az ajtót, majd beszálltam a kocsiba. Carlisle elindította a motort, majd hazafelé hajtott. Furcsa volt ezt mondanom, de úgy néz ki megtaláltam az új otthonomat. Nekem soha nem adatott meg, hogy saját apám legyen. Volt apám, de ő nem is akart találkozni velem. Tudtam a nevét is, de őt nem izgatta élek vagy halok. Anyu azt mondta nagyon rendes. Azóta nem tudom, hogy él-e még vagy meghalt. Nem sokára már láthattam a szép házat, amit gyönyörű szép kinyílt fák és virágok vették körül. Nagyon szép látvány volt. Kiszálltam az autóból, majd nevelőapámmal együtt bementünk a házba. Én egyenesen a szobámba mentem, majd átöltöztem, és lefeküdtem aludni. Nem nagyon volt kedvem semmihez. Lecsuktam a szememet, és álomba merültem.
Azt álmodtam, hogy a tengerparton voltam. Épp sétálni indultam volna, amikor megjelent előttem Anna szelleme, és suttogott valamit. Hátra néztem, majd megláttam Balthazárt, és még egy pár embert, akit nem ismertem. Christine egy fához volt kötőzve, és valaki épp készült meggyújtani a farakást. A 6 éves Lina is ott volt. Barna fürtjei eltakarták az arcát, majd rátettek egy kötelet a nyakára, és a lába alatt lévő kisszéket kirúgták a lába alól. Szemei égnek álltak, majd a szelleme Balthazarba költözött, ahogy Annáé is. Egy ismeretlen lány is volt ott, akit belefujtottak a vízbe. Szőkésbarna haja, barna szeme volt neki, akinek egy nyaklánc volt a nyakában. A nyakláncba bele volt gravírozva egy B betű. A máglyát megnyújtották, és Christine fulladozva köhögni kezdett, majd a tűz elérte a testét. A szelleme az utolsó pillanatig küzdőt a végső halál ellen. Beszélni kezdett hozzám.
- Itt az idő!-ennyit mondott, majd a lelke beleköltözött egy kristályba, ahol több száz lélek garázdálkodott.
Az ismeretlen lány lelkével is ez lett. Többen is körül vettek, de nem ellenkeztem. Ott úgy nézhettem ki, mint, aki ki akar maradni ebből az egészből. Balthazar felém sétált, majd megfogta a nyakamat.
- Te sem tudsz megölni, ahogy Amber. Azt hitte végleg megszabadul tőlem, de fogalma sem volt arról, hogy mit műveltem vele. -mondta gúnyosan, majd égni kezdett az egész testem.
Próbáltam menekülni, de nem ment. A halál markában vagyok. Hirtelen Bella, Will, Adam és fogadott apa képe jelent meg előttem.
Sikoltozva ébredtem fel, majd percekkel később fogadott apám jött be a szobámban. Aggodalmasan nézett rám, de én csak annyit mondtam, hogy rémálom volt. Próbáltam visszaaludni, de nem ment. Túlságosan is megrémültem ettől az álomtól. Elgyengültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése