Sorsdöntő 12.fejezet

Igazság:

/Ronnie/

Reggel felkelve az ágyból rögtön az jutott eszembe, amit tegnap este olvastam. Christine-nek el kell mondanom mindent. Bementem a fürdőbe, majd engedni kezdtem a vizet. Nagyon jól esett ez most nekem. Kiszálltam a vízből, majd magam köré csavartam egy törölközőt. Bementem a szobámba, majd kivettem a szekrényből egy farmernadrágot, egy lila pólót és egy hozzá illő pulóvert. A hajamat szabadon hagytam, majd felvettem a vállamra a táskámat, és lementem a konyhába, ahol apa szorgoskodott. Gyorsan bekaptam néhány falatot, majd miután apa is megette a reggelijét azután elvitt az iskolába. Kiszálltam a kocsiból, majd keresni kezdtem a tekintetemmel Christine-t. Hirtelen megcsörrent a telefonom, ami a farzsebemben volt, és ezzel megszakítva keresésemet. Nagy nehezen kihúztam a zsebemből, majd megnéztem az üzenetemet, amit Adamtől kaptam. Egy padon ülve pillantottam meg a haverjaival együtt, majd rejtélyesen rám mosolygott. Olvasni kezdtem az üzenetet.
Látni szeretnélek. Mikor találkozunk újra?
Mosoly ült ki az arcomra amint elolvastam, majd válaszoltam a kérdésére, de amint megkapta nem volt valami vidám, mint eddig. Eltettem a telefonomat, és újra keresni kezdtem Christine-t, akit Amandával pillantottam meg. Szinte mindenki hallotta, hogy min folyik a vita. Leginkább a gondolatokra figyeltem, amik most nem sugalltak valami jót.
- Miért nem tudsz békén hagyni?-kérdezte Christine, majd el akart sétálni Amanda mellett.
Csakhogy Amanda a karjánál fogva megállította.
- Mert te vagy az egyetlen, aki hazudik az életével kapcsolatban.- mondta gonosz vigyorral az arcán.- házatokról azt mondtad, hogy egy szép rendezett lakás. Ahhoz képest egy kész romhalmaz. Úgy látszik, nekem van stílusom, neked pedig nincs.-mondta vigyorogva.
Amanda dobozában, amiben egy szép kis ruhadarab volt elrejtve, ami csupa víz volt. A barátnői vigyáztak a dobozra nehogy még nagyobb kárt tegyenek benne. Csak koncentrálnom kellett, majd a kezemet szépen lassan ökölbe szorítottam. Amint a kezem hasonlított egy ököl formájára, abban a pillanatban a doboz lángra kapott, amit a barátnői sikoltozva dobtak a földre. Christine gyorsan elfutott a kis erdőbe. Utána szaladtam, majd megpillantottam egy sziklán ülve.
- Christine.-szólítottam, meg amire rám emelte a fején, majd újra a földet kezdte bámulni.
Leültem mellé, de ő egy pillanatra se hagyta abba a sírást.
- Christine, ha hiszed, ha nem én se vagyok valami szerencsés.-beszéltem hozzá.
- Igen, de te legalább nem szülők nélkül nőttél fel.-mondta szipogva, majd újra és újra lejátszotta magában, hogy miként halt meg az anyja.
- Ez nem igaz.-ellenkeztem, majd folytattam.- Tudod én csak 6 éves voltam, amikor anyu meghalt.12 évig árvaházban nőttem fel. Alig egy hete adoptáltak, mégis az életem egy kész idegroncs.-magyaráztam amire Christine abba hagyta az egerek itatását.- Én nem vagyok egy hétköznapi lány. Amióta anya meghalt azóta csak abban a hitben éltem, hogy én vagyok az egyetlen ilyen lány, aki titkolózik.
- Van egy titkod, mint nekem.-derült fel az arca, majd hirtelen a szél egy kicsit erősebben fújt, mint eddig.- Én boszorkány vagyok.-vallotta be.- Te pedig Amber unokája. Onnan tudom, hogy anyu boszorkányok után kutatott.-magyarázta.
Hirtelen Anna jelent meg a fák között, majd abban a pillanatban a szél abba maradt. Mindannyian tudtuk itt az idő arra, hogy véget vessünk ennek az üldőzésnek. Most már csak Biancát kell megtalálnunk.