Sorsdöntő 25-26.fejezet

Kitörés:

/Ronnie/

Fogalmam nem volt róla, hogy mi miért vagyunk mások és, hogy miért kell elmenekülnünk ettől a férfitől. Azt se tudom ki ő. Érzem, hogy a válaszokat csak az emlékezetemben tudom megtalálni. Adam hirtelen megállt, majd kiszállt a kocsiból. Gyorsan megkerülte az autót, majd kinyitotta anyósülés felőli ajtót, ahol én ültem. Az ölébe vett, majd a kocsit lángra lobbantotta, és futni kezdett velem az erdő felé. Több millió kérdés keringett a fejemben. Hogyan tudta lángra lobbantani az autót? Mióta tud ilyen gyorsan futni? Ki vagyok én? Teljesen váratlanul megálltunk, majd egy szikla mellé ültetett, de úgy, hogy senki se lásson meg. Ezután elment valahova, majd pár percekkel később visszajött hozzám egy másik úton. A sziklát jobban is megnéztem, de ahogy nézegettem, rá kellett jönnöm, hogy ez nem egy szikla. Sokkal jobban hasonlított valami másra csak nem tudtam, hogy mire. Szikla alakja volt mohákkal a tetején, különböző szöveget voltak rávésve, a mohák közepén egy mélyedés volt , amiben víz volt. A déja vu érzésem újra felülkerekedett rajtam, hogy elnyomja a többi érzésemet. Adam felé néztem, és kérdésekkel akartam volna bombázni őt, de megelőzőtt.
- Mi boszorkányok vagyunk.Christine, Bianca és az a kislány is az volt.- adott választ a kérdésemre.
Hirtelen minden apró részletre emlékeztem, amiről már azt hittem elveszett. Visszaemlékeztem arra, amikor rájöttem, hogy boszorkány vagyok, az autóbaleset, amiben az anyám meghalt, az árvaház, a romok, ahol Anna testét és a lányát találtuk meg, a könyvtár, a tengerpart, amikor megtámadtak, a kutatásaim és, amikor Christine-nel nyomoztunk Bianca után. Gyorsan elővettem egy kis papírt a nadrágomnak zsebéből. Széthajtogatot a papírt, ami azt bizonyította, hogy mindez igaz. A déja vu érzésem továbbra is égett bennem. Nem tudom miért, de úgy éreztem mintha mindez megtörtént volna vagy csak valami hasonló történt volna velem. Adam a hátam mögé nézett, majd felállt, amivel azt érte el, hogy felfedje magát a sziklát rejtő védelem alól. Félve, de kitekintettem a szikla mögül, hogy csak a szemeim látszódjanak ki.
- Hiába rejtegetted előlem, a sorsát nem kerülheti el.-mondta, és tudtam, hogy igaza van.
A sorsomat nem tudom elkerülni bármennyire is szeretném.  Néztem tovább az eseményeket.Adam nem válaszolt semmit hanem azonnal belevágott a harcba. A növények hatalmasra nőttek, ami a férfi felé vette az irányt. Csakhogy a botja kékessé változott, aminek az lett a következménye, hogy a növény ellepte a víz, majd megfagyott. Egy szikla lebegett Adam feje fölött, majd a férfi felé repítette, akinek a botja zöldes barnás színben tündökölt, és a szikla több millió darabra repedt szét.  A férfi gyorsabb volt, mint Adam, ezért őt lángok vették körül, majd a testéből nem maradt más csak hamu. Gyorsan a szikla alakú valamihez lapultam. A testemet elöntötte a félelem. Mindenki, akit szeretek el fogok veszíteni. Az egyik fa lángra lobbant, majd a másik felőli fa.Az egész testemben remegtem a félelemtől, de valahol ott lapult a bátorság is.  A sorsom eldőlt. Már akkor, amikor a világra jöttem. Két választásom van. Vagy harcolok a többiek haláláért vagy pedig meglapulok és, amikor feladja akkor gyorsan elfutok. Két választás, egy döntés.
- Nem bújkálhatsz örökké.-mondta gúnyosan, és ekkor több érzés keringett bennem.
Az első a déja vu volt, a második a bátorság. A harmadik érzésem a valóság körül forgott mintha ez nem a valóság lett volna. Mintha valaki tompítaná a fejemet, és az álmokban próbál megölni valaki. Ez egy másik élet egy másik lehetőséggel. Nem tudom hogy, de valahogy meg kell próbálnom kitörni ebből a világból. Az öt jelkép ereje ott tombolt a testemben, amit csak én voltam képes irányítani. Csak én, senki más. A kezem egyre forróbb és forróbb lett. Éreztem ahogy a víz körülvett engemet. A levegőben is van víz csak nem látjuk. A kezemet egészen máshogy helyeztem, mint szoktam. Az ujjaim szétálltak egymástól, és egy félkör írtam vele a levegőben, amitől egy vízbuborék készült. A vízbuborékot a kezeim fölött lebegtettem, amibe egy kis hőt irányítottam. A fejemben egyetlen egy varázsige visszhangzott.
A pusztulás világából a valóságba visszatérjek,
Hogy a látó képessége alól kitörjek.
A vízbuborék világítani kezdett, és nem sokkal később az én testem is fénybe burkolózott. A szemeim helyére fény telepedett le, majd újra visszatértem a sötétségbe.

