Árnyék és fény 4.fejezet

Charlotte báli ruhája

Charlotte nyaklánca

Bál:

/John/

Szeptember 23.

Kedves naplóm!
Minden jól alakul. Több évig nem voltam ennek a falunak a közelében. A lányt, akit tegnap este megmentettem majdnem úgy néz ki, mint Kate és ugyanúgy titkol valamit, mint ő amikor még az öcsém belezúgott abba a nőbe. Ravasz és megfontolt volt. Nem félt semmitől sem, ami az útjába került. De a mostani lány attól különbözik tőle, hogy kék a szeme, míg Kate-é barna volt. Ez a lány viszont kicsit félénkebb, mint ő. Ettől függetlenül semmit sem tudok róla.
Jobban meg kell őt ismernem, ha nem állna az utamba Hope, aki minden alkalommal megpróbál elcsábítani. Le kell őt ráznom, hogy a lány közelébe férkőzhessek. De nem csak ő jelent gondot. A barátnője sem átlagos tinilány, ezért vigyáznom kell vele. Ha minden igaz még csak most szerezz tudomást arról, hogy mi is ő valójában.

Betettem a naplómat a táskámba, és újra őt kezdtem el figyelni. Szinte mindennap figyelem őt, de semmit sem tudok róla. A megfigyelésemmel eddig nem értem el semmit. Valami mást kell kitalálnom. Kiszálltam a kocsimból, és bementem abba a kávézóba, ahová ők is be fognak jönni. Kértem a pincérnőtől egy italt, amit ő azonnal hozott. Megvártam míg beérnek. Pár perc elteltével be is jöttek. Leültek az egyik asztalhoz, majd a szokásosat rendelték. Fagyit. Általában ez nekik jól jön. Hosszas csevegésbe kezdtek. Hallgatózni kezdtem, hogy miről is beszélnek.
- Szerinted titkol előlem valamit? - kérdezte az lány, aki hasonlít Kate-re.
A másik lány megrázta a fejét, és hosszasan elgondolkozott.
- Nem tudom Charlotte, de az tuti, hogy valami nem stimmel ezzel a fiúval. - válaszolt a barátnője kérdésére.
Tehát a lány neve Charlotte. Haladok.
- De van egy jó hírem. Hope megint megpróbált azzal a sráccal kommunikálni, de ő lepattintotta. Látnod kellett volna Hope arcát. - kezdte el mesélni, ami a szekrényemnél történt.
Charlotte a karórájára nézett, majd gyorsan megette a fagyiját.
- Sajnálom Sam, de mennem kell. El kell mennem a báli ruhámért.- mondta gyorsan, majd eltűnt.
Megittam az italomat, és követtem őt. A bál jó alkalomnak tűnik, hogy közeledjek felé. Egy fán figyeltem őt egészen addig, amíg haza nem ment. A bál McDonough-éknál lesz, ahol Hope is lakik. Lehet, hogy ez az egyetlen alkalmam megismerni őt.

/Charlotte/

Haza sétáltam miután megkaptam a ruhámat. A bál Hope lakásán lesz. Az út haza felé nagyon furcsa volt. Úgy éreztem mintha figyelne valaki. Amint otthon voltam felmentem a szobámba, és a ruhát felakasztottam a szekrényemre. Hajamat kiegyenesítettem. A hajam hullámos volt, de most úgy éreztem itt az ideje kicsit változtatni rajta. Miután az összes hajtincsem egyenes volt feltettem egy laza sminket. Utána felvettem a báli ruhámat. A ruhám zöld színben pompázott, amit gyorsan magamra kaptam. Felvettem hozzá egy hozzáillő nyakláncot is, amin szív alakú medál volt benne egy zöld kővel. Lábamat belecsúsztattam a cipőmbe. Kezembe fogtam egy táskát, amibe a legfontosabb holmijaimat raktam bele. Lementem a lépcsőn, majd Sam elvitt a bálba. Barátnőmön fekete félvállas ruha volt. Haját felkontyozva hordta. Nagyon szépen nézett ki. Pár perc alatt oda is értünk a bálra. A sulinkból a legtöbben itt voltak. Mindenki jól érezte magát. Sam azzal a fiúval táncolt, akit nagyon kedvelt. Hirtelen valaki megérintette a vállamat. Hátra pillantottam, és John állt előttem.
- Táncolunk - kért meg rá gyengéden, amire én bólintással válaszoltam.
Kezét felém nyújtotta, amit én készségesen elfogadtam. Jobb kezét a vállamra tette míg a balt a derekamra csúsztatta. Amint elindult a zene azonnal mozogni kezdett velem. Kíváncsian néztem Hope-ra, aki csak úgy fortyogott a dühében, ezért elhagyta a termett. Utána barátnőm felé kaptam a tekintetem. Ő is rám emelte a tekintetét. Kiugrott a bőréből, amikor megpillantott engem. Sokáig táncoltunk kettesben, majd amikor úgy éreztem elfáradok John haza akart kísérni engemet. Újra barátnőmre néztem, aki legyintett egyet, hogy nyugodtan mehetek. Kinyitotta az autójának ajtaját, és besegített a kocsiba. Elindította a járművet, és az otthonom felé kezdett menni a lehető leglassabban. Furcsa érzés támadt fel bennem. Veszélyt éreztem. Kezemet a halántékomra tettem, és megpróbáltam a fejébe menni, de mintha erősen ellenállt volna. Kezeimet elvettem a halántékomról. Pár perccel később már otthon volt. Felmentem a szobámba, majd elővettem azt a levelet, amit az igazi édesanyám írt nekem. Az elején az a jel volt, ami az én derekamba vésődött ezzel örökre megpecsételve a sorsomat.