Árnyék és fény II. - 14. fejezet

Eric:

/Charlotte/

Mérgesen néztem Kate-re, aki csak egy szál köntösben állt a szobában. Egyáltalán nem bíztam benne, ahogy John és Ian sem. Kate már épp elég szenvedést okozott nekem. Nem kell, hogy még több fájdalmat okozzon.

Abban a pillanatban toppant be a házba Valentina is. Valentina odalépett Kate elé, aki értette azonnal értette a célzást, és eltűnt. Valószínűleg az emeletre ment. Az iker hasonmásom a kezembe nyomta a nyakláncomat, amit még Vicky tépett le a nyakamról.

       -  Szükséged van a segítségünkre – mondta, majd jelentőségteljesen nézett rám. –  Kathleen nagyon jól el tudja játszani a te szerepedet – magyarázta meg, miért lehet szükségem a segítségére.

Nem tudtam, eldönteni, mit csináljak, hiszen Kate-ben nem bíztam, Valentinát pedig nem ismertem. Csak azt tudtam, hogy Ericet holtan akarjuk látni.

Ekkor Kate úgy döntött, hogy lejön hozzánk. A lépcsőfordulónál megállt, majd ránézett Johnra. John azonban magához húzott, jelezve ezzel, hogy őt már elvesztette.

       -  Mind ugyanazt akarjuk, Ericet holtan – próbált meggyőzni minket nem sok sikerrel.

       -  Csakhogy, nem tudunk egyelőre megbízni bennetek – mondtam, amivel a testvérek is egyetértettek.

       -  Majd fogtok. – jelentette ki határozottan Valentina, majd elment.

Kimentünk a ház elé, majd beszálltunk a kocsiba.

Hamarabb haza értünk, mint gondoltam volna. Bementem a házba, ahol rögtön a szobám felé vettem az irányt. A szobámban lefeküdtem az ágyamra, és szép lassan elnyomott az álom.

Álmomban az erdőben voltam. Három sötét alak állt előttem. Az első odajött hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt. Amikor kinyitottam a szememet, Johnt pillantottam meg magam előtt. A földön Ian feküdt. A mellkasából egy karó alakú fadarab állt ki. A harmadik férfi szőke haja, barna szeme volt. Egy pillanat alatt szeme vérvörössé változott, fogai pedig kihegyesedtek. Közelebb jött hozzám, majd a nyakamhoz hajolt. Éreztem, ahogy fogai belevésődnek a nyakamba.

Riadtan ébredtem fel álmomból. Szívem gyors ütemben dobogott a mellkasomban. Az álom olyan valóságos volt. Egy pillanatig azt hittem, amit álmodtam megtörtént, de amint a nyakamhoz érintettem a kezemet, megkönnyebbültem.

Lementem a konyhába, ahol ittam egy pohár narancslevet. Egy pillanat alatt megittam az italomat, majd visszamentem a szobámba, ahol bepakoltam a táskámba. A szobámban észrevettem valami szokatlant. Az ablakom tárva nyitva volt. A párkányon egy összehajtott papír volt. Elvettem a papírt, amire az én nevem volt ráírva. Kinyitottam a azt, és olvasni kezdtem, ami benne állt.

Ma találkozni fogunk.

Ennyi állt benne. Szememmel ránéztem a papírra, ami egy pillanat alatt lángra lobbant. Nem maradt belőle más, csak hamu.

Miért ma és kivel, tettem fel a kérdést saját magamnak. Mindent végiggondoltam, ami csak az eszembe jutott.

Hirtelen ötlettől vezérelve hívtam fel barátnőmet. Sam fel is vette a telefont, majd megmondta, hol van. Ezután lerohantam a kocsimhoz, és beindítottam.

Pár perc alatt meg is érkeztem a helyre, ahol barátnőm volt. Az étteremben keresni kezdtem őt a szememmel. Amikor észrevettem, egyből leültem mellé, majd az arcomra mosolyt csaltam.

       -  Mi az? – kérdezte értetlenül, mivel nem tudta miért mosolygok rá.

       -  Te és Nate – válaszoltam meg a kérdését.

       -  Egyelőre csak jól megvagyunk, semmi más nincs köztünk – magyarázta a dolgot.

       -   Milyen romantikus - mondta gúnyosan egy ismeretlen hang.

Félre néztem. Egy szőke hajú férfi ült mellettem, Sam mellett egy barna hajú férfi ült. Nem ismertem egyiket sem, de egy belső hang az súgta, veszélyes. Elhúzódtam tőle annyira, amennyire csak lehetséges.

Ránéztem a férfire, aki egy mosolyt csalt az arcára. Egy sörösüveg volt a kezében, aminek a tartalmát egy pillanat alatt kiitta.

A másik srác megpróbálta megérinteni barátnőm kezét, de mielőtt megtehette volna, Sam elhúzta a kezét. A srác egy másodperc erejéig mosolyt varázsolt az arcára, de hamar visszatért a komor arca.