A sötétség a szemeimre telepedett, de ezúttal olyan hamar eltűnt. A szemeimet nyitogatni kezdtem, de amikor kinyitottam nem az a látvány fogadott, amire vártam. Felettem a mennyezett barna színű volt, amiből arra következtettem, hogy egy barlangban vagyok. Felültem a nyirkos szikláról, majd a lábamat a földre helyeztem. Ezt követően megfordultam, és megpillantottam a látót, amint a falhoz lapulva rémülten nézett vissza rám. Gondoltam kihasználom ezt az alkalmat a menekülésre, de rá kellett jönnöm nem tőlem ijedt meg ennyire hanem valaki mástól. Megfordultam, és Amy-t pillantottam meg. Vajon miről maradhattam le? A látóra visszanéztem, aki már nem volt egyedül hanem már Silice is ott volt. A gondolatai csak azon forogtak, hogy milyen lesz, ha örök ifjúságot kap a látótól. Tehát, ezért szolgálja. Különben már rég ellene fordult volna. Az események nagyon hamar beindultak, mert Silice a képességét használva Amy-t neki lökte a falnak, aminek hatására kihunyt belőle az élet. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy futnom kell, amit meg is tettem. Hirtelen előttem termett egy sziklafal, ami elzárta az összes menekülési útvonalat. Csakhogy nem volt energiám harcolni Silice-szel mivel túlságosan kimerültem.Kifogytam az ötletekből.

Egy újabb csata:

