4. fejezet Emmett mentőakciója

Carla/Reila

Odaértem a faházikóhoz, és berontottam az ajtón mint Alice. Itt kezdődőt az átváltozásom, és innen futottam el a Cullen házig. Lecsuktam a szememet, és újra az emlékek borították el az elmém.

Múlt:

Útközben egy kopogást hallottam. Nagy erejű szomorúságot éreztem a tüske bokor felől. A bokor felé futottam, és elhaladtam egy barlang előtt. A folyónak a csobogása hallatszott. Odaértem a folyóhoz és átugrottam. Már láttam a Cullen házat és Esme kertjét, ahol levendulák illatoztak.

Jelen:

Kinyitottam a szememet, majd átléptem a küszöböt. Futottam az erdőben és átvágtam sövényes területeken. Pontosan nem tudtam, hogy akkor honnan hallottam a kopogást. Biztos egy fakopáncs lehetett és ha jól sejtem akkor még most is kopogtat. Meghallottam egy halk kopogtatást, és ahogy közeledtem a hang irányába egyre hangosabbá vált. Végül elértem a fát ahonnan a kopogtató hang hallatszott. Szememmel a tüske bokrot kerestem amire rá is leltem. Szaladtam a bokor irányába. A barlangot kerestem amikor még elhaladtam előtte. Hogy láthattam Alice-nek a látomását? Ezen kérdésen gondolkodtam, de nem találtam rá a választ. Megint elhaladtam a barlang előtt. Két fa között megálltam. Lecsuktam a szememet, és füleltem hogy meghallhassam a folyó csobogását. A gondolataim Alice látomására tért vissza. Vajon hogy láthattam Alice látomását? Nincs olyan képességem amivel megláthatnám. Nem értem. A gondolataimból egy medve bőgése szakított ki. Gyorsan megfordultam, és egy sziklát repítettem felé. A sziklától seb keletkezett a nyakán, ami erősen vérzett. Az egyik elülső lábát felemelte, és egy gyors mozdulattal egy fának nyomott. Valaki leszedte rólam az állatot, és az a valaki Emmett volt. Felálltam a füves földről, és elképedve néztem Emmett vadászatát. Még sose láttam Emmettet vadászat közben. Kedvenc bátyám a fogait az állat ütőerébe véste ott, ahol én megsebeztem a sziklával. Nem sokára végzett az állattal és csak az ernyedt teste maradt. Ott hagyta az élettelen testet, és odajött hozzám.
-Jól vagy?-kérdezte kicsit aggódva.
Bólintottam.
-Hát én nem úgy látom.-mutatott a karomra, amin egy seb volt.
Eddig még nem is vettem észre.
-Ne vigyelek el hozzánk!Az apám orvos.-ajánlotta a lehetőséget.
-Szívesen elmennék hozzátok.Ha nem zavarok.-mondtam.
-Dehogy zavarsz, de ez alól Rosalie a kivétel.-mondta és intett, hogy kövessem.
Elindultunk a Cullen házhoz, de útközben be nem állt a szája, mert egyfolytában csak Rosalie-ról beszélt, akit jól ismertem. Odaértünk a folyóhoz, és a derekamnál fogva átugrott velem a túlpartra. Már éreztem a levendulák illatát. Emmett futott velem a Cullen házig, majd az ajtó előtt a lábamra állított. Kinyitotta az ajtót, és én átléptem a küszöböt. Már régen voltam itt. Azóta semmi sem változott.
-Így kell fogadni egy vendéget.Jó modorotok nincsen.-háborodott fel Emmett.
Az utolsó kijelentésre mindenki odajött. Valamennyien csodálkozva néztek rám. Kivéve Alice-t, Rosalie-t és Esmét. Esme kicsit tétovázott, de végül odajött hozzám, és megölelt. Hosszú ideje így lehettünk.