      -  Biztosan nem ismersz még engemet – mondta – Eric vagyok – mutatkozott be.

Ijedten bámultam magam elé, miközben az ő nevét suttogtam. Meg voltam rémülve. Nem, gondoltam.

Ránéztem Samre, aki uralkodott az érzésein. Semmi félelmet nem láttam a szemében, nem tudtam leolvasni semmit sem az arcáról. Tökéletesen ura volt a helyzetnek.

      -  Ne aggódj, nem érted jöttem el, hanem Kate-ért, de ehhez a ti segítségetek fog kelleni – magyarázta el, miért jött ide. – Velünk jöttök, és Charlotte ráveszi Kate-t, hogy jöjjön ide. – árulta el a tervét.

Felálltak a székeikről, majd várakozóan néztek ránk. Felálltunk a helyünkről mi is, és követtük őket egy piros színű autóig. Beszálltunk az autóba.

Az utat nem figyeltem, de Sam végig az utat pásztázta. Gondolom, minden egyes útvonalat megpróbált a fejébe vésni.

Egy szállodánál álltunk meg. Kiszálltunk a kocsiból, majd követtük őket egy szobáig, amit kibéreltek. Mindkettőnket beinvitáltak egy szobába. Amint bent voltunk a szobában, az ajtót bezárták, az ablakok pedig magától bezáródtak.

Abban a pillanatban jöttem rá, hogy a srác boszorkány. Sam jelentőségteljesen rám nézett, majd az ajtóra nézett. Bizonyára Eric és a boszorkány fiú beszélgetését akarja kihallgatni.

Sokáig voltunk a szobában, egészen estig. Sam egész idő alatt csak az ajtót bámulta, és nagyon koncentrált valamire. Bementem a mosdóba. Engedni kezdtem egy kis vizet a csapból. Csakhogy hallottam valamit a hátam mögül, ezért azonnal a hang irányába fordultam. Senkit nem láttam magam mögött, de az ablak tárva nyitva volt. Visszafordultam a vízhez, de meg is álltam, mert a tükörben megláttam Kate tükörképét. Berakott egy kontaktlencsét a szemébe, kezét pedig a számra tette.

      -  Kölcsönkérem a ruhád, remélem nem gond. – suttogta úgy, hogy csak én halljam, de a vízsugártól nem hiszem, hogy meghallhatták.

Egy pillanat alatt levette a ruháit és az én ruháimat, majd felvettük egymás ruháit. Kate levitt engemet az alattunk lévő szobának erkélyére. Az erkély annyira kicsi volt, hogy két ember nehézkesen férne el itt. Kinyitottam az üvegajtót, majd körül néztem a szobában. A szobában csak Kitty volt. Kitty megfogta a karomat, majd kivonszolt a szobából.

Gyorsan haladtunk. Gyorsan és hangtalanul. Ugyanis azt nem akartuk, hogy Eric megsejtse a cselt. Az mindent tönkretenne, de mégsem emiatt aggódtam, hanem azért, hogy barátnőmnek nehogy valami baja essen.

Hamar kiértünk az épületből.  Beszálltunk egy kék autóba, amit Kitty azonnal el is indított.

 A lehető legtávolabbi helyen álltunk meg. A parkban. A park ilyenkor csendes volt. Lehetetlennek tűnt, hogy akár egy ember is pont ilyenkor van a parkban. Tökéletes arra a célra, hogy elrejtőzzünk Eric elől. Eléggé féltem tőle, de valami azt súgta, nem miattam jött ide, hanem valami más miatt. Valaki más miatt.

Kate, gondoltam, de azonnal el is vetettem az ötletet. Ugyanis, ha Kate-nek sikerül átvernie Ericet, akkor nálunk maradhat egy ideig. Akkor ki miatt jött ide?

Ericnek van egy boszorkánya. Nekünk is van kettő boszorkányunk, ami túlerőt jelent Eric részéről. Tehát egy boszorkány miatt jött. Sam.

Hirtelen előtört belőlem a félelem. Féltem, hogy barátnőmnek valami baja esik. Nem akartam elveszíteni őt. Őt nem.

      -  Itt az idő – kezdte Kitty, majd mire feleszmélhettem, már lelocsolta magát vízzel. – Ölj meg! – parancsolt rám erélyesen.

Nem értem, miért akarta, hogy megöljem. Nem akartam megölni. Lehet, tudja, hogy Samet nem akarom elveszíteni. Életben akarom őt tartani, legyen az ára bármi.

Legördült egy könnycsepp a szememből. Az eddig összegyűlt félelmemet használtam arra, hogy tüzet gyújtsak. A ruháján lévő vízcseppek meggyulladtak. Kitty sikoltva zuhant a földre, közben átkoztam magamat. Néztem, ahogy a boszorkány lány teste hamuvá válik.

Árnyék és fény II. - 13. fejezet

Iker hasonmások:

/Charlotte/

Várakozó tekintettel néztem Valentinára. Nem tudtam neki, mit mondani, de azért azt szeretném megtudni, hogy mit keress itt. Keresztbe fontam a karjaimat, hátha megszólal, de nem történt semmi.