/Ronnie/

Minden ötletem elfogyott, és egy menekülési útvonalat se találtam.  A falat tapogattam hátha mégis találok egy kiutat, de semmit sem találtam. Megfordultam, és a falhoz lapultam, de még így is meglátott. A félelem eluralkodott az egész testemen, ezért egész testemben remegtem a félelemtől. Csakhogy a félelem helyett remény költözött a szívembe, amikor hirtelen egy erős szélvihar keletkezett. Egy alagútból jött, ami majdnem velem szemben volt. Az alagútban megjelent egy árny, majd az árny kijött a sötét alagútból, aki nem más, mint Christine volt. A szélvihar a levegőbe emelte Silice-t, aki, azért kapálózott, hogy lejusson onnan. Hirtelen Adam jelent meg előttem, és az ölébe vett, majd futni kezdett az alagút felé. Az alagútban még megvárta barátnőmet, aki a képességével a falhoz repítette, majd felénk kezdett futni. Amikor odaért hozzánk akkor felpattant Adam hátára, aki azonnal futásnak eredt. Az alagútbúl kiérve Christine leszállt szerelmem hátáról, majd a képességével eltolta a fadarabot, ami miatt megállítottam, hogy a víz tovább folyj on le a folyóba. Adam távolabb vitt a barlangot rejtő vízeséstől, majd leültettet a földre, és ezt követően megfogta a kezemet. Az ő kezéből fénycsóvák jöttek létre, ami begyógyította a térdemen lévő horzsolást és a kézfejemen lévő apró vágásokat. Kellemes melegség járta át a testemet, ami még erőt is adott.Valahogy pihentebbnek éreztem magam, mint az előbb. Félve, feltettem neki azt a kérdést, amire választ akartam.
- Kérdezhetek valamit?-kérdeztem meg, majd válaszként bólintott.- Honnan tudsz te ilyen képességekre szert tenni?-tettem fel a kérdésemet, amin aprót mosolygott.
- Ezek szerint még nem tudod.Tudod vannak olyan képességek, amiket le lehet másolni vagy megfosztani valakit az erejétől.Én másolom a te illetve a többiek képességét.Vannak olyan képességek is, amiket valamilyen oknál fogva nem lehet.-magyarázta.
Akkor a gyógyító képesség az övé vagy másé? Nyugtalankodtam magamban, ami miatt értetlenül néztem rá, de az én lemásolt képességemmel tudta miről van szó.
- A gyógyító képesség Biancáé.-válaszolt a kimondatlan kérdésemre.
Barátnőm a part másik végét figyelte, majd kedvesem is abba az irányba nézett. A part túlsó oldalán Silice volt, majd a képességével egy vízi sárkány teremtett, ami a tűz helyet jeget okádott. Hirtelen egy szár ölelte körbe a testemet, ami a mögöttem lévő dombra emelt, majd annál is tovább. Valahol messze a többiektől letett a földre, majd visszahúzódott oda ahonnan kiemelkedett. Próbáltam megtalálni a helyes utat, ami visszavezet a többiekhez, de hiába. Nem láttam mást csak hatalmas méretű tölgyfákat. Nem értem miért van az, hogy mindig én vagyok az első, akit biztonságba kell helyezni, amikor mások élete is egyaránt fontos. Nekem kell a barátaim támogatása, hogy legyen értelme annak, amit csinálok különben semmi értelme az egésznek. Valaki megérintette a vállamat, amitől ijedten hátra fordultam. Megnyugodhattam mivel csak Bianca volt ott, ezért megöleltem, hogy legalább neki nem eset semmi baja. Barátnőm leszedett magáról, majd arra késztettet, hogy nézzek a szemébe.
- Minden rendben?-kérdezte, amire én válaszul megráztam a fejemet.- A többiek bajban vannak, igaz?-kérdezte, amire válaszul bólintottam.- Sietnünk kell, ha meg akarjuk menteni őket.-mondta, majd megfogta a kezemet, és képességét használva egy víz tornyot emelt körénk, ami világítani kezdett.
Hirtelen azon a helyen voltunk, ahol a vízi sárkány volt, és lelkesen támadta meg a többieket, akik próbáltak védekezni, de nem tudtak. Bianca megfogott egy botot, majd a földbe egy kört rajzolt beleillő ívekkel és szimbólumokkal. Ezután a kör közepére húzott, majd mindkét kezével megfogta a kezemet, és egy varázsigét mondott, majd ismételte meg a sorokat. Csakhogy az egészből semmit sem értettem mivel egy másik nyelven kezdte el kántálni a sorokat.
*La puissance de l'eau devient brouillard,
La glace devient de l'eau,
La force devient plus forte,
Un monstre détruit.
A varázsige megtette a hatását, mert körülöttünk apró fénypontok jelentek meg, majd a vízi sárkányt fény ölelte körbe. A nap, amit eddig a a felhők eltakartak, előjött rejtekéből, és felolvasztotta a jeget. A víz párologni kezdett egy másodperc erejéig, majd a sárkány kezdett egyre alacsonyabb és alacsonyabb lenni. A végére már teljesen elnyelte a víz, és a folyó a megszokott ritmusában folyt tovább. Barátnőm elengedte a kezemet, amitől a fénypontok eltűntek, és a nap is visszabújt a felhőtakarók alá. Lenéztem a többiekre, akik ép fel akartak jönni, de Silice nem hagyta annyiban. A haját először hátra dobta, majd előre, és a hajtincse körülvette szerelmem nyakát, aki fulldokolva állt meg. Nagyon megijedtem, és leakartam menni, hogy segítsek neki, de Christine megfogta a fehér tincset. A tincs égni kezdett, ami egyre közeledett Silice felé, majd a teste égni kezdett míg végül nem maradt más belőle csak hamu. Ezután szerelmem levette a nyakáról a maradék tincset, majd feljöttek hozzánk. Amint felértek Adamet megöleltem, hogy tudja nagyon aggódtam érte. Csakhogy el kellett válnunk egymástól, majd mindannyian a tekintetünket a vízesésre összpontosítottuk. A vízesés ketté vált, amiből a látó jött elő.
- Nem menekültök meg ilyen könnyen.-mondta, majd felénk repült.
Adam az ölébe vett, majd futni kezdett velem. Barátnőim Bianca teleportáló képességét használták a menekülésre.
- Hova megyünk?-kérdeztem mivel egyetlen egy olyan hely sem jutott az eszembe, ahol biztonságban lehetnénk.
- A Sárkány toronyba.-válaszolta, amire eszembe jutott a könyvemben lévő oldalak a látóról.
A Sárkány torony a látónak a börtöne volt, aminek az őrei az angyalok voltak. Ott az embert korbácsokkal ütögetik, és vas székekre ültetik, hogy kínozzák az illetőt. Pár perc múlva megpillantottam a Sárkány tornyot, ahová a legkevésbé akartam jönni.

*A víz ereje váljon köddé,
A jég váljon vízzé,
Az erőnk erősebbé váljon,
A szörnyeteg elpusztuljon.