Nem válaszolt. Csak állt ott, és engem nézett a tekintetével. Hirtelen azonban előttem termett, majd mélyen belenézett a szemembe. Egy pillanatra az ő szeme is vérvörösre változott, de hamar visszaváltozott kékeszölddé. Amilyen gyorsan előttem termett, olyan gyorsan ment el.

Nem értettem, hogy miért. Amint John belépett a szobába, megértettem, miért rohant el olyan hamar Valentina.

      -  Jól vagy? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

Válaszul bólintottam, majd fejemmel a halott Jessie böktem. Szerelmem ráemelte tekintetét. Becsukta a szoba ajtaját, és egy szempillantás alatt az egyik ablak elé ment. Kinyitotta azt, viszont a kocsijának slusszkulcsát a kezembe nyomta.

Megvártam, míg John kiviszi a szobából a holttestet. Csak ezután volt bátorságom elindulni a kocsija felé. Mosolyt erőltettem az arcomra, hogy mindenki elhiggye, semmi bajom sincsen. Amint odaértem a kocsihoz, reflexből körül néztem, és kinyitottam a kocsi ajtaját.

Az autóban már ott ült John, akinek visszaadtam a kulcsot. Elindította az autót. Útközben a tájat, az elsuhanó házakat figyeltem, egészen addig, amíg meg nem pillantottam az enyémet.

Kiszálltam a járműből, ezt követően bementem a biztonságot nyújtó házamba. Amint beértem a házba nagynéném faggatni kezdett.

      -  Milyen volt a bál? – kérdezi meg tőlem.

Hannah már alszik, hiszen sosem engedtük Julia nénémmel, hogy tíz óránál tovább fent maradjon. Régen úgy volt, hogy a mutató amint elütötte a fél tízet, azonnal ágyba parancsoltuk őt.

      -  Jó. – válaszolok a kérdésére egyszerűen.

Ezután nem hagytam nagynénémnek, még egy kérdést feltegyen, mert azonnal felmentem a szobámba. Gondolkozás nélkül vettem le a báli ruhámat, és rögtön bemásztam az ágyamba. Szép lassan álomba szenderültem.

Teljesen váratlanul egy zaj ébresztett fel álmomból. Felkeltem az ágyból, majd egy vékony lepedőt tekertem magam köré. Körül néztem a szobámban, de semmit sem láttam. Lementem a lépcsőn a nappaliba. Felkapcsoltam a villanyt, majd bementem a konyhába. Ittam egy pohár narancslevet. Visszaindultam a szobámba, de megint meghallottam valamit. A szívem egyre gyorsabb ütemben dobogott. Gyorsan visszarohantam a szobámba, de volt ott valaki. Egy afroamerikai lányt láttam meg a szobámban. Haját lófarokba volt kötve, szeme zöld színű volt. Nagyon hasonlított valakire, de nem tudom, hogy honnan. A lány rám nézett, majd elengedett egy halvány mosolyt.

      -  Tényleg hasonlítasz Kathleen-re. Eric megmondta – mondta úgy, mintha valami trófea lennék. - Öltözz fel. – utasított a lány, miközben a kezembe nyomott egy farmernadrágot és egy pólót.

Felvettem a ruhát, de időközben a lány lement a földszintre. Én is lementem. Csakhogy, amire leértem már nem csak a lány volt a házban, hanem valaki más is.

Egy szőke hajú férfi is bent volt a házban. Amint meglátott, egy pillanat alatt előttem termett. Megragadta a kezemet, majd belenézett a szemembe. Szeme néhány milliméterrel összehúzódott.

      -  Velünk jössz! – parancsolt rám erélyesen.

Legnagyobb örömömre, nem vette észre a vasfüves nyakláncot, így az igézés nem hat rám, de mégis azt tettem, amit mondott. Velük mentem, mintha meg lennék igézve. Követtem őket, egészen Kate házáig. Bementem a házba, majd leültem a kanapéra.

Időközben az is kiderült, hogy a lányt Vicky-nek hívják, a férfit pedig Larry-nek. Az már kiderült, hogy Larry vámpír, de arra nem jött rá, hogy Vicky micsoda. A vámpírt kizárhatom, hiszen akkor nem emberi tempóban ment volna le a földszintre. Vagy boszorkány, vagy vérfarkas. Még a hibridet is kizárhattam.

Miközben néztem őket, szemeimre ólomsúly nehezedett. Lecsuktam szemeimet, és álomba szenderültem.

Egy furcsa zajra ébredtem, ami valahonnan a ház küszöbének túloldaláról jöhetett. A férfi a kanapé melletti széken ülve figyelt engemet. Elindultam a mosdó felé.

Amikor Kate ide bezárt engemet, akkor bejártam a házat. Ezért tudtam, hogy merre keressem a mosdót.

A mosdóban vizet engedtem a csapból, amit az arcomra locsoltam. Kicsit jól esett. Az arcomat töröltem meg, amikor megláttam a tükröt. Nem láttam benne a tükörképemet, ami azt jelenti, hogy ez nem egy tükör.

Képességem segítségével sikerült kinyitnom ezt a valamit. A tükörnek álcázott valami mögött egy papír volt a falhoz ragasztva. Nevek voltak rajta. Voltak olyan nevek, amik ki voltak húzva vagy pipálva. Megnéztem a papír alját. A húzás azt jelenti nem veszélyes, a pipa pedig azt, hogy halott. Jól megnéztem a neveket. Ez egy lista, gondoltam, amint rájöttem, mi ez valójában. Kate ellenségeinek listája. Vicky és Larry neve is szerepelt rajta. A Vicky név mellé az volt odaírva apró betűkkel, hogy vérfarkas.

Becsuktam az áltükröt, és kimentem a mosdóból. A férfi furcsán méregetett engemet. Nem értettem, hogy miért. A Vicky-nek nevezett nő odajött hozzánk, majd bólintott. A férfi vette a célzást, mert a falnak lökött. Kezét szorosan a nyakamra tettem. Levegő után kapkodtam. A szívem gyorsabb ütemre dobogott. Csakhogy a férfi nem számított valamire. Arra, hogy használni fogom a képességemet. A Larry-nek nevezett férfi keze átment a nyakamon. Larry elvette a kezét, majd dühös pillantást vetett rám. Rám nézett pont úgy, mint az este. Meg akar idézni, jutott eszembe, mit akar csinálni velem.

      -  Mondd meg, hol van Kathleen! – parancsolt rám erélyesen.

      -  Egy faházban, az erdőben – próbáltam úgy beszélni, mintha meg lennék igézve.

      -   Mutasd az utat! – parancsolt rám újból, majd az autó felé intett.

Beszálltunk az autóba. Mutattam nekik az utat, de John házát elkerültem. Úgyis hallani fogja, ha bajban vagyok.

A faházhoz érve, a szememmel a földet bámultam, hátha találhatok valami használható dolgot. Bár egy vérfarkast nem lehet egy faággal megölni, de elég lesz figyelem elterelésként. Találtam egyet, amit pont elég a célomhoz.

Larry kinyitotta a faajtót, és bement a házba. Kate mozdulatlanul hevert a padlón, de én észrevettem valamit, amit ez a Larry nem. Kate egyik kezében egy üres vértasak. A férfi lehajolt hozzá. A következő pillanatban egy fakaró állt ki a vállából. Üvöltve próbált kiszabadulni, de nem tudott. A láthatatlan fal nem engedte.

A kezembe vettem az éles fadarabot, és beleszúrtam a nő hasába. Futásnak eredtem. A vérfarkasok gyorsabbak nálam, de egy vámpírnál nem. Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott. Vagyis a lehető legmesszebb kell kerülnöm ettől a helytől. Hirtelen egy kiálló faágban elestem. Vicky viszont így utol tudott érni. Felálltam, majd mentem volna tovább, de Vicky megfogta a karomat, és szorosan megfogta azt, közben letépte a nyakláncomat. Ennek a hatására elengedte a kezemet, majd sikoltva próbált megszabadulni a nyaklánctól. Újból futni kezdtem. A lábam elé figyelve kerültem el a kiálló faágakat, de a nő még így is utolért. Neki lökött egy fának, majd elmormolt valamit, de olyan halkan, hogy nem hallottam mit beszél.

Ezt követően a szaggatottan lélegzett, aztán a légzése leállt. Az élettelen test lezuhant a földre. Előttem John állt kezében Vicky szívével, amit azonnal eldobott. Megöleltem Johnt, aki még egy csókot is lehelt a számra. Hirtelen valami neszt hallottam, ezért abba az irányba fordultam. Kate állt előttem.

      -  A neheze még csak most kezdődik el. – mondta, majd eltűnt a szemünk elől.

Ijedten bújtam Johnhoz, aki megnyugtatóan ölelt magához. Kate szabad, és akármit csinálhat a szeretteimmel.

Árnyék és fény II. - 12.fejezet

Álarcosbál:

/Charlotte/

Október 28.

Kedves naplóm!

A tegnap megtudtam egy csomó új információt. Kate és Jessie a múltban barátnők voltak. Azt is megtudtam Jessie-ről, hogy ő egy hibrid. Félig vérfarkas, ahogy a többi testvére is.

Alexáról is sikerült megtudnom pár dolgot. A legelső vámpírok után kutatott. Arra is fény derült hogyan halt meg. Az egyik legelső ölte meg, miután rájöttek, hogy egy valaki szinte mindent tudott róluk.

Tegnap, miközben kutattunk Johnnal, rá támadott Jessie. Megharapta Johnt, a múltban történt sérelmek miatt. Szerencsére túlélte azzal, hogy megitattam a véremmel. Bár nem tudom hogyan történt. Ezt az egy dolgot homály fedi. Egyelőre.

Letettem a tollat a kezemből, majd bementem a fürdőbe. Gyorsan letussoltam, majd kivettem pár ruhát a szekrényemből, és magamra kaptam őket. Mosolyogva mentem le a konyhába, ahol nagynéném elém rakott egy tálcát, majd elrohant, mert sietnie kellett.

Johnnal ugyan összejöttünk, de nem jöhet át addig, amíg Jessie még szabadon járkál a városban. Nem akarom őt elveszíteni. Sokszor átéltem már a szerettünk elveszítésének fájdalmát. Tudom, milyen az, amikor meghal valaki. A múltban sok mindenkit elveszítettem, de őt nem akarom.

Teljesen váratlanul valaki kopogtatott az ajtón. Odamentem az ajtóhoz, majd kinyitottam azt. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, csak a postás volt.

      -  Önt hívják Charlotte Monroe-nak? – kérdezte meg tőlem, amire válaszul csak bólintottam.

Kezembe nyomta a levelet, majd sietősen távozott. Becsuktam az ajtót, majd kinyitottam a borítékot.  Elővettem a borítékból egy fehér lapot, amire arany betűkkel voltak ráírva a szavak. Egy meghívó volt a Jessie által rendezett álarcosbálra.

Szememmel megkerestem a kulcsomat, amit a kanapén találtam meg. Elvettem, majd egy kis papírra leírtam, hogy hol vagyok. Elhagytam a biztonságot nyújtó otthonomat, és beszálltam a kocsimba. Elindítottam az autót, amit meg sem állítottam John házáig.

A háznál leparkoltam az autót, majd bementem a házba, ahol egy kanapén ült Sam és John, egy félfának támaszkodott Kitty, Ian pedig az asztal előtt állt.

      -  Én mondtam, hogy ő is kapott – mondta diadalittasan Ian.

Leültem John mellé, aki átkarolta a derekamat, és magához húzott.

      -  Mit csináljunk? – tettem fel a kérdést.

      -  Megöljük – mondta lazán Ian, majd egy csibészes mosolyt csalt az arcára.

Erre a válaszra egyáltalán nem számítottam. Tudtam, hogy egyszer ártalmatlanná kell tenni Jessie-t, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar.

      -   Hogy akarod csinálni? – tettem fel neki a kérdést, ugyanazzal a lazasággal, mint ő.

      -  A meglepetés erejével – válaszolt nemes egyszerűséggel.

Kíváncsi tekintetemet rászegeztem, amire egy furcsa dolog történt. Az egyik felem átvándorolt Ian fejébe, ahol leadta az agyának a parancsot. Szép lassan eltávolodott Iantől, aki megvonta a vállát, majd szólásra nyitotta a száját.

      -  Már van egy tervem – árulta el gyorsan, majd egy pillanat alatt eltűnt a szemünk elől.

Csak ennyit tudtam kiszedni belőle. Ahogy nézem, a vámpírok gondolatait nehezebben lehet manipulálni, mint az emberekét.

Hamar eltelt az idő. Már sötétedett, amire elkezdtem készülődni a bálra. John is velünk tud jönni, mivel ez egy álarcos bál lesz, ahol mindenki maszkot visel. John az este folyamán csak velem lesz, ha esetleg Jessie engem akarna megölni. Ian elbeszélget egy kicsit Jessie-vel valahol, ahol Sam és Kitty csapdájába esik. Ian azt még nem tervelte ki, hogyan öljük meg. Csak azt, ha csapdába esik, nem fogja folytatni azoknak az ártatlanoknak a megölését, aki rajta van a listáján.

A szekrényemben turkáltam, de egyik ruhám se volt elfogadható. Ugyanis vagy túl hosszú vagy rövid volt a ruha, ami megnehezítette a készülődést. Végül találtam két elfogadható ruhát, amit bátran felmerek venni egy ilyen bálon.

Odamentem a tükörhöz, aminek a segítségével el tudtam dönteni, hogy melyiket vegyem fel a bálra. A jobb kezemben lévő ruhát visszaraktam a szekrénybe. Bementem a fürdőszobába, ahol egy pillanat alatt magamra kaptam a ruhát. Egy fodrokban végződő kék színű ruha mellett döntöttem. Feltettem a vasfüves nyakláncomat és a gyűrűt, ami megmenti az életemet. Kijöttem a fürdőszobából, majd lementem a házunk elé, ahol John parkolt le a kocsijával. Beszálltam a járműbe, amit John beindított. Felsóhajtottam, de nem könnyebbültem meg. Nem kételkedtem benne, hogy meg kell ölni Jessie-t, csak Ian tervében kételkedem.

      -  Mehetünk? – tette fel nekem a kérdést, amire csak egy bólintással válaszoltam.

Hátradőltem az ülésen, miközben az elsuhanó tájat figyeltem. Próbáltam megnyugodni.

Nem akartam, hogy a bál közepén veszítsem el az önuralmamat, amit az elmúlt napok alatt kifejlesztettem.

Nem tudom meddig nézhettem a tájat, de amint előre néztem már láttam is magunk előtt azt a házat, amit egy magamfajta lány soha életében nem tudna megvenni. Nem számítottam arra, hogy ez a lány egy milliókat érő házat vesz meg.

Felraktuk Johnnal a maszkunkat, majd bementünk a házba. Végig John mellett haladtam, aki mindvégig kezeit a kezemen hagyta. Ennek hatására egy pillanat alatt elöntött a nyugalom érzése. Megnyugtató volt.

Szerelmemmel együtt megnéztük a házat, ami belül sokkal szebb volt, mint kívül. Miután a házat feltérképeztük, kimentünk az udvarra, ahol a többi vendég is volt. Mindenki táncolt, és ittak valamit, amit nem tudtam azonosítani. Gondolom, alkohol. Hirtelen egy lassú zene ment, amire John elmosolyodott.

      -  Táncolunk – kért meg rá, amire én is elmosolyodtam.

Kezeimet a nyaka köré helyeztem, míg ő a kezeit a derekamra rakta. Lassú ütemben táncoltunk, de tudtam, hogy ő időközben koncentrál. Körül néztem a vendégeken, amennyire tudtam. Gondoltam, csak van itt valaki, akit én is ismerek. A szökőkút mellett megláttam legjobb barátnőmet, aki épp valakivel beszélgetett. Felismertem azt a valakit. Nate volt az, amire félelmem a felszínre akart törni, de nem hagytam, hogy ez megtörténjen. Ránéztem Johnra

      -  A tegnapi napon nem csak minket értek meglepetések – mondta egy mosoly kíséretében. - Sam majd elmondja, hogy mi történt. – zárta le ezzel a témát.

Tovább táncoltunk a zene ütemére. Fejemet most a mellkasán pihentettem, miközben szívének dobogását hallgattam.

Már kezdtem fáradt lenni, de hirtelen John finoman megrázta a vállamat. Felnéztem rá. John a fülemhez hajolt, hogy belesuttogjon:

      -  Jessie téged keres.

Az előbbi nyugalmam egy pillanat alatt eltűnt, és helyét a félelem vette át. Megfogta a kezemet, majd együtt bementünk a házba. Csak néhányan voltak bent, akik már részegre itták le magukat. Kikerültük őket, és elindultunk a kocsink irányába. Levettük a maszkunkat, majd a lehető leggyorsabban megpróbáltuk elhagyni a ház területét.

Teljesen váratlanul azonban megéreztem valamit. Nem a veszély volt, de nem is éppen kellemes. Mégis ez az érzés megnyugtatott. Tudtam, hogy ez a valami vagy valaki meg akar védeni.

Már a parkolóban voltunk, amikor hirtelen meghallottam valami neszt a hátam mögött. Megfordultam, de nem láttam senkit. A szívem gyorsan dobogott jelezve ezzel az ijedtségemet. John felé fordultam, aki kővé dermedve állt előttem. Én is arra néztem amerre ő. Előttünk állt Jessie. Szemei egy kis időre vörössé változtak, körmei kihegyesedtek, haja pedig el kezdett őszülni, fogai kihegyesedtek. Tisztán látszott rajta, hogy hibrid. A szemei tükrözték a vámpírságát, míg karmai a vérfarkasságát.

      -  Fuss – mondta John, aki a kezével még taszítót rajtam egy kicsit.

Elindultam vissza a ház felé, közben próbáltam nem hátra felé nézni. Átléptem a küszöböt, ijedten néztem körbe a tömegen. Nem tudom, miért, de az érzés, amit néhány perccel ezelőtt éreztem, valahogy olyan ismerős volt. Az érzés az emeletről áramlott belém. Mintha csak egy elem lennék. Feltöltődtem. Rögtön az előttem lévő ajtóhoz mentem. Kinyitottam az ajtót, majd körülnéztem a szobában, de nem láttam senkit sem. Többször is körülnéztem, de senkit sem láttam. Pedig valahol a lelkem mélyén azt hittem lesz itt valaki. Megfordultam. Előttem újra csak Jessie állt, de most nem nézett ki úgy, mint az előbb. Közelített felém néhány lépést, míg én hátra felé tettem egy lépést. A szívem még ennél is jobban dobogott. Féltem. Minden egyes végtagom remegett a félelemtől. Egy kis időre Jessie megállt, majd hirtelen egy hegyes fém jött ki a mellkasából. Jessie teste elszíneződött, tekintete elhomályosodott, végül élettelen test lezuhant a földre. Előttem állt valaki, de olyan volt, mintha egy tükröt állítottak volna elém. Csak a szemei sugallták azt, hogy valaki másról van szó. Tudtam ki állt előttem.

      -  Valentina – mondtam kicsit nyugodtabb hangon.

Árnyék és fény II. - 11.fejezet

Telihold:

/Charlotte/

Miután megtudtam azt, amit kellett visszamentünk John házába. Mivel az egész történetet hallotta, ezért mindvégig arról beszélt, hogy ne bízzak meg benne. De én megbíztam benne, ugyanis emlékeiben láttam azt, amit ő nem.

Pár perc alatt odaértünk a házhoz. Amikor azonban bementünk nem várt látvány fogadott. Ian a házban kutatott, és a használható dolgokat egy kupacba rakosgatta.

Odamentem a kupachoz, megnéztem milyen dolgokat válogatott össze. Különböző fajtájú kések voltak felsorakoztatva egy asztalra.

Nem értettem, miért vannak ide lerakva. Aztán eszembe jutott, hogy ma telihold van. Wilsonék ma újra átváltoznak vérfarkassá. Ian pedig próbálja, megvédi valahogy magát, nehogy megharapja őt az egyikük.

Gúnyosan felnevettem, amire egy szempillantás alatt előttem termett. Kérdő pillantással nézett rám.

      -   Komolyan azt hiszed, hogy néhány darab késsel meg tudod védeni magad? – tettem fel neki a kérdést, amire ő egy elégedett vigyorral válaszolt. - Nem ölheted meg őket! – figyelmeztettem őt az egyik egyességünkre, amit azután hoztunk meg, miután eltöltöttem vele egyedül egy napot.

      -   Akkor mégis, mit csináljak? – tette fel nekem a kérdést, amire a pince felé mutattam.

Megforgatta a szemeit, és az összes kést visszarakta a helyére. Egyet azonban megtartott, amit hiába próbált titkolni előlem, én még időben láttam, ahogy a kést elrakja a zsebébe.

A kocsimhoz sétáltam, és kivettem belőle Alexa életének a könyvét, amit még az indulás előtt raktam be. A könyvvel a kezemben mentem vissza a házba. Leültem az egyik kanapéra, és elkezdtem olvasni a könyvet. Most jobban tudtam figyelni, mint pár órával ezelőtt.

Úgy éreztem, amit tudnom kellett, azt megtudtam, így nyugodtabban tudtam figyelni arra, amit éppen olvasok.

Alexának nem volt testvére, csak ő egyedül. Nevelőszülőknél nevelkedett, az édesanyjáról nem lehetett tudni, hogy hol van. Képessége 16 éves korában kezdett el kibontakozni. Mivel az ő városában eléggé sok vámpír éldegélt, ezért nagyon is hasznos képesség volt. A város lakói próbálták kiűzni a vámpírokat a városból, de nem sikerült. Egyedül csak Alexa tudta őket megfékezni. Ezután a könyv a családjáról írt, és arról hogyan halt meg.

Egy furcsa érzés vezérlése miatt, elkezdtem lapozgatni a könyvben. Végül találtam is egy kis cetlit, amire egy cím volt ráírva. Kirohantam a kocsimhoz, és keresni kezdtem egy térképet. A várost kerestem, amit pár perc alatt meg is találtam.

Csak háromórányira van innen, ami nincs messze. Csakhogy, amire odaérek már sötét lesz, ezért nem számíthatok se Johnra, se pedig olyanra, aki vámpír. Gyorsan beírtam a GPS-be a címet, majd elindítottam az autót, de teljesen váratlanul John termett mellettem a kocsiban.

Épp el akartam küldeni, de már késő volt. A GPS megmutatta az első irányt. Beindítottam az autót, és kelet felé vettem az irányt.

John közben Alexa életének a könyvét olvasta, majd kérdő tekintettel rám nézett.

      -   Ha odaérünk, mit akarsz csinálni? – tette fel nekem a kérdést, amire még én magam se tudtam a választ.

Megvontam a vállamat. Ennyit csináltam.

Akkor értünk oda, amikor már minden sötétségbe burkolózott. Leállítottam a kocsit, és egy házat pillantottam meg.

Látszott rajta, hogy már régi volt. Az egész épület egy templomra emlékeztetett. A ház köré gyógynövények lettek ültetve.

Megkerestem a bejárati ajtót, majd óvatosan meglöktem azt. Sötét volt odabent, és csak egy csigalépcsőt láttam.

Teljesen váratlanul egy belső hang szólalt meg a fejemben. Nem értettem, hogy mit mondott, de sikerült elérnie azt, hogy koncentráljak egy pontra. Ránéztem arra a pontra, majd egy pillanat alatt lángra lobbantottam egy fáklyát.

Az egész olyan érzés volt, mintha a félelmemnek próbáltam keresztezni az útját, hogy ne érje el a felszínt.

Bátran beljebb léptem az épületbe. John is utánam akart jönni, de nem tudta átlépni a küszöböt. Mintha egy láthatatlan fal került volna az útjába. Próbálta áttörni, de nem sikerült. Behívtam őt, de még így sem tudott.

Hátat fordítottam neki, és lementem a csigalépcsőn. John próbált megállítani, de nem tudta elérni a célját. Bátran vettem a lépcsőfokokat.

Amikor a csigalépcső véget ért, felnéztem. De amint megláttam, hogy mennyire lent vagyok, elszédültem. Leültem az egyik lépcsőfokra, közben megnyugtattam magamat, ami sikerült is.

Amint a hidegvéremet sikerült megőriznem, körül néztem a helyiségben. A padlón fehér dombocskák helyezkedtek el. Odamentem az egyikhez, és megérintettem. Letöröltem arról a valamiről a port, ami egy könyv volt. Több könyv volt egymásra ráhelyezve.

Megfogtam az első három könyvet, és felvittem. John ugyanabban a testhelyzetben állt, mint amikor lementem. Odaadtam neki a könyveket, majd együtt elkezdtük olvasni őket.

Az első könyvben a legelső vámpírokról írt. Arról, hogy hogyan kémkedett utánuk. Szerencséjére, csak néhány alattvaló vette észre, akit egy pillanat alatt a másvilágra küldött. Megfigyelte őket, és ha senki sem vette észre, kihallgatta a beszélgetéseiket. Eric már akkor is őrült volt, de az átok létrehozása után még őrültebb lett. Gyűlölte azt, aki megátkozta őket. Nyilvánosan ölt embereket. Végül úgy döntött telepedik Alexa városában. Sokáig éltek így. Aztán egy nap Eric felkutatott egy boszorkányt. Éppolyan erős volt, mint az, ki átkot szórt a legelső vámpírokra. Azt mondta, meg tudja törni az átkot.

      -   Az átokról ír – szólalt meg hirtelen John rám emelve tekintetét. - Ha Eric megtöri az átkot, akkor igazi vérfarkas énje kapcsolatba lép a vámpíréval, így egy új fajt tud majd teremteni. – mondta el, hogy miről írt Alexa a könyvében.

      -   A legelső vámpírok után kémkedett – mondtam el, amit Alexa leírt a könyvében. – Eric csak még őrültebb lett, akkor fogta vissza magát, amikor meg tudta, az átok nem megtörhetetlen. – meséltem el tömören, amit a könyvben olvastam.

Mielőtt azonban tovább olvashattam volna, valami nagyon furcsa érzés kerített a hatalmába. Veszélyt éreztem.

John hirtelen felkapta a fejét, és szemével az erdőt kémlelte. Gondolom, hallhatott valami zajt az erdőből.

A fejem azonban vészjóslóan zúgott. A veszély érzése ott tátongott a fejemben. Ez az érzés arra késztetett engem, hogy újra John felé nézzek, aki már nem volt a közelemben.

Felálltam, és a nevét kiáltottam, de nem válaszolt.

Az érzés azonban nem szívódott fel, hanem még az eddiginél is jobban zúgott a fejemben, jelezve ezzel a közelgő veszélyt.

Felnéztem az égre, és a hold pont elérte a horizontot. A szívem még ennél is gyorsabban dobogott, a fejemben egy belső hang azonban azt súgta, veszélyben van. De ki? Eszembe jutott Jessie-ről az, hogy ő egy hibrid, és Johnnal nem valami felhőtlen a viszonya.

Gondolkodás nélkül rohantam be az erdőbe Johnt keresve. Nem láttam sehol, a hangját se hallottam, mégis tudtam, hogy valahol a közelben van. Egyik kezemet ráraktam a halántékomra, aminek következtében, John fejében találtam magamat.

A földön feküdt erőtlenül, rajta egy farkas állt. A szeme ugyanolyan volt, mint Jessie-é. A farkas rávicsorított, és egy gyors mozdulattal, John nyakához hajolt. Éreztem a fájdalmat, amit átélt.

Kinyitottam a szememet. Abba az irányba mentem, ahol tudtam, hogy ott lehet a szerelmem. Amint megláttam azonnal odarohantam hozzá. A fejét felemeltem, és megnéztem a nyakát. A nyakán egy hold alakú seb volt, amiből folyamatosan folyt a vér. Kezemet a sebre nyomtam, de nem sikerült elállítanom a vérzést. Ránéztem. Láttam rajta, hogy már nincs magánál.

Pont úgy, mint amikor egy pincében kínozták őt. Akkor is én mentettem meg őt, de most nem tudtam ezt tenni. Nem tudtam, mit tenni.

Tehetetlenül néztem őt, amint itt hagy engemet. A szemembe könnyek gyűltek, amit gyorsan letöröltem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve egy éles kőért nyúltam. A követ belemélyesztettem a tenyerembe, majd John szájához emeltem a vérző kézfejemet. Az ötletem bevált ugyanis percről percre jobban nézett ki, és a hold alakú seb egy pillanat alatt behegesedett. A kezemet csak akkor vettem el tőle, amikor már szédülni kezdtem a vérveszteségtől.

Felült a talajon, majd rám mosolygott. Szorosan magamhoz szorítottam. Nem akartam őt elveszíteni. John finoman eltaszított magától, de csak annyira, hogy közel kerüljön az ajkamhoz, és csókot leheljen rám. Túlélte. Bár nem tudom, hogyan sikerült megmentenem, de él. Csak ez számít.